Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)

2002-07-01 / 7. szám

8. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2002. július-augusztus Irodalmunk igehirdetője: Czine Mihály Már nem láthatta, nem vehette kezébe a 70. születésnapjára készült tisztelgő kötetet (In ho­norem Czine Mihály; Kossuth Egyetemi Ki­adó, Debrecen, 1999; szerkesztette Göröm­­bei András és Kenyeres Zoltán), - pár hónappal előbb távozott az élők sorából, hatalmas űrt hagyva maga után kul­túránk világában, a magyar irodalom határok nél­küli terein. Nem örülhetett A kálvinizmus vonzá­sában című könyve megjelenésének sem, ugyan­csak 1999-ben, amit a Magyarországi Reformá­tus Egyház Kálvin János Kiadója juttatott el az olvasók asztalára, valamint a Kós Károly levele­zése Czine Mihállyal című válogatásnak (kiadta a magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társas­ága -Anyanyelvi Konferencia 2000-ben), és nem lehetett része abban a kései elégtételben, hogy a több mint három évtizeddel előbb megírt műve, A magyar irodalom a huszadik században című könyve 2001-ben végre napvilágot látott a Kor­társ kiadónál, egykori hűséges tanítványa és esz­metársa, N. Pál József szöveggondozásában, a tel­jesítmény egészét értékelő utószóval. Mindezek után az iránta megnyilatkozó elismerés újabb be­szédes jele, hogy Végh Károly nemrég testes Czine Mihály-monográfiával örvendeztetett meg sokakat (Pro Literatura Alapítvány, Budapest, 2002.), - azt bizonyítva, hogy elevenen él em­léke a nemzeti szellemű irodalmi köztudatban, te­hát a maga otthoni közegében. Pályájának közel félévszázados során a ma­gyar irodalom fáradhatatlan, szenvedélyes ige­hirdetője volt Czine Mihály. Munkássága a cse­lekvő szellemi szolgálat erejét és értelmét pél­dázza. 1968-ban így vallott egy inteijúban: „Az irodalom figyelmezteti leginkább az embert ön­magára és hovatartozására. Az irodalomról be­szélő nemcsak ismereteket közölhet. Az isme­retközlés szinte mellékes. ízlést formálhat, tu­datot alakíthat. A magyarság és az emberség szép találkozásait tudatosíthatja (...) Ezért is érezhet az irodalom közvetítője olyanféle lá­zakat, mint a régi korok igehirdetője.” A valódi értékeket valóban lázak hőfokán közvetítő, tudatosító Czine Mihály egyetemi ta­nárként, irodalomtörténészként, kritikusként, különféle összejövetelek, találkozók hatásos előadójaként egyaránt elsőrendű feladatának tekintette a felvilágosító szolgálatot. Mélyen elkötelezett népi-nemzeti gyökerű tájékozódá­sában Ady és Móricz, Illyés Gyula és Németh László, Kós Károly és Tamási Áron volt az iránytű, s korán felismert, megvallott eszmé­nyeit soha, semmilyen helyzetben meg nem ta­gadta. Móricz Zsigmondról nagyívű monográ­fiát írt már fiatalon; sorskérdéseink hivatott ér­telmezője volt Németh László országnyi eklé­zsiájában; Illyés Gyula „az idősebb testvér sze­­retetével” ajánlotta neki egyik könyvét; a Kós Károllyal folytatott levelezése páratlan értékű dokumentáció közelmúltunk irodalmi viszo­nyait illetően. Az elődök, a hozzá közelálló kor­társak közül például Krúdyról, Tersánszkyról, Bródy Sándorról, Veres Péterről, Szabó Pálról, Sinkáról, Áprilyról, Reményikről, Nagy Lász­lóról, Csoóri Sándorról, Horváth Istvánról, Ba­logh Edgárról, Kacsó Sándorról, Bözödiről, Sütő Andrásról, Dobos Lászlóról, Farkas Ár­pádról volt mindig tartalmas mondandója. Monográfiájában Végh Károly gondosan megválogatott idézetekkel érzékelteti, hogy a kritikus Czine kiben és miben fedezte fel a ro­­molhatatlan értékeket, hol észlelte a szép írás és az erkölcsi tisztaság zavartalan harmóniáját. Végh Károly könyvének leginkább figye­lemre érdemes fejezetei azok, ahol Czinének a népi írókhoz, a népi mozgalomhoz fűződő vi­szonyát tárgyalja. Ez a kötődés, tudjuk, meg­határozónak bizonyult egész pályáján. Az MSZMP Központi Bizottsága - mint is­meretes - 1958-ban elítélő állásfoglalást készít­tetett a népi mozgalomról; a „kispolgári, harma­dikutas nacionalizmus” vádját hangsúlyozva sú­lyos bírálattal illették Németh Lászlót, Illyést, Ta­másit is. Szeptember 8-9-én a Király Istvánék ál­tal megfogalmazott tézieskről vitát rendeztek a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörté­neti Intézetében, ahol jelen voltak ezúttal a kora­beli kommunista hatalom ideológiai vezérei is, élükön Aczél Györggyel. Erről a visszhangos ren­dezvényről így ír a Czine-monográfia szerzője: „A legtöbb hozzászóló a tézisek igazát bizony­gatta, a jobb érzésűek - kerülve a vita tárgyát - más irodalomtörténeti problémák taglalásába kezdtek. Egyedül Czine Mihály fejtette ki ellen­véleményét - emlékezete szerint húsz-harminc­perces felszólalásban. Az ellenvélemények kifej­tésén túl pedig nyíltan megkérdőjelezte Nagy Im­­réék kivégzésének szükségességét. Ilyen nyílt ki­jelentést az akkori idők »elvtársai« mindig retor­zióval büntettek. Czinénél ez nem jelentett bör­tönt, de tudományos, szakmai pályájának meg­törését igen.” Az a Király István, akinek döntő szerepe volt az 1958-as állásfoglalás tételeinek kidol­gozásában, előbb tanára, majd az egyetemen kollégja volt Czine Mihálynak. Baráti kapcso­latok szálai fűzték egymáshoz a két jeles iro­dalomtörténészt. Kiválóan ismerték egymást. Király a hatvanéves Czine Mihályról így nyi­latkozott 1989-ben az Alföld hasábjain: „Ke­vés ember állt közelebb hozzám a múló évek során, s kevés emberrel vitáztam, veszekedtem többet (...) Czine - mondja a továbbiakban - egyéniség volt: hozzátartozott a kiállás etho­­sza. Nehézzé tette ez vele nemegyszer az em­beri kapcsolatot. Szinte állandó volt közte és köztem a súrlódás, a vita.” Valóban: „a kiállás ethosza”, a „civilbátorság” volt Czine Mihály magatartásának alapvonása: ez határozta meg emberi mivoltát, gondolkodását. Végh Károly ezt a szálfaegyenes egyénisé­get hozza most elénk megragadó közvetlenség­gel, tiszteletre méltó tárgyismerettel. 1953 után súlyos támadások érték, méltatlan mellőzések akadályozták Czine Mihály irodalom­történészi, tanári pályájának alakulását. Erre nézve csak egyik bizonyság a huszadik századi magyar irodalom történetét tárgyaló munkájának hányatott sorsa. A hatvanas évek végén készítette el Czine ezt a monográfiát, ami azonban csak jó­val később (1976-ban) s csak szerbhorvát nyel­ven láthatott napvilágot Újvidéken - jócskán megcsonkítva. (A Fórum kiadó ötlete nyomán született kiadvány két másik szerzője Bán Imre és Barta János volt; ők a régi magyar irodalmat és a tizenkilencedik század honi literatúráját mu­tatták be.) „Ez a könyv akkor gondolati görcsö­ket oldó szellemi pezsgést hozhatott volna” - írta N. Pál József a nemrég megjelentetett kötet utó­szavában. S valószínűleg Czine Mihály tudósi pá­lyájának kiteljesedését is jótékonyan elősegíti, hogyha a hatalmi körülmények nem kényszerí­tik különféle - ilyen és hasonló - megaláztatá­sok elviselésére. Irodalmunk ékesen szóló igehirdetőjének élet­művében kiemelkedő fejezet az anyaország jeln­­legi határain kívül élő magyarok iránti figyelem megannyi megnyilatkozásának lenyomata. Végh Károly is több ízben említi a felejthetetlen vádo­­rutakat, az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai tájakon közönség elé lépő Czine Mihályt, a ba­ráti találkozásokat Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Pozsonyban, Újvidéken, Kassán élő pályatársak­kal, akiknek alkotásait következetes odaadással tartotta számon s értékelte folyamatosan a leg­nehezebb időkben is. S monográfiájában a szerző fölelevenít olyan - kevésbé ismeretes - mozza­natokat is, melyek Czine bátor kiállásairól tanús­kodnak ide vonatkozóan. Említi, hogy 1972 ok­tóberében Czine az írószövetség választmányi gyűlésén szenvedélyes hangon emelt szót az er­délyi magyar irodalom sokasodó gondjairól, a könyvkiadás területén mutatkozó hiányosságok­ról. A jelenlévő Pándi Pál közbeszólásai miatt egyre indulatosabb lett. Nem sokkal ezek után pe­dig Ilku Pál, az akkori művelődésügyi miniszter levélben kért tőle magyarázatot az elhangzottak­kal kapcsolatban. Czine 56 (igen: ötvenhat) ol­dalas levélben válaszolt az aggodalmaskodó mi­niszternek. Ez a levél mind ez ideig nem került nyilvánosság elé; könyvében Végh Károly idéz belőle részletesen. Egyebek között ezt olvashat­juk Czine levelében: „Annyira megrendítettek a választmányi ülés után terjengő hírek, a szemé­lyemmel kapcsolatos intézkedések és megnyilat­kozások, hogy energiáim, időm, erőm legna­gyobb részét az arcom fegyelmezésére kellett for­dítanom: az élet iránti bizalom fenntartására. A napi munka végzésén túl alig-alig tudtam bármit is cselekedni; a szavak letörtek toliamról (...)” Megtudhatjuk: dékáni „fejmosásban” részesítet­ték, rádiós szerepléseit letiltották (nem beszél­hetett Sütő Andrásról sem), a Kossuth Klubban törölték a Tamási-estet, ahol ő tartott volna be­vezetőt - és így tovább... Ezt a Czine Mihályt: a sorsvállaló, gyakran me­galázott és félreértett, de meg nem alkuvó szellemi kiválóságot, igéink hitvalló szószólóját ismerheti meg a mai olvasó Végh Károly monográfiájáról. „Egyike szerettem volna lenni azoknak - írja a szerző könyve előszavában aki életművének su­gárzását tovább akarja éltetni, ebben a feledésre­­feledtetésre olyan erősen hajló világban.” Vállal­kozása minden elismerést megérdemel. Nagy Pál A magyar államiság ezer éve A millenium alkalmából az Eötvös Lóránd Tudo­mányegyetem múlt évben rendezett tudományos konferenciájának anyagát a fenti címen két neves történész, Gergely Jenő és Izsák Lajos szerkesz­tésében jelentette meg az egyetem kiadója. A tör­ténelem, őstörténet, jogtudomány, a természettu­dományok, matematika, kultúra, az irodalom és a nyelvészet témakörében két nap alatt harmincegy előadás hangzott el; ezek tanulmányformába ön­tött változatát adja közre a vaskos, 544 oldalas munka. Érdemes hát tallózni a gazdag anyagban. Kosa László az időszemléletről és a civilizá­ciós változásokról írt tanulmányában érzékletesen ír a modernizációs hullámok felgyorsulásáról: a re­formáció például a szentkultusz felszámolásával jelentékenyen bővítette a munkanapok számát, s a puritán traktátusok központi eszménye a szor­galmas munka lett. Vagy: a greenwichi délkörön alapuló időzóna bevezetésében az Osztrák-Magyar Monarchia az európai élbolyban volt, jóval me­gelőzve a skandináv államokat, Spanyolországot és Franciaországot. (Szovjet-Oroszország csak 1924-ben „csúszott be” ebbe az időzónába, azaz a jelenidőbe.) Klinghamer István térképészeti munkájából ar­ról értesülhetünk, hogy a Kárpád-medence első áb­rázolását Ptolemaiosz nyolckötetes földrajzának tér­képei közt találhatjuk. Az első ismert magyar tér­képet Bakócz érsek titkára, Lázár deák készítette a Dózsa-féle parasztháború idején, s kétszáz évig min­den újabb mű az ő eredményeire támaszkodott. (Iz­galmas dolog a balatoni jég mozgásának feltérké­pezése is: itt a sztár Eötvös Lóránd ingája volt.) A nyelvtörténeti tanulmányok alaposak ugyan, de ha modem formában is, mereven ragaszkod­nak a finn-ugor elmélethez. Szathmári István ér­dekes megjegyzése, hogy a 150 éves török uralom nyelvi eredménye mindössze 8-10 szó átvétele - ami viszont bőven van, az ősi bolgár és ótörök a 45 éves szovjet uralom alatt pedig egyetlenegyet sem vettünk át. (Legfeljebb vicc és kabaré szinten s az egy-két nemzedék idejének lepergésével úgyis elfelejtődik.) Fábián Pál előadásában igen elegán­san bizonyítja, hogy jelenlegi helyesírásunkat az ún. kancelláriai helyesírás - a középkori latin ok­levelekben a magyar szavak leírásának gyakorlata - alapozta meg. Kiváló Schlett István dolgozata a magyar tör­ténelem megjelenítéséről 20. századi gondolkodá­sunkban, a dicsőség és a szégyen, a ,Jiol vesztet­tünk utat”, a hanyatlástörténet, a „reakciós vagy haladó” toposzainak bemutatásával. Rónay László Katolikus irodalomszemlélet a 20. században című tanulmányában behatóan foglalkozik Prohászka Ottokár püspök munkásságával, akinek bíráló sza­vai nemcsak a kapitalizmus és a liberalizmus el­len irányultak - olykor antiszemita éllel -, de - s ezt emeli ki Rónay - rendkívül kritikusan szem­lélte a tartalmát elhagyó keresztény közgondolko­dást, amely maga is a pillanat, s nem a megváltás, Krisztus kultuszához kötődik. Akit érdekel a magyar humán tudományok mai állása - a természettudományos rész kissé elna­gyolt, érződik rajta a kötelességből való leadás íze -, annak feltétlenül kezébe kell vennie a szerzőként is szereplő Gergely és Izsák professzorok szerkesz­tette milleniumi kiadványt. Tamáska Péter (A magyar államiság ezer éve. Eötvös Lóránd Tu­dományegyetem, Budapest, 2002, 544 o.) Tanya Celldömölkön Harmadik alkalommal június 24-től 29-ig ren­dezte meg a Tanítók Nyári akadémiáját a celldö­­mölki Apáczai Kiadó. A legnagyobb magyar ma­gán tankönyvkiadó idei rendezvényére az ötven hazai pedagóguson kívül Erdélyből 25-en, a Fel­vidékről 12-en, Kárpátaljáról 8-an, a Délvidék­ről pedig 6-an érkeztek. Mindannyiuk utazási, el­látási és szállásköltségét az Apáczai Kiadó és az Oktatási Minisztérium fedezte. A résztvevők nagy örömmel hallgatták a gyer­meklélektani, anyanyelvi nevelési, módszertani előadásokat, aktív közreműködői voltak a bemu­tató tanítások elemzéseinek, a módszertani vásár­nak és jól érezték magukat a szabad programo­kon is a strandon, a Ság hegyi sétán, a borkósto­lón, az ökomenikus misén, illetve a város neve­zetességeinek megtekintésén. Az első magyar magán tankönyvkiadó meg­alapítója, az Apáczai ügyvezető igazgatója Esz­tergályos Jenő elmondta, hogy 1991-ben 93,2 miihó forint, egy évvel később 244 millió forint, tavaly pedig már 2 milliárd 173 millió forint volt a bruttó forgalma. Néhány éve megkereste őt egy holland világcég képviselője és vételi ajánlatot tett a kiadóra. Nemet mondott. Hiába próbálkoztak a kiadó megvásárlásával a németek is. Esztergá­lyos tanár úr - a pályáját néptanítóként kezdte - nem enged a multik csábításának. Meg akatja tar­tani magyarnak az ország második legnagyobb - magánként első - kiadóját. Magyarnak és nem­zetinek. Nem titkolja, hogy ezer szállal kötődik a hazájához, a nemzeti oldalhoz, a nemzeti pár­tokhoz. Ezt bizonyítják a kiadványai, a hazafias nevelést elősegítő pályázatai, a határon túli ma­gyar iskoláknak, pedagógusoknak nyújtott, hat­van millió forintot meghaladó pénz- és könyv­beli támogatásai. Nyílt támadás még nem érte a keresztény, nemzeti szellemű tankönyveiért, de botrányt kel­tettek egyik matematikai tankönyve szokatlan kipróbálásáért. Ugyanis fejenként ötvenezer fo­rintot fizetett annak az összesen százhárom ta­nárnak, aki egy tanévben kipróbálta a tanköny­vet és megírta a tapasztalatait. Behivatták a mi­nisztériumba, ahol fejére olvasták a tanárok szo­katlan ösztönzését a kipróblásra. Egy újságcik­ket mutatott fel, mely hírül adta, hogy egy másik kiadó 4 miihó 700 ezer forinttal jutalmazta a tan­könyvét kipróbáló tanárokat, s mégsem lett be­lőle ügy. Ez hatott. Jellemző egyébként, hogy ez esetet követően a minisztérium hamarosan köte­lezővé tette a tankönyvek kipróbálását minden ki­adónak. Nem szegik kedvét az amúgy jó kedélyű Esz­tergályos Jenőnek a kisebb-nagyobb gáncsosko­­dások sem. Jól példázza ezt legújabb ötlete, mi­szerint itthon népszerű, szakmailag elismert tudó­sokat vigyünk ki a határon túli magyar területekre az ottani pedagógusok tájékozottságának, szakmai látókörének tágítására. Sasvári Szilárd az Orbán­­kormány parlamenti oktatási bizottságának elnöke azt javasolta, inkább a határon túh magyar peda­gógusokat hívják meg ide, az anyaországiak közé egyhetes továbbképzésre. Az ötlet sikeresen vált valóra június 24-től 29-ig Celldömölkön. Esztergályos Jenő a Nyugaton élő szórvány magyarságról sem feledkezett meg. Ausztráliába 640 ezer forint értékű tankönyvet küldött a ma­gyar iskolák megsegítésére, s csaknem ugyan­ilyen értékben más országokba is baráti-ismerősi kapcsolatok útján. A nyugati magyarság körei­ben sajnos csak vasárnapi iskolák működnek, s az elcsatolt területeken sincs még mindenütt fo­lyamatosan működő, hivatalos magyar iskola­hálózat rendszeres napi oktatással. Esztergályos tanár úr szerint legfontosabb teendőink egyike a környező államok magyar nyelvű iskoláinak fel­zárkóztatása, a pedagógusok módszertani kultú­rájának karbantartása, emelése, fejlesztése. Mert Trianon nemcsak területvesztést jelentett a ma­gyarság számára, hanem didaktikai, módszertani hátrányt is az elcsatolt területek magyar pedagó­gusaira nézve. Novák Mária Színház az élet! Középiskolás Nyári Tábor a Római parton A Rákóczi Szövetség a rendszerváltozást meg­előzően a határon túli - különös tekintettel a felvidéki és a kárpátaljai - magyarság szolgá­latára szerveződött. Szövetségünk fontos kül­detésének tekinti a külhoni- és a magyarországi fiatalok kapcsolatának erősítését. A jövendő értelmiségiek kapcsolatépítésé­ben nagy szerepet játszik az idén 2002. július 5-10. között megrendezésre kerülő Középisko­lás Nyári Tábor, amely a Színház az élet! cí­met kapta. A tábor több, mint százfős közön­sége az idei évben is neves személyekkel, köz­életi szereplőkkel ismerkedhet meg. A meghí­vottak között színészek, sportolók, képzőmű­vészek, a filmszakma jeles képviselői szerepel­nek. Szükségesnek tartjuk, hogy ezek a koráb­ban és napjainkban is jó példával elöljáró em­berek, a beszélgetések során az életben felhal­mozott tapasztalataikat átcsepegtessék a hall­gatóságba. A tábor programját határon túh ze­nekarok koncertjei és filmvetítések színesítik. Az előadások szüneteiben a tábor résztve­vői játékos vetélkedőkön vesznek részt, ami re­ményeink szerin baráti csoporttá kovácsolja a Kárpát-medence különböző szegleteiből érkező diákokat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom