Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2001-07-01 / 7-8. szám
2001. szeptember Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 5. oldal BEKE GYÖRGY A kárpát-medencei magyarság egészsége Kötetlen beszélgetés dr. Andrásofszky Barnával Széles közvéleményünk még nem ismeri eléggé - jelentőségének arányában - azt az egészségvédelmi, társadalmi tevékenységet, amelyet a Magyar Egészségügyi Társaság fejt ki, 1993-as megalakulása óta, az egész Kárpát-medence magyar népességének szolgálatában, a magyar nép, a nemzet testi-lelki egészségének helyreállításáért. Sokan úgy vélik, hogy orvosok szűk csoportjának foglalatosságáról van szó, ami nem tartozik a kívülállókra. Holott a legteljesebb mértékben közösségi jellegű, önzetlen feladatvállalás ez. Mert a gyógyítás csakugyan orvos és beteg személyes viszonya, együttműködése, nem egyszer bizalmas kapcsolat, ami nem tartozik másokra. De ez a Társaság minden szempontból nyitott tömörülés, és úgy teljesítheti önként vállalt feladatait, ha munkáját teljes nyíltsággal és minél több „kívülálló” bevonásával folytatja. Merőben új a Társaság jellege: összmagyar alapozású, a közegészségügy terén azt nemzeti egységet kívánja erősíteni, amely az utóbbi évtizedben a magyar közélet, politika, szellemi mozgás központi kérdése lett. Trianon óta először veszik számba magyar orvosok a történelmi ország területéről és a nagyvilágból, hogy milyen állapotban van a nemzet egészsége, az egyes magyar régiók miben segíthetik egymást, milyen feladatokat ró a Társaságra a kisebbségi sorban dolgozó magyar orvosok korszerű továbbképzése. Egy nem létező, mert nem létező „minisztérium” épült ki néhány év alatt: a magyar nemzet határokon átívelő egészségügyi gondozásának központja. Családok és gyermekek védelme Lapozgatom a Magyar Egészségügyi Társaság munkanaplóját. Meglakulásakor, 1993. május 23-án Mosdóson tanácskozott a kezdeményezők kicsiny csapata, dr. Andrásofszky Barna igazgató-főorvos vezetésével, a Somogy Megyei Tüdő- és Szívkórház konferenciatermében. Hatvanketten voltak az alapítók. Most, 2001-ben az egyéni tagok száma 1301 és a Társasághoz csatlakozott 13 szervezet. A 18 tagú elnökség egyharmada anyaországi, másik két egyharmada a Kárpát-medencében, illetve Nyugaton él. Az alapszabályzat kimondja, hogy a Társaság célja a Kárpát-medencében élő magyar ajkú lakosság tragikusan rossz egészségügyi állapotának javítása. E cél elérését szolgálja a népesség egészségügyi ismereteinek bővítése, szakemberek képzése és továbbképzése. Egy év múlva, 1994-ben megrendezték az első orvosi továbbképző konferenciát, Székelyudvarhelyen. 1994 a Nemzetközi családév, ehhez szabták az előadások és viták témáját: A család, a szülészet-nőgyógyászat és gyermekgyógyászat aktuális kérdései. A tanácskozás tudományos rangját olyan előadók biztosították, mint dr. Juba Szilvia, dr. Chemez Rózsa Budapestről, dr. Gyurkovits Kálmán Mosdósról, dr. Tekulics Péter, dr. Bittera István, dr. Czinger Jenő, dr. Román Ferenc Szegedről, dr. Kovács Judit Hódmezővásárhelyről és dr. Lőrincz István Svájcból; valamennyien elismert szakorvosok, egyetemi tanárok. A konferencián 145-en vettek részt. Székelyudvarhely két napig a magyar orovostudomány fővárosa lett. Közvetlen ezután a résztvevők átmentek Csíkszeredába, Hargita megye székvárosába, ahol 28 kárpátaljai, felvidéki és délvidéki orvos kapcsolódott be az Erdélyi Múzeum Egyesület orvostudományi szakosztályának tudományos ülésébe. Még három konferencia, illetve továbbképző előadásra került sor 1994- ben, kettő Budapesten és egy Szilágysomlyón. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem 1. számú Szemészeti Klinikáján pulmonológiai és kardiológiai betegségekről vitáztak, az orvosetika kérdéseit érintették. Kárpát-medencei és nyilván anyaországi orvosok a népesség egészségügyi helyzetét döntően befolyásoló, veszélyeztető tényekről beszéltek, az alkoholizmusról, a kábítószerekről, az öngyilkosságokról. Ezen a konferencián külön előadássorzat tartását határozták el, felkért előadókkal, A magyar nép betegségei címmel. Még abban az évben meg is rendezték a népbetegségeket tárgyaló első eszmecserét Budapesten, majd 1995 elején a második szakmai napot, ugyancsak a magyar fővárosban. Jól jellemzi a témaválasztás szoros kapcsolódását a valósághoz és a Társaság tevékenységének nemzeti beágyazottságát, hogy egyik konferencián a magyar népesség csökkenésének drámáját tárgyalták meg, vagyis társadalmigazdasági vonatkozásain túlmenően, egészségügyi problémaként kezelték a demográfiai helyzet okait. Jól illett az orvosok előadásai közé Fekete Gyula író hozzászólása, aki egész pályáján újra meg újra visszatért a magyar népesség fogyásának alapvető okaira, és a mai magyar irodalomban a legtöbbet tette a nemzeti romlás tudatosításáért. A nevelés körébe vágott a második konferencia is, mikor a mértéktelen és igénytelen televíziózás és videózás káros hatását elemezték. Testi egészségünket hosszú távon nem őrizhetjük meg a lelki torzulások leküzdése nélkül. Meghívták „a lélek gyógyászait” is, ismert pszichiátert (dr. Grezsa Ferencet) és társadalomkutatót, a délvidéki dr. Hódi Sándort. A szabadidő eltöltésével kapcsolatosan nyilván szóba kerültek a veszélyes „szórakozások”, mint a drogozás, a dohányzás, az alkoholizmus, és ezek sorába helyezték az öngyilkosságot is. Adatokkal alátámasztott, hatásosan érvelő előadások hangzottak el, amelyekből kikerekedett a drámai kép, de a gyógyítás távlata is.- Vizsgálódásotok kiterjedt az egész Kárpát-medencére? Dr. Andrásofszky Barna, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke, a mozgalom elindítója és lelkesítője azt feleli:- Természetesen. Ha csak mód van rá, mindig az összmagyarság keretében tekintjük át az orvosegészségügyi problémákat.- Milyen konluzióra jutottatok a magyar nép testi-lelki betegségeinek vizsgálatakor?- Egyértelművé vált, hogy a Kárpát-medence lakosságának kedvezőtlen egészségügyi helyzete azonos okokra vezethető vissza. Először Kárpátalján A Kárpát-medence magyarlakta, illetve vegyesen lakott régiói közül egészségügyileg legelmaradottabb kétségtelenül Kárpátalja. A Magyar Egészségügyi Társaság éppen ezért két fontos konferenciáját itt rendezte meg. Már 1995 májusában 58 tagú orvoscsoport érkezett Munkácsra, majd ellátogatott Aknaszlatinára. Délvidéki, erdélyi és felvidéki, meg természetesen magyarországi orvosok voltak. A helybeliek kérésére Munkácson lézer sebészeti jellegű előadásokat tartottak, beavatták a résztvevőket az izotópdiagnosztikába, majd a vendégek az országrész egészségügyi helyzetét ismerték meg. Aknaszlatinára a sóbánya egészségügyi felhasználásának tanulmányozása vitte el a magyar orvosokat. Ebben az ősi máramarosi helységben 340 méter mélységben asztma-kórtermet rendeztek be és működtetnek.- A sóbányában kialakított kórtermek, előadóterem az újdonság és meglepetés erejével hatott mindnyájunkra. Itt szakorovosaink tarottak előadásokat az asztma diagnosztizálásáról és kezeléséről: prof. dr. Schweiger Ottó Budapestről, dr. Márton Hajnalka Kecskemétről, prof. dr. Gyurkovits Kálmán Mosdósról. - összegezei első kárpátaljai útjuk eredményeit dr. Andrásofszky Barna. Munkácsra másodszor 2000-ben jutottak el, ekkor igen rangos, kétnapos konferenciát tartottak. Témája: Környezeti tényezők szerepe a betegségek kialakulásában és gyógyításában. Ezzel összefüggésben vizsgálták Kárpátalja természeti adottságainak felhasználását a betegségek gyógyításában. Az országrész magyar orvosai körében annyira népszerűek lettek addigra ezek a konferenciák, hogy a 18 előadó közül kilenc ungvári és egy aknaszlatinai volt. Kárpátalja magyar orvosai ugyanakkor az anyaországban és a kisebbségi régiókban tartott tanácskozásokon is jelen voltak, felszólaltak. Úgy tekinthetjük, hogy az elmúlt évtizedben olyan folyamatos - nem kötelező, de szívesen látogatott - orvosképzés folyt a Kárpát-medencében, amelynek színhelyei Budapest, Székelyudvarhely, Debrecen, Marosvásárhely, Szilágysomlyó, Zenta, Kaposvár, Bükfürdő, Révkomárom, Tusnádfürdő, Szeged, Csíksomlyó, Székesfehérvár, Kolozsvár, Nyíregyháza, Gyula, Nagyvárad voltak. Egyik-másik város többször is.- Társaságunk egyik jövendőbeli feladata az egész Kárpát-medencére kiterjedő, összehangolt és tervszerű egészégnevelői program megvalósítása - mondja Andrásofszky Barna elnök.- Volt-e részetek gáncsokban, akadályokban, tekintve, hogy a konferenciáknak legalább a felét a szomszédos országokban rendeztétek meg?- Egy ilyen esetet említenék. 1996 áprilisában továbbképző konferenciát tartottunk a délvidéki Zenta városában. Fő témánk az anya- és gyermekvédelem volt. A szervezők, élükön dr. Farkas Emillel, bevonták a helyi vállalkozókat, akik segítséget nyújtottak számukra. Mintegy 180 résztvevőt vártak az anyaországból, a Felvidékről, Kárpát-aljáról és Erdélyből. Mind a kárpátaljai, mind az erdélyi orvosok egész éjjel utaztak, hogy idejében Zentára érhessenek. De a jugoszláv határon, számomra máig ismeretlen okból, a határőrök megalázó módon visszatérítették őket. Útleveleikbe előbb benyomták a beléptető pecsétet, majd azt visszavonták és nem kívántos személyeknek minősítették őket. Ugyanígy jártak el dr. Papp Zoltán budapesti professzorral, aki egyénileg akart Zentára utazni. Előbb engedélyezték belépését az országba, de amikor megtudták, hogy a zentai konfemciára megy, visszakérték az útlevelét, érvénytelenítették az engedélyt és kiutasították. Délvidék magyar orvosai azonban nem adták fel, és önkörükben megtartották a tanácskozást.- Kolozsvárott, Funar polgármester városában nem akadályozták a konferencia megtartását?- Ennek a konferenciának az egyik jelentősége az volt, hogy Kolozsvárott az utolsó magyar nyelvű orvostudományi konferenciát 1943-ban tartották. Mintegy 300 érdeklődő jött el a Bethlen Kata Diakoniai Központban tartott előadásokra. A légzőszervi betegségekről tárgyaltunk. A találkozó békés lefolyásának egyik titka talán az volt, hogy együttműködésben rendeztük az egyik romániai magyar tudományos társasággal, a nagy múltú Erdélyi Múzeum-Egyesülettel, illetve ennek orvostudományi és gyógyszerészeti szakosztályával. Az EME 1859-ben alakult, hosszú időn át az „erdélyi magyar tudományos akadémia” szerepét töltötte be. A pártdiktatúra kezdetén, 1948-ban betiltották, és csak az 1989- es fordulat után kezdhette újra a tevékenységét. Szilágysomlyó Legtöbbször egy erdélyi kisvárosban, Szilágysomlyón vendégeskedett a Magyar Egészségügyi Társaság. Kezdve 1994-től, hét alkalommal vett részt az egyesület a Báthory Napok ünnepségein. Ez a városka a Báthoryak Somlyói ágának volt az ősi fészke; a központi városrészben látható romok Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem 1597-ben épült várából maradtak fenn. Az 1989-es változások után Szilágysomlyó népe, magyarok és románok, évente megemlékeznek az alapító családról. A Magyar Egészségügyi Társaság pedig minden alkalommal orvosi továbbképző konferenciákkal gazdagítja az emléknap műsorát. Tartottak itt előadást a kardiológiai, pulmonológiai betegségekről, a háziorvosi ellátásról, az asztmás gyermekek járóbeteg ellátásáról, az egészségügyi ellátás megszervezésének időszerű feladatairól, a gyermekkori magas vérnyomásról és sok más szakkérdésről. Minden bizonnyal élénk érdeklődés kísérte az olyan fejtegetéseket, mint: önmagunk értékelése egészségügyünk záloga, vagy az orvos, mint a reménytelenség gyógyszere. Szilágysomlyó és Mosdós ilyen bensőséges kapcsolatának nyilván megvan a maga személyi háttere is. (Most sarkítottam, mert Andrásofzsky Barna elnök csakugyan Mosdóson lakik, de a Magyar Egészségügyi Társaság központja mégiscsak Budapest.) Andrásofszky doktor úrnak szülőföldje Erdély, méghozzá a Szilágyság és Bihar: édesapja előbb Szilágynagyfaluban, majd Berettyószéplakon volt körorvos; itt gyermekeskedett a Társaság elnöke, Kolozsvárott, a Református Kollégiumban töltötte diákéveit. Erdély számára nem nosztalgia - talán az is -, de mindenképpen a felismert nemzeti felelősség cselekvései tere. Ez a személyes kapcsolódás megkönnyíti a szóértést a mosdósi nyugalmazott kórházigazgató és mai szilágysági magyar orvosok között. Miután megdőlt a Ceausescu-diktatúra és leomlott a „vasfüggöny” a magyar-román országhatáron is, Somogy megyéből az első segélyszállítmányt Andrásofszky Barna dr., a mosdósi tüdőgyógyászati intézet akkori igazgató-főorvosa vezette. És a segély célállomása Szilágysomlyó volt. A magyar falu egészségvédelme Erről a segélyszállítmányról és az utána következőkről is beszélgettem Andrásofszky Barnával 1993 tavaszán Mosdóson. Akkoriban már nem indultak segélyszállítmányok Erdélybe, de az igazgató-főorvos továbbra is igen fontosnak tartotta az erdélyi magyarság istápolását. Somogybán 1989 előtt is működött egy Baráti Kör, amely programjába iktatta az erdélyi történelem alaposabb megismertetését a megyében és az egész anyaországban. A Baráti Kör elnöke Andrásofszky doktor volt. „A továbbiakban az igazi segélynyújtás az, ha mélyen bevéssük a nemzeti tudatba, hogy Erdély múltja, jelene és jövője szerves része a magyar történelemnek. De Erdéllyel együtt éppen úgy ismernünk kell a Délvidék, a Felvidék és Kárpátalja magyarságának helyzetét. Ez a magyarságtudat mai alapja, a korszerű nemzeti érzés legfőbb vonása.” Andrásofszky doktor szavait idéztem 1993 márciusából. Két hónappal később alakította meg a Magyar Egészségügyi Társaságot. És a Társaság 2001 júniusában arra vállalkozott, konferenciák sorozata után, hogy felméri az egész Kárpátmedence magyar falvainak egészségügyi helyzetét. Színhelyként a Bács- Kiskun megyei Felsőszentiván községet jelölte ki a közös akarat. Illetve, ennek a településnek az orvosa, dr. Péter Árpád javasolta a témát és vállalta a házigazda szerepét. Mintegy 130 résztvevő előtt anyaországi professzorok, miniszter és kisebbségi körorvosok állították fel a „vidéki nemzet” egészségi állapotának mérlegét. Mikola István egészségügyi miniszter előadását szegedi professzorok tanulmányai teljesítették, marosvásárhelyi magyar egyetemi tanár Szólt hozzá, Szaniszló, Szilágyperecseny, Zenta, Beregszász és Levandavásárhley helyi orvosai tettek .jelentést”, és az előadók között volt egy vendég Lausannéből, dr. Eva Tongue. Ilyen „konzílium” még soha nem hajolt a beteg magyar falu fölé! Feltárultak a bajok, gondok, a pénztelenség, a kellő orvosi felszerelések hiánya, néhol a hatósági közöny, a lakosság tudati elmaradottsága, az egészségvédelem elhanyagoltsága. A helyi „diagnózisokon” túl nagyjából kirajzolódott az általános kép.- És ezt az általános képet miként jellemeznéd?- Kívánatos lenne, hogy az egészégvédelem is lépést tartson a gazdasági fejlődéssel.- Miként viszonyul egymáshoz az egyes „magyar régiók” helyzete?- Talán nem tévedek, ha az anyaország közegészségügyét emelném az első helyre. Kétségtelen, hogy a Felvidék is sok szempontból lépést tart vele. Legtöbb a gond Kárpátalján.-A státustörvény javíthat-e a helyzeten?- Úgy vélem, hogy igen. Ha módot nyújt, gyakorlatilag is arra, hogy hathatósan segítsük kisebbségben élő testvéreinket. És ezáltal önmagunkat. Persze, az anyaország egészségügyi helyzete csak a kisebbségi régiókhoz mérten tekinthető kiemelkedőnek, tette hozzá Andrásofszky Barna elnök. Egyébként a magyarság vészhelyzetére, az Egészségügyi Társaság nevében, 1996-ban körlevélben hívta fel a magyar parlament képviselőit. „A nép egészségi állapotára jellemző mutatók rendkívül kedvezőtlenek, messze az európai átlag alattiak. A várható életkor, elsősorban a féfiaknál nagyon alacsony. A halálozási kockázat a 15-59 éves férfiaknál Magyarországon magasabb, mint Zimbabvéban. A már katasztrofálisnak mondható népegészségügyi helyzetet méginkább súlyosbítja a lakosság öregedése... A Kárpát-medencében végzett felmérés alapján szomorúan állapíthatjuk meg, hogy mind a Délvidék, Erdély, Mind Kárpátalja területén a magyar lakosság többet temet, mint bölcsőt ringat. Nem a gazdasági csőd fenyeget minket elősorban. A nép pusztulása az igazi - ha nem szabnak gátat - a megváltoztathatatlan csőd.” A Magyar Egészségügyi Társaság körlevelére az 1996-os partementből összesen húsz képviselő válaszolt! De a Társaságot nem csüggesztette el a politikusok közönye. Tovább folytatta munkáját, növekvő taglétszámmal és mind felelősebb érdeklődőkkel. Korunk a „civil szerveződések” időszaka. Talán meg se lehetne számlálni a magyarországi egyesületeket a bélyeggyűjtők tisztes társaságától mondjuk a Napóleon kultuszát ápolók egylétéig. De alighanem a talán tízezernél is több civil szerveződés között legfontosabb, mert a nemzeti jövővel kötött szövetséget Andrásofszky Barna dr. Társasága. Elégtétel és biztatás az egész magyar orvostársadalomnak - határokon innen és túl -, hogy 2001. augusztus 20-án, államalapító Szent István királyunk ünnepén dr. Andrásofszky Barna nyugalmazott mosdósi igazgató-főorvost a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. Gratulálunk!
