Nyugati Magyarság, 2001 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2001-11-01 / 11. szám
ca mm gap 0 a ms ®ÍJ GGo® ®7@sG = CG®mgp®0s d]“®©©0(l]®mG P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI XIX. évfolyam, 11. szám 2001. november A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 150.-Ft - $3.50 /----------------------------------------------------------------------------------------------------Strauss-díjjal tüntették ki Orbán Viktort Orbán Viktor személyében a Hanns Seidel-alapítvány olyan politikust tüntetett ki, aki meggyőződéses demokrataként és szenvedélyes európaiként Magyarországnak Bajorországgal és Németországgal fentartott jó politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatainak folytatása érdekében tevékenykedik - hangsúlyozta a Franz Josef Strauss-díj átadási ünnepségén Alfred Bayer, az alapítvány elnöke. Edmund Stoiber bajor tartományi miniszterelnök ünnepi beszédében úgy vélte, Orbán Viktornak nem egészen négyesztendős hivatali ideje alatt sikerült elérnie, hogy Magyarországon - a negyvenévi kommunizmus ellenére - a szabadság- és hazaszeretet újra méltó értéket képviseljen. Munkásságával a magyar miniszterelnök nagyban hozzájárult, hogy az utóbbi években felgyorsult Magyarország európai uniós csaltakozása - mondta Edmund Stoiber, hozzátéve, hogy Németországban ajelölt országok közül Magyarországot övezi a legnagyobb rokonszenv. Az egykori müncheni királyi palota zsúfolásig megtelt Császártermében Orbán Viktor elmondta, hogy a kitüntetés egy egész nemzedék sikere is. „Egy olyan nemzedéké - tette hozzá a kormányfő -, amelynek a békés építésben és alkotásban kell majd jeleskednie.” Ünnepi beszédében a miniszterelnök célként fogalmazta meg, hogy 2015-re Magyarország utolélje az európai uniós országok gazdasági teljesítményét, és ismét elfoglalja azt a helyet az európai országok között, ahonnan annak idején kiszakították. (Magyar Nemzet) Tóth Ilona áldozata Tóth Ilona végre hazaérkezett. Amit a Kádár-korszak megpórábált bemocskolni, azt végre sikerült lemosnunk. Ám amíg a szabadságharc vérbefojtását követően hét hónap alatt csaknem ezer embert akasztottak fel, temettek arccal a föld felé, jeltelen sírokba, addig a rendszerváltozást követően még ahhoz is egy esztendő kellett, hogy Domonkos Béla bronzszobra végső helyére kerülhessen. Wittner Mária szabadságharcos és egykori halálraítélt szívhez szóló bevezető szavait követően e gondolatokkal szólt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem előtt egybegyűltekhez, egykori bajtársakhoz, rokonokhoz, barátokhoz, volt iskolatársakhoz Dávid Ibolya igazságügyi miniszter, aki egyben a Tóth Ilona szobor fővédnöki tisztét is betöltötte. Az avatóbeszédét követően elmondta: mielőtt az ünnepségre érkezett, Vácott, az egykori rabtemetőben járt, amely annak az elvetemült kornak a pontos kórképe, mely Tóth Ilonkát is a halálba küldte. A több száz, összedrótozott kezű és lábú, arccal a föld felé temetett és kátránypapírral letakart halott látványa mélyen megrázta mindannyiukat, akik az exhumáláson részt vettek. Igazságügyi miniszterként azért vállalta el a szoborkészítés fővédnöki teendőit, mert akkor is bízott Tóth Ilona ártatlanságában, amikor a hatályos törvények szerint még köztörvényesnek mondták ki. Ma, amikor az orvosegyetem főbejárata előtt ott áll Tóth Ilona bronzba öntött arcmása, úgy érzi, újabb mérföldkövön jutottunk túl, amely ennek a sokat szenvedett kis nemzetnek az önbecsülését, önérzetét erősíti. Az Unicó Civilitas, a mártírhalált halt fiatal medica életéről filmet készítő kis csapat volt a kezdeményezője annak, hogy a tragikus sorsú Tóth Ilonáról szobor készüljön. Pokomi Zoltán, a Fidesz elnöke amikor beszédében méltatta mindazokat, akik összefogásával november elsején, Mindenszentekkor a Nagyvárad téren, az egyetem főbejárata előtt felavathatták a szobrot, egyben bejelentette: a jövő orvostanhallgatói közül a legkiválóbbak minden évben Tóth Ilona ösztöndíjban részesülhetnek, ezzel is szeretnék a fiatalon kivégzett szigorló orvos emlékének adózni. A jövő ifjúságának is üzenve, reményét fejezte ki: a Tóth Ilonkák tragédiája soha nem ismétlődhet meg, s az utókor kötelessége, hogy valamennyien megkapják azt a végtisztességet, amelyet mindig is megérdemeltek. Végezetül Iván László professzor, egykori évfolyam- és csoporttárs megrendítő szavai, a volt egyetemi társak névsorolvasása és személyes hangú gondolatai következtek, majd a jelen lévők megkoszorúzták a korábban magánmúzeumban elhelyezett alkotást. Az Országgyűlés nevében Áder János házelnök is koszorút helyezett el, leróva kegyeletét az egykori mártír előtt. (Magyar Demokrata) ________________________________________________________/ KIRÁLY KÁROLY Ki váltja meg az erdélyi magyarságot? A Sapientia Alapítvány - Kutatási Programok Intézete által feltett kérdésekben foglalt gondolatok megválaszolása nem könnyű. Átfogó és elmélyült elemzés alapján lehet megközelíteni, olyan válaszokat adni, amelyek közel állnak a realitásokhoz, s eligazítással szolgálnak a bonyolult, sokrétűen összetett román társadalom gazdasági, társadalmi és politikai útvesztőiben, csapdáiban - „Tartalom nélküli formák”.1 Románia több mint tíz éve keresi a kiutasa neki megfelelő helyes választ, és még mindig nem tudta eldönteni az elit, a politika, hogy milyen irányba kötelezze el magát - a keleti vagy a nyugati orientáció mellett horgonyozza le ingadozó, viharvert politikai bárkáját. A keleti orientáció nem vonzó - a megszokott nem tételez fel mentalitásváltást A nyugati orientáció ígéretes és vonzó, a modernizáció eséllyel kecsegtet a globalizáció áramkörének sodrásába terelné a román társadalmat - mentalitásváltást igényel. A demokratikus jogállamiság, az emberi jogok tisztelete, a kultúra sokszínűsége, az európai civilizáció értékeinek megbecsülése esély és kötelezettség - a forma helyett a tartalomra kell helyezni a hangsúlyt. Van-e esélye ennek az alternatívának? Véleményem szerint - van. A feltételek adottak. Politikai akarat kérdése. Radikális mentalitásváltást igényel. Szembe kell nézni a valósággal. Szakítani kell a hagyományos politikával, különben az alternatíva kiaknázatlan esély marad. A politikai irányváltás késik. Bukarest azon fáradozik, hogy úgy csatlakozzon az európai struktúrákhoz ahogy van: a tartalom nélküli formák intézményrendszerével, centralizált nemzeti állammal, az emberi jogok szelektív alkalmazásával, stb. Nyugat felé szaporán hangsúlyozza a térségben betöltött stabilizációs szerepét, az ország geopolitikai fekvését, lakosságának tekintélyes népességét, amit Európa nem hagyhat figyelmen kívül. Bukarest meg van győződve arról, hogy ez a politikai lobbizás eredménnyel jár. Ez a politika minden valóságot mellőz. Az Európai Unióhoz való csatlakozásra váró tizenkét országból Románia az utolsó helyet foglalja el, s az idő teltével csatlakozási esélyei csak romlanak. Romániának minden esélye megvan arra, hogy a meghasonlott országok közt rekedjen. Molnár Gusztáv „Az erdélyi kérdés” című nagyszerű tanulmányában olvashatjuk: „De lássuk mit ír a szingapúri Wang Gundgwu által korunk Machiavellijének nevezett amerikai tudós oly sokat emlegetett, de csak kevesek által olvasott könyvében. A hidegháború idején - kezdi fejtegetését Huntington - Európa mint egész nem létezett. A kommunizmus bukásával azonban többé nem lehetett megkerülni a kérdést: mit jelent Európa? Európa északi, nyugati és déli határait hatalmas víztömeg jelöli ki, ami déli irányban éles kulturális különbséggel párosul. De hol húzódik Európa keleti határa? Kit lehet európainak, és ezzel az Európai Unió, a NATO és más ezekhez hasonló szervezetek potenciális tagjainak tekinteni? A legegyértelműbb és átfogóbb választ a nyugati kereszténységhez tartozó népek, valamint a muzulmán és ortodox népek között húzódó, évszázadok óta fennálló nagy történelmi választóvonal szolgáltatja. Ez a választóvonal a Római Birodalom 4. századi felosztásával és a Német-Római Szent Birodalom 10. századi megalakulásával vált láthatóvá. Mai „helye” körülbelül 500 év óta változatlan. Észak-déli irányban a Finnország és Oroszország, valamint a balti államok és Oroszország közötti határral esik egybe, majd Nyugat-Belaruszon, Ukrajnán húzódik keresztül, elválasztva egymástól a görög katolikus nyugati részt az ortodox keleti résztől, Romániában a katolikus magyarok (Huntington itt nyilván az egyszerűség kedvéért használja a „katolikus” jelzőt - M.G.) által lakott Erdély és az ország többi része között húzódik, majd a volt Jugoszláviában a Szlovéniát és Horvátországot a többi köztársaságtól elválasztó határ mentén halad tovább. A Balkánon ez a választóvonal természetesen az Osztrák-Magyar Birodalom és a Török Birodalom közötti történelmi határvonallal esik egybe. Ez Európa kulturális határa, és a hidegháború utáni világban ez egyben Európa és a Nyugat politikai és gazdasági határa is. Ä civilizációs paradigma így világos és megcáfolhatatlan választ ad a nyugat-európaiakat foglalkoztató kérdésre: „Hol ér véget Európa?” Európa ott ér véget, ahol a nyugati kereszténység véget ér, és ahol az iszlám és az ortodoxia kezdődik.”2 (Folytatás a 7. oldalon) CZIRE DÉNES Tejtestvérek Az elmúlt évszázad, a huszadik, a világháborúk, a totalitárius diktatúrák és ideológiák, az erkölcsi hanyatlás olyan százada volt, amelyben „bűnügyi krónikává züllött a történelem”. Ezeréves hazánkat, amely kelet ismétlődő rohamai ellen a kereszténység bástyája és Európa védelmezője volt, történelmének legnagyobb tragédiája érte. Az első világháború után az országcsonkoló győztesek - a politikai felszabadulás, a népek önrendelkezésének vonzó, de hazugnak bizonyult jelszavával hazánk területéből elszakítottak 189.907 km2-t, és a lakosság közel 60 százalékát. Magyarországnak a Párizs környéki békediktátumok révén való feldarabolásában döntő szerepet töltöttek be a szerb, a szlovák, a román kisebbségek, amelyek a magyarság vendégszeretetét élvezve jöttek vagy szivárogtak be és telepedtek le hazánkban. A szláv és a román propagandisták által félretájékoztatott győztes hatalmak a velejükig igazságtalan döntéseikben a Wilson által meghirdetett önrendelkezési jogra hivatkoztak, amelyet azonban csupán az úgynevezett utódállamok uralkodó nemzetére korlátozva alkalmaztak. Csehszlovákia, a Jugoszláv Királyság és Nagyrománia nekik köszönhetik létrejöttüket. Már a világháború kirobbanása előtti évtizedekben az alaptalanul csodált és agyondicsért francia sajtó, a pánszláv és román propagandisták szócsöveként, szégyenletes szerepet vállalt a világ félretájékoztatásában. Henry Pose „A háború viszatér” című könyvében levéltári dokumentumokkal bizonyította, hogy az említett államok a békediktátum előtti és alatti időszakban 11.000.000 frankot költöttek megvesztegetésre. Ilyen „áldozatok” révén rabolták el hazánk területének több mint kétharmadát. A francia sajtó eme ténykedése a sajtóetika megcsúfolása, és egyben a francia demokrácia örök szégyene. A trianoni békediktátum a meghirdetett magasztos elvekből semmit sem valósított meg, ezért elfogadása után sokkal több probléma keletkezett, mint amennyit a döntőbírák megoldani véltek. Ezt a tényt a demokrácia győzelmét, nemzeti államok létrejöttét, az önrendelkezést ígérő „békecsinálók” is elismerték. Az önrendelkezés alkalmazásával kapcsolatosan Tardieu francia külügyminiszter a következőket mondotta: „Választanunk kellett Cseh-Szlovákia megteremtése és a népszavazás között... a politikai felszabadulás csak úgy volt elérhető, hogy az új államok tarkasága teljesen azonos a háború előttiekkel.” Valóban így volt. A Jugoszláv Királyságban 21 nemzetiséget „zsúfoltak össze”. A horvátok, szlovének, magyarok, németek kezdettől autonómiát követeltek - óhajuk azonban süket fülekre talált. Az 1918-ban, tehát már a békeszerződés előtt de facto létrehozott Csehszlovákiában öt etnikumból négy ugyancsak önrendelkezést követelt. A Felvidéknek Cseh-Szlovákiához való csatolása ellen tiltakoztak a kelet-szlovákiai szlovákok Kassán, a magyarok Pozsonyban, a ruszinok Ungváron, a németek Késmárkon. Mint tudjuk, mindhiába. Nagyromániában, ahol a lakosság mintegy harmada kisebbségi volt, a nagyhatalmak figyelmen kívül hagyták 170.000 magyar kolozsvári tiltakozását, ugyanakkor teljesen jogosnak tekintették a semmilyen alkotmányos mandátummal nem rendelkező százezres gyulafehérvári román népgyűlés határozatát Erdélynek Romániához való csatolásáról. Az önrendelkezés elvének ezt az „eredeti” értelmezését Tardieu így magyarázta: „Az elnyomottak követelései egyetlen vonatkozásban sem jogosultak”. Hát így nézett ki a gyakorlatban a népek önrendelkezésének sokat ígérő, de megcsúfolt elve. Az elhibázott trianoni határok mélységesen igazságtalan volta rövid időn belül „világszerte ismert közhely lett”(Bibó I.) Ezt érezhette meg Wilson is, amikor Amerikába visszatérve kijelentette: „Ha nem jól sáfárkodtunk azokkal a hatalmi eszközökkel, amelyekkel az emberiség felruházott bennünket, mi leszünk az emberiség legnagyobb gonosztevői”. 1 .átnoki megállapítás. A „békék megalkotói” csak akkor rendezhették volna méltányosan a háború utáni viszonyokat, ha a térség valamennyi népe - így a magyar is - minden megkülönböztetés nélkül, az önrendelkezés elve alapján dönthetett volna hovatartozásáról. Nem így történt. Az elfogadott Európa-ellenes diktátum olyan etnikai, politikai, gazdasági feszültségeket idézett elő, amelyek kezelhetetlenekké váltak. (Folytatás a 4. oldalon) 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2.
