Nyugati Magyarság, 2000 (18. évfolyam, 1-12. szám)

2000-12-01 / 12. szám

4. oldal

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident

2000. december

Román választások magyar szemmel

TAMASKA PETER

Novemberi nyár a Kis-Kárpátokon innen és túl

Azt mondják, ha az ember szépen akar utazni, akkor érdemes letérni a pozsony-brünni autópályáról, Szakolca felé. Az Erdőhát - a Kis-Kárpátok nyugati lejtője és a Morva közötti terület - tele van meglepétessel. Malackán található a Pálffyak kastélya hatalmas angolparkkal körbevéve, aztán felkereshetjük Detrekő várát, amelyet Balassi Menyhért „áruitatása” idején a nép Gyötrőkőnek nevezett, megnézhetjük Nagylévárd habán kincseit, Jókút díszes oromzatű parasztházait, a sasvári híres búcsúhelyet s Mária Terézia holicsi nyári rezidenciáját, de mindegyiknél szebb és gazdagabb Szakolca - Skalica -, amely Szlovákia legnyugatibb városa.

A városházán és a gazdaházon (most művelődési ház) ott díszeleg a magyar címer, talán azért, mert mint Ludwig Emil műemléki kalauzában megjegyzi, ezen a félreeső helyen nem zavarta annyira a helybéli szlovákságot, hogy elpusztítsa. Igaz, amikor Juhász Gyula 1911-ben megrovásból száműzetésre az itteni főgimnáziumba helyeztetett, az akkor ötezer lakos egytizede még magyarnak vallotta magát, ám ma keresve se találni olyan embert, aki magyarul tudna.

Megmaradt viszont csodának a városon végighúzódó termetes várfal, s a Felvidék legrégibb műemlékei közé számító, a Szent Györgyről elnevezett 12. századi körtemplom, s a tágas főteret uraló Szent Mihály-plébániatemplom, amelynek oltárát ma is a magyar királyszentek, Szent István, Szent László és Imre herceg barokk szobrai díszítik. S itt a határ is.

A rendhagyó novemberi nyárban a keskeny úton teherautók tucatjai állnak, néha néhány méternyit meglódulnak, fújnak, csikorognak: szlovák és cseh oldalon a vámosok minden erejüket megfeszítik, hogy a rakományok közt italt, cigarettát s egyéb csempészárut találjanak.

A közép-európai vámos kitartó és találékony. Senki más, csak ő tudja ezt az egyébként légies, utakkal átluggatott szlovák-cseh határt ismét olyan keménnyé tenni, mint volt a cseh-morva protektorátus és a Tisó-i szlovák állam idején. Velünk is kinyittatják a csomagtartót, rákérdeznek, miért épp itt akarunk átmenni, s amikor mondjuk a bűvös szót Luhacovice, akkor mosolyognak és gyorsan tovább engednek.

A híres fürdőhely nagyvilágias kiépítése a Serényi grófok idején, a századfordulón kezdődött meg. Különösen Dusán Jurkovic épületei varázsolják el az embert: a neves építész a Jugendstilt a környék népi építészetének stílusával ötvözte.

Morvavlach architektúrájú fürdőépületébe Prága és Brünn szürrealista költői lettek szerelmesek, a párttitkárok pedig erőt véve proletár gőgjükön, a szokásosnál kevesebb vasbetonból húzatták fel mellette az üzletekkel megrakott kollonádot.

Az örök egészség birodalmáról álmodó fürdővendégek, miután megcsodálták a szökőkút játékát, ellepik a teraszokat, sört és virslit meg tornyozott fagylaltokat rendelnek: a kései napsütésben minden oly szabályossá és világossá válik, mintha még mindig a szakszervezet utalta volna be őket.

Szó ami szó, a csehek kétszer anynyit keresnek, mint mi, s ez minden szakszervezettel felér.

Mivel az idő változatlanul jó, úgy döntünk, hogy visszafelé átkelünk a Fehér-Kárpátok és Javomiky-hegység közt Pucho felé. A táj s az itt-ott elszórt házak Erdélyre emlékeztetnek. Vándorlásuk közben a vlach (oláh) pásztorok ide is elértek, de gyorsan beolvadtak a szlávságba, a két járásnyi vidéket viszont - ahol az ősi minták és szokások e század elejéig meghatározták az itt élők mindennapjait - a csehek változatlanul Valasskonak, a németek Walacheinek hívják.

A Vág völgyében úgy viszi a kocsit az autópálya, mintha futószalagon pörögtetné. Százhatvan kilométeres sebesség mellett úgy tűnik, mintha ősrégi kereskedelmi út híres helyei, Trencsén, Becko vára és az illavai fegyház templomtomyos épülettömege velünk szembe, visszafelé futnának. Elmosolyodom: még legszebb és leghatalmasabb börtöneink - így Lipótvár is, ahol a bársonyos forradalom után nem sokkal véres lázadás tört ki - épp úgy idegen földre kerültek, mint legszebb középkori műemlékeink.

Mátyusfóldön, a magyar lakta Deákiban ismét otthon vagyunk. Még Szent István telepítette ide a bencéseket, akik régebbi építményük helyén 1228 körül húzták fel azt a háromhajós román stílusú templomot, amelynek boltozata fölött egy kisebb templomocska rejlik: ez egész Európában kuriózumszámba megy.

A kolostorban használták a 13. században azt a szertartáskönyvet, amelyet ma Pray-kódexnek nevezünk, s amely az első szent királytól jeruzsálemi Andrásig tartja számon uralkodóinkat s az ottani deáki szerzetesek listáját egészen a tatárjárásig, 154. lapja pedig a Halotti beszédet és a Könyörgést tartalmazza.

Mindkettő annak bizonyítéka, milyen makacsul őrzi nyelvünk ősidők óta kialakult formáit. Amikor a színésznek is kiváló Merva Arnold - nyugdíjas mozdonyvezető s a helyi kultúregylet, a Csemadok elnöke - a Halotti beszéd eredeti és a mai olvasatát is elmondja, mégis arra gondolok, hogy minden erőfeszítés ellenére lassan színre lép egy olyan nemzedék, amely már sohase fogja teljesen megérteni, hogy nyelvében mit is kapott őseitől.

A Kis-Duna melletti Jókán - amelynek vízimalma messze földön híres s Magyarországról is jönnek azt megcsodálni s kempingjében meghálni- erről s a cigánykérdésről is szót ejtünk. Ottani barátom meginvitál a péróba. - Mivel munkát adok a cigányoknak, afféle fehér vajdának tekintenek- mondja, s rám szól, nyogodtan hagyjak pénzt és útlevelet a kocsiban. Egyik melósának utcai, szép szobája a „szóéiból” számazó piros műbőrrel bevont bútorokkal van berendezve, a falon színes nyomatok Szűz Mária és Szent István képével. - Tudod - mondja távozóban -, akikkel még a szocializmusban együtt dolgoztunk, azokkal még lehet kezdeni valamit. Lassan azonban felnőnek azok a gyerekek, akiket sohasem tanítottak meg dolgozni s akik ezért minket sem fognak tisztelni. Akkor elszabadul majd a pokol. A nyugatiak pedig vállon veregetik az épp illetékes szlovák kormányt, mennyit tett az emberi jogokért, mi meg itt Jókán a fűbe harapunk.

Révkomáromban csillognak a kirakatok. Advent valamelyik vasárnapján majd átjövök, szeretek itt vásárolgatni. A határt átívelő híd hétvégeken mindig tele van siető emberekkel. Viszik innen oda, onnan ide az olcsóbb árukat, valóságos zarándoklat ez a kevéske forint vagy korona többletért. Bemegyek majd a Szent András templomba s végigbóklászom az erődítményeket is.

Mondják, hogy lassan az utolsó gépesített zászlóalj is, mintegy 380 fő legénységgel ki fog vonulni a Duna és a Vág-Duna közti erdőből, ahol a régi, az I. Lipót császár alatt befejezett vár is áll. Azt is mondják, hogy az Európai Unióba jutás jegyében az erőd egy nagy regionális továbbképző és kulturális centrum lesz.

Az oktatás - teszik hozzá az illetékesek - természetesen angol nyelven folyna.

(Folytatás az 1. oldalról)

képtelen, érdekhajhász politikai szélkakas Petre Roman legyen az ellenfele, hanem Mugur Isarescu. Nem hiszem persze, hogy az erdélyi magyarság sorskérdései, a román belpolitikába való integrácó, a pártszerű viselkedés által valaha megoldódnának.

Egyedüli megoldás az lehet, ha kellően magas kellemetlenségi szintet tudunk elérni ahhoz, hogy érdem legyen leülni velünk tárgyalni. Amíg arról folyik a dialógus hogy kell-e magyar egyetem, addig aligha számíthatunk területi autonómiára. Az RMDSZ viszont egyáltalán nem próbál meg kellemetlen lenni, sőt egyes tisztségviselői minduntalan arról beszélnek, hogy az ország euroatlanti integrációja a magyarság érdeke.

Badarság! A román politikai elit soha semmit nem adott a kisebbségeknek altruizmusból. Ami egyébként így természetes. A baj az, hogy magyar politikai vezetők nem hajlandóak észrevenni, hogy a román elit csakis bizonyítási kényszer alatt mutat hajlandóságot bármiféle engedményre a kisebbségpolitikában. Bizonyítási kényszer pedig csak az integráció előtt van. Utána ott a görög modell.

Ezzel együtt az RMDSZ vezetői mindegyre hangsúlyozzák, hogy szövetségesek nélkül nem lehet politizálni (jobb lenne szövetségesekkel, de ha a programunk megvalósításában nincs partner, akkor mondjunk le róla a „szövetségesek” kedvéért?), hogy milyen fontos a dialógus (persze, hogy fontos, de csakis érdemi kérdésekről), hogy a „progreszsió erőit” támogatni kell. Nos természetesen támogatni kell őket, hiszen az RMDSZ kétségkívül a valódi rendszerváltásban érdekelt.

Más kérdés, hogy akar-e bármely politikai erő Romániában valódi rendszerváltást. A Szövetség vezetői szerint a kisebbik rosszat kell választani. Hát ez az a logika, aminek nem felelt meg Frunda Gyögy indítása. Világos dolog volt ugyanis kezdettől fogva, hogy a rendszerváltás-párti szavazatok további megosztása Iliescu malmára hajtja a vizet. De az RMDSZ vezetőinek fontosabb volt, hogy prominensüket, az egyébként is elég népszerű, de annál szavahihetetlenebb, Neptunt megjárt Frunda Györgyöt még jobban megerősítsék, hogy a magyar választóközeget saját politikai filozófiájukkal még jobban beoltsák, mint a következetesség.

Egyesek szerint Markóék már előzetesen megegyeztek Iliescuval abban, hogy bujtatott támogatást nyújtanak neki, majd a választások után kormányra lépnek a pártjával. Hogy ez igaz-e vagy sem, azt nem tudni, de hogy a politikai folyamatok és az egyes szereplők viselkedése erre enged következtetni, az tény. Hiszen most, hogy Vadim Tudor és Iliescu méretkezik meg a második fordulóban, már borítékolható az utóbbi győzelme.

S amikor Frunda György még visszaléphetett volna, Vadim nem állt 25-27%-on. Tehát minden józan érv - az RMDSZ paradigmáján belül - amellett szólt volna, hogy Frunda átadja szavazatait annak, aki a legelfogadhatóbb a magyarság számára a „demokratikus” jelöltek közül. Frunda érvelése, miszerint a második fordulóban a magyarok a mérleg nyelveként eldönthetik, hogy ki legyen Románia elnöke, (lásd HVG 2000. október 7.) egyszerűen nonszensz. A magyar szavazóerő még a nagyfokú román passzivitás és a maximális magyar mobilizáció esetén sem haladhatja meg a 10%-ot.

Ez pedig a jelen esetben kevés a mérleg nyelvének betöltéséhez. Amikor Frunda e nyilatkozata született, a közvéleménykutatási eredmények szerint Iliescu népszerűsége 40 és 50% között mozgott s a demokratikus jelöltek valamelyike vagy Vadim Tudor volt esélyes a második fordulóba bekerülni.

Akkor úgy tetszett,a magyar szavazatoknak egyetlen hasznosítási módja éppenséggel az első fordulóban való visszalépés.

Kormányalakítás

A helyzet jelen állása szerint kisebbségi kormány alakul esetleges külső támogatással. Ennek előfeltétele, mint már jeleztem, hogy Iliescu nyerje meg az elnökválasztást, ami szinte biztosra vehető.

Az Evenimentul Zilei nevű bukaresti napilap több jeles, antikommunizmusáról ismert politikust kérdezett meg, hogy kire fog szavazni. íme néhány a válaszokból: Zoe Petre, Contantinescu elnök tanácsadója: „Elmegyek szavazni, ez szerintem állampolgári kötelesség. A fasisztákra semmiképpen sem szavazok.” (A válasz tehát: Iliescu.) Dórin Marian, volt elnöki tanácsadó, a Keresztény és Demokrata Nemzeti Parasztpárt tagja (E pártot tartják egyébként, minden kudarca és a retrográd erők belső térhódítása dacára, az Iliescu által megjelenített posztkommunizmus legkövetkeztesebb ellenfelének): „Ez az utóbbi 10 év legnehezebb választása. Minden románnak nehéz az ország elszigetelődése és a polgárháború között választani.” (Ismét Iliescu.) Constantin Balaceanu Stolnici, a Nemzeti Liberális Párt Szenátusának elnöke: „Iliescura szavazok, tehetek másként? Két rossz közül a kisebbet kell választani.” Doina Comea, emberjogi harcos: ,,A december 10-i választások tekintetében egyetlen lehetőségem van: Iliescura szavazni, annak ellenére, hogy örökké ellene harcoltam.” Sorin Botez a „történelmi” Nemzeti Liberális Párt alelnöke (A Liberális és Nemzeti Liberális pártok osztódása és egyesülése külön szakdolgozatot kívánna.

Egyelőre annyi biztos, hogy egyetlen liberális szervezetnek, a, jelződén” Nemzeti Liberális Pártnak sikerült bekerülni az ötpárti parlamentbe, melyben Vadim és Iliescu pártján kívül még az RMDSZ és Petre Roman Demokrata Pártja foglal helyet.): „Az nem vitás, hogy Iliescura szavazok. Elmegyek szavazni, hisz ez állampolgári kötelességem, azután majd harcolok, míg erőmből telik. Ezúttal a rák és az AIDS között kell választanunk.”

Andrei Plesu volt külügyminiszter: „Mondhatnám, hogy itt nincs is választási lehetőség: Iliescura fogok szavazni. Hallottam olyan véleményt is, hogy ha egyesek Iliescura szavaznának, leesne a kezük (román szólás). Ez olyan mintha azt szeretnék inkább, hogy a fejük vesszen el.”

Vagyis a haladó román értelmiség, beleértve Iliescu legkövetkezetesebb ellenfeleit is, felsorakozik a „kisebb rossz” oldalán. S minden jel szerint az RMDSZ is ezt fogja tenni. Toró T. Tibor ugyan a kolozsvári Szabadságnak adott nyilatkozatában (2000. 11. 28.) úgy vélekedett, hogy ezt a választást döntsék el a románok, ez nem a mi meccsünk, de az RMDSZ hivatalosságai a kisebbik rossz választását emlegetik.

Emellett pedig minden bizonnyal az RMDSZ véleményalkotása nélkül is a magyar választópolgárok Iliescura fognak szavazni, mivel az ismert rossz és a vélelmezhető katasztrófa közül az előbbit választják majd a legtöbben.

Az RMDSZ PERSPEKTÍVÁT AD

Az RMDSZ megyei eredményei igen érdekesek. Összehasonlítva a

2000-es eredményeket az 1996-osokkal, azt láthatjuk, hogy a választók ott sújtották leginkább passzivitással a Szövetséget, ahol a választások előtt a legnagyobb visszaélések voltak: Maros megyében és Biharban. Ugyanakkor egy helyütt regisztráltak számottevően nagyobb részvételt, Temes megyében, ahol a listavezető és a megyei RMDSZ elnöke egyben a következetes autonomista platform, a Reform Tömörülés elnöke, Toró T. Tibor. Vélhető, hogy az RMDSZ bejutása annak köszönhető, aminek majd Iliescu győzelme is: a választók a legkisebb rossz mellett voksoltak.

Alighanem igaza volt azoknak, akik egy új szervezet létrehozását tartották egyedül üdvözítő útnak. Ha megrajzoljuk a jelenlegi helyzet sajátosságai által meghatározott legvalószínűbb forgatókönyvet, az is csak ebben, egy autentikus magyar szervezet megalkításának szükségességében erősíthet meg bennünket.

Ehhez azonban érdemes visszatérni a PDSR furcsa viselkedésére. Minden jel arra mutatott, hogy a PDSR eurokonform arculatot óhajt ölteni, s ehhez igyekszik megnyerni mind a „progresszív” román erőket, mind pedig az RMDSZ-t. Erre utalt, hogy Nastase magyar katonasírokat koszorúzott, hogy a párt lefordította magyar nyelvre a programját, s hogy öles hirdetéseket adott fel magyar nyelven az erdélyi magyar sajtóban.

A PDSR kommunikációja is következetesen megengedő volt a magyar érdekképviselettel szemben. Az RMDSZ hasonló nyilatkozatokkal és Frunda ringben tartásával honorálta a „nagy testvér” közeledését, mintha nem lehetett volna előre tudni, hogy kutyából nem lesz szalonna. Azután - még Vadim előretörése előtt - mindennek vége szakadt. Iliescu elővette ismert magyarellenes retorikáját, kijelentette, hogy az RMDSZ-től semmilyen feltételt nem fogad el, hogy nincs szükség magyar egyetemre, mert az a szegregációt erősíti, hogy egyébként is Magyarország, mely elmagyarosított több százezer románt, ne oktassa ki kisebbségpolitikából őket.

Most pedig, sokak meglepődésére kisebbségi kormányt akarnak alakítani. Ennek sikerére jó esély van, azzal súlyosbítva, hogy ha a modell mégis működésképtelen lesz, akkor úgyszólván bármely párt hajlandó lesz együtt kormányozni Iliescuékkal. A mostam húzódozás a hatalmi koncból való részesedés elmaradásának szól, s nem a PDSR kommunista pedigréjének.

A „demokratikus pártok” pedig „el is fogják tudni adni” e lépést saját táboruk felé, akárcsak most a kisebbik rossz logikáját. Sőt a román demokrácia megmentőinek színében tündökölhetnek majd, hiszen távol tartják Vadimékat a hatalomtól, sőt, megakadályozzák az előrehozott választásokat és Vadimék további megerősödését. 1996-ban már hallottunk olyan retorikát, hogy netán a Nagy Romániával és a Vatra pártjával üljünk együtt ellenzékben? Ha a két román párt, a PDSR- hez hasonlóan a Nemzeti Megmentési Frontból alakult Demokrata Párt s az Iliescu-korszak második miniszterelnöke, Teodor Stolojan által fémjelzett liberálisok beadják a derekukat, kicsi az esélye annak, hogy az RMDSZ vezetők elvhűek lesznek.

A langymeleg „pragmatizmus” győz majd a szilárd értékelvűség felett. Hogy lesz-e akkor ereje a most padlón levő kuruc szárnynak, a hivatalos RMDSZ program tulajdonképpeni képviselőinek felállni az asztaltól, azt még egyelőre nem lehet tudni.

/ \

Kedves Olvasónk!

Köszönjük, hogy megújította 2001. évi előfizetését.

\________________________/