Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-10-01 / 10. szám
8. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1999. október Kisebbségi kaleidoszkóp Csángó önrendelkezés Bujdosó Könyv Tormay Cécile: Feljegyzések 1918-1919-ből Úgy alakult - mert ezidáig másként nem is nagyon alakulhatott volna - , hogy a moldvai csángó-magyarok életét, gondjait nem Csángóföld szülöttei, hanem erdélyi, anyaországi magyar értelmiségiek tárták a világ elé, mondták ki a fájdalmakat, keresték a megoldást a csángó megmaradás kínzó kérdésére. Igaz, velük együtt német, finn és francia nyelvészek is hírt vittek a Szeret és az Aranyosbeszterce partjáról; olyan tudósok, akiket a csángó nyelvjárás jellegzetességei vonzottak erre a vidékre, de a kiejtéssel, szóállománnyal, a csángó nyelvjárás sajátosságaival együtt, megismerték ennek a népcsoportnak a szívszorító állapotát is, és felemelték szavukat a szülőföldi száműzetésre kárhoztatott csángó nép mellett. Európa legjobban megnyomorított népcsoportja így került nem túl széles körök figyelmébe. Felbecsülhetetlen a magyar nyelvészek, néprajzosok gyűjtő munkája, tudományos bizonyságát szolgáltatták annak, hogy megrekedtségük ellenére, a csángók kultúrája-elsősorban nyilván a folklórjuk - egyáltalán nem kisebb értékű más tájak népének szellemi életénél, csak éppen más; igen, olyan másság, amit manapság tisztelni szoktak. Teljesen új mozzanat a csángók jelenkori történelmében, hogy színre léptek ők maguk is, a népből kiemelkedett csángó értelmiségiek, vagy éppen a nép fiai. A Moldvai Csángó-magyarok Szövetségéről kezd tudomást venni Erdély, az anyaország és-remélhetőleg-egy szer felfigyel a kontinens egésze. A sokat dicsért „európai szellemre” itt lenne igazán szükség a keleti égtájakon! Különösen figyel a moldvai csángók sorsának alakulására a Székelyföld, nemcsak a földrajzi közelség okán, hanem azért is, mert a sűrű kiás bevándorlások nyomán, nagyon sok rokoni kötelék fűzi a székelyeket a csángókhoz és viszont. A Szövetség augusztusban tartott közgyűlésén jelen volt a sepsiszentgyörgyi Háromszék munkatársa, Fekete Réka is, aki részletesen beszámolt tapasztalatairól. Érdemes tudomásul vennünk, hogy ezt a közgyűlést Bakó városában tartották, a csángók természetes vonzási központjában. Hiszen ez nyilvánvaló, mondhatnák a tájékozatlanok. De a megyei hatóságok számára nem éppen magától értetődő volt ez eddig, és ezért a Szövetségnek „bujkálnia” kellett a Székelyföldön. Bátor emberek, a klézsei Csicsó Antallal az élen, egyszerűen „hazaköltöztek" a Csángóföldre, mert csak így érvényesíthetik igazán jogaikat, vívhatják meg csatáikat. Kínzó és keserves csaták ezek. Képzeljük el, hogy az oktatásügyi minisztérium - a szülők írásbeli kérése alapján - Bukarestben engedélyezi, hogy Klézse községben (színcsángó település) elenyésző óraszámmal tanítsák a magyar nyelvet, de a Bákó megyei tanfelügyelő fittyet hány a minisztérium engedélyének, dacol mindennel, és megtiltja a magyar szót az iskolában. Természetes, hogy ebben a kérdésben is vita támadt a közgyűlésen. Duma András, a magyar oktatás „felelőse” elpanaszolta, hogy a tanfelügyelőség újra meg újra visszadobta a csángó szülők kérését, és amikor ötödször, hatodszor kellett megismételni az aláírásokat, egyik-másik szülő megrettent, felébredt bennük az elnyomás és elnyomorítás minden szörnyű emléke. Lehet-e hibáztatni ezért a szülőket? Nem ezt kellene-e szétkiáltani a demokráciájára annyira büszke Európában?! Most bosszúlja meg magát egyébként az a mulasztás, hogy a magyar közvélemény nem lépett fel kellő határozottsággal a legutóbbi népszámlálás hamisításai ellen. A csángók hozzá vannak szokva ahhoz, hogy talán már egy századév óta hiába vallják magyaroknak magukat, az összeírok ívein románként fognak szerepelni. Hallottam öreg csángókat, akik így vélekedtek; „Csak írjanak be az ívekbe, amit akarnak, attól mi még magyarok maradunk." Csakhogy a román hatóságok most elővették a népszámlálási íveket, és azt mondták: hiszen Klézsén nem él egyetlen magyar sem, minek románok számára - magyar nyelvű oktatás?! Jelen volt a közgyűlésen - mindig eljön - Gyimesbükk község magyar iskolaigazgatója, Deáky András. Ezt a csángó falut azért csatolták Csíktól Bákó megyéhez, hogy a megyehatár ne essék egybe a történelmi Magyarország kárpáti határvonalával. így aztán a másik két gyímesi községtől elszakított Bükkben - egy patak választja el őket - megszüntették a magyar oktatást. Egyedül a magyar misék és prédikációk maradtak meg, mivel a gyulafehérvári katolikus érsekség nem volt hajlandó „átadni” ezt a gyülekezetét a Iasi-i püspökségnek. Deáky András a diktatúra legnehezebb időszakában próbálkozott azzal, hogy a csángó-magyar gyermekeket magyarul tanítsa, de ezért súlyos árat fizetett: őt szemelték ki a „magyar nacionalizmus” képviselőjének, és vállalnia kellett ennek roppant súlyos következményeit, állásvesztéssel, üldöztetéssel és hasonlókkal. Deáky Andrást bizton lehet a csángó hűség és helytállás példa-emberének tartani, és illendő lenne a Kárpát-medence egészében tisztelegni előtte. Egyelőre ő tiszteleg a csángók szövetsége előtt, eljön a közgyűlésekre és hirdeti, hogy kitartással, lankadatlanul harcolni kell az anyanyelvért, a megmaradásért, mert csak így remélhetnek a csángók iskolákat, szabad magyar nyelvhasználatot és egyszer majd magyar miséket is! Moldva csángó-magyarjai - a szövetségnek huszonöt településen vannak tagjai, három helyiségben szabályszerű szervezetei - Klézsén, Pusztinán és Lészpeden -, egyenesen a világáramlatokkal tartanak lépést, amikor nem kevesebbet tűztek ki harci célként, mint önrendelkezésük megvalósítását. Milyen ennek a visszhangja eddig, legalább Erdélyben? A Romániai Magyar Demokrata Szövetség csúcsvezetése - panaszolta Csicsó Antal - 1993 óta nem képviseltette magát a csángók közgyűlésein. Mekkora lelki erő kell ahhoz, hogy ennek ellenére a csángóság mai, „bennszülött" vezetői ne adják fel a küzdelmet, és igyekezzenek kiteljesíteni azt a csángó-képet, amit másunnan jött jóakaraté tudósok, kutatók vagy egyszerűen rokonszenvező diákok kialakítottak. Jegyezzük meg a nevüket, a Csicsó Antalét, akit újra elnökké választottak, a Róka Szilvia ügyvezető elnökét és velük együtt annak a Nyisztor Tinkának a nevét, aki a csángó-magyarok egyféle „utazó nagykövete”, a csángók anyanyelvű oktatásának szenvedélyes harcosa - a világban. Megbízólevelét nem államfő adta a kezébe, hanem egy történelmileg megtiport, de élni akaró közösség, a csángó-magyarok tábora, és ezért aztán ezt a megbízólevelet nem is veheti el tőle senki! B.Gy. V_________________________________ A Bujdosó Könyv hazánk 1918-1919 közötti, háromnegyed évig tartó döbbenetes tragédiájának, szenvedésének krónikája. Jórészt azok a főszereplői e sötét tónusú könyvnek, akik durván kihasználták fél évszázados balekségünket, a „szabadelvűség” iránti, jórészt mesterségesen gerjesztett „hajlamunkat”, s amikor Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia vereségével eljött számukra a megfelelő történelmi pillanat, akkor egy percig sem haboztak, hogy ezt a „szabadelvűséget” átlökjék a nemzetellenes, a magyarságot megbénító, Trianont előkészítő pacifizmusba, majd pár hónap elteltével, az újabb álarc levételével a bolsevizmusba. S tették ezt úgy, hogy ezen idő alatt valójában mindvégig tökéletes összjáték volt a jászi-oszkáros-károlyi-mihályos „polgári radikalizmus” és a kun-bélásszamuely-tiboros vörös, véres tanácsköztársaság között. Hiszen Szamuely Tibor keretlegényei, vörös hentesei jórészt a Galilei-Kör páholyaiban járták ki nőiskoláikat. Halottak napjára készült a város 1918. október31-én. De a halottak napjának szép szomorúsága helyett a gyalázat napja ülte akkor már diadalát. Az élők magukra tűzdösték azt, „ami a halottakat illeti. Olyan piszkos és homályos volt a város, mint egy szellőzetlen, ronda vendégfogadó, melyben léhán tivomyázott az éjszaka. Ma éjjel magához ragadta Károlyi Mihály „Nemzeti Tanácsa” a hatalmat” - fekete krónikáját így kezdi Tormay Cécile. Október 31-e. Sváb asszonyok rázkódnak egy szekéren, nem sokat tudnak még az „őszirózsás forradalomról”. Három - frontról szökött, börtönből szabadult - tengerész lelöki a bakról az asszonyokat, s elhajtanak a rablott kocsival. Két siheder egy fiatal tisztet rohamoz meg. A suhancok kezében konyhakés villog, levágják a hadnagy vállapjáról acsillagot. A hadnagy karja sokkosán rángatódzik a szégyentől. A megmaradt karja. Mert a másik tőből hiányzik. Honnan jött ez a rontás, bénultság, amely maga alá teperte a magyarságot? - kérdezi könyvében döbbenten Tormay Cécile. Hiszen amagyarság szinte tegnap még, éveken keresztül naponta az életét áldozta a Kárpátokban, Galíciában és az olasz fronton azért, hogy az ország határai sértetlenül megmaradjanak. Mackensen tábornok csapatai csak a minap sétáltak be Bukarestbe. 1917. májusában a Novara hőse, Horthy Miklós fényes győzelmet arat az Otrantói-szorosban. Mi történt akkor szinte egyik napról a másikra? Tormay Cécile azokat a nagyrészt rej - tőzködő eseményeket elemzi könyvében, amelyek akkor még csak az avatott tekintet számára voltak láthatóak. S persze nem beszél, hogyan is beszélhetne az 1937-ben már halott írónő arról, amit csak mostanában kezdünk kapisgálni! Több mint érdekes, hogy míg nagyon sok, Párizst járó magyarra - Kuncz Aladárra és másokra - a deportálás kínszenvedése várt Franciaországban, addig Károlyi Mihály útját segítő kezek egyengetik 1914 őszén, Párizsból hazafelé tartva Budapestre. 1917 őszén Károlyi Svájcban folytat rejtélyes tárgyalásokat baloldali, sőt kifejezetten bolsevista körökkel. 1917. november 7-e után az orosz fronton megszűnt a német és az osztrák-magyar csapatokra nehezedő nyomás. Új katonavonatok indulhattak Olaszország és Franciaország felé. A központi hatalmak helyzete átmenetileg megszilárdulni látszott. S akkor a polgári radikális, a szociáldemokrata, sőt már bolsevik aknamunka gőzerővel megindul Németország, Bécs és Budapest ellen. Károlyi Mihály és a polgári radikális, galileista vezetőség között egyre szorosabb a kapcsolat. Röpiratok lázítanak az élet-halál harcát vívó magyar nemzet ellen. A Galilei- Kör tagjainak egy részét letartóztatják. Mindössze két, felháborítóan enyhe ítélet születik a tárgyalások során. A lázadást Horthy Miklós tengernagy leveri a cattarói-öbölben, de a hadihelyzet egyre rosszabbra fordul. Közben Károlyi Mihály változatlanul nagy respektusnak örvend a Nemzeti Kaszinóban, egyes urak igen eredetinek tartják, hogy lányát Károlyi tréfásan Bolseviki Évának nevezi. A radikális és a szocialista sajtó már diadalmámort ül. Már mindent szabadon lehet gúnyolni, ami keresztény, konzervatív és magyar. 1917. okbóer 17-én Károlyi barátja, Lovászy Márton üvölti a parlamentben: „Mi antant-barátok vagyunk!”. Október 22-e éjjelén a Károlyi-palotában megalakul a „Nemzeti Tanács”. A „destrukció rohamcsapata”, a Galilei-Kör zászlóval vonul be a királyi vár kapuján. „Károlyi meghozza a jó békét” - hirdeti a polgári radikális sajtó. Rosszarcú emberek tolonganak a Gizella-téren, itt lehet belépni a „Nemzeti Tanácsba”. 27-én a király kihallgatáson fogadja Gödöllőn Jászi Oszkárt, Kunfi Zsigmondot, Garami Ernőt. „Szomorú és céltalan meghátrálás ez az audencia” - emlékezik Tormay Cécile. Aztán a teljes önfeladás következik. Károlyi kormányt alakít, s még aznap meggyilkolják Tisza Istvánt. November 2-án, a parlament előtt. Mint valami ragyogó győzelmet, hirdetik nagy betűkkel az újságok: „Az összes fronton letettük a fegyvert. Megszállás esetén francia vagy angol csapatokat kérünk.”. Az Országház-téren Linder Béla hadügyminiszter részegen szónokol. „Új világrend alakul ki - harsogja -. Nem akarok katonát látni!” Az ezeréves Magyarország megrablói valósággal tobzódnak itt. „Aljas igézet tartotta lenyűgözve a teret, egy láthatatlan, sötét bűvölet rettenetes szeme, melytől förtelmes meghunyászkodásba zsibbadt minden. Micsoda erő ez? Hol van az eredete? Miféle célokat követ?” A kormány utasításokat küldözget vidékre, hogy az idegen csapatokkal szemben nem szabad ellenállást kifejteni. „Egy galíciai lövészárokért meg a Karszton egy szikláért ezer meg ezer magyar halt meg! S a hazai földet nem védi senki!” - döbben meg az írónő. Károlyi kormánya fegyverszünetet megy kérni Belgrádba, közben memorandumban emel vádat önmaga ellen, a magyarság ellen: „Elnyomtuk a nemzetiségeket, zsarnokai voltunk a szabadságnak”, íratja mindezt Károlyi és Jászi idegen szellemiségű, magyarellenes célokat kö-Az Izraelben élő magyar ajkú zsidók és leszármazottaik Magyarország iránti érdeklődését elsősorban a hazai előnyös befektetési és más üzleti lehetőségek váltották ki. A törvény értelmében 550 ezer izraeli élhet a magyar állampolgárság megszerzésére vonatkozó joggal. A Magyar Fórum 1998. december 17-ei számában beszámoltunk arról, hogy Tel-Avivban tömegtüntetésre készülnek a magyar állam által ajánlott legújabb kárpótlás összegét keveslő izraeli állampolgárok. A magyar-izraeli kapcsolatok örvendetes terebélyesedésének újabb fejleményeként a Szentföldön megjelenő A Hét Tükre című magyar nyelvű újság tavaly decemberi számából megtudhatjuk, hogy a jövőben Magyarország állampolgárainak száma akár félmillió lélekkel is gyarapodhat. Horváth Andrea, hazánk tel-avivi nagykövetsége konzuli részlegének vezetője a nevezett magyar nyelvű lapnak adott interjúban elmondta, hogy a különböző magyar nyelvterületekről származó izraeliek körében 1989 óta egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a magyar állampolgárság, illetve a magyar útlevél megszerzése iránt. A konzul szerint az érdeklődés legfontosabb oka az, hogy Magyarország előnyös üzleti befektetési lehetőségeket kínál, s ezenkívül hazánk a többi keleteurópai ország felé irányuló üzleti tevékenység hídfőállásának is számít. Az előrelátó izraeliek ezenkívül már arra is gondolnak, hogy Magyarország nemsokára az Európai Unió tagja lesz, s ezért „sokan már előre tekintenek, és pontosan látják azt, hogy milyen előnyök származnak majd abból, hogyha Magyarország EU-tagállammá válik. Például: befeketetési, munka- és tanulási lehetőségek” - mondta Horváth Andrea. Ezután a konzul kijelentette: Izraelben közel 250 ezer magyar ajkú zsidó vető lapokban, holott hazánkban nemhogy nem nyomtuk el a nemzetiségeket, hanem éppen ellenkezőleg, a magyar államiság számára már veszélyt jelentő területeken is szabadon hagytuk érvényesülni őket. Károlyival és társaival Franchet d’ Esperay tábornok még kezet sem fog Belgrádban, még ebédre sem hívja meg őket, csak elfogadta a gyáva kapitulációjukat. Csak Erdős Renée egész városban kiplakátozott „balladája” émelyítette a levegőt: „Elméne Belgrádba jó Károlyi Mihály, bús Károlyi Mihály, nagy Károlyi Mihály.”. De ez a „bús Károlyi Mihály” nem volt rest november 28-án a Keleti pályaudvaron különvonatot állíttatni össze, amely rövidesen Gyulafehérvárra szállítja aromán nemzetgyűlésre az ezeréves Magyarországot megcsonkítani akarókat! Károlyi Mihály és Jászi Oszkár a polgári radikális és a szociáldemokrata tábor nemzeti létérdekeink ellen dolgozó pacifizmusát szegezte a döbbenetes módon mintegy háromnegyed évre megbénult magyarsággal szembe, Kun Béla és Szamuely Tibor honvédő nacionalizmusnak álcázott terrorizmusa viszont egyértelműen Oroszország, a bolsevizmus tehermentesítését szolgálta délkeleten és északkeleten, a későbbi Szovjetunióhoz oly közeleső frontszakaszokon. A magyar zászló betiltása, a kulturális életben, az oktatásban minden nemzeti és keresztény érték kíméletlen rombolása, üldözése, kigúnyolása: mindez még ijesztőbben, töményebben tartalmazta azt, ami aztán majd 1948-tól a Rákosirendszerben bekövetkezett. De mint ahogy a Károlyi-rendszer és a tanácsköztársaság között lehetetlen észre nem venni a mély, belső rokonságot, majdnem azonosságot - hiszen az egyik csak következetesen folytatta azt, amit a másik elkezdett -, nehéz lenne a bolsevizmus és az ultraliberális globalizmus gyakorlata, ideológiája, de még a szóhasználata, terminológiája között is fel nem fedezni a rokonságot. Czére Béla állampolgár él, s ha számításba vesszük ezeknek leszármazottait is, akkor mintegy 550 ezer izraelire vonatkoztatható a magyarországi visszahonosítási törvény. „Bármelyik szülő magyar eredete esetén magyarnak számít a gyerek is, tehát a gyerek és az unoka i s örökölheti a magyar állampolgárságot” - jelentette ki Horváth Andrea. A magyar állampolgárság, illetve az útlevél megszerzésének hivatali átfutási ideje egy, de legfeljebb másfél esztendő. Kissé bonyolultabb a magyar állampolgárság elnyerése azon izraeliek számára, akiknek szülei vagy nagyszülei egykor magyar állampolgárok voltak ugyan, de később a trianoni határokon kívüli országrészekre kerültek. „Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a nemzetiségüket is elvesztették volna - vagyis ők továbbra is magyar nemzetiségűek” - mondta Horváth Andrea, majd így folytatta: „A magyarországi letelepedés utáni egyévi tartózkodás után - lévén magyar nemzetiségűek - a hatóságokhoz fordulhatnak állampolgársági kérelmükkel.” Az interjúból kiderül még az is, hogy csak az elmúlt két esztendő folyamán 475 magyar útlevelet állítottak ki hazánk telavivi nagykövetségén, s további ötszáz kérelem pedig elbírálás alatt áll. A Hét Tükre újságírója ezután föltette a végső következtetésként is értelmezhető kérdést: Az 550 ezer izraeli akár holnap repülőre ülhet, és amennyiben lakhelyet szereznek maguknak, élhetnek a törvény adtajogukkal, és Magyarországon kiválthatják a személyazonossági igazolványt. S ha úgy döntenek, hogy ezután kizárólag Magyarországon adóznak, akkor már a legközelebbi választásokon is részt vehetnek? „Igen, így van” - fejezte be nyilatkozatát Horváth Andrea, Magyarország tel-avivi nagykövetsége konzuli részlegének vezetője. Hering (Magyar Fórum) Félmillió izraeli jogosult a magyar állampolgárságra
