Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1999-10-01 / 10. szám

1999. október

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident

5. oldal

EGYED ÁKOS*

A székelyek rövid története

r

Székelységből nőtt a csontom, antikéit a fejem hordom. Amíg élek székely vagyok, meghalva is az maradok!

Ki népéért mit sem testen, abból pedig csak por leszen!

~\

J

amint Szádeczky Kardoss Lajos A székely nemzet története és alkotmánya

II. rész

Erdély birtokbavételekor a székelység együtt ment a magyarsággal, annak mintegy szálláscsinálója volt. All. század elején (vagy elejéig) betelepült az erdélyi Mezőségbe, a 12. század elején előnyomult a Hargitáig s a 13. század első felében továbbment a Kárpátokig (Ferenczi István). All. század második felében, elsősorban Szent László uralma idején épült ki az ország peremén a határvárak rendszere. I. Géza és III. István korában Erdélyben a határvári vonulatot a Kárpátok belső pereméig tolták előre. A határőrök mindenhol székelyek voltak.

A bihari székelység Nagyváradtól nem messze fekvő s ma is fennálló Telegd nevű telephelyéről és környékéről a 11. században átkölözöttTorda megye és a Küküllő megye keleti szélén húzódó gyepüvonalra s elérte a Maros felső vonalát, valamint a Sebes folyót. A bihari székelységet Telegd nevű telephelyéről telegdi székelyeknek nevezték. Bihari tartózkodásuk s vonulásuk emlékét néhány településnév is megőrizte, így Biharban Székelyhíd, aztán Erdélyben Székelytó.

A telegdi székelyek előnyomulásuk következő szakaszában megszállták a későbbi Marosszék és Udvarhelyszék területét s a Csíki-medencét. A délnyugati irányban költöző székelyek hoszszabb ideig a Küküllő menti dombságon települt s valószínű maga alapította a Sebes (később Szász-sebes), Orbó (Szászorbó) és Kézd (Szászkézd) nevű településeit. Később, a 12. században a szászok betelepítésekor innen költöztek át az új gyepüvonalra, a Kárpát-kanyarba, ahol külön-külön telepedett meg a sebesi, orbói és kézdi székelység, s ezzel birtokba vette a későbbi Háromszékimedencének nevezett területet.

Igen tanulságos, mert jól nyomon követheztő a későbbi Erdővidék (Barótimedence) megszállása a székelyek által. Északi irányból az Udvarhely vidékén megtelepült telegdi székelység a Rika hegységen át nyomult be a kis medencébe, amelynek megszállta azt a területét, amely a Rikától a medencét kettéosztó Bárót patakig terjed. (Itt alakult a későbbi Bardóc fiúszék). A sepsi-sebesi székelyek Sepsiszentgyörgy vidékéről a Baróti-hegységen átkelve az említett medence déli oldalát népesítették be (a későbbi Mikósvár fiúszéket). A kétféle székelység közt a gyepűt a kis Bárót patak alkotta. Ennek a települési folyamatnak a nyomát őrizte 1876-ig a Telegdi-Bacon és Sepsi-Bacon falunév, s annak is van nyoma, hogy egy ideig a medence központi települése, Bárót is kétfelé: sepsi és telegdi részre oszlott. Mindezzel csak azt szerettük volna érzékeltetni, hogy a székelység megtelepülése a mai Székelyföldön folyamatosan és rendben történt.

Arra vonatkozóan, hogy kiket, milyen lakosságot talált a megszállt területen a székelység, a helynevek tanúságára vagyunk utalva. Eszerint a későbbi Maros- és Csíkszék területén, valamint Bardóc fiúszékben csekély számú szlávság élhetett, ugyanakkor Háromszéken jelentős számú szláv településről győznek meg a helynevek. Erdővidéken besenyők is laktak.

Viszont mai tudásunk szerint udvarhelyszék nagy része teljesen lakatlan volt. Eredetileg talán az utóbbiból származott a székelységnek az a századokon át makacsul hangoztatott állítása, hogy ősfoglalással szerezte birtokát. Bár a székely eredetkutatás az utóbbi időben nem vagy csak néha, s akkor is mellékesen emlegeti az ősfoglalást, mi azért tettük ezt szóvá, mert majdnem napjainkig a székely identitástudatnak egyik erős elemét képezte.

Az, hogy a székelységet királyaink telepítették volna, nem bizonyítja semmiféle okirat, de az tény, hogy az Erdély déli, délkeleti részében kialakult viszonyokat királyi oklevél véglegesítette. Az Andreanum a székely, román (oláh) és besenyő „földek” határát nagy vonalakban megjelölte, ami „külön nemzetiségi territóriumok kialakulására vezetett”. Ezzel a Székelyföld kialakulása befejeződött, amelynek élén a magyar király által kinevezett székely ispán állt. De

*A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja

című munkájában írta, a székelyek „azokat az ősintézményeket vitték maguk kai, melyek Magyarországon a vezérek korában voltak érvényesek.”

S mivel azokat továbbéltették, a székely história fényt vet a magyarság korai történetére is, de határőri szerepének s területi elkülönülésének köszönhetően, mégis sajátosan alakult.

Magyarország keleti „őrszeme”

Idők folyamán többen mondták, hogy a székelység Magyarország keleti őrszeme volt, és ezzel nem hízelegni akartak, csupán a határőrző szerepét hangsúlyozták. Nem vitás ugyanis, hogy megtelepedésük vagy megtelepítésük a „székelyek földjén” (Terra siculorum) a legszorosabb összefüggésben állt a magyar királyság által számukra kijelölt határőri feladattal. A hadakozásban már több százados múlttal rendelkező székelyekre azért volt szükség a 11-12. században adélkelet-erdélyi Kárpát kanyarban, mert ettől nem messze, mintegy négy napi járóföldre a Kárpátokon túli Havasalföld keleti részéből és Moldva felől besenyők, úzok és kunok hadai fenyegették az ország erdélyi területeit. Ahhoz, hogy a székelység eleget tudott tenni a feladatainak, sőt a királyaink keleti hadakozásaihoz is jelentős kontingessel vett részt, nagy mértékben hozzájárult a megtelepedés rendezett módja s a székely társadalom intézményrendszere.

A MEGTELEPEDÉS MÓDJÁRÓL

A történészek véleménye abban megegyezik, hogy a székelység a honfoglalás után még több századon át megőrizte az ősi nemzetiségi társadalom szerkezetét és szokásrendjét. Megtelepedése idején tehát még nemzetiségi szervezetben élt, a vérségi alapon szerveződő nemzetségek és rokonsági ágak vették birtokba azt a területet, amelyet számukra valószínűleg saját katonai vezetőik kijelöltek. Másképp nem képzelhető el az a rend, amelyre az előző közleményünkben a Baróti-medence elfoglalása kapcsán már utaltunk. Tegyük hozzá, hogy ugyanolyan szabályosság jellemezte a sepsi, kézdi s orbai, valamint a telegdi székelység szálláshelyének birtokba vételét is. Hogy milyen leleírásból ismerjük; a marosszéki székelyek hat nemzetségre (Halom, Örlec, Jenő, Meggyes, Adorján, Ábrán), s a nemzetségek mindegyike négy-négy ágra bomlott. Ha nem is pontosan így, de bizonyosan hasonló módon alakult a többi székelység társadalmának a szerkezete is.

Ismeretes, hogy a honfoglalás korában a magyar nemzetségek a törzsek alcsoportjai voltak, de nem bizonyos, hogy ugyanaz a rendszer jellemezte a székelységet is. A kérdést az okozza, hogy a történeti források nem beszélnek székely törzsről vagy törzsekről, ami természetesen nem zárja ki létezését vagy létezésüket. Feltételezhető azonban, hogy a törzsnek megfelelő szervezeti forma a székelységben maga a „had” lehetett. Erre enged következtetni az is, hogy a későbbi székek legfőbb tisztségviselője a hadnagy (eredetileg had nagy, a had vezetője értelmében) volt. Balás Gábor szerint korábban a székelység három hadból állt, de az egyik (a harmadik) még a honfoglalás előtt csatlakozott a magyarokhoz.

Nem kizárt, hogy a székelység vezető rétege is törökül beszélt, de a nép valószínűleg éppúgy magyar nyelvű volt, mint Árpád népe. Jellemző, hogy a két legfontosabb székely szervezeti egységet jelölő „had” és „ág” szavunk finnugor eredetű magyar kifejezés. Tudjuk azt is, hogy a székelyek az általuk birtokba vett szálláshelyeknek általában magyar nevet adtak, vagy a szlávoktól (esetleg az itt talált besenyőktől) vették azt át. A székelység hadait a könnyű lovasság alkotta, tehát lovasnép volt, ezért a szállásterület nagyságát az illető nemzetség és ágazat lovainak száma határozhatta meg.

Akárcsak a magyar honfoglalók, a székely nemzetségek és ágak is először a folyóvölgyekbe települtek, itt alakították ki a téli s nyári szálláshelyüket, és rendszerint az előbbiekből születtek az állandó települések, a falvak. A székely szállásterületek végleges birtokba vétele a 12. század végére befejeződött (Bóna István), s így érthető, hogy az 1330- 1332-es pápai összeírás a Székelyföldön összefüggő falurendszert talált; a pápai tizedjegyzékben 165 egyházas falu neve szerepel.

Balás Gábor szerint „a székely kristályosodási pont” az erdélyi Mezőségen, a

Kézai mester által is említett „Csigla mezején” lehetett, s mintegy 26 faluból állt. Innen települtek át a történeti Székelyföld területére.

A falurendszerrel egyidőben alakultak ki az egyházi szervezetek, valamint a hadi s polgári közigazgatási rendszer is. A szállásterületet kezdetben földnek (terra), ritkábban vidéknek (districtus), esperességnek (dioecesis) nevezték, a 14. században viszont ezekből és ezek helyén kialakultak a székek, amelyek az 1876-os közigazgatási átszervezésig fennmaradtak.

A SZÉKEK

Mivel a székek az egyes „hadak” által birtokolt szállásterületen alakultak ki, fennállt a településszervezés folytonossága és ez hosszú időn át megőrizte a régebbi nemzetségi szervezet működési rendjét. A széki hadnagyot és a székbírót még a 16. század elején is nemzetségenként és nemzetségi áganként jól meghatározott sorrendben választották, vigyázva arra, hogy egyidőben a két fő tisztségviselő ne ugyanabból a nemzetségből vagy ágazatból kerüljön ki.

Nem feledkezhetünk meg a városok kialakulásáról. A 15. század folyamán városi településként említik a történeti források Marosvásárhelyt, Kézdivásárhelyt, Székelykeresztúrt, Sepsiszentgyörgyöt, Székelyudvarhelyt, Nyárádszeredát. Zsigmond király 1427-ben a Kézdivásárhelynek (akkor Thorja vására) adott kiváltságlevelében írta, hogy ő mindegyik székely székben egy várost bizonyos szabadságjogokkal ruházott fel. Természetesen ezek a települések sokkal régebbiek, hiszen többségük már az 1330-1332-es pápai tizedjegyzékben is szerepel. A városokká nyilvánított települések elsősorban vásáros helyek voltak; közigazgatási szerepük is lehetett, de nem állandó jelleggel, hiszen a szék

Az utóbbi hetekben felélénkült a magyarellenesség, a román nacionálkommunista sajtó magyar veszéllyel riogat. Mint már hírül adtuk: Adrian Nastase ama nyilatkozatára, hogy Koszovó után nyáron a Vajdaság, ősszel meg Erdély következik, rátett még egy lapáttal Radu Timofte, a Társadalmi Demokrácia Ro; mániái Pártjának (TDRP) szenátora. O egyenesen azt állítja, hogy Székelyföldön már magyar félkatonai alakulatok működnek, s követeli, hogy a hírszerző szolgálat tájékoztassa a törvényhozást ezzel kapcsolatos értesüléseiről. „Három honvédegység van Kovászna megye területén, és egy másik, mely román állampolgárságú magyar ifjakból áll, Budapesten készül fel” - jelentette ki Radu Timofte.

Szerinte a magyar revizionisták forgatókönyvében „külön szerepük van a Neamt és Bákó megyei csángóknak”; „stratégiájukat” a hanyatló gazdasági helyzetre, illetve a pénzügyi és bankrendszer ingatagsága okozta a társadalmi megmozdulásokra alapozzák.

A magyarellenes körtáncból a Románok Nemzeti Egységpártja (RNEP) sem maradt ki. „Azokban a helységekben, melyeket politikailag ellenőriz, az RMDSZ-nek titkos rendőrsége van, s ez figyelmen kívül hagyja és megszegi a román állam törvényeit” - áll aban a sajtóközleményben, melyet az udvarhelyi megfigyelési botránnyal kapcsolatosan pénteken tett közzé az RNEP a Cotidianulban.

A lap megjegyzi: „Egy parlamenti párt első alkalommal veti fel annak a lehetőségét, mely szerint a Román Hírszerző Szolgálat megfigyelő gépkocsijának leleplezése Udvarhelyen a magyar helyhatósági szerveknek a Román Hírszerző Szolgálat ellen irányuló cselekménye, és amit a sajtó »incidensnek« nevezett, megfontolt akció volt, mely az RMDSZ saját titkosszolgálatának »professzionalizmusát« bizonyítja.

Az egységpárt arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi konjunktúrában az úgynevezett »V«-csoport felszámolása - mely Erdéllyel foglalkozott - ahhoz a sor engedményhez tartozik, melyet a jelenlegi hatalom az RMDSZ-nek tett, megkockáztatva Románia darabokra hullását. Valentin Iliescu, az RNEP parlamenti képviselője levelében kérte Constantinescu államfőt, hogy még e hónap folyamán hívjon össze rendkívüli parlamenti

ügyeit rendszerint ott intézték, ahol a tisztségviselő lakott, illetve a helyi ügyekért az illető helységbe szálltak ki az ügyintézők. Hagyomány szerint Udvarhely volt a székelység központi városa, s az sem érdektelen adat, hogy Marosvásárhelyt 1332-ben Novum Forum Siculorum, új székely fórumként említik.

Eredetileg hat szék alakult: Udvarhelyszék (a Nagyküküllő felső völgyében), Csíkszék (az Olt és a Maros felső völgyében), Sepsiszék (az Olt és a Feketeügy mentén) Orbaiszék (a Feketeügy bal partján), Kézdiszék (a Kárpátok aljában), Orbai szék szomszédságában. Előbbi három képezte a későbbi Háromszéket. Aranyosszéket a kézdi székelyek alapították. Az Aranyos folyó menti területet V. István király hadiérdemeikért adományozta a kézdieknek. A fentieken kívül idők folyamán fiókszékek is létrejöttek. Sepsiszékben Miklósvár; Udvarhelyszékben Bardóc és Keresztúr fiúszékek; Csíkszékben Kászon- és Gyergyószékek alakultak.

Minden széket választott tisztségviselők igazgattak: a hadnagy és a székbíró mellett a 15. században feltűnt a királybíróság intézménye, amely a központi hatalmat képviselte. Az összes székely székek felett a székelyek ispánja rendelkezett, akit a király nevezett ki. Ezt a tisztséget először egy 1235-ben keltezett oklevél említette; akkor Szoboszlóft Bagamér volt a székelyek ispánja, de van olyan adatunk is, hogy az első székelyispánt Zoltánnak hívták, aki 1220 körül viselte ezt a tisztséget.

A székely autonómiára vet fényt, hogy az erdélyi vajda hatalma nem terjedt ki a Székelyföldre, viszont Hunyadi János óta a vajdák, majd a fejedelmek egyben a székelyek ispánja címet is viselték.

A székelység katonai funkciójának következtében sajátosan alakult a társadalma és jogrendszere. (Folyt, köv.)

ülésszakot, melyen egyetlen napirend szerepelne, mégpedig az RHSZ tevékenységéről szóló jelentések elemzése. Az egységpártos képviselő szerint „ennek megvitatása a jelenlegi helyzetben több mint szükséges”, mert „Erdélyben az ősz folyamán diverzionista akciók készülnek”.

Hírszerző-forrásaira hivatkozva, a Cotidianul azt írja, a „Koszovó-precedens” után egyik tavaszi ülésén az Ország Legfelső Védelmi Tanácsa (CSAT) foglalkozott „a magyar extrémisták támadásaival”. Az akkori információk - állítják ugyanazok a források - pénz, egyenruha és fegyver behozataláról szóltak. A cikkíró megjegyzi: „Úgy tűnik, hogy Emil Constantinescu államfő, a legfelső védelmi tanács elnökének érdektelensége miatt nem rendelték el az összes kérdés kivizsgálását.”

Kiderült: a cserkészektől ijedtek meg. A szenátus védelmi bizottságának elnöke, a demokrata Nicolae Alexandra azt nyilatkozta a Cotidianulnak, hogy egy meghallgatáson „az egyik meghívott” arról beszélt: Románia területén léteznek „paramilitáris csoportok”. Nicolae Alexandra szerint „főként cserkészcsoportokról és más, ifjúságból álló erőkről van szó...”

E-mailen kaptuk a hírt: pár hét múlva kezdődik a Magyar Cserkészszövetség jubileumi tábora, melyen „Ausztráliától Aradig, Argentínától Aranyosmarótig 850 magyar cserkész találkozik majd”. A rendezők - a Nyugati Magyar Cserkészszövetség vezetői - 40 000 amerikai dollárral támogatják a kárpát-medencei ifjak részvételét. „Minden tiszteletünket megérdemlik a rendezők (...), akik őszintén hisznek a demokratikus párbeszédben (s nem tartják ellenségnek a vitapartnert), egyszóval olyan embereket, akik méltó utódai a Sára Sándoroknak, Hites Kristófoknak, Balczó Andrásoknak, Lukács Jánosoknak, Sinkovits Imréknek, Teller Edéknek, Makovecz Imréknek...” - áll az elektronikus posta híradásában.

A Nagyrománia Párt most győzelmi pillanatokat él át, mert Emil Constantinescu hét elején élesen bírálta a Nyugatot. Comeliu Vadim Tudor alakulata szerint az államfő kijelentései azt bizonyítják: „az igazság a mi oldalunkon van”. A kérdés csak az, hogy MELYIK IGAZSÁG? Amíg ezt meg nem tudjuk, mégiscsak jó lesz résen lenni!

Bodor János (Háromszék)

Cserkészektől félnek a román szélsőségesek?

hetett a nemzetségek és ágak megoszlása, azt egy későbbi - 15-16. századi -