Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-10-01 / 10. szám
6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1999. október Az aradi tizenhárom vértanú Lázár Vilmos Leiningen-Westerburg Nagysándor József Pöltenberg Ernő Schweidel József Török Ignác Vécsey Károly Károly Aulich Lajos Damjanich János Dessewffy Arisztid Kiss Ernő Knézich Károly Láhner György Budapesten - vidékiek tízezreinek részvételével!- 1988. június 27-én mintegy százezer ember tüntetett a Hősök terén a romániai falurombolás ellen. Ceausescu diktátornak, a kommunizmus hitrendszere egyik leghűségesebb fáklyavivőjének szándéka nyilvánvalóan a magyar falvak ellen irányult. Akkor a román követséggel szemben a Thököly úton egy tenyérnyi parkot román-magyar szolidaritási parknak neveztek el a budapesti tüntetők, akik napokon át virrasztottak gyertyák mellett az igaz, közös ügy mellett. Ma a magyar kormány naponta kijelenti, hogy támogatja minden módon Románia bejutását a NATO-ba, az Európai Unióba... 1999. október 3-án Aradon mintegy kétszáz román nacionalista tüntetett az aradi 1848-49-es vértanúk emlékművének újbóli fölállítása, a magyar-román megbékélésipark létesítése ellen. Hetvennégy éve hever a szoborcsoport egy raktárban. A tüntetésen éltették Ceausescut is. Részt vett a csak Romániában megtörténhetőfólvonuláson Funar, a fasiszta gyűlölet jelenkori nagy románja, Kolozsvár polgármestere, Ceausescu hű tanítványa és követője. 1849. augusztus 20-án Temesváron kivégezték Hruby Gyula huszár őrnagyot, 25-én Murmann Sámuel nemzetőr őrnagyot. Aradon az első vértanú Ormai Norbert ezredes volt, őt augusztus 22-én végezték ki. Utánuk következett a Tizenhárom Aradi: Aulich Lajos, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Láhner György, Török Ignác, Vécsey Károly, Damjanich János, Lázár Vilmos, Leiningen- Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József. Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét Pesten végezték ki. Október 25-én, egy nappal az európai fölháborodás kiváltotta kegyelem előtt kivégezték Kazinczy Lajost, az író, nyelvújító Kazinczy legkisebbik fiát. Mindnyájan a világszabadságért harcoltak és haltak. Abba belegondolták a románokat is. Mi - ma is. Egyoldalúan. Radu Vasile román miniszterelnök — betegségére hivatkozva — igázságügyi miniszerét delegálta maga helyett Aradra. Másnap az is visszalépett. így Magyarország képviseletében dr. Dávid Ibolya igaságügyi miniszert egy bősz, káromkodó nacionalista román csoport is fogadta Aradon, október 6- án. Az immár elhíresült, már csak a nyári román ígéretben létező románmagyar megbékélési park alapkőletétele elmaradt. Orbán Viktor magyar miniszterelnök részt vett előző nap az évfordulós ünnepségen az aradi színházban. Szent István koronája kalapács alatt Kun Béla megállapodott egy müncheni ócskással a Szent Korona eladásáról A Berlinben megjelenő Vossische Zeitung 1919. július 21 -i számában Die Stefans Krone unter dem Hammer címmel egy közlemény jelent meg, mely szerint egy müncheni ószeres hiteles okmánnyal bizonyítja, hogy a magyar Szent Korona elárverezéséről tárgyalt Kun Bélával. A vér meghűl bennünk ezeket a sorokat olvasva 1918-1919 eseményeiről: „A forradalmárok igyekeztek a Szent Koronát mint államfenntartó szimbólumot megsemmisíteni, és mint értéket a maguk számára megszerezni.” (Egyenlőség, 1938. június 2. 10. o.) Minderről részletesen, a szemtanú hitelességével számol be gróf Ambrózy Gyula koronaőr A magyar szent korona története (Bp. 1925) című könyvében. Mivel francia megszállástól lehetett tartani, Ambrózy 1918. november 3-án felkereste gróf Károlyi Mihályt, aki éppen végzetes belgrádi útjára készülődött. (Erről a történelmi Magyarország feldarabolását előkészítő tanácskozásról báró Hatvány Lajos is megemlékezik memoárjában: „Belgrádban Herceg Géza (a küldöttség egyik tagja) jókedvében kis, szerb nemzeti színű, olcsó karperecét vesz. Károlyi Mihály amikor délben ezt meglátja, magais kér egyet, aztán csuklójára fűzi. Emlékszem, hogy amikor a memorandumot felolvasta a tábornoknak, a kis bolondos karperec megcsillant a mandzsettája alól. Délután a gróffal végigsétáltunk a ligetben. (...) A kilátás gyönyörű. Amott túl, a szigeten túl, ott még Magyarország van. Vajon holnap is az lesz?” (Hatvány Lajos: Egy hónap története. In: Esztendő. 1918.148. o.) Ambrózy azt javasolta, hogy a koronát el kell rejteni. Kérte tehát a miniszterelnöki kulcsot. Károlyi kitérő választ adott. Azt felelte, hogy egyelőre nem lát okot sürgős intézkedésre, Belgrádból visszatértekor még ráér erről tanácskozni. Ambrózy nem érte be ennyivel, és elhatározta, hogy felkeresi a Nemzeti Tanácsot, s ezeknek hazafiasságára hivatkozva, valamiképpen biztosítani tudja a korona biztonságát. Beszélt is Hock Jánossal és Kunfi Zsigmonddal. Ezek mindketten megígérték, hogy a koronának semmi bántódása nem lesz. A koronaőrt ez sem elégítette ki. így ír erről: .November 5-én felkerestem Lovászy Mártont (Károlyi Mihály helyettesét), előadtam aggályaimat. A korona elrejtését ő is fölöslegesnek találta.” Azonkívül nem akaródzott neki önállóan intézkedni. A döntést áthárította a visszaérkezendő Károlyi Mihályra. Gróf Károlyi november 9-én tért haza Belgrádból, magával hozván a francia tábornok történelmivé vált kérdését: Ilyen mélyre süllyedtek? (Hatvány megörökítette ezt a szégyenteljes momentumot is: „Maga a kormányelnök? - rivallt Károlyira a francia tábornok -, maga Károlyi? Álljon velem szembe. Hadd lássam.” (Hatvány U.o. 153. o.) A koronaőr aznap is, és másnap számtalan ízben próbált beszélni Károlyi Mihállyal, de annak más gondjai voltak, mint a korona kulcsai. Harmadnap Ambrózy személyesen ment fel a miniszterelnökségre, és bejelentette magát: „November 11-én ismét felkerestem Károlyit, kire 11 órától kezdve vártam a miniszterelnökség előszobájában, ahol Lovászy Mártonnal találkozván, maga is bejelentett Károlyinál. Midőn azonban még három órával később is az előszobában várakozva talált, mentegetni kezdte a munkával túlterhelt Károlyit, hogy ne vegyem rossz néven a hosszú várakozást. Miután a Károlyinál ebédre hivatalos Pejachevich Márkustól megtudtam, hogy Károlyi már ebédelni ment, azt válaszoltam Lovászynak, hogy Károlyinak, úgy látszik, a koronánál is fontosabb, hogy a levese ki ne hűljön, de én ennek dacára is várni fogok, mire ő újra bejelentett.” Végre Károlyi elé került, aki végighallgatta, és azt válaszolta, hogy az ügyet még aznap a minisztertanács elé terjeszti, és másnap érdemleges választ fog adni. Ambrózy hazament, és várta a választ. De az nem érkezett meg. Látni való tehát, hogy Károlyi bujkált előle, letagadtatta magát. Ambrózy elhatározta, hogy aggodalmait közjegyző útján, hivatalos tértivevény ellenében fogja Károlyi miniszterelnök elé terjeszteni: „Különös tekintettel arra, hogy társam (gróf Széchenyi Béla koronaőr) Pesttől távol volt, a felelősség tehát kétszeresen terhelt, elmentem Charmant Oszkár közjegyzőhöz, és felkértem, legyen szíves hivatalos tanúsítvány ellenében Károlyi Mihályt felszólítani arra, hogy a korona biztonsága tekintetében nem tartja-e aggályaimat jogosultnak, és nem tartja-e szükségesnek a korona rendes helyéről való eltávolítását. Dr. Charmant (...) kijelentette, hogy ő Károlyival olyan magán-összeköttetésben áll, mely nézete szerint legyengítené az ügy hivatalos színezetét, azért azt ajánlotta, forduljak dr. Hollicser Szigfridhez. Ez utóbbi megkeresésemre az ügyről azonnal jegyzőkönyvet vett fel. A közjegyzőtől november 15-én meg is jött az értesítés, hogy miután személyesen hasztalan igyekezett Károlyi Mihályhoz bejutni, aközlendőket ajánlott levélben küldötte el a miniszterelnöknek. Másnap, november 16-án kikiáltották a népköztársaságot. A parlamentben kimondták, hogy Magyarország nem királyság többé, s a magyar államfő e naptól kezdve gróf Károlyi Mihály.” Két hét múlva választ kapott a koronaőr: „November 25-ről kelt, 5416 számú, Nagy aláírású átiratot, melyben arról értesít, hogy semmiféle intézkedésnek szükségét nem látja.” A koronaőrséget felvezényelték a Várba, hogy ott a testőrcsapatokba beolvasszák. „E napok egyikén - írja Ambrózy a könyvében-egy K. R. nevű orvosnövendék keresett fel, aki, mint mondotta, anynyira szívén viseli a korona sorsát, hogy a nyugtalanság kergette hozzám. Előmutatott egy röpiratot, amit valami Kardos (helyesen: dr. Földes A.) nevezetű adott ki, Mi történjék a magyar szent koronával? cím alatt. Ebben az író a legképtelenebb ízetlenségek után oda konkludált, hogy a koronát el kell pusztítani, hogy vele a királyság szimbóluma is örökre megsemmisüljön. Látogatóm arra is ajánlkozott, hogy ha a koronát biztosabb helyre kívánnám vinni, néhány társával szívesen segédkezik. Nagyon megköszöntem hazafias felajánlkozását, de mai napig sem tudom, vajon az illető tényleg a korona egy fanatikus rajongója volt-e, vagy pedig Károlyi Mihály egyik felbérelt alakja, aki csak tőrbe akart csalni. Pár nap múlva ugyanis újra megjelent, és még energikusabban ajánlotta fel szolgálatait. Jobb kezét beszélgetésünk egész ideje alatt kabátja zsebében tartotta, s így minden pillanatban el voltam rá készülve, hogy tőrt vagy revolvert ránt ki onnan. Ambrózy Apponyi Albertet kereste fel. Kihallgatást kértek, és a köztársasági elnökjanuár 15-én fogadta őket: „Előadtam, hogy a Kun Béla-féle erőszakoskodás és egyéb jelenségek, mint a dr. Földes-féle röpirat is, melyet átadtam neki, hadd gyönyörködjék politikájának gyümölcsében, nyugtalanítanak, s megkérdeztem, hajlandó-e a harmadik kulcs kiadására, mert a koronát saját felelősségemre el akarom rejteni. Károlyi ezt a kívánságomat politikai aggályokra hivatkozva megtagadta, felhozván, hogy a korona elvitelét, ha az kiszivárog, ellenforradalmi tettnek fogják tekinteni. Távozáskor a kapuban találkoztunk Festetich Sándorral, kitől az iránt érdeklődtem, hogy vajon van-e olyan megbízható csapata, amelyre mindenképpen számítani lehet. Azt válaszolta, hogy addig, amíg ő a hadügyminiszter, egy vadászezred neki teljesen megbízható. Arra kértem tehát, hogy ezt az ezredet vagy annak megfelelő részét utasítsa, hogy szükség esetén elősorban a korona védelmére siessen. »Hogyne, nagyon szívesen fogok intézkedni, de természetesen elsősorban a mi személyünket kell nekik megvédeni!« Ez volt az akkori hadügyminiszter, nem tudom, meggondolatlan-e, vagy megzavarodott válasza. Apponyi gróffal összenéztünk, és továbbmentünk. E szerint tehát a Károlyi-féle miniszterek személye előbbre való az 1000 éves magyar Szent Koronánál is? A hadügyminiszter ezen válaszát, nehogy feledésbe menjen, azonnal papírra vetettem. Nem szabad említés nélkül hagyni azt a szerepet, amelyet a feloszlatott koronaőrség ebben az időben teljesített. Az Osztrák-Magyar Bank őrizte ekkor a tekintélyes színaranykészletet. 1919. július 26. táján Patay Tibor jött le Budapestről, aki más újság híján a Berlinben megjelenő Vossische Zeitung július 21-i 199. számát hozta magával. Ebben Die Stefans Krone unter dem Hammer címmel nagy megdöbbenésünkre egy közleményt találtunk, mely szerint egy müncheni ószeres hiteles okmánnyal bizonyítja, hogy a magyar Szent Korona elárverezéséről Kun Bélával tárgyalt, s megbízást is kapott arra, hogy a koronát 100 000 frankért eladhassa. Az összeg csekély volta eleinte kissé valószínűtlenné tette a dolgot, de később gondolkozván afelett, hogy félig-meddig tisztességes ember egy országtól lopott koronát nem vásárolhat meg anélkül, hogy nyilvánvaló orgazdaságot ne kövessen el, kezdett a hír elfogadhatónak látszani, annyival is inkább, mert a koronán lévő kövek a mai fogalmak szerint kevés értékűek, s így a korona legfeljebb mint nyersarany értékesíthető.” Ambrózy csak augusztus 10-én, már a román megszállás alatt jött fel megint Budapestre. Itt véletlenül mindjárt a koronaőrség egyik altisztjével találkozott, aki elmondotta, hogy a koronaőrség legénysége összebeszélt, s egyikük - bár titokban - mindig ott tartózkodott a Szent Koronával. A Szent Korona a helyén van! A boldog koronaőr megkönnyebbült szívvel utazott el idegességét kipihenni a Tátrába. Ott kapta a hírét annak, hogy Horthy Miklós fővezér a nemzeti hadsereg élén bevonult Budapestre... Balázsfalvy Attila
