Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-10-01 / 10. szám
4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1999. október cselekmények, törvénytelenségek sorát követték el. A magyar- és németajkú férfiakat az élet legelemibb feltételeinek a biztosítása nélkül a Szovjetunióba deportálták, Kárpátalját minden alap nélkül Ukrajnához csatolták, a vélt vagy valós ellenzéket gyorsított eljárással kivégezték, börtönbe zárták, deportálták vagy menekülésre kényszerítették, a magyarlakta területekre ukránok tízezreit telepítették, a ruszinokat statisztikailag likvidálták, egyik napról a másikra ukránokká nyilvánították, (nemrég ugyanezt Kijevben megerősítették! - a szerk.) a hitük megváltoztatására kényszerítették és így a nemzetiségi arányokat durván megváltoztatták, a magyar és a ruszin nyelvű iskolákban ukrán nyelvű oktatást vezettek be, a magán- és az egyházi tulajdonú ingatlanokat államosították, a mezőgazdaságot kollektivizálták. Tulajdonképpen Kárpátalja népét a háború után megtizedelték és igen megalázták. Sőt ez a megaláztatás azóta is tart a magyarság másodrendű polgárrá degradálásával, a ruszinságnál a nemzeti identitásuk, nyelvük és kultúrájuk megkérdőjelezésével, az egész terület lakosságának pedig gazdaságilag lehetetlenné tételével, nyomorszinten tartásával. Kárpátalja lakossága az 1941 évi népszámlálás szerint 852.000 fő, melynek 60,8%-a ruszin, 20,6%-a magyar, 15,2%-a zsidó etnikumhoz tartozott, míg a többi egyéb nemzetiségű volt. A háború után a magyar- és németajkú férfiak elhurcolásával, a módosabbak és az ellenségnek kikiáltottak deportálásával vagy elzavarásával és az ukránok nagyarányú betelepítésével, a ruszinok ukránná nyilvánításával az etnikai arányokat durván megváltoztatták, olyannyira, hogy az 1989-re 1.245.000-re duzzadt lakosságból már 976.700 (77,7%) ukránt, 155.000 (12,5%) magyart és 49.500 (4,0%) oroszt tartanak nyilván. Vagyis a 600.000 ruszint statisztikailag likvidálták, tudtuk és akaratuk ellenére ukránná nyilvánították. A magyarság többsége, mintegy 100.000 lakos református, 60.000 római katolikus, 30.000 pedig görög katolikus. A ruszinok közül kb. 300.000-en vallják magukat görög katolikusoknak, a többi nem vallásos, vagy a rájuk kényszerített pravoszláv hiten maradt. Kárpátaljai füstölgéseim Járom Kárpátalja útjait, gyönyörködöm ebben a feledhetetlen tájban, hallgatom a barátaim, rokonaim, volt iskolatársaim, az ismerősök és az ismeretlenek egybehangzó beszámolóit az itteni életről és elmerengek a hallottakon, látottakon. Próbálom rendezni magamban a benyomásokat és feloldani az ellentmondásokat. Miféle átok sújtja ezt a területet? Történelme során mindig is a hadak útja, sőt mi több, a hadak kersztútja volt, kitéve a hadak dúlásának és megtorlásainak. Leírhatatlan pusztításokat okoztak itt a besenyők, a kunok, többször a tatárok és a császári hadak egyaránt. Ennek ellenére az őslakosság újra és újra talpra állt és mindig gyors fej lődéssel pótolta a veszteségeket, csak az utóbbi évtizedek történéseit nem tudja kiheverni, csak most fejlődik inkább visszafelé. Úgy látszik, hogy ezt a mostani lehetetlen helyzetet - a gyarmati sorsot, az elnyomást és a szolgaságot - tudja a legnehezebben megemészteni az itt élő és eddig mindent túlélő őslakosság. A régi magyar városok és falvak elhanyagoltak, az50-100év előtti települések skanzejeire emlékeztetnek. Beregszász (Folytatás az 1. oldalról) tett erőfeszítéseit jelzik. Vagyis Kárpátalján utazva, mintha csak időutazáson vennénk részt, a magyar történelem ezer évét tekinthetjük át. A nagy múltú régi városok között ott van Ungvár, Munkács, Beregszász, Nagyszőlős, Huszt, Visk, Técső. Ezeknek a városoknak a lakóit a felvilágosultabb magyar uralkodók már 600-800 évvel ezelőtt alkalmasnak tartották arra, hogy magas fokú szabadságot - önkormányzati, gazdasági és kereskedelmi joggal - biztosítsanak számukra. Munkács 1378-ban, Ungvár 1430-ban, Beregszász, még Lampertszász néven 1247-ben, Nagyszőlős pedig 1262-ben kapott önkormányzatot. Huszt, Visk, Técső magyar és szász telepeseinek Károly Róbert 1329-ben adományozott különleges szabadságjogokat, amivel megvetette az alapját a későbbi Máramaros megyei sóbányászat felvirágzásának. A szabadságjogok biztosítását követően kivétel nélkül minden városban gyorsütemű fejlődés volt tapasztalható, fellendült a kézműipar, a kereskedelem, a városiasodás és a kulturális élet. Ebből, azt hiszem, nem csak Kárpátalja mai vezetői, de más kézi irányítású rendszerek is tanulhatnának. Mind a mai napig fennmaradt és különleges látványosságnak számító faépületek, lakóházak és a fából épült és fazsindellyel fedett templomok, tornyok és haranglábak bűvölik el talán leginkább az embert. Főleg a Kárpátok fában bővelkedő völgyeiben fordulnak elő nagyobb számban, de találkozhatunk velük még Bereg megye Magyarországhoz tartozó falvaiban is, mint a magyar faépítészet remekeivel. így például különösen szép, karcsú fából készült haranglábat láthatunk Lónyán, Vámosatyában, Csarodán és Tákoson. A határon túl, az Ukrajnához csatolt területen pedig Nagymuzsajban, Repenyén, Csontoson, Tiszabökényben, Iszkán, Alsóapsán, Száldoboson és Visken gyönyörködhetünk bennük. Mindezek mellett azonban mégis talán az ökörmezői járás a leggazdagabb ilyen szempontból olyannyira, hogy ezt a tájat a szebbnél szebb görög katolikus fatemplomok birodalmának és a ruszin építő művészet kincsestárának is tekinthetjük. Kár, hogy ez a sok természeti szépség, a vérzivataros történelmi múltnak az itt található emlékei, ez az élő skanzen, ez a csodálatos táj, ami ámulatba ejti és lenyűgözi az embert, szinte teljesen el van zárva a külvilág és a turizmus elől. Azok az emberek, akik itt születtek, itt nőttek fel és őseik is sok nemzedék óta itt éltek, vagyis az őslakosság nem csak a honfoglalás jogán, de az évszázadok során hullatott verejtékük és hozott véráldozatuk jogán is méltán tartják hazájuknak ezt a földet és jogos igényük, hogy szabadon élhessenek a szülőföldjükön. Most azonban a szabadságuk után fokozatosan mindezeket is elveszik tőlük. Sőt nem csak ezt, hanem a benyújtott nyelvtörvény-tervezet tanúsága szerint még a nyelvüket, a kultúrájukat, a nemzeti öntudatukat is ki akarják törölni az emlékezetükből. Az EGYIK MAGYAR GOLGOTA Egyéb okból érdemel említést még Szoly va, a magyar Golgota. A város határában, a halál völgyében, a túlélők becslése szerint mintegy 20.000 kárpátaljai és csonka-beregi ártatlanul elhurcolt civil magyar embert temettek tömegsírokba. A 2. világháború utáni szovjet kommunista önkény áldozatai ők. Nem mehetünk el ennyi magyar mártír sírja mellett, hogy ne tisztelegjünk az emlékük előtt, hogy ne emlékezzünk meg róluk. Amikor ugyanis a Vörös Hadsereg 1944. IX. 27-én a Tatárhágón átlépte a magyar határt és lerohanta Kárpátalját, az addig megszökött európai civilizációtól merőben eltérő kultúrájukat, ideológiájukat és gazdasági rendszerüket kényszerítették rá az őslakosságra és terrorCsete György: Erdők temploma, hajlított, feszített szerkezettel (Ópusztaszer) Halld meg, Európa! se, a közbiztonság javítása és a turizmus és a gazdaság fejlesztése érdekében semmit. Vagy attól félnek talán, hogy akkor megismerné a világ, milyen nyomorban és alárendelt viszonyban kénytelenek az őslakosok élni Európa közepén? Fedinisinice ruszin költő így panaszkodik a „Bolygó mszin vagyok” írásában „A betelepült ukránok lettek a mszin föld urai, a galíciaiak lassan szolgákká teszik és beolvasztják az őslakosságot a maguk kultúráját ránk kényszerítve, és lehetetlenné teszik a normális európai élet kialakítását.” Minden jel szerint igaza van a költőnek, de nem csak a ruszinság és a ruszin föld, hanem a magyarság és az általuk lakott területek vonatkozásában is. Pedig ha megszüntetnék a gyarmati viszonyokat, megnyitnák a határokat, ha nem gördítenének egyre nagyobb akadályokat a beutazás elé és támogatnák az általános, a vidéki, a sport- és gyógyturizmust, és megteremtenék Kárpátalján a közbiztonságot, kis ráfordítással hamarosan, ha nem is svájci, de elfogadható életszínvonalat lehetne elérni. Ha pedig elősegítenék azt is, hogy minden tájegységen belül az adottságának megfelelő termelést folytathassanak az emberek, és a térséget bekapcsolnák még az európai gadasági életbe is, ismerve az itt élő emberek szorgalmát és leleményességét, ez Kárpátalját a nyomorból hamarosan ajólétbe emelhetné és Ukrajna élelmiszerellátását is bővíthetné, javíthatná. Érthetetlen, hogy miért nem lépnek Európa felé. Miért zárkóznak még ma is el mint a kommunizmus idején, mintha valami hétpecsétes titkot őriznének. Megszokásból? Hisz nincsenek ma már felderíthetetlen titkok. Ha az itt élő népeknek jobbra fordulna a sorsa, az Ukrajnára, Európa korábbi éléskamrájára is jótékony, húzó hatással lenne. Kárpátalja a nyugati piacgazdaság bevezetésének mintegy kísérleti terepéül, iskola-példájául is szolgálhatna. Alsóapsa, görög katolikus fatemplom át. A lakosság élelmesebbje csempészetből, vagy Magyarországon végzett fekete munkából él. Az adórendszer olyan, hogy menekül innét a tőke és lehetetlen a magánvállalkozás. Arról nem is szólva, hogy - mint hallani lehet - még az ukrán maffia is leszedi a sápot. Pedig már a középkori rablólovagok is tudták, hogy a területükön áthaladó kereskedőket csak olyan mértékben szabad kirabolni, hogy megérje nekik a későbbiekben is visszajönni és itt kereskedni. Az embernek a szíve szakad meg ezeket a középkor előtti állapotokat látva. Nem csinálnak titkot belőle, nyíltan hangoztatják, hogy Beregszásznak csak az az útja járható, amit Magyarország építtetett, a lakosság korszerű kórházi ellátáshoz, korszerű gyógyszerekhez, katasztrófa esetén segítséghez csak akkor jut, ha Magyarország biztosítja. De legalább a segélyszállítmányokat és a vetőmagot a rászorulók közt idejében szétosztanák és a Magyarország által építendő kórházat védenék, hogy ne hordják szét, még mielőtt eladásra kerül... Az ukrajnai viszonyokat nem ismerve, az ember nem tudja, hogy Kárpátaljának, és különösen magyarlakta területeinek a tudatos és szándékos elsorvasztásáról, megnyomorításáról van-e szó, vagy a bekebelező ország csak a saj át életformáját, kultúráját és életszínvonalát terjesztette ki erre a területre is? A- zoknak az embereknek, akik ilyen körülményekhez, kultúrához és életszínvonalhoz szoktak, ez lehet természetes és jó is. A baj csak akkor kezdődik, amikor egy nagyhatalom a saját civilizációját akarja a más körülményekhez szokott népekre is - mint egyetlen üdvözítőt - rákényszeríteni. fakadó apátiával szemben ezt a sok történelmi nevezetességet és természeti szépséget, ezt a sok emberi kéz teremtette csodálatosabbnál csodálatosabb alkotásokat látva, az embernek akaratlnul is az jut az eszébe, hogy Kárpátalja nem más, mint Svájcnak egy igen-igen mostoha testvére. Egy olyan kis organizációja, szervezeti egysége ez a világnak, amalynek eddig még nem sikerült leráznia a rabláncot, mint ahogy a svájci kantonok tették annak iedjén, hogy fejlődhessenek. Ilyen érintetlen, vadregényes tájjal, ilyen középkori élő skanzeneknek megfelelő településekkel és szolgasorsban tartott bennszülöttekkel a civilizált világ Kárpátalja kivételével máshol már nem találkozhat Európában. Érthetetlen, hogy miért zárják el Ukrajna és Kárpátalja mai vezetői ezt a sok szépséget Európa szívében a külvilág elől. Pedig már a megmutatása önmagában is sokat javíthatna a terület gazdasági helyzetén. Irigyelnék talán, hogy mások is gyönyörködjenek mindabban, amit Kárpátalja jelent? Nem valószínű. Inkább nyomorszinten tartják az itt élő népeket, de juszt sem tesznek a határ igazi átjárhatóvá tétele, az adó mérsékléAkiket magukra kéne hagyni... Ha pedig Ukrajna kormánya nem tudja segíteni a terület gazdasági fejlesztését és az Európában szokásos életforma és kultúra visszaállítását, legalább ne tartanák karanténba zárva, hanem hagynák, hogy az őslakosság a kezébe vegye a sorsa irányítását, hagynák Európai módon boldogulni az évszázadok óta itt élő népeket, a magyarokat, ruszinokat és egyéb nemzetiségűeket. Hagynák végre 55 éves tetszhalott állapotából felébredni ezt a területet. Kár, hogy nem vették még eddig észre Ukrajna és Kárpátalja vezetői, hogy ezt a területet az Isten is mezőgazdasági Kánaánnak, a faipar, a fafaragók és egyéb népművészek eldorádójának, turista-, sport- és vadász-paradicsomnak, valamint a gyógyulni vágyók Mekkájának teremtette. Ilyen adottságok mellett ne zárják el a külvilágtól. Nyilvánítsák szabadkereskedelmi területté, adjanak végre önálló mozgásteret az itt élő népeknek, engedjék kiaknázni a területi adottságok nyújtotta lehetőségeket. Vagy ha végképp nem tudnak mit kezdeni vele, szüntessék meg gyarmati státusát, adjanak teljes önállóságot Kárpátaljának. Akaratlanul is felvetődik a kérdés, hogy vajon nem arról van-e szó, hogy Ukrajna vezetése egyértelművé igyekszik tenni ezzel a lehetetlen helyzettel az itt élő népek előtt, hogy nem rájuk, hanem csak a területre van szüksége, és reméli, hogy majd csak megunják ezeket és szedik a sátorfájukat, mint tették is már olyan sokan. Mivel ma már nem sikk a deportálás, ezért kiszorításra játszanak. Előbb a nemzeti identitásukat, a nyelvük használatát és a kultúrájukat veszik el tőlük, később kukázásra, éhenhalásra, vagy kivándorlásra kényszerítik őket. Úgy látszik, hogy mindent lehet. Márpedig, ha Ukrajna Európának ehhez a kis darabkájához feltétlenül ragaszkodik, köteles lenne az itt élő lakosságról is európai módon és színvonalon gondoskodni! Ha erre képtelen, úgy kívánná a tisztesség, hogy nagyfokú önállóságot biztosítson a számukra, vagy lemondjon a területről. Ami itt van, az a legdurvább középkori gyarmati állapotokat is túlCsete Ildikó: Miatyánk zászló a templomban, rovásírással, oltárterítővei Kárpátaljai körkép szárnyalja. A gyarmatoknak ezt a formáját már világszerte megszüntették, ideje lenne mielőbb itt is felszámolni. Anélkül ugyanis hiába nyitják meg a határokat, a határok átjárhatósága ugyanis csak két hasonló gazdasági és kulturális szinten álló ország esetében jár igazán előnyökkel, de azok számára, akik még az útlevelet sem tudják kiváltani, nem. A jelenlegi helyzet csak az ukránok utazgatását és Magyarországra történő betelepedését segíti elő. Ezzel az itt tapasztalható hallatlanul nagy nyomorral, elnyomással és az ebből útjai Kárpátalja domborzati viszonyait mutatj a. A legszebb terét, a Hősök terét és útjait felverte a gaz, de olyan útja is akad, ahol a kövek közül kinövő cserjék már fává cseperedtek. A legszömyűbb azonban mégis a higiénia - a vízellátás és a szennyvíz-elvezetés - no és az emberek nyomora. Hol víz van, hol villany, de többnyire egyik sincs. A szennyvíz elvezetése csak formális, de gyakorlatilag megoldatlan. Munka nincs, a bérek és a nyugdíjak rendkívül alacsonyak, annak is csak hónapokkal később kapják meg a 40-60%-
