Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1999-07-01 / 7-8. szám
1999. július-augusztus Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 5. oldal Történelmi idők rabságában Vass Antal vállalkozása- Úgy érzem, idős korában végképpen a történelem foglyává vált... - mondom féligmeddig bizonytalanul, a szakmájában jó hírnévre szert tett Dr. Vass Antal ügyvédnek, anélkül, hogy megállapításomra egyenes választ várnék, mivel életében ez a sokat próbált ember mintha mindig erre a szerepre készült volna... Többször találkoztam vele, Pesten, a Belvárosban, az ügyvédi irodában és Budán, a Pasarét lábánál fekvő lakásán, mire kitárult előttem személyiségének varázsos világa.- Pancsován születtem, a Duna mellett, a Temes torkolatánál, a történelmi Magyarország egyik legdélibb pontján, alig ugrásnyira Belgrádtól... Tizennégy évig élhettem ott. Ez volt életemnek mindmáig legfelhőtlenebb és legboldogabb időszaka. Pancsován, ezen a maroknyi magyar szigeten kapta az első történelmi leckét Vass Antal református lelkipásztor édesapjától, aki kisnemesi családból származó ifjú volt (nevét büszkén két s-sel írva), s a szikes tiszántúli Dévaványáról került Debrecenbe teológusnak, hogy azután sorsa Temesvárra vezérelje. Káplán volt Szabolcska Mihály, az akkor már jó hírű költő és népszerű prédikátor mellett. Vass Antalból a gyermeki képzeletet hamarosan elragadták az ismert „Salzburgi csapszékben” és a párizsi emlékeket felidéző „A Grand Caféban” című Szabolcska-versek. Ezekben a költő a messzi idegenből is aTisza-parti csárdák, a kondorosi bojtárok pásztortüzei után vágyakozott... Még inkább felgyúltak az ifjúban a képzelet lángjai az édesapa első világháborús emlékei által, amikor a császári és királyi 39-es közös ezred tábori lelkészeként a frontra került. Ott, a tűzvonalban, meg a kötözőhelyeken is vigasztalta a katonákat, olyannyira, hogy életét csak a gondviselés mentette meg a csatazajban- így is golyók szaggatták át papi palástját, de szerencsére ő maga sértetlen maradt!- Amikor Baltazár Dezső debreceni püspök meglátogatta ezt a frontszakaszt, és ott értesült édesapám vitéz tetteiről, levette válláról püspöki palástját, és tábori papjának vállára terítette... Édesapámat hatvanöt éves korában, ebben a püspöki palástban temettük el szülőhelyén, Dévaványán.- Hogyan kerültek vissza a Tiszántúlra?- Krónikába illő história, amit a ma embere, ha meg is értene, nem tudna vele mit kezdeni, ám nekünk, a családnak tragédiát jelentett... Úgy történt, hogy az édesapa hivatalból a közeli szerb főváros, Belgrád mintegy ötszáz lelkes református híveinek tiszteletese lett.- Édesapám lelkiismeretesen látta el feladatát, amely sok utazással, munkával járt. Ámde szerencsétlenségünkre a szegedi görögkeleti esperes, akit szíve szerb honfitársaihoz húzott, kényes ügybe keveredett a Szerb-Hovát-Szlovén Királyság érdekében. A magyar hatóságok leleplezték és „tanácsolták”, hagyja el Magyarországot. így a belgrádi hivatalosoknak sem kellett mást tenniük, mint megtorlásképpen azonnali hatállyal - mindössze két és fél órát hagyva az összecsomagolásra - kiutasították a délszláv államból a Vasscsaládot. A kamaszgyerekben egy csapásra összetört egy csodálatos tündérvilág. Nemcsak az addig hazának, szülőföldnek érzett táj, a vizek zúgása, a mezők illata, a nagylombú erdők fáinak susogása tűnt el, de az a képzeletbeli világ is, amit a parókia száz kötetes Jókai-sorozatának magyar történelemről regélő lapjai jelentettek. Erdély aranykora, Fráter György különös tragikuma, a janicsárok vérzivataros végnapjai - meg a többi, soktucatnyi hősi történet.- Talán ekkor váltam a történelem foglyává; öntudatlanul, új helyemet keresve, egy másik, számomra akkor még idegen világban - válaszolja meg első kérdésemet a 79 éves Vass Antal. Ezután felgyorsulva követték egymást az évek, évtizedek a dévaványai papfi számára. Gimnáziumi éveit Kisújszálláson (ahol Móricz Zsigmond is tanult), egyetemi esztendeit a jogi karon, a budapesti Szerb utcában töltötte. Majd jött a katonai szolgálat, a francia hadifogság a Rajnán túl, ahonnan csontvázként, 52 kilósán tér haza...- Amikor hazaértem a dévaványai lelkészlakba, életem legmegrázóbb élménye fogadott; miután édesanyámat átöleltem, elindultam apám szobája felé. Mikor meglátott, felemelte karját, s így szólt rám parancsolólag: „Állj! Te augusztus tizenötödikén, délután fél kettőkor indultál hazafelé!” - a hazatért katona villámsebesen visszapergette hadifogsága utolsó óráinak fdmjét, s a csodálkozástól megtántorodva bólintott.-Azért emlékszem, amíg élek erre a dátumra, - mondja Vass Antal - mert édesapám úgy folytatta: „Nem tudtunk rólad semmit...”. Ekkor anyám közbeszólt: , .Édesapád az említett napon és délutáni órán szendergéséből felriadva, felkiáltott: Anti él! Most indul haza!- Mivel magyarázza ezt?- Nem tudom mással, mint azzal, létezik egy ötödik dimenzió, amibe nekünk, közönséges embereknek ritkán adatik meg belelátni... A frontot, a háborút, hadifogságot átszenvedett jogászdoktor a Rákosi-korszak alatt a metró építésénél dolgozott. Sztálin betegségének hírét a budapesti földalatti építkezésének 5-ös munkahelyén hallotta. Úgy érezte, számtalan béklyó hull le róla. Ám aznap is a műszak végéig elhordta a vállán az 50 kilós cementzsákokat...-Az ügyvédi pálya 1956-ban, a forradalom kitörése előtt néhány hónappal nyílhatott meg előttem. Igaz, nem Budapesten, Veresegyházán... Ott is tíz évet töltöttem el. Újabb tíz évig dolgoztam Foton, mígnem elfoglalhattam helyemet egy fővárosi, Kecskeméti utcai ügyvédi munkaközösségben. Itt huszonkét éve dolgozom. Polgári peres ügyeket viszek a bíróság elé. Elgondolkodtam, hogyha én ötvenhatban máris budapesti ügyvéd lehettem volna, talán a pályám is másképpen alakul... De így már a Kádárrendszer előtt kiszorultam a szakmából, és kimaradtam azokból a perekből, amelyek sok kollégámat önmagukkal való megalkuvásra kényszerítették, amit utóbb (átélvén napjaink történelmi fordulásait) bizonyára szégyellnek... Elérkeztünk - az életrajz ismerete után - Vass Antal „titkához”, ha úgy tetszik, szenvedélyéhez.-Az utóbbi évtizedekben előbb csendben, magamnak, elkezdtem az oly sokáig elsüllyedt és elsüllyesztett történelem módszeres tanulmányozását, cédulák ezreit gyűjtögetve. Előbb az emlékezet távolába tűnt szülőföld, az elszakított Délvidék tájai vonzottak, de a józan ész rávezetett: Erdély történelme sürgetőbb. Vass Antal hosszadalmas feladatra vállalkozott. Olyan könyvre, amely hitelesen visszaadja Erdély történelmét. Soktucatnyi forrásmunka összegyűjtésével megszületett az „Emléknapok Erdélyben” című könyv, melynek alcíme: „Ahol minden nap történelem” (január elsejétől szilveszter napjáig). Mintha Bethlen Gábor fejedelem mondását váltaná valóra, aki szeretett hazájáról így valott: „Ég, mint Mózes csipkebokra, de tűz által meg nem emésztethetik; sem napkelet egészen el nem foglalhatta, sem napnyugat egészen meg nem tarthatta...” Az Erdélyi emléknapok első kötete máris kezünkben van: január hónap Bocskai Istvánnak, Erdély hatodik fejedelmének arcmásával kezdődik, a február János Zsigmondé, az elszakadt országrész első fejedelméé, míg a harmadik hónap, március, Báthory Istvánnal, Erdély második, nagyhírű urának képét tükrözi. Közben bőven akadnak egyes történelmi jelentőségű napokat még közelebb hozó, korabeli illusztrációk.- Feladatként tűztem ki magam elé, hogy az utóbbi évtizedekben oly felháborítóan elhanyagolt magyar történelemnek, jelen esetben Erdély történetének lehetőleg minden fontos eseményét, mozzanatát, drámáját vagy ünnepnapját hiteles hűséggel felelevenítsem és elbeszéljem. így apróbb-nagyobb történetekből összeáll az a panoráma, ami az előidőktől a legutóbbi korszakig egy erdélyi freskó részleteiként sorjában megelevenedik.- Hány történeti eseményt dolgozott fel négykötetes művében, amelynek első kötete már kapható? A jogászdoktor elmosolyodik. A válaszból kitűnik, azért nem akarta megtagadni eredeti szakmáját sem:- Amennyi kiadja az Aranybulla évszámát... Talán ezt minden jobb tanuló örök életre megjegyzi: 1222-ben keletkezett történelmi alkotmányunk első alapokmánya, mindössze hét esztendővel követve az angol Magna Charta-t. Tóbiás Áron Külföldi zsoldban álló magyar haramiák Kilopják a földet alólunk Ki tudja, meddig dúl a háború a magyar földeken? Szerencsére, nem a valódi - bár annak a szele az alföldi végekre is átcsapódik már-, hanem az anyaföld megkaparintása körül zajlanak évek óta a legkülönfélébb ütközetek. Nyakkendős vezérek vezénylik a csatát, amelynek végeredménye újabb és újabb területveszteség. Ügyvédnek nevezik magukat, pedig nem mások, mint külföldi zsoldban álló magyar haramiák. Ok azok, akik - kihasználva a magyar paraszt nehéz sorsát - oly an szerződéseket fabrikálnak, amelyekkel külföldi állampolgárok kezére játsszák a magyar termőföldet. S hogy ezek az új „földbirtokosok” mi mindenre képesek, álljon itt néhány elrettentő példa igazolásul. Ritka leleményességgel áldotta meg a teremtő az embert. Csak az a baj, hogy ezt a leleményességet némelyek mások rovására, olykor valami jó elrontására hasznosítják. Mert ki hallott már olyat, hogy valaki azért vegyen jó termőföldet, hogy azt az éjszaka leple alatt eltüntesse? Márpedig ez történt Győr-Sopron megyében a közelmúltban. Az egyik reggelen döbbenten tapasztalta a szomszédos gazda, hogy egy hatalmas gödör húzódik a földje mellett. Az új „földbirtokos” ugyanis az éjszaka folyamán 20-30 centiméterrel „megstuccolta” a saját földjét, teherautóra rakta a humuszréteget egész az agyagig. Hogy hová furikázta, annak csak a Jóisten a megmondhatója, illetve az, aki a tulajdonoson kívül részt vett ebben a gyalázatos műveletben. Hát így élünk mi, mondhatnánk Karinthyt átírva, a 90-es évek évek magyarjai s nem magyarjai. A zsebszerződések tulajdonosai a legkülönfélébb agyafúrtsággal igyekeznek földet szerezni. Emberünk mindenesetre biztosra ment: azt a földet már el nem veszi tőle senki. Szőrénszálán eltüntette. Győr-Moson-Sopron megye 400 ezer hektárnyi területéből mintegy 70 ezer hektár föld került eddig különféle módon külföldiek kezébe. Ennek körülbelül 10 százaléka, azaz durván 7 ezer hektár jutott az alanyi kárpótoltaknak, olyan magyar származású külföldi állampolgároknak, akiket a kommunista rendszer űzött el a szülőföldjükről. Az ő földhöz jutásukat igazságosnak érzik az emberek, s ezért nem kérdőjelezik meg annak jogosságát. Az esetek döntő többségében azonban a földspekuláció áll a dolgok hátterében, amely erősen bántja az emberek igazságérzetét. Az 1994. júlus 27-én életbe lépett földtörvényt megelőzően, amely megtiltotta a társaságok s ezen keresztül külföldiek földhöz jutásának lehetőségét, már rengeteg olyan külföldi érdekeltségű gazdasági társaság létezett a megyében, amely ennek ellenére megkezdte a földvásárlást. A törvény hatályba lépése után pedig úgy igyekeztek kijátszani a jogszabály tiltó rendelkezését, hogy dátum nélküli szerződéseket kötöttek, amiket akkor kelteznének, amikor a tilalmat föloldják. Legalábbis így spekuláltak, de erre - reméljük - egyhamar nem kerül sor. Sopron környéki „divat” az is, hogy a szerződésre tízszeres értéket írtak a valóságos - magyarán: áron aluli - vételárként, így bástyázták körül a szerződést. Ha ugyanis az eredeti tulajdonos meggondolná magát, vagy a törvény semmissé tenné a szerződést, a rászedett vagy a kis haszon reményében földjét elkótyavetyélő gazda tízszeres áron vásárolhatná vissza a saját földjét. Ebből egyébként már számos, késhegyig menő vita kerekedett. Csak egy példa. Az új „tulajdonos” jelentős kártérítést kaphatott volna egy gáztársaságtól, mivel az adott területen gázvezetéket fektetett le, de az érvénytelen szerződés miatt a földet eladó jutott hozzá a kártérítéshez. Itt szegény nyugati vásárló járt pórul. Gyakoriak az elővásárlással, illetve vételi joggal kötött haszonbérleti szerződések, de nem ritka az erdőbirtokosság címén való földhöz jutás sem. Ismertek azok az esetek is, amikor bizonyos pénzalappal plusz földapporttal alapítanak egy-egy társaságot, amelynek egyik tagja külföldi állampolgár. A következő lépés ilyenkor az, hogy ez az illető fölvásárolja a társaság tagjainak tulajdonrészét, s máris övé a föld. Az élet sok furcsa helyzetet teremt. Mosonszolnokon történt, hogy az egyik magyar gazda kárpótlási árverésen szerette volna megvenni ősei földjét, de egy német állampolgár által megbízott magyar ügyvéd addig verte fölfelé az árat, amíg „kidőltek” mellőle. Senkinek sem volt annyi kárpótlási jegye, hogy megvehesse a földet, így az német kézre jutott. Emberünk, mivel ragaszkodott saját jussához, most márkáért és schillingért - amit előre kell fizetni! -bérli ükapái birtokát! Nagy gondban van az a jánossomorjai gazda is, aki 100 hektárosra alakította ki családi gazdaságát. A mintegy 40 hektárnyi saját birtokához 60 hektárt bérelt, de lejártak a haszonbérleti szerződések, s a tulajdonosok külföldiekkel újították meg azokat. (Nyilván jóval nagyobb összegekért.) A gazda pedig lassan, de biztosan tönkremegy, hiszen a 40 hektárnyi földterületen nem képes jövedelmezőn gazdálkodni. Kihasználatlanul állnak a gépei. Említésre érdemes az az eset is, mely szerint egy német gazdálkodó a valamikor a falu lakosságának munkát adó szövetkezetbe beférkőzvén, a bérelt földeken átalakította a termelési szerkezetet. A kapás növények helyett néhány gépi munkát igénylő gabonát, kukoricát vetett, így nagyon sok család munkanélkülivé vált. A fő cél pedig itt is a föld végleges megszerzése volt!- Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy ezeket a szerződéseket megsemmisítsük - szögezte le Roszik Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara elnöke. - Annál is inkább, mert ha csatlakozni kívánunk, márpedig ezt szeretnénk, az Európai Unióhoz, akkor nem engedhetjük meg a tulajdonviszonyok ilyetén zűrzavarosságát. Az EU előtt ugyanis a jogkövető magatartás szent és sérthetetlen. A földtörvénymódosítás tervezete szerint a szerződéseket be kell nyújtani a területileg illetékes földhivatalhoz, s amennyiben nem felelnek meg a jogszabályoknak, akkor azok semmissé nyilváníttatnak. Az eddig megkötött zsebszerződések ellen is van „gyógymód”. Be kell építeni a készülő nemzeti földalap-törvénybe, hogy a külföldiek kezére játszott földet az állam a földalapon keresztül fölvásárolhassa. Ennek érdekében valami módon a zsebszerződések eredeti tulajdonosait is érdekeltté kellene tenni, hogy miután semmissé nyilvánították a szerződést, az államnak adják el a termőföldet. Az osztrákok persze el sem tudnák képzelni, hogy a határtól 60-70 kilométerre magyarok művelnék az osztrák földet. Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem a szomszédos Horvátországban vagy Szlovéniában igyekeznek földhöz jutni, azt válaszolják: Azért, mert ott nem engedik. Ilyen egyszerű ez az egész. Ha tehát nem teszünk meg mindent, hogy ezt a kérdést egyszer s mindenkorra törvényesen a magunk javára elrendezzük, az hazaárulásnak tekinthető. Banos János
