Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1999-05-01 / 5. szám

1999. május Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 3. oldal IFJ. FEKETE GYULA Áprilisi bolondozás volt? Tájékoztató a Magyarok Világszövetsége küldöttgyűléséről CZEGŐ ZOLTÁN Ki igazibb hazafi? Nemzetmentés napkelettől napnyugatig „Végre beszélhetünk a magyarság gond­jairól !”- sóhajtott fel a Magyarok Világ­­szövetségének (a továbbiakban MVSZ) több küldötte, amikor február végén, március elején kézhez kapta és átfutotta az április 9-re összehívott, két naposra tervezett közgyűlés meglehetősen egy­szerűnek tűnő napirendi pontjait. Semmiféle különös, Világszövetsé­gen belüli problémát nem jeleztek előre a korábbi elnökségi ülések; a lappangó ellentéteket felszínre hozó választások, személyi döntések sem kerültek a köz­gyűlés napirendjére, hiszen 2000-ben lesznek a szövetségen belüli tisztújító választások. A közgyűlés legfontosabb, bürokratikus tennivalója az alapszabály Fővárosi Bíróság által megkövetelt mó­dosítása volt. Ennek a szövegnek a tar­talmán nyilvánvalóan értelmetlen dolog lett volna vitatkozni, hiszen ha az állami költségvetésből az MVSZ támogatásra tart igényt, akkor vita nélkül és betű sze­rint el kell fogadnia a bírósági iránymu­tatás alapján kidolgozott, a közhasznú szervezetek működéséhez kötelezően előírt alapszabályt. Elkezdődött a koszovói albánok tö­meges lemészárlása és lakóhelyükről történő elűzése, megtorlásul az Észak- Atlanti Szövetség részéről megkezdő­dött a népírtó szerb rezsim katonai ob­jektumainak a bombázása. Magyaror­szágon a posztkommunista szerb kor­mányzattal hagyományosan rokonszen­vező „közszolgálati” rádió és televízió, továbbá a nyomtatott sajtó kilenctizedét ellenőrző szociálliberális lapkiadók na­pok alatt összehangolták közvélemény­manipuláló terveiket. Ennek ellensúlyo­zása érdekében nagyon fontos lett volna az MVSZ-nek a vajdasági magyarok vé­delmére felhívó állásfoglalása. Egy ilyen állásfoglalással kapcsolatos vita - elsősorban az ottani küldöttek ajánlása szerint - nyilván olyan gondokat is nap­világra hozott volna, amely gondokat évtizedekig szőnyeg alá söpört a magyar külpolitika, és eldőlt volna, hogy az MVSZ mint a magyarság sorskérdései­vel az alapszabálya szerint is törődni kö­teles szervezet mennyire követhette volna saját hitvallását. A hazai tömegtájékoztatás állapotát nem ismerő külföldi olvasók számára fel kell idéznem néhány példát. Amikor 1992-ben szerb csapatok elfoglalták Dél-Baranyát és Kelet-Szlavóniát, és amikor Kórogy, Szentlászló, Veresmart elűzött magyar lakóiról és legyilkolt polgárairól először próbált hírt adni a posztkommunista ellenőrzésen kívüli, gyengécske hazai nemzeti érzelmű sajtó, akkor az uralkodó napilapok som­­mássan pánikkeltésről, a magyar nacio­nalisták megalapozatlan hangulatkel­téséről riadóztatták az olvasóikat. Amikor néhány magyarországi vál­lalat a szinte teljesen fegyvertelen Hor­vátország számára kézifegyvereket adott el, akkor a hazai rádió és televízió, továbbá a szocialista napilapok gondol­kodás nélkül - nos, nem a védtelen meg­támadott, hanem - az állig felfegyverke­zett agresszor szerbek mellé álltak. Hó­napokig tele volt a sajtó a „fegyverela­dási botránnyal”, próbálták a magyar kormányt is besározni, miközben szó sem eshetett a délvidéki magyarok há­zaiba történő erőszakos szerb betelepí­tésekről! Amikor az 1944—1945. évi délvidéki szerb tömeggyilkosságok 40 ezer ma­gyar és 30-40 ezerre becsült német áldo­zatáról történészek és írók emlékműsort kívántak volna rendezni, ezt nem enge­délyezte a Magyar Televízió vezetése. Követték azt a korábbi kommunista út­mutatást, mely szerint ezt az időszakot csak a „fasiszták” hánytorgatják fel. A vukovári és boszniai tömegsírok meg­töltéséhez - és jelenünkben a koszovói mészárlásokhoz - ily módon is hozzájá­rult a rossz emlékű Hankiss-korszak te­levíziós vezetése, hiszen erőszakos úton is védelmezte és leplezte az emberiség ellen elkövetett bűntetteket, azaz ismé­telt elkövetésüket ködösítette. Az el­mondottak érzékeltetik, hogy az MVSZ évtizedünkben mennyire ellenséges mé­­diakömyezetben küzdött puszta létezé­séért. Az MVSZ szervezetileg három régi­óra, az anyaországi, az utódállamokban élő és a nyugati emigráns régióra tagoló­dik. A 300 küldött arányosan három felé oszolva kezdte el régióüléseken a mun­káját. A magyarországi régió ülésén nem volt semmilyen vita, hiszen az alap­szabály megváltoztatását természetes és közös érdeknek tekintettük, a délvidé­kiek helyzetéről pedig az ottani küldöt­tek javaslataira vártunk, és ezt kívántuk majdan támogatni. Április 9-én a plenáris ülés első felé­ben a küldöttek meghallgatták az ilyen­kor szokásos beszámolókat, így a régió­elnökökét, a főtitkárét, az etikai és a felügyelő bizottságokét. „No, csak es­sünk túl a kötelező formaságokon, utána majd töprenghetünk a legsürgősebb ten­nivalóinkon” - mondtuk többen délvi­déki barátainknak. Ők osztogatták Hódi Sándor MVSZ elnökségi tag levelét is, akit a szerb hatóságok nem engedtek el a közgyűlésre. Hadd idézzek néhány sort és tanácsot ebből a fájdalmas hangú levélből: „...Nem kell pattogni és feles­legesen nyilatkozgatni. Inkább imád­kozzatok értünk, majd mi szólunk, ha valamiben segítségre szorulunk.” Kevés volt a küldötteknek szóló ol­vasnivaló üzenet. Korábbi küldöttgyűlé­seken rendszeresen közreadtak 10-15 külhoni magyar sajtóterméket - most csak négy jutott el a közgyűlésre, közöt­tük a Nyugati Magyarság márciusi és áprilisi példányai is. Kevés volt a küldöt­teknek szóló - máskor több tucatnyi - tájékoztató jelentés és szórólap is. Emlí­tést érdemel az MVSZ Erdélyi Társa­ságának nyílt levele II. János Pál pápá­hoz, amelyben kérik, látogassa meg az erdélyi katolikusokat is, ne csak a buka­resti nem katolikus állami vezetést. Ha ez a kérésük nem talál meghallgatásra, akkor sokszázezer hitsorsosukkal együtt emígyen imádkoznak: „Mintsem ez a méltánytalanság megtörténjék, in­kább maradjon el a pápai út!” A kárpátaljai árvízkárosultak önkén­tes megsegítőiről is közöltek egy jelen­tést, továbbá az MVSZ költségvetési támogatásának gyengüléséről. Eszerint ha az 1996. évi támogatási előirányzat - 180 millió forint - csupán az inflációval lépést tartott volna, akkor 1999-ben 290 millió forint támogatást kapott volna az MVSZ, és nem 26%-kal kevesebbet, 216,8 millió forintot. Azt sok küldött értette, hogy az anyanyelv semmibevé­tele, a nemzeti értékek lebecsülése a szovjet múltú Hom-kormány lényegé­ből fakadt, azaz nem csodálkoztak, hogy az MDF-kormányt követően jelentősen visszaesett az MVSZ támogatása, de azon most értetlenkednek, hogy a Fi­­desz-MDF-Kisgazda kormányzás vá­sárlóértékben sem ad annyit a Világszö­vetségnek, mint szociálliberális elődje. Az is méltánytalan, hogy a nemzeti­ségi szövetségek, melyek a népszámlá­lások szerint a lakosságnak mindössze egy százalékát képviselik, mintegy tíz­szer annyi támogatásban részesülnek, mint az M VSZ! Csupán a cigány szerve­zetekre ma többször annyit szán az ál­lam, mint a repülőjegyeket, szálláskölt­ségeket viselni kénytelen Világszövet­ségre. Ezeket a számokat idézve, nem a ki­sebbségi szervezetektől vitatom el a tá­mogatás nagyságát, csupán a kialakult magyarellenes - ha úgy tetszik: faji - támogatási megkülönböztetésre hívom fel a figyelmet. Említeni érdemes, hogy több önkormányzat, például Budapest főváros, több nagyváros és kerület eb­ben az évtizedben egyetlen forinttal sem támogatta az MVSZ munkáját, miköz­ben egyenként is tízmilliókat adnak ki­sebbségi társadalmi szervezeteknek. Mi ez, ha nem bűnös magyarellenesség itt, Magyarországon, románok, cigányok, szerbek, horvátok, szlovákok stb. javá­ra? Ebben a nemzetellenes közegben sajnos természetes, hogy magyarorszá­gi támogatás híján anyaországi csönd­ben megszűnt a moldvai csángók sepsi­szentgyörgyi lapja, miközben alig olva­sott kisebbségi lapokat tízmilliókkal tá­mogatnak-közpénzekből, itt, a magyar anyaországban. Mostoha költségvetési helyzetün­kön elmélkedve, az a kérdés is felmerült, miért nem jelent meg senki sem a köz­gyűlésen a kormány képviseletében. Ta­lán ők már tudták azt, amit mi még nem tudtunk? A gyanútlan magyarországi küldötteket este érte a hideg zuhany, amikor a nyugati régió küldöttei beje­lentették, hogy nem támogatják az alap­szabály megváltoztatását, csak akkor, ha Csoóri Sándor elnök és az egész elnök­ség lemond. Hogy kerül a csizma az asztalra? - értetlenkedett mindenki. Hiszen nem kérték a nyugatiak - elsősorban az ame­rikaiak - a napirend módosítását sem korábban, sem reggel. Ha mindenki le­mond, akkor kinek az aláírásával fizeti ki akár a villanyszámláját is az MVSZ? A meglepetés erejét érzékelteti, hogy a 100 magyarországi küldött közül este már csak 47-en voltak jelen, az utódálla­mokból érkezők közül csak 48-an. A többség formálisnak és lefutottnak érez­te az alapszabály feletti szavazást, ezért távozott. Többünk kíváncsian kapcsolta be éj­szaka a televíziót, de hamar ráébred­tünk, hogy az MVSZ közgyűlésének Magyarországon nincs hírértéke. Vi­szont bőségesen és megértőén kaptak műsoridőt a Milosevics mellett itthon tüntetők. Ha valaki nem ismerné a hazai állapotokat, értetlenül kérdezné: most miért nem kiabált fasiszta veszélyről a szociálliberális sajtó, hiszen most bizo­nyíthatóan fiatal fiúk, nők és gyermekek legyilkolását elkövető szerb politikát tá­mogattak a szónokok Budapesten? Olyan országban élünk, ahol a ko­pasz fej vagy valamilyen bakancs vise­leté a sajtóban rendszeresen kárhozta­tott és fasiszta veszélyre figyelmeztető jelkép, viszont a hajdani tömegbe löve­­tők bűne, vagy a mai tömeggyilkosok nyílt támogatása bocsánatos cselekedet és mindezek elítélése csupán érzelmi hangulatkeltés! Április 10-én reggel a nyugati régió többsége - a németországi és ausztráliai küldöttek határozott különvéleménye ellenére - ismét követelte az elnök le­mondását. Indokaik fele azért is különös volt, mert visszanyúlt az elnökválasztás (1996) előtti évekre, amely határkő előtti eseményeket nyilván már értékelte egy tisztújító közgyűlés. Több követelé­sük a magyar törvényekbe ütközött, pél­dául elnöki jogkört társadalmi szervezet elnökétől nem lehet elvonni, hiszen ezáltal a felelőssége is csorbulna. Több általános észrevételt pedig rövid idő alatt kivizsgálhatott volna az M VSZ eti­kai vagy felügyelő bizottsága - ha eze­ket időben jelezték volna, mint ahogyan egy demokratikusan működő szervezet­ben ez illett volna. A hazai régió elszánt volt, hiszen a költségvetési támogatás elsősorban és rendre a nyugati küldöttek utazási költ­ségeit, szállásdíját fedezi - azaz ma­gukra vessenek, ha nem szavazzák meg az alapszabály módosítását. Kora dél­­előttől az egész nap be- és kivonulások­kal, külön ülésekkel és elnökségi tagok közötti tárgyalásokkal telt el. Estére megritkult a magyarországi küldöttek tábora, mivel 7-8 óra felé elin­dultak Debrecenbe, Nyíregyházára az utolsó vonatok és nem volt szállásuk a hazaiaknak. Nyilvánvalóvá vált, hogy erre a várható létszámarány-módosulás­ra építi a várakozását a nyugati régió. 97 szavazat mellett és 97 ellenében a bizalmatlansági indítvány megbukott. 73 nyugati, 19 utódállamokból jött és 5 hazai küldött fejezte ki bizalmatlanságát az elnökkel szemben, 15 nyugati, illetve 41 hazai és 41 kárpát-medencei küldött pedig Csoóri Sándor elnök iránti bizal­mát nyilvánította ki. 6 fő tartózkodott, közöttük az elnök is, aki nem kívánt ál­lást foglalni önnön munkájának a meg­ítélésében. Bár az új alapszabályt a köz­gyűlés elfogadta, a költségvetés meg­szavazásáig már elolvadt a határozatké­pesség. A jövő hónapban, a magyar tör­vények rendelkezése értelmében, meg kell szavazni az MVSZ költségvetését. Májusban minden folytatódik? Rossz lelkiismerettel, kedvetlenül széledt szét az M VSZ közgyűlése. A sok torzsalkodást, vádaskodásokat, a bo­hóckodó kivonulásokat követően egy ilyen képmutató befejezés a Szózat szel­lemiségét sértette volna... A Magyarok Világszövetsége három ré­gióban fejti ki tevékenységét. Az anya­országban, a Kárpát-medencében és az úgynevezett nyugati régióban. Kinek­­kinek megvan a maga gondja, szervezeti fölépítése. A nyugati részek vezetői az áprilisi küldöttgyűlésen-akárcsak 1996-ban és azóta többször - ismét megpróbálták Csoóri Sándor elnököt megbuktatni. Most sem sikerült. Ezért elevenítem föl a hónapokkal ezelőtti írást, hiszen abban a Világszövetség belső gondjai is jelent­keznek. Nemzetrészek - távol a hazától. Ez­zel a címmel jelent meg a Napi Magyar­­ország 1999. január 5-ei számában, a Horizont oldalon Papp László, a Ma­gyarok Világszövetsége Nyugati Régió­jának elnöke tollából egy öninteijú. Még a cím is megborzongatja azoknak az idegeit, akik tudják, mi az kisebbségben, a hazától távol élni. Az öninterjú, mint forma, a publicisztikában eléggé furcsa szerzet, ám én most az írás tartalmának egy-két gondjával foglalkoznék. „Itt az ideje, hogy a magyar nemzet egésze is testvérként vállalja azokat, akik az óhazától távol szolgálják az egyetemes magyarság ügyét.” Miért épp most és miért van itt (már) az ideje? A magyarság egésze soha nem tagadta meg a nyugatra szakadtakat, me­nekülteket vagy kalandorokat, pénzvá­gyókat és kutató tudósokat. Különös fi­gyelemmel tartotta számon azokat, poli­tikusokat vagy írókat, akik cselekedtek is valami érdemlegeset önmagukért és az anyaországért, a nyugati szórvány­magyarságért és a megnyomorított ma­gyar nemzetért. Tehát nem jött el különösebben az ideje az önmagunkra ébredésnek. Igaz, a kommunista hon és annak haszonélve­zői szigorúan elzárkóztak ebben. Amiért most írógépet ragadok, hogy ez az itt az ideje zargatja, sürgeti most és az MVSZ-ben is Papp Lászlót. Azt nehéz lenne lemérni (kérdés: „Értéket jelent-e Magyarországnak a nyugaton élő szórvány?”), hogy a szét­szóródott nemzetrész és annak egyes tagjai mit tettek az egységes magyar nemzetért. Az itthoniak cselekedeteit sem szoktuk számbavenni, díjazni is csak a legkiemelkedőbbeket. A szófián munkálkodás híve lennék, az önzetlen áldozathozatalé. Ám az utóbbi száz esz­tendőben számunkra csak ártalmas volt a hallgatás... „A történelem során nyugatra került magyarok csaknem mind politikai okokból távoztak vagy maradtak távol a hazájuktól" - válaszol Papp László a saját kérdésére. Sietve csapja ezekhez a kitántorgott másfél milliót is, és nem­csak József Attila kedvéért. Rájöhetett írás közben, hogy hiszen az is politika, ha valaki a saját hazájában éhezik. Bi­zony. Én azonban nem látom ennyire egy­értelmű magyaros és lobogós nemzet­résznek, politikai bús bújdosók köny­­nyes csapatának, a nemzet mindenkori támaszának a nyugati magyarságot. Van egy axiómám, ide jegyzem: Kisebbség­ben az is politika, ha egy magyar gyer­mek megfogan. Ehhez újabban hozzá kellett tennem, hogy itthon, Magyaror­szágon is bizony politikai esemény, ha megszületik egy magyar gyerek, épp egy magyar. Templomokat, iskolákat, könyvtára­kat hoztak létre nyugaton a magyarok, hogy menekítsék a magyarságukat. De ne feledjük el a szélhámosokat, a pénz­vadászokat, mert nem volt és ma sem elenyésző a számuk, szerepük. Papp László a beolvadás ellen küsz­ködik, tisztelet érte. „Kinek, ha nem a Magyarok Világszövetségének a fel­adata lenne ezt a lemorzsolódást megál­lítani?” - teszi föl önmagának a vá­lasszal is terhes kérdést. És nem is ér­telmetlenül. Azt a félmaréknyi pénzt, amit a magyar Országgyűlés évről évre zsugori módon kipenget az MVSZ-nek (húszszor annyit a cigányságnak), nehéz lenne a nyugati magyarok beolvadása elleni egyetlen zálogként tekinteni. Nem is ezt teszi P.L., a régió elnöke. Az Anyaországi Régió létjogát egyene­sen kétségbe vonja, ha nem a szórvány­magyarságért cselekszik. Igen nagyon tiszteletreméltó ez az aggodalom a túl­­nani nemzetrészekért, bár hatékonyabb urak és szervek is hasonlóan cseleked­nének, itthon és másutt. Például amott, ahonnan súlyos dollármilliókat költe­nek azokra az erdélyi és anyaországi harcos magyarokra, akik elszántan el­lenzik szóban és írásban a kolozsvári magyar egyetem visszaállítását... Igaz, nem mind fénylik, ami arany és érték, hát tenni kell érettük. De amott nyugaton sem mind magyar, aki ma­gyar. Tegyük a tények mellé, hogy ez a le­­gatyásodott, elkozmopolitizált, főzelék­­szagú anyaország aligha tehet többet a nyugatiak megsegítésére, mint hogy könyveket, lapokat és bizalmat hajóztat át az óceánokon a magyarjai felé. Ez az ország nehezen mondhatja ki ma még, hogy „eljött az ideje” a Nyugat magyar­jai anyagi és szellemi fölemelésének. Papp László a nyugati magyarság eddigi küzdelmeinek, a nemzettudat megőrzé­sének fejében tartja „legfőbb időnek” a mostanit a támogatásra. Nem feledem, még akkor sem, ha én voltam a Magyarok Világszövetsége le­gutóbbi lapjának, a Világlapnak egyik szerkesztője, hogy épp Papp László volt e lapnak és minden „magyarkodóság­­nak” a legnagyobb ellensége. Nagy sze­rep, döntő volt az övé abban, hogy a lapot, az MVSZ saját (immár a máso­dik!) lapját megszüntették, az egyetlen szószólót, mely eljutott a világ magyar­jaihoz - a hőn támogatott, áhított anya­országból, a Magyarok Világszövetsége révén... Nyugatra is. Papp gondolataiba nem szúrok be­lé, inkább igyekszem a közös ügy okán beléjük karolni. „Amikor a magyar nemzeti értékeket a kommunista dikta­túra üldözte és elnyomta, a nyugati ma­gyarság őrizte meg a magyar szellemi­ség és az 56-os forradalom lángját.” Hát ez nem igaz. A láng akkor is él, ha nem a Kossuth téren óvják azt, állami tüzelővel. Parázs, hamu alatt - ez a szindróma! És az egész nem úgy játszódott, hogy hát az oroszok levertek, úgysem tudunk győzni, nosza, építsünk nyaralókat, főzzünk gulyást. Mert sok helyütt így tudják. így ismerik a magyar szellemiség és 56 utórezgését. Nem. A magyar szellemiséget valóban azok óvják és féltik, akik idegen elnyo­más alatt élnek. Lásd a Felvidék, Erdély, Vajdaság, Bácska és Baranya sorsát. Amerikában, Angliában a hatalom so­sem nyomta el és nem üldözte a magya­rokat, sőt... A közvetlen szomszédos, elrabolt területek magyar milliói azon­ban ingük alatt, bőr alatt élték a magyar­ságukat - egy és több gyilkos hatalom ellenében. Mindez, ami az összefogást és a nemzet fölemelését illeti, nem lóver­seny. A munkát el lehet osztani, a pénzt is. Az erkölcsi hasznot soha. És a nyugati magyarságnak vindikálni „a magyar szellemiség és az 56-os forradalom lángjának megőrzését” - igaztalan és oktalan szándék. Ott szónokolni hordók tetején, ahol szabad, aztán fölhánytorgatni azok elle­nében, akik minden szenvedést meg­kaptak az elnyomott állapotban otthon vagy a szomszédban, nem etikus. / \ Kedves Olvasónk! Köszönjük, hogy megújította előfizetését. Kérjük, ajánlja az újságot barátainak, ismerőseinek is! V_______________)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom