Nyugati Magyarság, 1999 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1999-05-01 / 5. szám

4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1999. május Történelemtudományunk forrásainak helyes értelmezése Szórványok ébredése (Folytatás az 1. oldalról) Mohács előtt senki nem magyaráz­hatta volna félre Szent István korának (magyar, de nemcsak magyar) birodal­mi eszményét, viszont Mohács után, de főleg Trianon után történészeink és po­litikusaink egy részének kezdett fel­­foghatatlanná válni. Ily gondolkozásra ösztönözte őket a mohácsi, illetve tria­noni pszichózis: Az mégsem lehet, hogy egy magyar király a keresztény világ világi fejévé akart volna válni, hisz egy magyar király nem német, még csak nem is görög, nem francia és nem angol, hogy mert volna egy ma­gyar király oly „nagyravágyó lenni”, hogy a korabeli európai egységet, me­lyet akkor keresztény egységnek hív­tak még, az ő fősége alatt képzelhette volna el... Hová vezethetnek a félremagyará­zások? A keresztény országok egysé­ges birodalma eszményének vállalásá­tól szépen megfosztanák Szent Istvánt, hogy megajándékozhassák az ő királyi gondolkozását a sok nemzetiségű or­szág, országocska eszményével... Hogy még hitelesnek is látsszék a Szent István gondolatvilágába hazu­dott új eszmény, szépen elfelejtetik a magyar nemzettel a múlt ezredforduló viszonyait, s az I. Lipót, III. Károly és Mária Terézia korabeli viszonyokat ve­títik vissza számára Szent István ko­rába. S mi lehet ennek a vége? Szent István királlyal, aki - akár büszkék vagyunk nagy önbizalmára, akár res­­telljük - hitt benne, hogy ő vagy utódai a keresztény világot világkirályként kormányozhatják, hát vele, éppen őve­le elfogadtatnák Kollonich Lipót bete­lepítési koncepcióját... Olvassuk Szent István Intelmeit el­fogulatlanul, higgyük el, hogy azok egy igazi szakrális uralkodó Intelmei, és világossá válik előttünk, hogy azon Intelmekben pontosan az van, nem több és nem kevesebb, mint ami lehet egy olyan szakrális uralkodó Intelmei­ben, aki méltónak tartja magát arra, hogy szakrális világkirály legyen... A jelenség, amelyre felhívtuk a fi­gyelmet (mint a magyar kisebbrendű­ségi érzés megnyilvánulására), nem­csak bosszantó, de mulatságos is... Többször írtunk már arról, mikép­pen magyarázza félre történelmünkje­­lentős forrásait a trianoni pszichózissal terhelt modem tudományosságunk, ki­mutattuk, miképpen állíthatják például az 1691. évi Diploma Leopoldinumról (mely szerint Erdély a Szent Korona országa és nem a német-római biroda­lomba olvasztott tartomány!), hogy pontosan az ellenkezőjét tartalmazza annak, amit tartalmaz, vagy az 1907. évi Apponyi-féle iskolaügyi törvényről miképpen hitették el a magyar tanuló­­ifjúsággal, hogy nem az, ami, hanem pontosan az, amilyenné egy Anghe­­lescu nevű román oktatásügyi minisz­ter hamisította*, de nem hívtuk fel a figyelmet sosem a hamisítások mulat­ságos voltára... Most, amikor ismét felvetjük a fél­reértelmezés, a szándékos vagy rossz­indulatmentes hamisítás kérdését, fel­hívjuk a figyelmet egy pszichológiai vonatkozásra, mégpedig arra, mikép­pen lépnek csapdába az Intelmek szö­vegét egyébként lelkiismeretesen ta­nulmányozó XIX. vagy XX. századi fordítóink is. A legmulatságosabb fordítói félre­értelmezést éppen az Intelmek fentebb megítélt fejezetének első mondatában találjuk. Az eredeti szöveg a következő: „In hospitibus et adventi tiis viris tanta inest utilitas, ut digne sexto in regalis digni­tatis loco possit haberi.” A mondat korabeli értelmét elfogu­latlanul figyelembe vevő magyar fordí­tásban: „A vendég és jövevény férfiak annyira hasznosak, hogy a királyi meg­becsülésben méltán állhatnak a hatodik helyen.” Nehéz lefordítani? Dehogyis, kö­zépiskolás tanuló is le tudja fordítani... De itt a fordítók tudása egyszerűen cső­döt mond, a legjobb fordítók egy részé­nek a tudása is... Lássunk egy XIX. századi példát... A Corpus Juris Hungarici millenni­umi kiadása számára fordító Nagy Gyula így fordítja: „A vendég és jövevény népekben oly nagy haszon vagyon, hogy a királyi méltóság érdem szerint nekik adhatja a hatodik helyet.” KurczÁgnesnek az Intelmek 1983. évi kiadásában olvasható fordítása: „A vendégek és jövevények akkora hasz­not hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén.” Miképpen lehet vendég és jövevény férfiakat vendég és jövevény népekre vagy vendégekre és jövevényekre for­dítani, azaz a lefordított szövegrészből a férfiakat szót kihagyni? A vendég és idegen férfiakra mun­kát, illetve feladatot szoktak bízni, a vendég és idegen népeket letelepíteni szokták... És ha a fordító abból a hamis premisszából indul ki, hogy Szent Ist­ván hirdette meg Kollonich Lipót XVn. század végi betelepítési politiká­ját, akkor persze hogy nem illeszkedik „felfogásába” a vendég és idegen fér­fiak jelzős szerkezet... Maga Szent István több fogódzóval segíti értelmezőit, de úgy látszik, hiá­ba... Lássuk e fogódzókat: A korabeli divatos birodalmi gon­dolatot kifejtvén, a római birodalmat hozza fel példának: „Unde imprimis romanum crevit imperium, romanique reges sublimati fuerunt et gloriosi, nisi quod multi nobiles et sapientes ex di­­versis illuc confluebant partibus?” (Mi által növekedett mindenekelőtt a római birodalom, és magasztaltattak fel és lettek dicsőségesebbé a római kirá­lyok, ha nem azáltal, hogy sok nemes és bölcs sereglett oda különböző terü­letekről?) Miképpen lehet ezt értel­mezni? Csakis a római történelem fi­gyelembevételével. Mi lett a nemesek és bölcsek Rómába való sereglésének a következménye? Bizony nem Róma és környéke benépesítése, hanem a ter­jeszkedés: a római birodalom kialaku­lása. .. Miért gondolt volna Szent István másra, mint birodalomra, az ő korában (és később is évszázadokon át) oly nép­szerű birodalmi gondolatra? De a magyar kisebbrendűségi ér­zéssel, trianoni pszichózissal stb. meg­fertőzött értelmezők erre már nem mer­nek gondolni... Mindazonáltal nyu­godjunk meg: Szent István feltételez­hette, hogy Intelmei címzettje elgon­dolkozik azon, mi is volt a római biro­dalom, s nem jár úgy, mint egy, a való­ban felfoghatatlan trianoni drámába belekábult XX. századi magyar - kép­telen és éktelen elfogultságában... És ott van az Intelmek e fejezetének utolsó bekezdése, melyben ezt mondja Szent István: „Proptereajubeo te, fili mi! ut bona voluntate illos nutrias et honeste te­­neas, ut tecum libentius degant quam alibi habitent. Si enim tu destruere, quod ego aedificavi, aut dissipare, quod congregavi studueris, sine dubio maximum detrimentum tuum patietur regnum. Quod ne fiat, tuum quotidie auge regnum, ut tua corona ab omnibus augusta habeatur.” („Ezért** megpa­rancsolom neked, fiam, hogy jóakara­­túan tápláld és tartsd becsben őket***, hogy nálad szívesebben éljenek - szó szerint: töltsék el idejüket -, mintsem máshol tartózkodjanak.” Az értelmező nem kerülheti meg a kérdést: Mi célból legyen ez így? És ha még nem felejtette el, hogy Szent Ist­ván Róma példájára hivatkozott vagy két bekezdéssel fennebb, akkor csak azt válaszolhatja: annak érdekében, hogy kedvük légyen a magyar királysá­got azzal a területtel nagyobbítani, amelyen laknak. Szent István az utóbbi idézet következő részében nem késle­kedik ezt ki is mondani: „Ha pedig te arra adnád magad, hogy tönkretedd, amit én építettem, vagy szétszórd, amit egyesítettem, kétségtelenül igen nagy kárt szenvedne királyságod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd a te országodat, hogy a te koronádat min­denki fenségesnek tartsa.”) Hiába mondja itt Szent István félre­érthetetlenül, amit mond, nem érti az a XX. századi ember, aki nem tudja fel­fogni, mit értett Szent István királysá­gon... Aki nem tudja felfogni, hogy mi­képpen volt a szakrális királyság, il­letve a szakrális világkirályság az ő uralkodói programjának központi gon­dolata. Pedig az Intelmek bemutatott ré­szében Szent István azt fejti ki, ami nemcsak az ő kortársai számára rokon­szenves gondolat (a birodalmi eszmé­ről van szó bizony, nem másról), de ami igen időálló eszmének bizonyul, nagy buzgalommal biztat elfogadására né­hány évszázad múlva is Alighieri Dante, és talán joggal döbbent meg minket a tény, hogy Szent Istvánnak az értelmezők csak azért sem hiszik el, amit Daniénak minden kétely nélkül elhisznek - mégpedig mint minden idők legközérthetőbb dolgát... * Anghelescu hamisításában a tanter­vet felcseréli a tanítási nyelvvel: ahol a törvényben az van, hogy bizonyos tantár­gyakat tanterv szerint kell oktatni, ő kö­vetkezetesen és céltudatosan azt írja, hogy magyar nyelven. Nem másért ter­mészetesen, mint azért, hogy utólagosan, már Trianon után kimondhassa, hogy a történelmi Magyarország iskoláiban erő­szakos magyarosítás folyt. Anghelescu hamisítását aztán ellenőrzés nélkül átvet­ték magyarországi magyar történészek is. **„Mert az egy nyelvű és egy szokásé ország gyenge és esendő.” ***„a vendég és jövevény férfiakat”-A mi életünk bizonysága annak, hogy az imádságnak milyen ereje van... - emlékszik vissza életére a 80. életévé­ben járó dr. Fiers Péter, a gyülekeze­tünk presbiteri padozatának legelső he­lyén ülő kurátor-helyettes. - Amíg együtt volt a család, akkor is így érez­hettük, ám a csodák sorozata édesapám korai halála után folytatódott... Az édesapa Fiers Elek lelkipásztor volt, az első világháború után a külső­ferencvárosi szórvány-gyülekezet ál­dozatkész, lángoló lelkületű papja. Alig egy évtizedig, 1929 decemberéig munkálkodott, de a vetés - meg nem tántorodó, elszánt gyűjtő munkája nyomán - be is ért; ezután rakták le az Emlékezet Templomának alapkövét. Amikor a Tisztviselőtelepre, az ál­tala vezetett diakónisza-otthonba ke­rült, a környéken lakó, szétszórtan élő, szegény hívek missziós lelkészének bi­rodalma mindössze egy nagy kert volt, elhagyatott épületekkel. Itt nemrégen még egy első világháborús ideiglenes hadikórház állt. Ennek leginkább al­kalmas részét rendezte be az akkor 35 esztendős Fiers Elek gyülekezeti te­remnek. Azután Istenbe vetett hite egyszeri­ben szárnyakat adott neki; Budapest legszegényebb, legelhagyatottabb né­pének szórvány-gyülekezetéből fel­építi a főváros legszebb templomát! Az Úr dicsőségére, az elesett első világhá­borús hősök emlékére, mintegy ezer férőhellyel, csodálatos, napfényben fürdő üvegablakokkal, amelyek a tör­ténelmi Magyarország oly messzinek látszó tájaira emlékeztetnek, a várme­gyék és városok színes címereivel... Nemcsak gyülekezetében hirdette meg a templomépítést, elindult Fiers Elek, végigjárta - sokszor úttalan uta­kon - az ország szinte valamennyi gyü­lekezetét. Felcsapott „kolduló pap­nak”, aki a Biblia szavaival érvelt. Ha (Folytatás az 1. oldalról) dig, a meredek sziklafalban temetke­zési helyüket alakították ki. A homok­kő szikla falára a házigazda felvésette kedves vendégeinek a nevét. A Deák Ferenc neve jól olvasható, a többi már alig látszik. De egy félmondat épség­ben maradt: „Cserhalom édeni kert­je...” Hol van már ez az „édeni kert”, hol a kastély?! Beleroskadtak az időbe. Mikor felkapaszkodtam a dombra, két évtizeddel ezelőtt, csak kukoricatáblák fogadtak és éles szél, amely a Kárpá­tok hegyvonulatából csapott le ide. Kerlés szászok és románok lakta te­lepülés volt 1944-ig. A valamivel több mint ezer lakosból csak 25 volt ma­gyar; a szászok és románok nagyjából fele-fele arányban oszlottak meg. Most teljesen román népességű, mivel a szá­szok 1944 őszén - a német csapatok­kal - elmenekültek, itthagyva gondos gazdálkodásuk és gazdaságuk immár csak nyomjelekben felismerhető ma­radványait. Egy szomszédos falu, Czegőtelke vállalta a házigazda tisztét Cserhalom emlékezete fölött. Még az 1992-es összeíráskor is a lakosság 83 százaléka itt magyar volt, 484 lélek. Öreg tele­pülés, okmányok először 1243-ban említik, Chegetelke alakban. Román­kori és gótikus református temploma a XIII-XIV. századokban épült. Az ura­­ságokon, a Kecseti, Gyerő és Balog családokon kívül, sok közép- és kisne­­mes lakta. Czegőtelke mindig a magáénak is tekintette a közeli magaslatot. Megrázó epizódot mesél erről dr. Szántó Árpád, akinek az édesapja, Szántó János negy­ven évig volt a falu református lelké­sze. Szántó Árpád a „czegőtelki öreg­fiúk” által alapított Cserhalom Műve­lődési Egyesület alelnöke. kellett, imádkozott, ha szükség volt rá, pörbe szállt Mózes profetikus látomá­sával (II. Mózes 32:7-8): „Szóla az Úr Mózesnek: eredj, menj alá, mert meg­romlott a te néped... Borjúképet öntöt­tek maguknak, azt tisztelik, és annak áldoznak.” Fiers Elek prédikációs útjainak - ahogyan Isten pénzügyei című, most újra megjelent lelkipásztori naplójában írta - csodás eredménye lett. Gyűltek a fillérek, felfénylettek az áldozati ara­nyak, megnyíltak a pénztárcák: „Az emberek lelki arcát ma is élethűen megmutatj a a pénzük., Ahol a ti kincse­tek, ott van a ti szívetek.’ Mutasd meg a kiadási naplódat, s akkor kezemben lesz lelked Röntgen-felvétele. Ha meg­mondod, mire megy el a pénzed, akkor már tudom, hogy ki vagy...”- Vasárnaponként heten ültünk az asztal körül, a két szülő, a négy gyerek és Lina néni, az idős diakonissza, aki a vasárnapi iskolát tartotta a gyülekezeti teremben a főváros legszegényebb szórvány-gyülekezete gyermekeinek­­folytatja a visszaemlékezést dr. Fiers Péter. - Soha nem tudtuk, miből, de ha szerény étkekkel is, mindig „megterí­­tődött” az asztal... Mi, gyerekek, hittük, hogy apánk imádsága minden gondot eltöröl! Majd 43 esztendős korában, súlyos betegségben meghalt Fiers Elek. Si­ratta őt tanárnő felesége és négy fia: Péter, Tamás, Máté és János. Mind a négy fiúból - Péter volt a legidősebb, tízéves - diplomás ember lett. Az édes­apa teológus társai, a Magyar Evangé­liumi Keresztyén Diákszövetség alapí­tói nem hagyták magára a Fiers-csalá­­dot. Ugyanúgy segítették, ahogyan Magyarország földrajzilag legtávolab­bi református gyülekezetének tagjai is a nincstelen fővárosi templomépítő hí­veket. Fiers Elek 1927-ben először megje­„Harmincöt évvel ezelőtt, az akkori református lelkipásztor egy szombat délutáni vallásórán kihozott ide, s el­mondta: ez a hely számotokra szent le­gyen örökké! Itt irtóztató csatában a fi­atal keresztény Magyarország hatal­mas győzelmet aratott a betörő pogá­­nyok felett. Azóta nem volt többé nyu­godt ezeknek a czegőtelki fiúknak a lelke. Az élménynek a felszegi fiúk gyerekkorát meghatározó jellege lett. Számtalanszor eljátszottuk a csatajele­neteket. Falovakon ügettünk, s nincs olyan hely, lomb, fa, bokor a környé­ken, ahol a keresztény és pogány ne vívta volna élet-halál harcát... Voltam Salamon király, Géza főherceg, Osul - a pogány vezér, de László egyszer sem. Törvényeink voltak, a csatákban néha megszegtük, de egy törvényt so­ha: László főherceg csak a legerősebb felszegi fiú lehetett. Az első nagy csalódás negyedik osztályos korunkban ért: miért nincs semmi a történelemkönyvünkben a csatáról?! Tanítónk kemény arcvoná­sai meglágyultak, a válasz kitérő volt. Majd, ha nagyok lesztek, megértitek.” Megértették, ahogy lazult a hazug­ság hálójának szorítása. Az 1948 és 1955 között született czegőtelki férfiak 1993 augusztusában öregfiú-találkozót rendeztek. Ezen elhatározták, hogy emléket állítanak a cserhalmi ütközet­ben elesett magyar hősöknek. Tervez­ték, hogy sétányokat alakítanak ki, ki­látót építenek, emlékházat emelnek. Egy évvel előbb a Julianus Alapítvány László király szentté avatásának 800. évfordulóján már fakeresztet állított Kerlés határában. A kő emlékművet, öt esztendei munkával, a czegőtelki református te­metőben állították fel. Innen rá lehet látni Kerlés község dombjára: a törté­nelemre. lent írása, az Isten pénzügyei, két kora­beli amerikai és egy közvetlenül a má­sodik világháborút követő újranyomás után, most megjelent negyedszer is. Végezetül a lelkipásztor könyvének zá­ró mondata. „Utolsó szavam az, hogy minden istenfélő embernek, aki pénzével Isten­nek akar szolgálni, fölajánlkozom, imádkozó és segítőtársaként, hogy együtt haladjunk Isten titkai felé.” f \ Még van remény... A Magyar Demokrata Fórum mint a keresztény hitelveket tá­mogató és a keresztény egyhá­zak etikai elveit elfogadó és hir­dető párt, nem talál magyaráza­tot azokra a hírekre, amelyek szerint a pápa romániai látoga­tása során elkerüli Erdélyt - nyi­latkozta az MDF elnöksége. „Az MDF meggyőződése, hogy a Vatikán az ortodoxiával való megegyezés helytelen útját választja, és túlbecsüli az ebből adódó lehetőségeket, nem szá­mol viszont a hívei körében ki­alakult elégedetlenség következ­ményeivel” - szögezi le a doku­mentum. Dávid Ibolya, a Magyar De­mokrata Fórum elnöke ez ügy­ben a pápai nunciushoz fordul. A miniszterasszony véleménye szerint még mindig van arra re­mény, hogy változzon a Szenta­tya programja. V______________J TÓBIÁS ÁRON /seen pénzügyei Fiers Elek emlékére

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom