Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)

1998-12-01 / 12. szám

6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1998. december DÁLNOKI SZABÓ DÉNES Frankfurti Fonó Magyarok a pozsonyi kormányban Hány magyar élhet ma Németország­ban? Nem az alkalmi munkavállalókra vagy a diplomáciai, kereskedelmi kikül­detésben itt tartózkodó magyar állampol­gárokra gondolunk ezúttal, hanem a rég­óta letelepedett, német állampolgárságot elnyert magyarokra, főleg a 45-ös és 56- os menekültekre, illetve leszármazotta­­ikra. Nehéz a válasz. Jóformán semmilyen hivatalos összesítés nem igazíthat el, mert ilyen nincs. Csak becslések. Egyéb­ként is nagyon sok a „rejtekező” magyar, aki tulajdonképpen már nem is vallja magát magyarnak, sorstársaival, esetleg a szülőföldjével is megszakított minden kapcsolatot. Hányán lehetnek, akik őrzik a ma­gyarságukat, örökségként tovább akarják adni gyermekeiknek? Erre nézve már ta­lálhatunk némi fogódzkodót. Mondjuk, a Burg Kastl-i Magyar Gimnázium legfris­sebb évkönyvét, az 1997/98-as tanévről. A 222 tanuló közül 125 diák németor­szági illetőségű. Márpedig ha valaki né­met földön magyar szóra Íratja gyerme­két, az utódaiban is biztosan őrizni akarja a nemzetiségét, nyelvét, kultúráját. Eligazíthatnak továbbá a magyar klu­bok, társasági egyletek vagy szövetsé­gek. Frankfurtban, a Majna mentén, a Fo­nó Magyar Kulturális Egyesület találko­zóján jelen van egy igen rokonszenves fiatal férfi: dr. Kelement Koméi. Progra­mozó mérnök a Deutsche Bank alkalma­zásában. Frankfurt a modem, „keres­kedő” Európa talán legnagyobb köz­pontja, itt van a legtöbb bank és a legna­gyobb repülőtér a kontinensen. Úgy mondják, hogy kétpercenként szállnak fel és le itt a repülők, főleg a teherszállító óriásgépek. Ebben a metropolisban dolgozik dr. Kelement Koméi, de az egyik közeli vá­roskában lakik. Megszokott életforma ez azok számára, akik megtehetik. A prog­ramozó mérnök tekintete azonban nem­csak a világvárost és az „alvó várost” fog­ja át, hanem egész Németországot. Ő ugyanis a magyar társaságok, egyletek összefogó központjának az elnöke. Aligha eshetett volna nála érdeme­sebbre a választás. Az alig harmincéves férfi két gyermek apja, és ahogy a család­járól, a magyar közösségekről beszél, elárulja hitét, meggyőződését, és azt is, hogy milyen komolyan fogja fel önként vállalt tisztségét. Példa-ember lehet olyan vonatkozás­ban is, hogy tökéletesen és szépen beszél magyarul, noha Németországban szüle­tett és itt élt mindig. Ezt a legtermészete­sebb dolognak tartja. Gyermekeit is ma­gyarul - és magyar szellemben - neveli, amit nyilván nagyon megkönnyít az, hogy feleséget is németországi magyar lányok közül választott. Az emigrációs magyarok eszményképe lehet, önkéntes áldozatvállalásával és töretlen hűségével. Nem magyarázza a magyarságát, nem hivalkodik vele, hanem éli a magyar sor­sot Nyugaton.- Vagy negyven magyar egyesület, társaság működik Németországban - mondja. - Stuttgarttól az egykori keleti német tartományokig. Laza kötelék fűzi össze őket, de ha a szükség úgy hozza, azonnal megtalálják egymást.- Magyar lélekszámot nem mon­dana?- Felelőtlenség lenne. Az emigráció­ban a magyarság megőrzése vagy elha­gyása teljességgel magánügy.- De olyan egyéni döntés, amely kö­zösségi nyereség vagy veszteség.- Ez igaz. Mégsem kérdezhetünk rá senkire. Az ilyen összejövetelek igazít­hatnak el legbiztosabban, meg a vallási szertartások, a katolikus misék és a refor­mátus istentiszteletek. A mai találkozót, amelynek meghí­vott vendége Beke György Budapesten élő erdélyi író, a Fonó rendezte, Frankfurt egyik római katolikus egyházközségé­nek gyüléstermében. Ebben a templom­ban tartják a magyar miséket. Maga az egyesület 1982-ben alakult, a Frankfurt­ban és a vidékén, Hessen tartományban élő magyarok körében. Nyomban el­küldték az első meghívókat Magyaror­szágra. Bodor Blanka nyugalmazott operaé­nekesnő, aki most az egyesület ügyeit intézi - ami azt jelenti, hogy lakóhelyé­ről, Darmstadt városából be kell utaznia ezért Frankfurtba, roppant zsúfolt au­tósztrádán -, hosszú listát vesz elő: ők voltak eddig a Fonó vendégei. Hajói szá­moltam, 120 név. Sokan kétszer is elláto­gattak Frankfurtba: Ágoston András Új­vidékről, Budai Ilona, Csemus Mariann, Czine Mihály, Foky-Gruber Gyula, Géczy Dorottya, Gulya János, a Kender­­kóc együttes, Lőrincze Lajos, Mensáros László, Nagy Bandó András, Pozsgay Imre, Sipos Tibor, Szentpál Mónika, Vi­tai András... magyarországi előadók és nyugati magyarok egész sora. Járt itt Bánffy György, Békés Itala, Gömöri György költő, egyetemi tanár Angliából, Gosztonyi Péter történész Svájcból, Grosics Gyula, az „aranycsa­pat” kapusa, Hajnal László Gábor, a Sza­bad Európa Rádió szerkesztője, Hódi Sándor, Homyik Miklós a Vajdaságból, Kányádi Sándor, Kemény Gábor buda­pesti nyelvész, Kisfaludy Bálint színész, Kocsis István, Kóka Rozália, László Gyula régészprofesszor, Maczkó Mária népdalénekesnő, Matuska Márton, Po­­mogáts Béla, Raj Tamás zsidó rabbi, Sass József, Sinkovits Imre, Skulthéty Csaba, Tarics Péter a Felvidékről, Zöldi László szerkesztő... Csak a sokszínűség érzékeltetésére szemelgettünk a vendégek gazdag név­sorából. Voltak olyanok is, bővíti a kört Bodor Blanka, akik ennél többször lép­tek fel a Fonó-ban, Démuth Gyula pél­dául háromszor, Bruckner Aladár négy­szer.- Politikailag, foglalkozások szerint eléggé különbözőek voltak a vendégeik - jegyeztük meg.- Ez is a szándékunk: hozzánk vallá­sától, politikai meggyőződésétől függet­lenül jöhetnek előadók és hallgatók, né­zők. A Fonó nem foglal állást vallási kérdésekben, a legkülönbözőbb feleke­zeteknek ad fórumot, előadóink vallási vagy kulturális nézeteiket is kifejthetik. Politikailag sem vagyunk elkötelezettek. Ebből kifolyólag nálunk nyugodtan poli­tizálhat bárki, ez nem sérti egyesületünk függetlenségét. Bodor Blanka operaénekesnő őrzi az egyesület vendégkkönyvét. Ebből talló­zunk. Lőrincze Lajos: „Szívből örülök, hogy olyan sokan meghallgatták Kodály Zoltán üzenetét: találkozásunk, magyar nyelvünkről való beszélgetésünk nekem is felejthetetlen és további munkára buz­dító emlék marad." 1983. február 6.” Sinkovits Imre: „Tiszteletben tartva egymás véleményét, együtt fáradoznak a szellemi haza megalapozásán.” 1985. január 19. Gömöri György: „1986 augusztus végén előadást tartottam a lengyelekről­­magyarokról (és arról, hogy miért szeret­ték egymást hajdanán).” 1986. augusz­tus 29. Pomogáts Béla: „Kívánom, hogy érezzétek a hazai magyarok figyelmét és szeretetét, s tudjátok, hogy a közös gon­dolatot csak közösen, a kölcsönös szoli­daritás erejével és egymás iránt érzett bizalom alapján fogjuk tudni megol­dani." 1990. október 26. Raj Tamás: „Szeretettel köszöntőm a Fonó Egyesület vezetőit és kívánom, hogy a Mindenható áldja meg értékes tevé­kenységüket a szétszóratásban lévő ma­gyarság fennmaradása érdekében. A zsidó-keresztény párbeszédről szólva, a közös sors és a közös hit jegyében keres­sük és találjuk meg egymást." Tarics Péter: „A frankfurti magyarok között éreztük azt, ami összeköt egymás­sal." 1993. október 15. Kocsis István: „Bárcsak sikerülne a Fonónak a széthúzó magyarságot elsza­kíthatatlan fonállal egybekötni." 1994. március 4. Halász Péter csángókutató, tévészer­kesztő 1998. szeptember 8-án a Lakatos Demeter Egyesület nevében köszönetét mond azért a pénzadományért, amit a Fonó a csángók oktatásának felsegélye­zésére gyűjtött. Ezzel el is érkeztünk az egyesület Enikő-alapjához, amelynek célja az, hogy erkölcsi és anyagi támogatásban részesítse az „Elszakított Nemzettársa­ink Időszerű Kultúráját”, innen a betű­szó, nem a kedves Enikő keresztnévről van szó tehát. Már alakulása évében hallat magáról az Enikő: bírálja a Magyarok Világszö­vetségét, amiért csak a nyugati magyarok körében tevékenykedik és teljesen elha­nyagolja a Kárpát-medence magyar ki­sebbségi közösségeit. A követő évben - dacolva a hatóságokkal - Magyarorszá­gon terjesztik Duray Miklós nagy vihart kiváltó könyvét, a Kutyaszorítót. 1985- ben Duray egyébként nagy hatású elő­adást is tartott a Fonóban. 1985-ben a nyugati sajtó is beszámolt arról, hogy a frankfurti magyar egyesület nyílt fórumon megismételte a Magyarok Világszövetségének bírálatát, amiért nem foglalkozik a kisebbségi magyarok­kal. A figyelem elsősorban Erdély felé fordul. Megjelentetik Király Károly hí­res levelét, amelynek ilyképpen nemzet­közi nyilvánosságot biztosítanak. Egy­ben 1500 márka mértékben hallókészü­léket vásárolnak a rendőrségi zaklatások során megsérült Király Károlynak. Három év múlva tömegtüntetés Bonnban, majd Strasbourgban a Ceau­­sescu-diktatúra falurombolásai ellen, ezeken a legeredményesebben a frank­furtiak szerepelnek. Nem meglepő tehát, hogy az Erdélyi Világszövetség nyugat­németországi csoportjának 1989-ben, Stuttgartban tartott konferenciáján nyil­vános elismerésben részesítették a Fonót. De Ceausescu bukása után is szükség volt még az erdélyi magyarság megsegí­tésére. Az 1990. március 19-ei marosvá­­sárhelyi magyarpogrom után Sütő And­rás újabb szemműtétjére gyűjtöttek Frankfurtban, ezúttal 4362 márkát. In­dultak a segélyek Hessen tartományból a Vajdaságba, a Muravidékre. Az Enikő­­alap éveken át támogatta a nagybajomi református templom újjáépítését. Ma esti találkozóján a Fonó közön­sége Beke György előadását hallgatta meg a Kárpát-medence nemzeteinél, nemzetiségeinél jelentkező önrendelke­zési törekvésekről. Balog Pál építész­mérnök, az egyesület elnöke a bevezető­ben az aradi vértanúkról és az 1956-os magyar forradalomról emlékezett meg. Beke György a XIX. század nemzeti mozgalmait idézte fel, egyebek között a német egységmozgalmat, amely az egy­kori törpeállamok sokaságából létre­hozta a német birodalmat. Ez a század volt a lengyel szabadságharcok időszaka. A magyarokhoz legközelebb az olasz Risorgimento került, amelyért magyar önkéntesek is harcoltak Itália földjén. Magyar Risorgimentónak nevezte az előadó a mi 48-as forradalmunkat és sza­badságharcunkat, hiszen egyik követe­lése szintén a nemzeti egység, Magyaror­szág és Erdély újbóli egyesítése volt, amit rövid időre sikerült is megvalósí­tani. De a XIX. századi magyar egységtö­rekvés nyitva hagyott egy megoldatlan, súlyos kérdést, begyógyítatlan sebet: az egymás mellett élő etnikumok külön­­külön jogos, de egymással vérzőn szem­beszegülő konfliktusait. Erre csak az ön­­rendelkezés eszméje kínálhat igazán megoldást. Ezért az 1989-es bársonyos és véres közép-európai forradalmak után, a szabaddá lett népek - elsősorban az elnyomott kisebbségek - mindenütt az önrendelkezés, az autonómia igényével léptek fel. Érdeklődés kísérte végig az előadást, majd a kérdések mintegy tovább árnyal­ták, napjainkig hozták el az önrendelke­zés gondjait. Meglepő volt, hogy a frankfurti ma­gyarok - akik többségükben nem Erdély­ből kerültek a Máj na mentére - mennyire a lényegre tapintottak rá, mikor a Romá­niai Magyar Demokratikus Szövetség politikáját, a kormányzás vagy ellenzéki szerep alternatíváit latolgatták. Szóba hozták többen is alkalmi isme­rősüket, Tőkés László nagyváradi püspö­köt, az ellene indított hajszát, a főpap és politikus küzdelmét az erdélyi magyar­ság tényleges jogegyenlőségéért. Ki­csendült a szavakból: Tőkés Lászlóban a magyar önérzet, öntudat megtestesítőjét és a megtorpanást nem ismerő szabad­ságharcost látják. Szerepét és történelmi jelentőségét pontosabban fel tudják mérni itt, jó ezer kilométerre Nagyváradtól, mint néha a püspök közvetlen környezetében. Ilyennek ismerték meg fellépése pil­lanatától, mikor temesvári lelkészként a népmozgalom kirobbantója volt. Iránta érzett őszinte megbecsülésüket fejezték ki 1990-ben, mikor a fél világon gyűjtött több ezer aláírással levelet jutattak el a norvégiai Nobel-bizottsághoz, és ebben Tőkés Lászlót Béke Nobel-díjra ajánlot­ták. (Folytatás az 1. oldalról) a politikában más az értéke a becsület­szónak, mint a köznapi életben -, hanem hosszú viaskodással kimunkált koalíciós szerződést igényelt és kapott is. A Szlo­vák Demokratikus Koalíció, a Demokra­tikus Baloldal Pártja, a Magyar Koalíció Pártja és a Polgári Egyetértés Pártja nem csupán elvben és a nyilvánosság kizárá­sával kötött kormányzási szövetséget, szerződésüket a sajtóban, rádióban, tele­vízióban közzétették, az egész nép elé tárták. Ha csak elvi szinten is, utalás történik ebben „a nemzetiségi, az etnikai és fele­kezeti toleranciára és a kölcsönös állam­­polgári megértés minden emberre kiter­jedő jótékony hatásának elmélyítésére”. Nyomban tegyük hozzá, hogy az új kor­mány első intézkedései vagy közvetlen tervei között szerepel a legfáj óbb kisebb­ségi sérelmek gyors orvoslása (a két­nyelvű bizonyítványok visszaállítása, a magyar oktatás biztosítása, a kisebbségi nyelvtörvény elfogadása és mások). Ugyanakkor a koalíciós szerződés nem foglalja magában az 1945. évi be­­nesi dekrétumok visszavonását. Ezt a fel­vidéki magyarság és pártjai azért köve­telték kitartóan, mert az úgynevezett „kassai program” elvi alapot jelentett a felvidéki magyarság kitelepítésére, cseh­országi deportálására, illetve a „reszlova­­kizálásra”. A koalíciós tárgyalások során kide­rült, hogy a demokratikus erők egyike­­másika éppen azért kívánja a Magyar Koalíció Pártjának kirekesztését az új kormányból, mert ez követelni fogja a benesi dekrétumok érvénytelenítését. Szomorú és fájdamas, hogy éppen a De­mokratikus Baloldal Pártja - a volt kom­munista párt utódja - ragaszkodik a ma­gyarellenes törvények fenntartásához, az a párt, amely a demokratikus szabadság­­jogok védelmezőjének tünteti fel magát és amely nem is kevés szavazatot kapott - a múlt iránti nosztalgiából - a magya­rok lakta településeken is. Ez a taktikai lemondás az eddigi ma­gyar követelések egy részéről, láthatóan nem váltott ki túlzott örömet a felvidéki magyar lakosságból. Erre enged követ­keztetni Popély Gyula pozsonyi tanár, író, politikus vezércikke a Szabad Újság­ban (1998. november 25.). Már a cikk címe is lehangoló: Kételyek és (s)óhajok. „Mert hol van már a magyarellenes Be­­nes-dekrétumok semmissé nyilvánításá­nak követelése? Vagy a sokat emlegetett önigazgatás gondolata, sőt a magyar egyetem vagy főiskola létrehozásának szorgalmazása?! Ez persze csak az érem egyik oldala. Nagyon sokan azért továbbra is bíznak abban, hogy a Meciar-uralom után Szlo­vákiában mindenfajta változás már csak pozitív irányú lehet. Ez a bizalom legin­kább azonban a magyar vágyakból és óhajokból fakad. Az ugyanis vitathatat­lan tény, hogy a magyar nemzeti közös­ség tagjai erősen kívánják sorsuk jobbra fordulását, mind nemzeti, mind szociális téren. Ha pedig ez a változás a magyar vezetők közreműködésével történne, ak­kor a Magyar Koalíció vezéreinek min­den politikai taktikázgatása, ügyeske­dése, látszólagos megalkuvása megfon­tolt politikai magatartássá minősülne át.” Egy helyettes miniszterelnököt adott a Magyar Koalíció Pártja, Csáky Pál, az igen rokonszenves kereszténydemokrata politikus személyében. O az emberjogi, kisebbségi és vidékfejlesztési ügyek leg­főbb intézője. Tehát: magyar ember gon­doskodik a jogegyenlőség megteremté­séről, ez önmagában is igen biztató jel. Magyar minisztere van a környezetvéde­lemnek és az építésügynek. A megállapodás értelmében magyar államtitkár kerül a pénzügybe, a munka­ügy, népjólét és családügy tárcájához, a földművelésügybe (ez igen fontos, mivel a felvidéki magyarság javarésze most is a mezőgazdaságból él), az iskolaügybe, amelynek jelentőségét megint nem kell hangsúlyoznunk. Magyar politikus, Bugár Béla tölti be a Nemzeti Tanács, vagyis a parlament egyik alelnöki tisztét. Hol van Duray Miklós, a felvidéki magyarság jogvédő harcának sokszor meghurcolt, börtönbe zárt, nemzetközi hírű politikai vezető egyénisége? Maga nyilatkozta úgy a Duna Televízió egyik adásában, hogy a demokratikus kor­mányzat pártjainak egy része nem szíve­sen látta volna személyét vezető állami tisztségben. Talán éppen megalkuvást nem ismerő magatartása miatt? Duray mértéktartóbb és önzetlenebb annál, hogy sértődötten félrevonuljon. A Magyar Koalíció Pártjának tiszteletbeli elnöke, parlamenti képviselő, kinek a szavára továbbra is figyel a Felvidék, az anyaország és a nagyvilág. A politikában nem ritka az alkalmi önkéntes visszavo­nulás, majd újabb előlépés. Duray - ma­gyar jelkép marad. Mikulás Dzurinda miniszterelnök láthatóan gyors ütemet diktál az új kor­mánynak a Meciar-örökség felszámolá­sában és ami ebből következik: az euró­pai felzárkózásban. Ez az új cél és prog­ram még a felvidéki városok képén is meglátszik. A prágai Mlada fronta Dnes pozsonyi tudósítója így jellemezte ezt a helyzetet: „Meciar távozott, és Szlovákia azonnal megváltozott. Megfigyelők egyetértenek abban, hogy még az utcák hangulata is más, meghittebbé vált.” Az új miniszterelnök egyik első kül­földi útja Brüsszelbe vezetett, ahol ígére­tet tett, hogy „megváltoztatja az ország politikai arculatát”. Olyan politikai és gazdasági reformokat vázolt fel, ame­lyek eredményeképpen az ő reményei szerint, Szlovákia ama hat ország mellé kerülhet, amelyek már megkezdék tárgy­alásaikat az Európai Unióba való társu­lásról. Mindezt a jövő év júniusára jó­solta. Hozzátéve, hogy várja országa meghívását a NATO-ba is. Talán túl gyors volt a roham, Brüsz­­szelben sokkal józanabbul ítélik meg a szlovákiai változások várható következ­ményeit. A pozsonyi Új Szó megje­gyezte, hogy Dzurinda „a vállveregetés­­nél többet várt az Európai Unió központ­jában tett látogatástól”. Az európai veze­tők nem a kormányprogramokra alapoz­zák álláspontjukat, hanem az egyes or­szágok ellenőrizhető, gyakorlati változá­saira. Éppen ezért remélhető, hogy az új szlovák kormány következetesen tovább halad a megkezdett úton a kisebbségi sé­relmek, gondok rendezése terén is. Ismé­teljük: az ország demokratikus rendjének megítélésében ez döntő szempont. Ezért lehet hitelt adni Csáky Pál miniszterel­nök-helyettes szavainak, amelyeket a po­zsonyi Vasárnap munkatársa előtt tett: „Szeretném, ha fél év vagy egy év múlva nem én lennék elégedett, hanem a szlová­kiai magyar polgár érezné, hogy nyugod­­tabban alhat, az iskoláját, a kultúráját, a nyelvét megfelelő törvények védik.” Ez igazán az a cél, amelyért érdemes vállalni kormányzás gondját és felelőssé­gét. /-----------------------------------------\ A Bethlen Gábor Alapítvány 1998. évi díjazottjai Bethlen Gábor-díj Czine Mihály irodalomtörténész Krzysztof Czyzewski lengyel kisebbség-szociológus Gombos Gyula író * Tamási Áron-díj Ferenczy István színművész (Marosvásárhely) * Márton Áron-emlékérem Böjté Csaba ferences szerzetes (Déva) Deák Ernő történész (Bécs) Kettős János református lelkész (Horvátország) V___________________________/

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom