Nyugati Magyarság, 1998 (16. évfolyam, 3-12. szám)
1998-10-01 / 10. szám
10. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 1998. október Magyarok a világban: cserkészek között Minden magyar cserkésztábor: Magyarország kicsiben - hangoztatta egykor Sík Sándor, a piarista szerzetestanár, a magyar cserkészmozgalom meghatározó alakja. Igaz ez mindig: igaz Magyarország határain belül, igaz a Kárpát-medence magyarlakta területein, s még igazabb a világon mindenfelé, az emigrációban született magyar cserkészet táboraiban. A legigazabbá azonban talán akkor válik, amikor négyévenként egyszer, a világ legkülönbözőbb országaiból származó sokezemyi fiatal között állítják fel sátraikat a magyar cserkészek. A legközelebbi ilyen alkalom néhány hónap múlva lesz, amikor anyaországi és külföldi (ez esetben dél-amerikai) magyar cserkészek - e cserkész világtalálkozók történetében először - együtt fogják képviselni a magyarságot a világ többi nemzete között. Sok más értéket is rejt magában ez az esemény. „Sokan közülük még nem is voltak Magyarországon, csak fényképről, vagy filmről ismerik az országot - írta egyik levelében a brazíliai magyar cserkészek vezetője, a több oldalnyi megbeszélendő részletkérdés, gyakorlati tennivaló között a dél-amerikai magyar cserkészekről. - A veletek való táborozási lehetőség nagy lendületet jelentett csapatainkban. Talán nehezen tudjátok elképzelni, de van olyan gyerek, aki csak most fogja igazán megérteni, hogy miért is magyar és nem német, argentin, venéz vagy brazil cserkész.” Dobszóra afrikai harci táncot tanulni, pápuával aludni egy sátorban, öt kontinens képviselőivel beszélgetni - ezek a jamboree kis eseményei. A magyarságot közöttük itt, voltaképpen az egész világ előtt, ekkor, erre az időre ez a néhány sátoralja tizen- és huszonéves fiatal képviseli - a jövő felnőtt nemzedéke. A jamboree életreszóló élmény, s ennek sok oka van. A szó magyar megfelelője, a „cserkész világtalálkozó” elnevezés tulajdonképpen mindent magába foglal, amitől azzá lehet. Cserkészek, jamboree-k A cserkészet a századeleji Angliában született, és igen gyorsan teijedt tovább. Ennek magyarázata abban a nagyszerű pedagógiai rendszerben található, amely az ifjúság nevelését a maga sajátos, érdekes módján szándékozik megvalósítani. A cserkészmódszer és eszme a legkülönbözőbb társadalmi, kulturális stb. körülmények között megvalósítható - hacsak a politika nem gátolja meg. A magyar és más országok cserkészmozgalmának története egyaránt azt mutatja, hogy a szélsőséges, a diktatórikus rendszerek sosem tűrték meg: önállósága, értékrendje mindig is szálka volt ezek képviselőinek a szemében. A cserkészet célja - testileg és lelkileg teljes embereket nevelni, akik közösségeiknek is felelősségteljes, hasznos tagjai. A magyar cserkészet ezt így fogalmazta meg magának: Emberebb embert, magyarabb magyart! Az első világháború hívta fel a cserkészek figyelmét arra, hogy a világ népei közötti különbségek és a meg nem értés milyen vészes következményekkel járhat, és arra is, hogy az időközben világméretűvé növekedett cserkészmozgalom ezen a téren is tehetne valamit: az egymás közötti barátság, a cserkésztestvériség kifejlesztésével a világ népeinek békéjét segítené elő. Ezért hívta össze a cserkészet alapítója, az egykori katonatiszt, Robert Baden-Powell (becenevén: Bi-Pi) 1920-ban az első cserkész világtalálkozót, amelyet - és az azt követő többi világtábort is - egy afrikai nyelv szavával jamboree-nak nevezett el. A cserkészet - a világ legnagyobb, jelenleg mintegy 25 millió tagot számláló ifjúsági nevelőmozgalma - azóta is négyévenként rendezi meg a jamboree-kat. Mindig más országban kerül sor rájuk, de a világ minden országából érkeznek a résztvevők - leszámítva természetesen azt a néhány országot, ahol a cserkészet még mindig tiltott mozgalomnak számít (mint például Kuba vagy Eszak- Korea). A minden létező bőrszínt képviselő, számtalan nyelven beszélő, sokféle vallást gyakorló, különböző szokásokkal, kultúrával bíró fiatalok találkoznak, ismerkednek meg itt egymással, tanulják meg megbecsülni egymás és mindazt, amit társaik képviselnek. Azaz - ahogy a most következő jamboree jelmondata is szól - együtt építeni a békét! Nem harccal (békeharccal sem!), hanem barátsággal. Sokféle érdekes program szokott lenni a jamboree-kon, s ezekből a résztvevők kedvükre válogathatnak. Ügyességet, belevalóságot és kalandvágyat igénylőek, a mozgás, a természet, a tradíciók, a technika iránti kíváncsiságot kielégítők; földön, a levegőben és vízen egyaránt. Egyszerű szórakozásnál többre: cselekedve, szórakozva tanulásra vonzanak ezek a találkozók - mint minden igazi cserkészprogram. A világ, a társadalmak, emberi életünk sokféle problémájával is szembesíti a résztvevőket a jamboree, hogy majd tehessenek is ellenük. A mit, miért és hogyan-ra egyaránt rá kell nevelni a fiatalokat; s a jamboree-k programjainak jelentős része kifejezetten ezt szolgálja. Különféle világszervezetek együttműködésével például a természet és környezetvédelem, egészség, emberi jogok vagy az utazás a világ körül témaköreivel is fogalalkoznak egy kicsit a tábor résztvevői. „Hagyjátok egy kicsit jobbnak ezt a világot magatok után, mint ahogyan ti kaptátok” - így szólt az alapító, Bi-Pi utolsó üzenete a világ cserkészeihez. Magyarok a jamboree-kon A legelső jamboree-n, 1920-ban, Londonban a magyarok még nem lehettek ott. Éppen elég baja volt az országnak akkor... Négy évre rá, a következő jamboree-n, Dániában azonban már részt vettek a magyar cserkészek is, s ez a kezdet nem volt akármilyen: a versenyeken a résztvevő 34 ország fiai közül a 3. helyen végeztek, nem sokkal maradva le a hatalmas és gazdag Amerika és a cserkészet szülőhazája, Anglia mögött. A magyar cserkészet további külföldi sikereinek és népszerűségének legszebb bizonyítéka az, hogy az 1933-as 4. Világjamborce rendezési jogát a magyar cserkészet kapta meg. „Az egész ország jamboree ” - adták ki a jelszót a szervezők. Jól tudták, milyen egyedülálló lehetőséget jelent ez - a nagy gazdasági világválság idején - az országnak. A jamboree megrendezésével a világpolitika porondjának szélén meghúzódó kis Magyarország cserkészei az ország egyedülálló „diplomáciai sikerét” aratták. A gödöllői kastély környékén öt világrész, 14 vallású, 30 nyelvet beszélő, 54 nemzetet képviselő, 26 ezer cserkésze táborozott. (Eleinte jóval többre számítottunk, de éppen a nagy gazdasági válság miatt, a külföldi küldöttségek kénytelenek voltak lényegesen csökkenteni létszámukat). A tábor bezárultával a résztvevők egyik fele, a magyarok, a jamboree-k eszméjét vitték innen haza magukkal, a külföldiek emellett a vendéglátó Magyarország szeretetét is. A tábor parancsnoka a tiszteletbeli főcserkész, az egykori (és leendő) miniszterelnök, gróf Teleki Pál volt, helyettese Sík Sándor, vezérkari főnöke kisbamaki Farkas Ferenc. A gödöllői jamboree jelvénye a magyar mondák csodaszarvasa; ezt ábrázolja többek között az a Légrády Sándor tervezte bélyeg is, amely első volt a jamboree-emlékbélyegek sorában. A magyar cserkészetnek azóta is ez a fehér szavas a legismertebb szimbóluma. A második világháború megszakította a jamboree-k sorozatát, de utána, 1947-ben, Franciaországban újra megrendezték, és a béke jamboree-jának nevezték el. A magyar részvétel sokáig erősen kérdéses volt, de végül a kormány támogatott egy csökkentett létszámú, kétszáz fős küldöttséget. A magyar csapat fővédnöke Tildy Zoltán lett, és a kontingens vezetőit még Rákosi is fontosnak tartotta fogadni. Ekkor a hazai cserkészetnek egy éve volt még hátra: 1948-ban olvasztották össze az úttörőkkel. A következő, Ausztriában rendezett világtábor cserkészei, a korábbi jamboree-kra emlékezve, már a magyarok távollétében éljenzik meg Gödöllő emlékét... A következő jamboree-kon nem lehetnek hazai magyar cserkészek, de ott vannak azok, akik folytatják a magyar cserkészmunkát: az egykori menekülttáborok lakói, a „dipisek”, az emigránsok, akik világszerte egymás után alapították meg cserkészcsapataikat, hogy a cserkészet eszméit, és benne hangsúlyozottan a magyarság kultúráját és nemzettudatát vigyék tovább. (A magyar cserkészek második törvényének szövege, mely szerint „ A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik”, náluk napjainkban is kiegészül egy negyedik iránnyal is: a magyarság iránti kötelességgel). Az emigráció magyar cserkészete más menekült cserkészszövetségekkel együtt fáradozott azon, hogy valamiképpen képviselve lehessen nemzetünk ezeken a nagy nemzetközi találkozókon. Helyzetükből adódóan ez sohasem teljesülhetett teljes egészében. Ehhez az kellett, hogy 1989 őszén itthon is, hivatalosan is újjászerveződhessen a Magyar Cserkészszövetség (a civil szervezetekről szóló törvény hatályba lépésével azonnal, 1. sorszám alatt), s ez azután újra tagja lett a Cserkész Világszövetségnek, amelynek alapítói között volt egykor. így újra részeseivé válhattunk az azóta sok mindenben megváltozott és gazdagodott cserkész világtalálkozóknak is. 1991-ben Dél-Koreában már újra jelen lehetett egy magyar csapat, s kedves ajándékként, 44 év kényszerű kihagyás után most a Gödöllő nevű altáborban kapott helyet. 1995-ben ott voltunk Hollandiában is, most pedig immár a 19. jamboree-ra készülünk: Chilébe. Ami most következik: jamboree Chilében A chilei jamboree-t - Latin-Amerika első jamboree-ját - 1998. december 28. és 1999. január 6. között rendezik meg a fővárostól, Santiagótól mintegy 60 km-re levő Picarquin hacienda mellett. A tábornak körülbelül 30 ezer résztvevője lesz, ebből 7 ezer fő a nemzetközi tábortörzs tagja, ők a felelősek az egész tábor és programjainak működtetéséért. Valamennyien cserkészek, életkoruk szerint legnagyobbrészt a húszon- és harmincévesek köréből Ha nem tartaná ilyen jól magát hetvenévesen Nagy Pál marosvásárhelyi író, azt merészelném mondani, hogy begyűjti, betakarítja egy részét annak a sok ezer oldalnak, amit az elmúlt ötven esztendőben írt. Való igaz, egyre gyakrabban megjelenő könyveiben helyet kapnak húsz, harminc esztendővel ezelőtt megjelent írások is, ám ma is van szapora mondandója és közlendője a mindennapi dolgainkról. Nem alanyi költő, inkább irodalom- és művelődéstörténész, közíró, tanárember meg szerkesztő, ennek folyományaként mindig a köz, a közintézmények, új abban a közmagyarság dolgai fölött és azokban vergődik, nagy haszonnal. Lehetne krónikása is egy letűnt komák, hiszen megérte és végigélte a szocializmus román változatát, és ez már valami. Nagy Pálnak azonban mára is, az ilyen-olyan rendszerváltások korára is megsűrűsödtek a kaszálnivalói. Ez a kis könyve, a legújabb (Bolyaiak tere, Impress, 1998.) is arról tanúskodik, hogy a sosemlátottat, az elhallgatott magyari dolgokat lobogtatja felénk. Most éppen Decsi Czimor János írói munkásságát a 16. századból. Róla Nemeskürty István is elismerőleg szól, és nemcsak írói gyümölcseit méltatván, hanem azt is, hogy Pesti Mizsér Gábor óta ő az első tudós magyar humanista író, aki magyar nyelven mer megszólalni. Noha megjárja a Székelyföldet, ott van tollával a Partiumban és Sepsiszentgyörgyön - mindiglen is Marosvásárhely az ő örök városa. Innen néz bele a világba, melyben olyan nyugtalanul hánykolódik a magyarság mindenféle szedett-vedett elnyomók hálójában. Igen, ha van egy Örök Város, egy biztos pont, melyen megvetheti az író a lábát, biztosabban igazodik el a világ dolgaiban. Ő ír például a 110 éves EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) alakulásáról, arról, hogyan siettek az EMKE, az ügy megsegítésére kis gazdaemberek és vidéki papok, és az is megszívlelendő - mai milliárdosok, forintosok és román pénzes vállalkozó magyarok számára kiváltkerülnek ki; természetesen ők is ugyanúgy kifizetik a tábordíjat, mint a többi táborozó. A magyar jamboree-csapat, reményeink szerint, körülbelül 60 főből áll majd, ebből 35-en érkezünk Magyarországról. (Közülük 8 fő a nemzetközi tábortörzsben lát el különböző feladatokat. Ez azért is fontos, mert ezen a téren is szeretnénk további tapasztalatokat szerezni.) A csapat másik fele a Külföldi Magyar Cserkészszövetség tagjai közül kerül ki. Összehasonlításképpen: Csehország 60, Lengyelország 200, Szlovénia 300 fős csapatot állít ki. Az olyan kontingensekről, mint például az angol, már ne is beszéljünk: csaknem kétezer fővel utaznak - háromszor annyian, mint ahányan az atlantai olimpián képviselték az országot. Sajnos, nem leszünk túl sokan a feladataink elvégzésére. Sőt, elképzelhető, hogy még ennyien sem, mint most tervezzük; az okok persze az anyagiakban rejlenek. Pedig több szempontból is különösen fontos ez a most következő jamboree. Az egyik az, hogy ez lévén az évezred utolsó jamboree-ja, a magyar államalapítás közelgő millenniumára kell itt felhívnunk a világ figyelmét. A másik pedig az, hogy a jamboree-k történetében most először vesznek részt együtt hazai és nyugati magyar cserkészek a világjamboree-n. A Cserkész Világszövetség tagjaként Magyarország kapott meghívást a jamboree-ra, de a magyar jamboree-csapat másik felét Dél-Amerikából származó - argentínai, brazíliai és venezuelai - magyar fiúk és leányok teszik majd ki. Feladatainkat - amennyire lehet - megosztjuk egymással. Ez ugyan eléggé megnehezíti a szervezést, a készülődést, de csak örülni lehet neki. A Külföldi Magyar Cserkészszövetség nagyon sokat segített a hazai és a káipát-medencei magyar cserkészet újraindulásában. Magyar cserkészkönyvekkel, vezetőképzéssel, tapasztalataikkal és anyagiakkal egyaránt. Az együttműködés a gyerekek szintjén azonban a nagy távolságok miatt érthetően nehezebben, kevésbé működik. Pedig ez javára válik nemcsak a külföldi magyaroknak. A velük való megismerkedés sokkal tágabb látókört ad a nemzeti tudat terén is a magyarországi cserkész fiataloknak is. Utazásunkat úgy terveztük meg, hogy Budapestről nem közvetlenül Santiagóba repülünk, hanem már néhány nappal előbb Buenos Airesbe, ahol meghívóink, az ottani magyarok gondoskodnak rólunk. Ide érkeznek majd Brazíliából és Venezuelából is a jamboree-ra készülő magyar cserkészek. Itt találkozunk velük először, és lesz egy kis időnk megismerkedni egymással, mielőtt - most már együtt - továbbrepülünk a chilei fővárosba. (Befejező rész a következő számban.) képpen -, hogy Osdolai Kun Kocsárd gróf, az egyesület első tiszteletbeli elnöke az EMKE-re hagyta algyógyi birtokát, 2190 holdat, hogy lenne egy székely földmíves iskola a nemzet javára. Marosvásárhelyhez, a hely szelleméhez immár elválaszthatatlanul és értékében kapcsolódik a Székely Színház és annak rendezője, a magas kort megért nagyszerű színházi ember, a székelyudvarhelyi Tompa László fia, Tompa Miklós (mellesleg: az európai sikerei folytán nagyhírű kolozsvári magyar színházigazgató-rendező, Tompa Gábor édesapja). Igen, volt hőskora is a háború után a magyar kultúrának Erdélyben, de csak addig, míg kirakatot kellett teremteni azzal a nagyhatalmak - egyébként Erdélyért egyáltalán nem esdő - politikája felé. Hadd jegyezzük ide: Budapesten az EMKE épületében ma Chicago söröző működik, és az emeleten, ahol Blaha Lujza művésznő lakott (a róla elnevezett téren), használtruha-turkáló van. A Nemzeti sehol, a 6-os villamos csönget egy picit álmában, meg nem zavarná a múlt ideges álmát... Tolnai Lajos, Petelei István merül föl Nagy Pál soraiban a szándékolt szocialista feledésből, talán még nem későn. A kis könyv egyik nagy gyöngye a Kemény Zsigmond Társaságról szóló tanulmány. Bizony, egyik gyöngye volt a Társaság maga is a magyar kultúrának. Aranka Györgyre, Kriza Jánosra és a két Bolyaira illett odafigyelni bármilyen kultúrtörténeti munkában - mind, mind a Maros-mente, melyre annak idején figyelt Kazinczy, Csokonai is, meg Petőfi, ahogy ideje engedte. A mai marosvásárhelyi magyar mindennapokról? Igen, azokról is szó esik Nagy Pál könyveiben. Arról, hogy Marosvásárhelyen van Eminescu, Cosbuc, Romulus Guga könyvesbolt, de egyetlen magyarklasszikus nevét viselő hasonló sincs. Hiába, ha beteg a test, az arc küllemén is jelentkezik a kór, keléses pörsenésekkel. Czegő Zoltán Marosvásárhely szellemi udvarmestere
