Nyugati Magyarság, 1997 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1997-07-01 / 7-8. szám
6. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1997. július-augusztus TULOK MAGDOLNA István király tanítómestere Szent Adalbert püspök emlékezete Az ezredvég európaiságunk nagy évfordulóit hozza: a honfoglalás, a magyar iskola és művelődés (Pannonhalma) és az államalapítás ünneplését. Mindez főként és elsősorban a magyarság ügye, határokon innen és túl. A múlt felidézése a jelen kötelessége a jövő érdekében. A napjainkban sokat hangoztatott európai egység megteremtése fölveti a kérdést: menynyire vagyunk jelen Európa történetében, mit tud rólunk a világ? Jean Baptiste Duroselle Európa népeinek történetéről írott könyve (1990) már az európai egység jövője szempontjából elemzi kontinensünk múltját, a sokféleséget ötvöző gazdag kulturális örökséget. Ennek lényege a kereszténység, az államalkotás, a reneszánsz, a reformáció, az arab és az oszmán világ elleni küzdelem, a felvilágosodás, a polgárosodás, a nemzeti eszme és a demokrácia. Ezek őrizték és képviselték az európaiságot a barbárság, a háborúk és a zsarnoki rendszerek pusztításaival szemben. Duroselle munkája alig foglalkozik a magyarsággal. Igaz ugyan, hogy „csodálatos népnek” nevezi a honfoglalással és az államalapítással kapcsolatban, de azt is mondja: „900 és 950 között csaknem egész Európát rettegésben tartotta kalandozó hadjárataival”. (1989-ig, a berlini fal áttöréséig azután szinte szó sem esik rólunk. Pedig több, mint ezeréves kárpát-medencei létünk igazolja, hogy a germán és szláv népek gyűrűjében területet foglaló, keresztény államot alapító magyarság óriási erőfeszítések és áldozatok árán maradt meg Európa közepén.) Látjuk, nincs olyan valamirevaló összefoglalás, amely ne emlékezne meg a magyarok 10. századi zsákmányszerző hadjáratairól. Villámgyors támadó harcmodorukat és katonai vállalkozó-kedvüket felismerték és ki is használták a kortársi népek. így, amikor a 10. század közepén I. Ottó szász király kiterjesztette uralmát a német fejedelemségekre, azok - főleg a bajorok - a magyarokat hívták segítségül. Az egyik, a Bulcsú, Súr és Lél-Lehel vezette sereg 955 augusztusában döntő vereséget szenvedett Augsburg közelében, a Lech mezején. Ottó felakasztatta a vezéreket, idehaza pedig Taksony fejedelem (Géza apja) döntött: beszüntette a nyugatra irányuló magyar kalandozásokat. Fegyveres konfliktusok helyett kapcsolatépítés kezdődött a magyarság és keresztény nyugati szomszédai között, s a Lech-mezei ellenfelek egymást irtó háborúskodása végül mindkettőjük felemelkedését szolgálta. Ez volt az a vereség, amely a vesztesnek is gyümölcsöt hozott. A pápa a pogányság leveréséért 962-ben németrómai császárrá, tehát Nagy Károly utódjává koronázta I. Ottót, a magyarokat pedig rádöbbentette akkori életmódjuk tarthatatlanságára. A terjeszkedő Bizánc és a megszilárdult német-római császárság között a pogány magyar fejedelemség fennmaradására nem sok esély látszott. Felismerte ezt Taksony utóda, Géza is, és szabad utat engedett a német térítőknek. „A Gézához küldött térítő püspök a Sankt Gallen-i Prunwalt volt, aki az egykori kolostori bejegyzés szerint sok magyart vezetett a hit útjára, és Géza fejedelmet is bizonyára ő térítette meg. Minthogy nem volt se szent, se nagyhírű egyházfejedelem, érdemét később elvitatták tőle. így mára 11. század elején Géza fejedelem megkeresztelését egyesek Szent Brúnó, mások Szent Wolfgang nevével hozták kapcsolatba, teljesen alaptalanul.” (Váczy Péter: A magyar történelem korai évszázadaiból. Bp., 1994, 55.) 973 húsvétján a megkeresztelt magyar fejedelem az Ottó császár által összehívott quedlinburgi birodalmi gyűlésre már 12 magyar előkelőből álló küldöttséget menesztett, így kezdődött a beilleszkedésünk a keresztény Európába. Pannonhalmán bencés monostor épült, de nem akadt el a határokon túlról érkező szerzetesek behívása és működésük sem. Az esztergomi fejedelmi udvarban Rómából menet és jövet már 988 előtt többször is megfordult Adalbert prágai püspök. Sőt, Szent István Nagyobbik legendája szerint egyszer Géza fejedelemnek éjjel csodálatos látomása volt, „az Úr egy gyönyörű külsejű ifjat állított elébe, és így szólt: Tőled származik a születendő fiú, kire az Úrid. kereszténység terjesztését) az isteni gondviselés terveinek megfelelően rábízza. Mindamellett a lelki követségben hozzád küldendőférfit tisztességgel fogadd. (...) Miközben pedig az Istentől megjövendölt férfiún töpreng, jelentik neki, hogy boldog Adalbert, a cseh egyház főpapja úton van hozzá az ő megtérítésére és a nem színlelt hit előmozdítására. (...) A szent püspök szüntelenül tanít, téríti és kereszteli az ország fiait, sok helyen egyházakat alapít.” Feloldható tehát az ellentmondás a korábbi térítő püspökeink és Adalbert érkezése között: az addigiak rövid ittartózkodásuk alatt nem végezhettek teljes értékű munkát, sokan a magyarok közül Adalbert érkezéséig csak színlelték a hitet. Adalbert éppen ezért Istvánt, a trónörököst a bérmálás szentségében részesítette: „Géza fejedelemnek azúr által megjövendölt fiát, Istvánt Isten kedveltje, Adalbert püspök hite őszinteségéért a kereszténység fehér ruhájába öltöztette, és lelki gyámola lett." Magával ragadta a fejedelmi családot és környezetét, de különösen Istvánt. Beszédeivel az antik forrásokból táplálkozó birodalmi gondolatot közvetített, küldetéstudatot ébresztett, és ezt erősítette a hatalom jövendő urában. A népek békés egymás mellett élésének eszmei keretét a keresztény értékrendben jelölte meg, mivel az már kiállta az idők próbáját, és csaknem ezer év alatt mindvégig érvényes erkölcsi elvnek, tehát igaz tanításnak bizonyult. Adalbert beszédeinek hatása nyomon követhető István életművében. Kettejük bensőséges kapcsolata történeti hagyomány, erre utal egy 1511-ben készült könyvdísz is, amelyen egymás mellett láthatók (képünk a címoldalon). A hálás király Adalbert mártírhalála után, tiszteletére székesegyházat építtetett Esztergomban a Várhegyen. (Sajnos a múlt század elején a történelem viharait átvészelt nagyszerű épületet lebontották.) Ezt a krisztusi békét áhító, de nyughatatlan szent embert Szent Gellért nagyobb legendája szerint több magyar főpap, így a pécsi Mór püspök és a váradi Anasztáz apát is mesterének vallotta. Három ország, a cseh, a magyar és a lengyel fejedelemség az ő térítő szándékai szerint A csarnokban apró belső sajgásokkal, de mégis csak el tudok illegni a számunkra megvásárolhatatlan gyümölcsök, hazai termésűek vagy délszakiak mellett. A legnehezebb ez akkor volt, mikor a gyermekeim kisebbecskék voltak. Am nem így a ponyvára, papírokra kirakott könyvekkel! Ott le kell hajolni a szent humuszig, épp úgy, akár az írástudatlan mohamedán, aki remegve tiszteli az írott betűt, hátha Allah neve van írva azon. A hallatlanul széles skálájú kacat között könyvek is vannak. Rendszeresen megállók, válogatok. És sokszor találok elvihetőt, potom áron. Minap két könyvet vettem százforintért: Ilylyés Gyula bővített Petőfijét, meg William Faulkner Zsiványok című, utolsó regényét. Igenis szerzemények ezek. És kenyérke az eladó számára. Nyitom a Zsiványokat. Olvasott könyv, nem koszlott, de látom, hogy használatban volt. kötötte véglegesen a sorsát Róma kereszténységéhez a 10. században. Cseh fejedelmi sarjként 956 táján született, a kelet-csehországi Libice várában. Eredetileg Vojtechnek nevezték, és a bajor hercegekkel rokon Szlavnyíkok nemzetségéből származott. Teológiát tanult a magdeburgi székesegyház iskolájában, és bérmálásakor kapta az Adalbert nevet. Hazatérését követően (983-ban) Dietmar, az első prágai püspök halála után Mainzban Prága püspökévé szentelték. Isten iránti elkötelezett buzgalommal látott neki hazája vallási életének irányításához. Hamarosan keserűen tapasztalta, hogy a megkeresztelt csehek többsége továbbra is a pogány erkölcsök szerint él. Püspöki székhelyét, Prágát odahagyva Itálián keresztül a Szentföldre indult. A montecassinoi bencés apátság szerzeteseinek tanácsára azonban lemondott tervéről, és visszafordult Róma felé. Ott az Aventinus-dombon a Szent Bonifácról és Szent Elekről elnevezett kolostorba kérte felvételét. Ez a kolostor készítette fel a pogány szlávok közé induló hittérítőket. Adalbertét 992-ben egy prágai küldöttség kereste fel és kérte a visszatérését. Pápai engedéllyel útra is kelt 12 szerzetessel, akiket a Prága melletti Brewnow-ban telepített le. Velük alakult meg a csehek első bencés apátsága. Rövid otthoni tartózkodás után újra Róma volt az úticélja, közben ismét útba ejtette a magyar fejedelmi udvart Esztergomban. Róma vonzása elől nem tudott kitérni, és hamarosan újra az aventinusi apátság fogadta falai közé. Itt értesült arról a szörnyű vérfürdőről, amelyben Boleszláv herceg emberei 994 szeptemberében négy testvérét is megölték. Ő boszszúvágy helyett vértanúságra vágyott, és szinte megszállottan kereste a veszedelmet. A következő évben Csehországban maradt társainak egy részét az ellenpárt lemészárolta, és a túlélő brewnowi bencések Magyarországra menekültek. Ok lettek az első szerzetesei a Géza fejedelem által alapított és István által mindvégig táÉs úgy tekintek rá, mintha írva lenne rajta: „Olvasd, mert ez az utolsó könyv, amit olvashatsz életedben.” Mert ott a didergető beírás az első oldalon: „Józsika Kisfiámé — Apud.” Könnyed, kiforrott írás, nagybetűvel a Kisfiam. Az ajándékozó Apu nagyon szerethette a kisfiát. És az Apu sem lehetett akárki, ha Faulknert adott a fia kezébe. Most itt áll előttem egy születésnapi, karácsonyi, évzáró vagy érettségi nap ajándéka, és beúsznék a semmibe most,hogy megtalálnám Aput meg a Kisfiát, visszaadnám a könyvet, visszaadnám a könyveket vásárló kedvüket, olvasó szenvedélyüket, viszaadnék mindent nekik ma, csak tudnám, hogy... Adnék egy olyan világot, amelyben nem kényszerülnének eladni az ajándékot is, kenyér, munkahely híján. Istenem, jelentkezzenek! Jelentkezzünk! Czegő Zoltán mogatott első magyar monostornak, a pannonhalmi Szent Márton bencés apátságnak. Adalbert elzarándokolt Európa híres szentjeinek sírjaihoz, hogy erőt merítsen további térítő munkájához. Eljutott Aachenbe is. Nagy Károly kápolnájához, ahol megerősödött benne az egységes keresztény Európa eszményébe vetett hite. 996-ban találkozott az ifjú III. Ottó császárral, akit Istvánhoz hasonlóan lenyűgözött egyéniségével. Ránkmaradt beszélgetéseikből következtetni tudunk az esztergomi udvarban elhangzottakra is. A keresztény uralkodó felelősségéről és az egyházpolitikáról éppen úgy szó esett, mint az örök igazságokról, a hit terjesztéséről. A történeti események ismeretében feltételezhető, hogy az ifjú császár előtt elismerően emlékezett meg a magyar fejedelemfiről, Vajkról (Istvánról). III. Ottó fogékony lelkére nemcsak Adalbert tanítása hatott. Atyai jóbarátja és mestere volt a francia származású Aurillaci Gerbert, aki Adalberthez hasonlóan vélekedett a keresztény népek egységéről. A tudós pap, korának szellemi titánja a személyével kapcsolatos sok rágalmazó mendemonda ellenére 999-ben — II. Szilveszter néven — a pápai trónra került. Amikor a következő évben, 1000-ben, István követsége királyi koronát kért a magyar fejedelem számára a pápától, az Adalbertét tisztelő III. Ottó császár vonakodás nélkül megadta a királyi lándzsát, II. Szilveszter pedig Ottó tanácsára a Szent Koronát. Erre emlékeztet a századunk elején Fraknói Vilmos püspök által a lateráni Szent János bazilikában elhelyezett dombormű. Ez annak a pillérnek az oldalán van, amely II. Szilveszter hamvait zárja magába. Itt kell megemlítenünk, hogy a pápa és a császár együttes akarata rendkívüli dolog volt bármelyik európai nép szempontjából nézve. A cseh uralkodónak 1085-ben csak a császár ajándékozott királyi címet. I. Boleszláv lengyel fejedelem pedig 1025- ben a császár beleegyezése nélkül magamagát koronáztatta lengyel királlyá. Kedves tanítványának, Istvánnak a koronázását az ezredik év végén már nem érhette meg Adalbert. 996 karácsonyát Kölnben töltötte III. Ottó császárnál, majd útját Lengyelország felé vette. Gnieznóba érkezett, onnan Danzig (ma Gdansk) felé tartott. A pogány poroszok között térített, amikor 997. április 23-án a szentmise után nyolc porosz lándzsával megölte. Felnyársalták, és a fejét levágták. Földi maradványait a lengyel herceg ragadta ki a pogányok kezéből, és a gnieznói templomban temette el. Itt, a 12. században készített bronzkapu 18 mezejét a vértanú püspök életéből és halálából vett jelenetek díszítik. Adalbert földi maradványait a csehek 1036-ban Prágába vitték, sója ma a Szent Vid katedrálisban található. III. Ottó császár atyai barátjának halálhírére Gnieznóba zarándokolt, és csontjaiból ereklyét vitt Rómába. A Tiberis folyó szigetén háromhajós bazilikát emeltetett az emlékére. Ide került Szent Bertalan apostol ereklyéinek egy része is. Az apostol tisztelete annyira elterjedt, hogy hamarosan a bazilikát is róla nevezték el, de változatlanul itt őrzik Szent Adalbert ereklyéit is, a baloldali mellékhajóban, egy nemrégen készült modem ládikában. Adalbertre utal itt egy régi emlék is: az oltárlépcsőn álló, római kori oszlopból vésett kútkáva. Ezt hajdan egy 12 méter mély, gyógyító erejű ősi szent forrás vize fölé állították. A káva négy oldalán egy-egy dombormű van: az áldást osztó Krisztusé, Szent Bertalané, Ottó császáré, és a püspökbotot tartó Adalberté. Korabeli ábrázolását nem ismerjük. A Prágai Állami Képtárban őrzött 14. századi festmény ifjú püspökként mutatja (mindössze negyvennégy évet élt). Halálának ezredik évfordulóján államférfiak méltatták érdemeit. A prágai és gnieznói ünnepségek rangját a katolikus egyházfő, II. János Pál pápa részvétele jelezte. Hazánk az esztergombudapesti főegyházmegye védőszentjének és első szent királyunk tanítójának kijáró tisztelettel emlékezett a mártír püspökre. Ebben az évben Szent István napján a szokásosnál hangsúlyosabb a keresztény magyarság óhaja, kérése: küldjön az ég egy új Adalbertét nekünk, aki küzdelmes földi létünk politikai irányítóinak jó tanácsadója lenne. Felrázná és katarzisra kényszerítené a harmadik évezredbe tartó, de egyelőre nagy ínségben lévő magyarságot. István király legyőzi Keánt, a bolgár-szlávok vezérét (Képes Krónika) Könyv és kenyér
