Nyugati Magyarság, 1997 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1997-11-01 / 11. szám
CQoomgjaFOams GGü® = DDsmgjD^B© (3d®©©d(í]©[eQ XV19V97°no“mberZám A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 96.- Ft — $3.00 ( \ Miért távozott Gedai Károly? Nemrég nagy feltűnést keltett Gedai Károly nak, Magyarország kanadai nagykövetének lemondása. Feltűnést keltett, mert a váratlan lépés előzménye egy ártatlannak tűnő születésnapi jókívánság volt. A volt nagykövet feltehetően ma is háborítatlanul tevékenykedhetne ottawai állomáshelyén, ha jószándékú lépését nem bírálták volna meg nyomban egyes kinti zsidó körök, majd szinte vezényszóra a jelentős hazai orgánumok is. E körökből főként azzal a kifogással éltek, hogy a nagykövet által felköszöntött személy — a nyolcvanöt esztendős Finta Imre — egykor Szeged városának gettóparancsnoka volt. Gedai Károly elismerte, hogy tájékozatlansága miatt követte el a hibát, s fegyelmezett diplomatához méltó módon reagált: lemondott hivataláról. Kijelentette: lépésével szeretné megakadályozni, hogy a szerencsétlen eset rossz fényt vessen a magyar kormány külpolitikájára. A történet itt lezárható és feledhető lenne, ha nem volna néhány alapvető szépséghibája. Mindenekelőtt az, hogy Gedai Károlynak nem lehetett olyasféle tájékozottsága, mint amit bírálói elvártak tőle. Finta Imre ugyanis a jelek szerint soha nem volt gettóparancsnok. Csendőrszázados, a kanadai magyar emigráció megbecsült személyisége, több könyv szerzője — az igen, de gettóparancsnok nem. Igaz, 1945 után a népbíróság öt év börtönre ítélte, ám ilyen büntetés akkoriban szinte kijárta volt csendőrtiszteknek. Amikor pedig a nyolcvanas években, Torontóban, úgynevezett nyilaspert akasztottak a nyakába, akkor magyarországi zsidó családok siettek a segítségére és tanúsították a vele szemben felhozott vádak alaptalanságát. A kanadai bírák előtt az az ellene felhozott vád sem állta meg a helyét, hogy közreműködött volna zsidók deportálásában, ezzel szemben bizonyítást nyert: a szegedi gettóba zárt zsidók névsorát—amelynek alapján eldöntötték, hogy kit, melyik munkatáborba szállítsanak — egy Frankel nevű rabbi állította össze. Finta Imrét a kanadai Legfelsőbb Bíróság minden vádpont alólfelmentette, ezért a múltját illető tájékozatlanságot éppenséggel a rágalmazóinak lehetne a szemére vetni. Ami Gedai Károly lemondását illeti, azzal kapcsolatban megjegyezzük: a jelenlegi magyar kormány több vezető politikusát — így a miniszterelnököt és a házelnököt is — az átvilágításokat végző bíróság érvényes határozatai lemondásra kötelezik. Kovács László külügyminiszterrel kapcsolatban pedig Surján László, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke szögezte le nemrég egy nyílt levélben: nem tisztázta magát kellőképpen az alól a súlyos vád alól, hogy — az Országgyűlés elnökével együtt — nyomást próbált gyakorolni az Alkotmánybíróság egyik tagjára egy folyamatban lévő, népszavazással kapcsolatos ügyben. Nos, az érintett politikusok egyike sem érezte kötelező erejűnek a bírósági döntéseket, s a politikai baklövésekből sem vont le magára nézve korrekt következtetéseket. E politikusok ugyanakkor magától értetődőnek tartják, hogy kanadai nagykövetünk egy rosszindulatú, megalapozatlan vádaskodás következtében távozik posztjáról, s kísérletet sem tesznek arra, hogy lemondását ne fogadják el. Nem szeretnénk hinni abban, hogy a magyar demokráciának és törvényességnek kisebb a honi súlya és befolyása, mint egyes külföldi körökének, amelyek ráadásul megengedik maguknak, hogy semmibe vegyék a törvényességet és az igazságot. \____________________________________________________________________/ Nem gyűrhetik le a nemzetet Beszélgetés Makovecz Imre építésszel A Makovecz Imre által tervezett neszmélyi általános iskola belső tere Ha a magyar parlament nem lesz képes megakadályozni, hogy a földet idegenek számára áruba bocsássák, akkor az történik, hogy az olcsón fölvásárolt földek árából egyesek nagyon meggazdagodnak, és kialakul egy olyan rosszemlékű tulajdonosbérló'-cseléd viszony, amilyet a századforduló táján már átéltünk — mondotta Makovecz Imre világhírű építész, a magyar organikus építészeti formanyelv megteremtője, akivel a Makona tervezőiroda székházában beszélgettünk. —A Nemzeti Színház épületének megtervezésére kiírt pályázat eredményét jó ideje ismerjük. A hazai közvélemény annak idején erősen bízott abban, hogy a nemzet színháza Makovecz Imre tervei szerint készül. Ön azonban ezen a pályázaton nem vett részt. Miért? — Azért, mert sose pályáztam és nem is fogok pályázni. Azért nem, mert az én szemléletem szerint a tervezés alapja a bizalom, az pedig személyes kapcsolatot igényel. A Nemzeti Színházat akkor terveztem volna meg, ha megbíznak ezzel a munkával, és azért bíznak meg, mert olyan épületet akarnak, ami tőlem elvárható. A világon egyébként mindenütt pályázattal oldják meg az ilyen közérdekű feladatokat, tehát ez nem tudható be valamilyen magyarországi gonoszságnak. —A mai magyar építészetnek milyen lehetőségei vannak az otthonteremtés, illetve a hagyományos család megőrzése szempontjából? —Az építészetben, miként másutt is, egy úgynevezett praktikus szemlélet vált uralkodóvá. Az építészet azonban — akár tetszik ez a materialistáknak, akár nem—soha nem lesz olyan, amilyenné tenni szeretnék, amilyenné sorvasztani akarták és akarják az egykori házgyári építkezésekkel, ma pedig ezzel a McDonald’s-os világgal, amely nem más, mint a valóság felcserélése a virtuális valósággal. Rettenetes próba elé állítják az embereket, nevezetesen, hogy ugyanannak a dolognak a két arcát sulykolják beléjük az egymást követő évtizedekben. — Mire gondol? — Például arra, hogy a Szabad Nép-félórát felváltja az Internet és most ugyanazt a dolgot ugyanabban a pszichológiai konstrukcióban kapják az emberek. Az építészet viszont, amióta írott vagy tárgyi történelemről beszélhetünk, olyan alapvetésen nyugszik, hogy ami a földhöz közel van, az nehéz legyen, hiszen a nehézkedési törvény mindenütt uralkodik. Valahol, másfél méterrel a fejünk fölött van egy láthatatlan demarkációs vonal. Az épületnek addig nehéznek, afölött pedig könnyűnek kell lennie. Révai József, Aczél György és a hightech tulajdonképpen egy társaság, amely azt hazudta, hogy az építészet a tiszta művészetek kategóriájába tartozik, és teljes mértékben absztrak(Folytatás az 5. oldalon) ZÉTÉNYIZSOLT Hornnak le kell mondania! Amikor e sorok írója 1994 tavaszán — az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló 1994. évi XXIII. vitája során — indítványozta, hogy szűnjön meg a törvény erejénél fogva a Magyar Közlönyben való közzététel napján annak a tisztsége, aki az erre hivatott, bírókból álló bizottság felhívására nem mond le és nem fordul bírósághoz vagy a bírósági jogorvoslati kérelme sikertelen marad, talán senki nem gondolt a miniszterelnök tisztségére és személyére. Pedig Horn Gyula akkor is a volt állampárt utódpártjának első embere volt, bevallottan és köztudomásúan az 1956-os szabadságharcot vérbe fojtó önkényuralom önkéntes terrorszervezetének, a karhatalomnak volt a tagja. Csakhogy akkor 1994. április 7-én sokan nem sejtették, hogy néhány hét múlva választási győzelem juttatja Horn Gyulát a miniszterelnöki székbe. Javaslatomat akkor nem fogadta el az előterjesztő belügyminiszter Kónya Imre, aki Boross Péter miniszterelnökre hivatkozva mondta: „ezt nem tehetjük meg velük.” Hiába érveltem avval, hogy a törvényben meghatározott esetek bármelyikének jogerősen megállapított tényként való közzététele a hivatalos lapban lerombolhatja az érintett személybe vetett, még meglévő közbizalmat is, s ha más nem, e jogerős megbélyegzés alkalmatlanná teszi őt bizalmi állás betöltésére, hiszen hivatalosan nyilvánították az elfogadottjogrend és értékrend által kifogásoknak. Tisztségében maradhatott tehát az a fontos tisztséget betöltő személy, akinek a törvény szerint alkalmatlan és összeférhetetlen voltát a Magyar Közlönyben ország-világ előtt hirdették ki. Ismert dolog, hogy a törvény szerint eljáró, az országgyűlés által megválasztott bírókból álló bizottságok kötetlen, minden bizonyítékra kiterjedő vizsgálatot kötelesek lefolytatni annak a megállapítására, hogy az országgyűlés tagjai és az általuk megválasztott tisztségviselők tagjai voltak-e hivatásos állományú tisztként a volt Belügyminisztérium Belbiztonsági Csoportfőnökségének (BM III./IIL), budapesti vagy megyei rendőr-főkapitányságok III./III.-as osztályainak vagy elődeiknek, adtak-e a felsorolt szervek részére hálózati feladatok vállalására vonatkozó, saját kezűleg aláírt nyilatkozatot, adtak-e jelentést, (Folytatás a 4. oldalon)
