Nyugati Magyarság, 1997 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1997-10-01 / 10. szám

1997. október Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 9. oldal TULOK MAGDOLNA Történelmi emlékhelyünk: Ópusztaszer Róma a szokásosnál is nagyobb szabású rendezvényekkel ülte meg idén nemzeti ünnepét, a város alapításának 2750. év­fordulóját. A központi ünnepséget ezút­tal is a Kapitóliumon tartották, emlékez­tetve a kései utódokat a mondabeli ha­gyományra, a kapitóliumi farkas táplálta alapítókra, Romulusra és Remusra. Év­­ről-évre azon a napon ünnepük egy haj­dani világbirodalom születését és senki sem kérdőjelezi meg a mítoszok ködébe vesző alapítási monda történeti jogosult­ságát. A római polgár tudja: kultúrájának egyik fokmérője, hogyan becsüli meg múltját, hagyományait, történelmi emlé­keit. Szerencsés nép, mondja róluk a vi­lág, a sors bőven juttatott nekik minde­zekből. Velünk magyarokkal jóval mosto­hábban bánt a végzet; éppen ezért a sok pusztítás után megmaradt kevés törté­nelmi emlékünket, emlékhelyünket többszörösen meg kell becsülnünk. így népünk országalapításának, első ország­­gyűlésének krónikából ismert színhelyét is. Erről Anonymus a következőket úja: Árpád vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokás törvényét meg valamennyi jogát is, és „azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a ma­guk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették szerét az egész ország dolgának”. Ennek emlékét őrzi a Szeri puszta, azaz a mai Ópusztaszer. Az írott források és az itt előkerült régészeti leletek nyomán már a múlt szá­zad második felében felvetődött egy tör­ténelmi emlékhely kialakításának a gon­dolata. Még álltak Szer monostorának romjai, amikor egy több mint száz év előtti ásatás feltárta a háromhajós baziü­­kát. (Ennek utolsó, addig szét nem hor­dott falmaradványait 1950-ben egy ott gyakorlatozó kaposvári páncélos katonai egység lőtte szét.) A Millennium évére a szegedi polgárok közadakozásából fel­épült az Árpád-emlékmű. Közelében ké­sőbb évről-évre aratás utáni hálaadó mi­sét és búcsút tartottak. Ebből alakult ki korunkra a Szent István-napi ünnepség. A második világháború után a debre­ceni ideiglenes kormány új honfoglalás­ról, a feudáüs nagybirtok felosztásáról hozott határozatot. Nagy Imre, az 1956- os forradalom mártír miniszterelnöke, akkori földművelésügyi miniszter 1945. március 29-én Ópusztaszeren verte le az első kijelölő cölöpöket. Negyed század­dal később Erdei Ferenc, a Magyar Tudo­mányos Akadémia főtitkára kezdemé­nyezésére országos Emlékbizottság ala­kult, amely Nemzeti Emlékpark létesíté­sét tűzte ki célul a honfoglalás befejező­désének és a földreform kezdetének a he­% A Canada-Transatlantic Kiadó gondozásában MÉG KAPHATÓ KRISZTINKOVICH MÁRIA Híd a víz alatt című regénye A kanadai Vancouverben élő írónő az 1937—1945 közötti időszak polgári világának megpróbáltatásait dolgozza fel egy fiatal lány, illetve asszony szemével. A 320 oldalas, ízléses kivitelű, illusztrált könyv kapható budapesti könyvesboltokban, a New York-i Püski Könyvesházban, a torontói Pannónia könyvesboltban, a montreáli B.C. Promotions-nél (481 -2447), valamint megrendelhető budapesti szerkesztőségünk címén: 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. Ára: 950 Ft (postaköltséggel együtt), illetve montreáli szerkesztőségünk címén (nyugati olvasóink számára): P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montréal, QC H3P 3B9, CANADA Ára: 30 kanadai dollár vagy 27 US-dollár (postaköltséggel együtt) Kérjük Észak-Amerikán kívüli olvasóinkat, megrendelésüket nemzetközi pénzesutalványon (money order) küldjék be. % lyén. Erdei azt mondta, hogy „a magyar állam alapvetése történt ezen a földön, ezért önmagunk megbecsülése és nem­zeti történelmünk köteles tisztelete is azt parancsolja, hogy ápoljuk ezt az emléket is”. Három fő feladatot jelölt meg a bi­zottság, erre így emlékszik vissza annak egyik tagja, Trogmayer Ottó, a Csongrád megyei múzeumok igazgatója: „az első úgy hangzott, hogy Trogmayer elvtárs ássa ki Ópusztaszeren a honfoglalást. Az­tán: legyen aparkban egy szabadtéri nép­rajzi múzeum, amely kapcsolódik a föl­dosztás gondolatához, s a századforduló paraszti és mezővárosi világát mutatja be; és emeljünk egy épületet, melyben a magyar nép vándorlása, a honfoglalás, no meg a földreform tárgyaiból rende­zünk majd kiállításokat. László Gyula vetette föl...: olyan legyen ez az épület, melyben elfér a Feszty-körkép is, mert­hogy nagyon oda illene.” Széleskörű szervezéssel, pályázat ki­írásával megindult az 55 hektáros emlék­park tervezése és kiépítése. Mindennek irányítója, motorja a múzeumigazgató volt, aki nemcsak hozzáértését bizonyí­totta a munkálatok negyed százada alatt, hanem a bizottság adta lehetőségeken túl kitűnő diplomáciai érzékkel, kapcsolat­teremtő képességével a legmagasabb párt- és állami elit tagjainak a támogatá­sát is megnyerte az ügynek. Ellenzők per­sze jócskán akadtak, akik ideológiai okokból és aüg titkolt magy arellenesség­­ből igyekeztek akadályozni a park meg­valósítását. Ez a tábor 1995-re, az emlékhely hi­vatalos megnyitására már valóságos pro­­paganda-hadj áratot folytatott és naciona­­üzmust, cirkuszi látványosságot emle­A táltos (részlet a Feszty-körképből) getve igyekezett lejáratni Ópusztaszert. Az 1970-ben meginduló régészeti feltárások nagyméretű, többször átépített templom és monostor romjait, Árpád­kori temetőt és település maradványait találták meg. (Az ásatásokon dolgozó több mint 800, zömében önkéntes mun­kás és diák nevét megörökítő réztáblák ott sorakoznak a főépület földszintjének a kiállításán.) A földet vallató szakembe­rek ma is dolgoznak, ezen a nyáron ha­rangöntő műhelyt hoztak napvilágra. A szabadtéri múzeum is gyorsan be­népesült. A jellegzetes csongrádi, makói, szentesi és vásárhelyi házakkal ma már több mint 30 eredeti építmény idézi fel hangulatos környezetben a századfor­duló valóságát. A fejlesztés következő ál­lomása egy barokk kápolna és egy szá­razmalom áttelepítése volt. A tervezők nem feledkeztek meg arról, hogy a park egyben tájvédelmi körzet is. Ezt hangsú­lyozza az Erdő és Ember kapcsolatát be­mutató természetrajzi kiállítás is. A sikeresen megoldott, jurta formájú főépület a Feszty-körkép számára ké­szült. Mindemellett magában foglal o­­lyan tereket is, amelyek több kiállításnak is helyet biztosítanak. így az emeleten a milleniumot idéző, eredeti tárgyakkal pompás életképeket bemutató tárlatot (a vidéki városok kiskocsmáitól a babako­csit tologató dajkákig és a vándorköszö­rűsig), lent pedig a Szeren feltárt régisé­gek teljes sorozatait. A nagyarányú munka 25 éve alatt két és fél milüó látogatót fogadott Ópuszta­szer, a körkép átadása és a hivatalos meg­nyitó óta számuk érthetően megugrott. A fő vonzerőt kétségtelenül A magyarok bejövetele című hatalmas körkép jelenti. Úgy tűnik föl, hogy a hányatott sorsú festmény végleges és méltó otthonra lelt a Szeri pusztán. Feszty Árpád neves művésztársaival együtt alkotta meg a Millennium tisztele­tére a közel 120 méter hosszú és 15 méter magas panorámaképet. A lelkesen foga­dott 1894-es budapesti megnyitó óta ez a mű sok viszontagságon ment keresztül. A századfordulón a londoni világkiállí­tás látogatói csodálták meg, és nagy eüs­­meréssel beszéltek róla. Hazakerülve a Városügetben állt a 2. világháború végé­ig, amikor súlyos sérüléseket szenvedett. Leszerelték, feldarabolva és hengerekre csavarva raktárba került. A hetvenes években Szeged fogadta be. A kezdeti konzerválások után pályázatot írtak ki a restaurálásra és felállítására, amelyet egy lengyel szakember-csoport nyert el. Ők ugyanis már bizonyítottak, hiszen sikere­sen restaurálták a saját wroclawi körké­püket. A négy évig tartó, nagy szakértelmet és türelmet igénylő munka meghozta gyümölcsét. A restaurált, különleges szerkezetekre emelt és szerelt, illúziót keltő, műtereppel kiegészített monu­mentális mű ma már eredeti pompájában látható. Hang- és fényjáték fokozza a lát­ványt, és a lejtős úton felérő néző a kép központi jelenetét, Árpád fejedelemnek és vezéreinek érkezését pillantja meg e­­lőször. Megrázó és döbbenetes erejű a ha-tás. A további részletek: a fejedelemasszony jövetele, a leányrablás, a sámán imája, a fehér ló feláldozása, a győztes lovasro­ham és a legyőzött ellenfél bemutatása ezt a hatást már nem tudja fokozni, de figyelmünket leköti és meghatódottsá­­gunkat ébren tartja. A látogatók legtöbbj ének véleményét egy külföldre szakadt hazánkfia fogal­mazta meg idén nyáron: „életre szóló élmény, magyarságom megerősítése.” Nem túlzott, mert a nemzeti érzés ébren­tartását ezek az ünnepi percek is segítik, a nacionaüzmust emlegető gúnyolódok pedig épp az ellenkezőjét érik el útszéli propagandájukkal. A növekvő érdeklődés azt mutatja, hogy rövid idő alatt nemzeti zarándok­­hellyé lett Ópusztaszer. Szomorúságra legfeljebb az adhat okot, hogy az emlék­parkot működtető, sok milliós tiszta hasznot bezsebelő társaság tagjai a kom­munista idők megyei vezetőiből szerve­ződtek, s nem azokból, akik e csodás hely létrehozásáért évtizedeken át legtöbbet fáradoztak. A szaporodó látnivalók mellett él­ményt nyújt az 1970-ben az emlékhely köré, a sivár pusztára telepített gyönyörű erdő, a tiszta, gondozott park, a hangula­tos záportározó tó, a kedves múzeum­őrök kékfestő ruhája. Nincs harsány, dur­va szó, eldobott szemét, dübörgő magnó­zaj. Ez ma az a parányi szigete az ország­nak, ahol félelmek és fenntartások nélkül magyarnak érezheti magát az ember, és ez önkéntelenül is tiszteletet kíván. Fő­hajtás a nemzeti múltunkat idéző emlé­kek előtt, és köszönet azoknak, akik ezzel számunkra elérhető, megtapasztalható és maradandó élményt nyújtanak. Krónikás kortársunk Nem is izgalmas, inkább izgató, inkább siető végigolvasásra sarkalló kis könyvet kaptam, Nagy Pál Visszanézőjét (IMP­RESS Kiadó, Marosvásárhely, 1997). A szerző — hivatásos kritikus, irodalom­­történész, szerkesztő — vakmerőn köz­readja azokat a kritikákat, méltatásokat, melyeket a hatvanas évek végén, a hetve­nes-nyolcvanas években közölt a szocia­listának becézett román diktatúra idején, hadd ismerkedjék az erdélyi magyar iro­dalom nagyjaival az olvasó. Ezúttal is csak fájlalni tudjuk, hogy míg a szocialista cenzúra idején a ma­gyar-román közös könyvkiadási egyez­mény és kereskedelem keretében eljutot­tak a könyvek innen oda, onnan ide, a mai „szabadabb”, de főként szabados könyv­terjesztői anarchiában ez a csere egysze­rűen kizárt. Nem kifizetődő. Nem lehet keresni Nagy Pál és a többi erdélyi író könyvein, nem hozzák át ide, és fordítva: a lej ma nem pénz, még a híg forint mel­lett sem, hát innen sem megy amoda könyv, csak szivárogtatva... Hát csak vadássza az olvasó a Vissza­nézett is. Ha megleü, úgy megtalálja ab­ban Nyíró József és Tamási Áron, a szo­cialista író, költő Szemlér Ferenc meg Horváth István, gróf Bánffy Miklós és remek munkatársa, Kós Károly és még néhány jelentős szerző méltatását. Nagy Pál nem sokat csinosít egykori írásain, így azok nem mindig hordozzák az elemző-értékelő Nagy Pál kritikai szemléletét, az igazit. Hiszen nemcsak az alkotó, a kritika is gúzsban táncolt akko­riban. De jó, hogy van még türelme Nagy Pálnak fájva s keserűen anekdotázni is az irodalom szőnyegén üldögélvén Gellért Sándorral, Szőcs Kálmánnal, másokkal. Ha életük oda is leve, együvé csombolyo­­dunk vélük az emlékezés vakmerőségé­vel, kísértve a jelent, maradék magunk­­napjait. Seregnyi írót, költőt sorolhatnánk föl el-elcsukló hangon, kik akkoriban az ön­­gyilkosságot vagy az etilizálás lassú ön­gyilkolását választották az elerőtlenedés mezsgyéjén. De élet is volt, és ezekhez az emlékekhez jószerével nyúl Nagy Pál. Ehhez is erő kell, annyi temetés után. A kis könyv egynegyedét szenteü Bözödi György író, történész „esetére” a szerző, és joggal, mert Bözödi meghurcoltatása, megalázása a szocializmus flaszterén szemléletes értékű. Vesszőfutása nem volt indokolatlan: Székely bánja című szociográfiájában (1939) közvetlen módon mutatja föl a Trianon utáni román elnyomás következ­ményeit, az erdélyi magyarság megnyo­­morítását. Ezt az úgynevezett szocialista demokrácia nyilván nem hagyhatta szó nélkül, és következtek, ahogy az illett és illik románéknál, a letartóztatások, ki­hallgatások, vizsgálati fogság és a többi, a közlési jog megvonásával... Nagy Pál gondos szerkesztő volt, má­sok és saját életpályája jegyzője, várjuk hát következő könyvét, a „súlyosat”, az akkori időkről. Bizonyára útban van az is felénk. Czegő Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom