Nyugati Magyarság, 1997 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1997-04-01 / 4. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. cam mg a p 5 a ms ®t? GOo ca®mg[?®0s 0]”®©®0(l]®mG XV. évfolyam, 4. szám 1997. április A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 96.- Ft $3.00------------------------------------------------------------------------------------------------------\ HORVÁTH LAJOS Zsugorodó határok Kárpát-medencei hazánk megcsonkítását a francia királyok rezidenciájában, Versailles-ban a Trianon palotában végezték el. Ehhez fogható országrontás és igazságtalanság az újkorban csak Lengyelországot érte felosztásaikor. A lengyel nemzet feltámadt, Lengyelországot helyreállította. A trianoni szerződésnek nevezett magyar nemzetrontás szövege szerint a Duna- Tisza közén a helyszínen megállapítandó határ Magyarország és a Szerb-Horvát-Szlovén (SHS) királyság között a következő: „Hercegszántó és Bereg helységek között halad, azután általában a Kígyós patak folyását követi, azonban Regőczétől északra fordul; innen kelet-északkeletre körülbelül 5 és fél kilométer távolságnyira választandó pontig... Kunbajától délre halad, a szabadka-bácsalmási vasútvonalat Csikéria állomástól körülbelül ezerötszáz méterre keletre, a szabadka-kiskunhalasi vasútvonalat Kelebia állomástól körülbelül három kilométerre délre átvágja, Horgostól és vasútállomásától északra, Röszkeszentmihálytelektől pedig délre halad; innen délkelet felé a Tiszáig: a holtág középvonala.” A nagyhatalmak által — teljesen alaptalanul—békeszerződésnek elnevezett okmányban rögzített Duna-Tisza-közi határt Szabadkánál 1921. augusztus 21-én, 14 hónappal a trianoni okmány aláírása után, Paja Dobanovacki főispán kezdeményezésére Milosav Damjanovic tábornok csapatai önhatalmúlag módosították az SHS királyság javára. Az említett napon kellett volna a szerb csapatoknak a „trianoni határra” visszavonulniuk, mert még ekkor is ettől északabbra tartózkodtak. A főispán és a tábornok elrendelte, hogy a kiürítendő területről 2000 kocsin mindent el kell hozni, ami mozdítható. Ezen felül elhatározta, hogy „megmenti” Kelebiát a magyarok „bosszújától”. A település tízezer főnyi lakosából nyolcezer volt magyar. A Kelebiához tartozó szerb soron (jelenleg Srpski Sor település) kétezer bunyevác, német és szerb élt akkor. Ezen a területen a szerb katonaság önkényesen északra tolta a Trianonban megállapított határt, mintegy nyolc kilométer hosszúságban és 1,7-3 kilométer mélységben 1921. augusztus 20-án. Az újonnan megállapított határ biztosítására szerb csapatok vonultak fel. Az Ary magyar százados vezette honvédcsapat kerülte a fegyveres összeütközést a „békekonferencia” szellemében. Az 1922. április 7-én Szabadkára érkezett határrendező bizottság az erőszakos foglalást a szerbek javára jóváhagyta. A második Trianon, melyet 1947. február 10-én írattak alá velünk, szerződés-szövegileg is új területet vett el országunkból, olyat, amelyet az első Trianon még meghagyott. „Magyarország átengedi Csehszlovákiának Horvátjárfalu, Oroszvár és Dunacsun községeket.” Nagyhatalmi cinizmusban most sincs hiány, „átengedtük” ezeket a falvakat. Dunacsun lakossága 1944-ben 782 fő (horvát, magyar, német), Horvátjárfalué 889 (horvát, magyar, német) és Oroszváré 1708 (német és magyar). így jött létre az összetákolt Csehszlovákia területi, politikai, katonai stb. hídfője a Dunától délre, melynek birtoklása nélkül jelenünkben nem tudták volna elterelni a Dunát. Nem tudták volna megsérteni a második Trianonhoz képest a magyar államhatárt. Ugyanis még második megcsonkításunk is úgy történt, hogy Rajkától keletre egészen Helemba-Szobig a „Duna hajózási fővonala” a határ. A szlovákok Gutornál elterelték a Dunát Szapig, ahol a víz viszszatér az eredeti mederbe. Ha a második Trianon szerint is a fősodorvonal a határ, akkor a Dunával együtt mennie kell a határnak is! A magyar kormányok, ha beszélnek is némi környezetkárosodásról, Magyarország határának megsértéséről még szót sem ejtettek. Szokásban volt ebben az országban fél évszázadig gúnyolódni a Horthy Miklós kormányzó vezette magyar állam és nemzet „országgyarapításán ”, melynek során milliós tömegekben sikerültfelszabadítani nemzettestvéreinket, nemzetrészeinket az idegen elnyomás alól, és visszacsatolni több mint ezeréves magyar országrészeket. Most már tényleg nem lehet gúnyolódni, humorizálni azon, ami az országunkban, az országunkkal történik. Ideje volna mindezt komolyan venni. \_______________________________________J Az elit válsága C Új eget és földet várunk ^ r~ Hiányzó és csődje Beszélgetés történelmi lecke ifj. Fekete Gyula Hegedűs Lóránt püspökkel Makkay János (3. oldal) j ^ (5. oldal) ) (7. oldal) ZÉTÉNYIZSOLT Meddig viselhető el az igazságtalanság? A trianoni békeszerződést Magyarország a megváltoztatás ígéretében bízva ratifikálta. Nem azt az utat választotta, mint amit Törökország, amely megtagadta az első alkalommal eléje tett és kényszerhelyzetben aláírt sévres-i béke ratifikálását, majd a területének 3/4 részét elrabló békeszerződés helyett lényegesen jobb feltételeket vívott ki. Magyarország tehát nem erre az útra lépett, s ezt tanúsítja gróf Apponyi Albertnek, a magyar békedelegáció elnökének a békekonferencia Legfelső Tanácsához intézett beszéde is. Ebből idézünk: „Előszeretettel vádolnak meg bennünket azzal a szándékkal, hogy a kérdések nekünk nem tetsző elintézését erőszakkal fogjuk megváltoztatni. Távol állunk, Uraim, az ily kalandos tervektől. Mi reményeinket az igazságnak és azoknak az elveknek morális erejére alapítjuk, amelyekre támaszkodunk, és amit nem tudunk elérni ma, annak megvalósulását a Népek Szövetségének békés akciójától várjuk, amelynek egyik feladata lesz orvosolni azokat a nemzetközi helyzeteket, amelyek a béke fennmaradását veszélyeztethetnék.” Elteijedt nemzetközi jogi felfogás szerint a nemzetközi szerződéseket azzal a hallgatólagos záradékkal kötik, hogy addig hatályosak, amíg a viszonyok — amelyek között megkötötték őket — meg nem változnak. Ez a clausula rebus sic stantibus a „dolgok ilyetén állása” esetére szóló kikötés. Indokoltan alkalmazni lehet a klauzulát arra az esetre, amikor a körülmények olyan lényegesen módosultak, hogy a szerződést a fennálló viszonyok között semmi esetre sem kötnék meg az eredeti feltételekkel. Ilyen kikötés található a trianoni békeszerződés 19. cikkében, amely egyúttal a népszövetség egyezségokmányának szövege is: „A Közgyűlés időnként felhívhatja a Szövetség tagjait az alkalmazhatatlanná vált szerződéseknek és olyan nemzetközi állapotoknak újabb megvizsgálására, amelyeknek fennmaradása a világbékét veszélyeztetné.” Felfogásunk szerint a trianoni békeszerződés jelenleg is hatályos, a szomszéd országokkal kötött kisebbségvédelmi megállapodásokkal együtt, amelyek alkotmányjogi súllyal bírnak. Megjegyzendő, hogy ma, amikor megint lehetőség van emberi jogi, s így kisebbségi jogsérelmeknek az ENSZ vagy az Európa Tanács elé vitelére, az érintett államok nem élnek ezzel a lehetőséggel. A trianoni békeszerződés szerves előzménye az 1947-es párizsi békeszerződésnek. A Magyar Külügyminisztérium, az alkalmazandó, élő szerződések között tartja nyilván, s a nemzetközi jogtudományban hangsúlyt kapott vélemény szerint is hatályos. Bár a népszövetség egyezségokmánya már nem él, a 19. cikk mint a békeszerződés része — az ott említett intézményektől eltekintve—a magyar corpus juris részeként rögzíti a clausula rebus sic stantibus létezését. Más kérdés az, hogy egy békeszerződést célszerű-e, s ha igen, milyen időpontban érdemes megszűntnek nyilvánítani, ezzel megindítva az előírt nemzetközi egyeztetések végtelen sorát. A közép-európai térségben megállapítható a körülmények alapvető megváltozása, a békeszerződések várakozásainak gyökeres kudarca, többek között azért, mert a térség népei nem a megbékélés, hanem a tökéletesen soha el nem érhető nemzetállami törekvések irányába tartanak. Az önrendelkezési jog szavatolása, a népcsoport-jogok tiszteletben tartása helyett a népirtásban is testet öltő nemzeti türelmetlenség a meghatározó, s a nemzetek békéje és harmonikus együttélése helyett a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetése a jellemzőbb állapot. Ezt az állapotot az idézte elő, hogy az egyetlen soknemzetiségű államalakulat — az Osztrák-Magyar Monarchia — helyébe több soknemzetiségű állam lépett, több nemzeti feszültséggel, területi, gazdasági megosztottsággal és totális válsághelyzetekkel. (Folytatás a 4. oldalon) Komolyan vesszük a sajtószabadságot Beszélgetés Kosa Csabával, a Magyar Újságírók Közössége elnökével A Magyar Újságírók Közösségének elnöksége nemrég levelet intézett a Magyar Demokrata Fórum elnökéhez, amelyben kifogásolta az MDF bizonyos, a MÚK-ot is érintő lépéseit. — Kosa Csabát, a MŰK elnökét először arról kérdeztük, hogy szerinte mi késztette a MÚK elnökségét e levél megírására. — A február 13-ai elnökségi ülésünkön az elnökség tagjai egymástól függetlenül jelezték, hogy nagy felháborodással olvasták a Népszabadságban azt a tudósítást, amely a sajtó egyes képviselőinek és az ellenzéki pártok egyes vezetőinek találkozójáról szólt. E találkozón a sajtót jórészt azok képviselték, akik liberális, baloldali elkötelezettségükről ismertek, és néhány évvel ezelőtt nemcsak az akkori kormányzatot támadták folyamatosan, hanem magát a rendszerváltozást, illetve a rendszerváltozásért kiálló erőket. Az MDF részéről a sajtónak e képviselőit követték meg, az egykori kormányzat — úgymond — velük szembeni súlyos hibái miatt. — A MÚK miért nem vett részt ezen a találkozón? — Sem a szervezet, sem a MÚK- hoz tartozó vezető újságírók nem kaptak meghívót. Nem tudjuk, hogy pontosan mi és hogyan hangzott el ezen az összejövetelen, mivel azonban a résztvevők nem tiltakoztak a legnagyobb példányszámú napilap tudósításának állítása ellen, miszerint bocsánatkérés történt, kénytelenek voltunk elfogadni ezt a tényt. Az elnökség a levél megírásával kapcsolatos határozatát egyhangúlag hozta meg. A levelet az Ez a hét és a Nyugati Magyarság közölte. Erre nézvést nem született elnökségi döntés, és az országos sajtónak nem is juttattuk el ezt az anyagot, éppen azért, hogy ne élezzük tovább a helyzetet. —Az említett levél az Ez a hétben, illetve lapunkban az Ön tudtával jelent meg, s bár nem nagy példányszámú lapokról van szó, mégis akadt olyan pályatársunk, aki kifogásolta a közzétételt. Mi erről a véleménye? — Aki bírálja egy országos szervezet vezető testületé döntésének a közzétételét, azzal kapcsolatban elmondható, hogy sajátságosán gondolkodik a sajtószabadságról. Mert miről van szó? Egyes dolgokat közzéteszünk, másokat pedig elhallgatunk? Úgy tudtuk és úgy tudjuk, hogy ma éppen az ellenzéki erőknek kell tűzzel-vassal kiállniuk a sajtószabadságért. Ha elfogadnánk ezt a bírálatot, akkor fel kellene tennünk a kérdést: van-e értelme sajtószabadságról beszélni? Hol van az előírva, hogy nekünk csak a rendszerváltoztatással szemben álló erőkkel lehetnek vitáink? A levél nyilvánosságra hozatala (Folytatás a 6. oldalon)
