Nyugati Magyarság, 1997 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1997-03-01 / 3. szám

10. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1997. március TÖRÖK BÁLINT Csak az igazság a fontos Ötven éve hurcolták el Kovács Bélát A magyar történelem egyik legszomorúbb éve az 1947-es esztendő. Sajnos, sok történelmi dá­tum versenghet az elsőségért. A mohácsi vész miatt 1526, a szabadságharc bukása és az aradi vértanúk kivégzése okán 1849, a nemzetpusztító proletárdiktatúra és a trianoni békediktátum miatt 1919 és 1920. Jó esélye lehet e szomorú elsőségre 1944-nek, hiszen ebben az évben szállta meg Ma­gyarországot a hitleri hadsereg, s ekkor deportál­ták a magyar zsidóság nagy részét az SS vezény­letével. E szomorú sorban biztos hely illeti meg 1947-et, mert ennek az esztendőnek az eseményei törték össze a magyar népnek a demokratikus jövővel kapcsolatos reményeit. Az év azzal kezdődött, hogy a belügyminisz­térium hivatalos közleményben adta az ország tudtára: köztársaság-ellenes összeesküvést lep­leztek le. A bejelentés szerint a letartóztatott sze­mélyek „a köztársaság és a demokratikus állami rendszer erőszakos úton való megdöntését, ... a Horthy-rendszer visszaállítását” akarták elérni. A közlemény tudatta: „A hatalom erőszakos átvéte­lét készítették elő, s céljuk elérését katonai fegy­veres felkelés kirobbantásával akarták biztosí­tani. A fegyveres felkelés időpontját a békeszer­ződés aláírásának, illetőleg a szovjet hadsereg kivonulásának időpontjában határozták meg.” Mi volt a kommunista rendőrségi akció hátte­rében, és mi volt az igazság? A végénél kezdve megállapíthatjuk, hogy a vád az első konstrukciós per alapjául szolgált, tehát — mint a későbbi re­habilitációs eljárások igazolták — egy szó sem volt igaz az egészből. Jól mutatja a vád megalapo­zatlanságát Rákosinak egy későbbi — nem nyil­vános —közlése. 1947. április 28-án bevallotta V. M. Molotovnak,, Jiogy az összeesküvőknek, mint kiderült, nem voltak fegyverraktáraik, mert akkor alaposabban leleplezhettük volna őket.” Eme ala­posabb leleplezés, vagyis bizonyítékok híján ki­zárólag a vádlottak vallomásaira támaszkodhat­tak. E vallomásokat pedig az akkor már harmincé­ves bolsevik tapasztalatokon alapuló kínzási módszerek segítségével kényszerítették ki. Csak egyetlen példa: Arany Bálint, aki „Koronatanú" című meg­rázó visszaemlékezéseiben leírta, hogyan kény­szerítették ki a vallomásokat, az első bírósági tár­gyaláson visszavonta korábbi vallomását, mert azt, Jcény szer hatása alatt” tette. Ezután visszake­rült az ÁVO és az NKVD karmaiba. Március 13- tól 27-ig nem ülhetett, nem feküdhetett le a zárká­jában, éjjel-nappal járkálnia kellett. Szomorú ma­­líciával úja: „Megtanultam járkálva aludni.” Egy tárgyalási szünetben röviden beszélhetett a feleségével, de csak családi dolgokról. Arany Lassan a tengeren is átszállt a hír, Laci, magához szólított az Úr. Aligha azért, hogy idővel elhalvá­nyuló emlékké, majd puszta cserkésztörténelmi adattá változtasson. Hiszem és tudom, azért hívott, mert új feladatot szánt Neked, amelyet az O közelsé­géből tudsz majd teljesíteni. Hiszem, hogy a magyar cserkészet védőszentjeinek sorába emelt. Hiszem, mert történelmünk viharai és megpróbáltatásai kö­zött hűségesen kitartottál az Ő szolgálatában és a cserkészeszmények mellett. A Gondviselés által nékünk kitűzött életutak kü­lönösek, fordulatosak lehetnek. így vagy fél évszá­zadon át mit sem hallottunk egymásról. Pedig ifjan „Úgyszólván csak egy lépésre vagyunk, én és a halál.” (1. Kor. 2,6) Különösen akkor döbbenünk rá erre, ha egy közeli jó barátunk, munkatársunk vagy rokonunk váratlanul meghal. És ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy rövid földi életünkben eleget szolgál­tunk-e? Szacsvay Péter fotóművész esetében nyugodtak lehetünk, ő eleget szolgált. Január utolsó napján, 42 éves korában távozott közülünk, közlekedési baleset következtében. Székely családból származott, hiva­tását, családszeretetét, egyházához és hazájához való hűségét a szülői házból kapta. Amikor édesapja, Szacsvay Imre a román diktá­tor által veszélyeztetett erdélyi falvakat fényképező-Bálint felesége, Köpeczy Ilona ekkor ezt mondta férjének: „Se te, se én nem vagyunk fontosak, csak az igazság a fontos!” Péter Gábor persze rá­juk mordult (emlékeztetve, hogy csak családi dol­gokról beszélhetnek), mire az asszony így repli­­kázott:, Arról beszélünk, róla és rólam van szó.” Sokat (bár nem eleget) beszélünk a kommuniz­mus ártatlan elítéltjeiről, de ritkán emlékezünk meg a hős lelkű asszonyokról, akik a náci és a bol­sevik rendszer üldözöttéi mellett — nem kevés zaklatást kiállva — hűen kitartottak. Péter Gábor félelme jogos volt, hisz valóban az igazság a fontos, ahogy ez a bátor asszony ki­mondta még a szuronyok árnyékában is. Az igaz­ság pedig az, már a kommunista rendőri akciók okát tekintve, hogy Rákosiék rájöttek: a választá­sokon 57 százalékot elért kisgazdákat és a 83 százalékban a többpárti parlamentarizmusra sza­vazó társadalmat demokratikus úton nem lehet az akkoriban népi demokráciának becézett proletár­­diktatúra számára megnyerni. Ezért elhatározták a Kisgazdapárt szétverését. Ennek eszköze volt az összeesküvési per. Az első menetben olyan személyeket tartóz­tattak le (például Donáth Györgyöt, Arany Bálin­tot, Szent-Iványi Domokost), akik a Magyar Kö­zösség elnevezésű, a náci teijeszkedés ellen létre­hozott titkos társaság tagjai voltak. A letartózta­tottak veréssel kikényszerített vallomásai azután már érintették Mistéth Endre minisztert és sok kisgazda képviselőt (például Saláta Kálmánt, Hám Tibort, Jaczkó Pált, Kiss Sándort, Gyulai Lászlót, Csicsery-Rónay Istvánt, Horváth Já­nost). E kisgazda politikusok ártatlanságuk tuda­tában, és bízva a bíróság korrekt munkájában, önként lemondtak mentelmi jogukról, vagy a kép­viselőház adta ki őket, hasonló meggondolások alapján. E jóhiszeműségért nagy árat fizettek, de hát ekkora aljasságot akkor még a kommunisták­ról sem tudtak feltételezni. Egy illegálisan kijuttatott levélből tudták meg Nagy Ferencék, hogy a vád kiterjesztését alátá­masztó vallomások egytől egyig erőszak hatására születtek meg. Egyszerre vége lett a naív jóhisze­műségnek. Amikor Rajk belügyminiszter a kis­gazda képviselői csoportot győzködte főtitkáruk bűnösségéről, s közben belépett a „vádlott”, kép­viselőtársai zúgó tapssal fogadták. Majd amikor a parlamentben hivatalosan is kérték mentelmi jo­gának felfüggesztését, a Kovács Bélát ártatlannak tartó többség megtagadta azt. Kovács István pa­rasztképviselőfelszólalásában mondta: „Mélysé­ges fájdalommal tapasztaljuk és látjuk, hogy azo­kat, akik belőlünk valók, velünk azonos életsors­ból, kérges kezű parasztapától és anyától szár­egyazon iskolába jártunk, ugyanazon légkörben és cserkészként ugyanazon csapatban nőttünk fel. Nem lepett meg, hogy 1989-ben az újjáalakult Magyar Cserkészszövetségnek elnöke lettél. Azóta is szoros baráti és cserkészkapcsolat fűzött egymáshoz ben­nünket. Örömmel láttam, hogy elnöki működésed­ben a fiatalos tűz és a hosszú élet során gyűjtögetett bölcsesség kiegészítik egymást. A Gondviselésnek ez a kettős adománya tette lehetővé a reád zúduló feladatok sikeres teljesítését. Vitatkozó, időnként egymással hajba kapó mun­katársak között a hangod néha gyengének bizonyult, de az érveid így is hatottak. A jóindulatú okvetetlen­gépével megörökítette, az elkészült értékes kép­anyagból az ő kezdeményezésére született meg a nagysikerű Erdélyi utakon című háromkötetes fotó­album. Egyike volt az Officina Nova Kiadót alapító négy szakembernek, és kiadója neve e könyv révén lett országos hírű. Később számtalan igényes könyv készítésében vett részt, gondosan ügyelve azok hazafias szellemiségére. Édesapja halála után, barátjával összefogva, to­vább gazdagította atyai örökségét. Bejárták a Kárpá­talját, a Bánságot, a Bácskát, valamint a Felvidéket, és fotóalbumokban örökítették meg az elszakított területek magyar emlékeit, az ott maradtak életét. A maznak, ma Kovács Bélát, holnap Nagy Ferencet, rágalmazzák.” Majdkijelentette, hogy „állástfog­­lalnak minden olyan törekvéssel szemben, amely a Kisgazdapárt erőszakos megbontását célozza”. Ezután egyre erősödött a nyomás. Február kö­zepén Kovács Béla beleegyezett, hogy — men­telmi jogának fenntartásával — megjelenik a rendőrségen kihallgatás végett. Erre 24-én és 25- én került sor. Közben barátai, az említett cédula tartalmának ismeretében világosan látva, hogy a kommunisták — a megszállókkal együttműkö­désben — erőszak alkalmazásától sem riadnak vissza, javasolták, hogy meneküljön külföldre. Kovács Béla kiváló politikus volt, aki jelentős szerepet játszott a kisgazda sikerek előkészítésé­ben és a szervezőmunkában. Ezekben a nehéz na­pokban olyan erkölcsi nagysággá nőtt, akihez modem történelmünkben csak Teleki Pál vagy Esterházy János mérhető. Azoknak a barátainak, akik garantálták, hogy megteremtik számára a menekülés biztos útját, ezt mondta: „Nem kell, hogy .veszély nélkül’ átjuttassatok a határon. Az ellenállás folytatása nemcsak a parlament padja­iról, de nem is csak fegyverrel lehetséges. Ne be­csüljétek le az áldozat értékét. Ha meg kell lenni, a pincebörtönökben folytatjuk, amit elkezdtünk. A föld alatt termést hozó erők működnek!” Jól sejtette. Ötven évvel ezelőtt, 1947. február 25-én szovjet katonaság szállta meg Váci utcai lakásának környékét, s két tábornok irányításával —tizenöt nappal a párizsi békeszerződés aláírása után, egy önálló állam szuverenitását megsértve — elhurcolták Magyarország legerősebb parla­menti pártjának egyik legfontosabb vezetőjét. A magyar kommunisták—idegen katonai segítség­gel — megkezdték a Kisgazdapárt szétverését. 1947. február 25-ével lezárult egy korszak. A demokrácia erői még egy darabig folytatták utó­védharcukat. Az erőszak egyre fokozódott, Ráko­siék hatalma azonban csak 1949-ben, a népfron­tos választás után szilárdult meg. Úgy, ahogy! Hiszen alig néhány évvel később, az 1956-os népi megmozdulásoktól kártyavárként omlott össze a proletárdiktatúra építménye. Ekkor, miként 1947-ben, szintén külső katonai beavatkozásra volt szüksége a „népi” hatalomnak. A világkommunizmus összeomlása után, újra szabadok lehetnénk, de — sajnos — ma sincs Kovács Bélánk, aki erkölcsi nagyságával be tudná tölteni azt az űrt, amit az ateista és amorális ura­lom teremtett Magyarországon az elmúlt évtize­dekben. Bízunk benne — bízzunk benne —, hogy el­jön az az idő, amikor újra csak az igazság lesz a fontos! kedőket csodálatos béketűréssel szerelted le. Ám azokkal szemben, akik törvényeink és fogadalmunk lényegét szétforgácsolni, lazítani szerették volna, megmásíthatatlan határozottsággal és keménység­gel léptél fel. Sík Sándor hagyatékát a maga teljessé­gében védted és őrizted meg... Laci! A nyáron még megölelhettük egymást. Az­óta a zászló kihullott kezedből, de vannak követőid, akik azt előtted meghajtják, majd újra magasba eme­lik. Nyugodj békében! Dr. Mattyasovszky Zsolnay Miklós, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke hazának tett szolgálat mellett egyházáról sem feled­kezett meg: a Szerzetesrendek a Kárpát-medencé­ben című könyvsorozatban, a Baziliták, a Pálosok és Bencések című könyvekben szerzőtársaival e három rend hazai történetét foglalták össze és illusztrálták képekkel. Közszolgálatát a KDNP solymári elnökeként is teljesítette. Rövid ideig élt, mégis gazdag szellemi örökséget hagyott, elsősorban négy gyermekének, de hazájának és egyházának is. Szacsvay Péterre különösen érvényes, hogy, Az Isten halhatatlanná teremtette az embert.” (Bölcs, 2, 23) Legeza László Hiányzó szellemi tőke „Lélek, ha él égi jogán alul, alant sem nyugodhat az Orkuszon.” Hölderlin Magyarországon ma már nincs aprópénz. Az „át­­kosban” még volt lyukas kétfilléres, pehelykönnyű ötfilléres és a munkafedezetű alumínium-forint va­lamiféle stabil értéket látszott kifejezni, s hosszú ideig tartó nimbusszal övezte Rákosi pajtás jellegze­tesen kopasz fejét, valamint a pártot is, amelynek elvhű tagjai egyre többet kaptak munka nélkül is az aranyfedezet nélküli szocialista pénzből. Ma az egyforintos akkora, mint a hajdani ötfillé­res és az értéke sem több annál. Az alumínium-fo­rintból ugyanis meg lehetett reggelizni két deciliter tej és egy zsemle erejéig. A mai piacgazdaságunkban egy ilyen üres zsemlyés reggeli legalább 25 forint. De hát változott a világ, és a mai gyerekek inkább kólát isznak, így valójában összevetéseket nem is lehet tennünk sem ebben, sem egy sor más témakör­ben. Pénz természetesen van, az persze más kérdés, hogy ki kapja. Például a háromgyermekes anyák kérvényezhetik, hogy főállású anyák legyenek, és ha ezt a státuszt megkapják, havi járandóságuk 9000 forint. Ugyanakkor a legmagasabb havi illetmény, amelyről még olvasni lehet, havi 1,5 millió, azaz másfél millió forint. És természetesen a vállalatai­kat, bankjaikat csődbe vivő vezetők végkielégítése is milliós nagyságrendű összegekkel történik. Az ef­féle végkielégítések igekötőktől is függnek, attól, hogy az illető (például miniszter) lemond, vagy /el­mondanak neki.Egyilyenjól megválasztott igekötő árfolyama milliókat ér. Pénzvilág is van, manőverekkel, tranzakciókkal, hitelkonstrukciókkal, monetáris politikával és lob­byzó közgazdászokkal, akik a monetarista gazda­ságfilozófia elméletének és gyakorlatának nagy­mesterei. A pénzvilág eme kalózai ügyesen bánnak a kamatos kamatokkal és „pénzteremtéssel” is fog­lalkoznak a költségvetési hiány fedezésére, vagyis megpróbálnak valamitkisajtolni asemmiből. Maka­csul ragaszkodván a jogtalan többlethez, nem képe­sek, vagy nem akarják belátni, hogy a fiktív többlet egy határon túl mindig reális hiányt hoz létre. Nem tudjuk, mennyi kárra van szüksége az em­bereknek, hogy okulni legyenek képesek. Meddig tartják még markukat a politikai ígérgetők felé? Mi­lyen gravitáció húzza le ilyen ólomsúllyal az emberi feleszmélést, s miként lehetne előrehaladni ekkora közegellenállással szemben? Az emberiség minden korban megtapasztalhat­ta, hogy működik a világban olyan szellemi erő, amelynek nincs anyagi ellenértéke, amely nem mér­hető semmilyen mércével, mégis minden tapasztala­ton túlmutat, maradandó értéket, viszonyítási alapot képez. Ez az erő képviseli az igazságot, ez mutatja meg, mi a valóság, a rend, a mérték, a bölcsesség és jog, és az emberek többsége mégsem ennek az erő­nek szerez érvényt. Még akik tudják is, hogy mi a jó, mi a helyes, azok sem választják azt eligazító szel­lemi hatásként meggyőződéseikben, tetteikben, életvitelükben. Tudják, mi a jó és mégis a rosszat vá­lasztják. A tisztesség, az igazmondás, a megbízható­ság, a felelősségvállalás, az áldozat, a mértéktartás, az igaz magatartás szellemi tőkéje kihasználatlanul, parlagon hever láthatatlan világunkban. A példa, az erkölcsi erő, a véghezvitt feladatok helyett hazudo­­zás, lavírozás, abbahagyott kísérletek jellemzik a modem káoszt. Amióta nincsenek igazi uralkodók — vagyis megszentelt fejedelmek, akik az isteni rendet őriz­nék a világban —, azóta egyre lehetetlenebbnek tű­nik az emberi természet kiismerése és tiszteletben­­tartása, az egyes ember méltóságának a megőrzése. A politikai prostituáltak egész nemzeti vagyont ké­pesek kifosztani, elherdálni, elprédálni, egy egész országot képesek átjátszani az ellenséges hatalom kezére, a lelkiismeretfurdalás legkisebb rezdülése nélkül. Ma a kérdés az: egymástól elszigetelt értelmisé­giek tehetnek-e valamit az összmagyarság érdeké­ben? Hiszen a sok busongó, tehetetlenségben őrlő­dő, meghasonlott, megkeseredett ember alig talál aktivitási területet, ahol szellemiségét kamatoztat­hatná. Való igaz, hogy mind a kommunizmusban, mind a rendszerváltozásban az értelmiség, s raj ta keresztül maga a társadalom volt a legnagyobb vesztes. A sok kapkodás, rohanás, a sürgetett siker mind az éretlen­ség jele. Gyerekes türelmetlenség, amely nem tudja kivárni a gyümölcsök beérését, azonnali jutalmat, eredményt akar. A máért feláldozza a távlatot, a ki­csiért a nagyot. Ha nem akatjuk életünket aprópénzre váltani, el kell végre fogadnunk azt a magyar szellemiséget, amelyet a 150 éves török uralom sem tudott bekebe­lezni, és a proletár ösztöntörvény sem tudott meg­semmisíteni. Népünket csak ez a szellemiség ment­heti meg a pusztulástól. László Ruth Búcsú idősebb dr. Surján Lászlótól Szacsvay Péter 1954—1997

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom