Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-10-01 / 10. szám
1996. október Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 7. oldal A vérszerződés nemzedéke Beszélgetés László Gyula régészprofesszorral (Folytatás az 1. oldalról) nevek nagy része azokon a területeken is magyar, ahol Árpád magyaljai nem telepedtek meg. Szerintem ez tiszta és világos képlet, de hallatlan erős a régi iskolának a beidegzése. Hadd említsek egy példát. Amikor Simon Péter szlavista kollégám átnézte a Karoling-kori okleveleket, germán területeken, nyugaton hatvan onogur nevet talált Árpádék előtt jó száz évvel, sőt, talált egy „Strata Ungarorum”-ot, azaz egy magyar utat is. Ezt hallva az egyik kiváló nyelvészprofesszor azt mondta: „Hát ezek nem lehetnek magyarok, hiszen tudjuk, hogy a magyarok Árpád alatt jöttek be!” És ezzel el volt intézve. Persze Árpád honfoglalása igaz. Úgy igaz, területeket nyilak szerint osztották fel. Kinek ahány nyílnyi joga volt, annyi részt kapott a közösből. Érdekes megfigyelni, hogy a honfoglalás kori temetőkben legtöbb a nyolc nyíl. Aztán következik a hét, hat, öt, négy..., persze nem pont ebben a sorrendben. A középtől jobbra egyre szegényebbek, a vége a legszegényebb. — Milyen volt az ültetésrend az étkezésnél, és hogyan rendezték el a fekhelyeket? — Ott is érvényesült a jobb és bal oldal elve: a jobb oldal a férfiaké, a bal oldal a nőké volt. A hálóhelyük is megvolt szabva. Hogy aztán hogy költöztek össze, azt én nem tudom. De az biztos, hogy összeköltöztek, mert sok nemzedék maradt meg tőlük. — Igaz-e, hogy volt külön téli és külön nyári szállásuk? —Főként tőlünk keletre. A magyar Alföld elég kicsi ahhoz, hogy kialakulhatott volna a külön téli és külön nyári szállások rendszere, bár itt is megfigyelhető. Elsőnek Hóman Bálint és Györffy István figyelte meg, hogy csoportosan ismétlődnek az erdők alján ugyanazok a falunevek, amelyeket megtalálunk az Alföldön is. Tikkadt nyarakon a lakók felköltöztek a hűvösebb legelőkre az erdők közé, a foly ókmentére. — Milyen volt a nagycsaládok hierarchikus felépítése, mit tudunk a rangsorról? — A nagycsalád fejének korlátlan volt a hatalma. O képviselte családja boldogulását. Arra nincsen adatunk, hogy az öregedő családfőt feláldozták volna a családokban. A (nagy)váradi tüzesvas-próbák jegyzőkönyveiből megállapítható, hogy a családfő hatalma még a XIII. százdban is olyan nagy volt, hogy gyermekeit eladhatta, illetőleg zálogba vethette. Minden lényeges kérdésben ő intézkedett. A nagycsalád napi munkája az ő parancsai szerint alakult. Bizonyosnak vehetjük, hogy a nagycsalád feje egykor a család papja is volt. A családanya a nők felé nagyjából ugyanolyan hatalommal rendelkezett, mint az apa a férfiak felé. Ő is a „család papnője” volt, egyúttal „gonoszt távoltartó”, termésvarázsló, és házhoz kötő varázslatok kapcsolódtak személyéhez. A rangsor a jobb- és a balszámyra való osztásban is érvényesült. A jobb- és balszámyra osztás, amit a temetőkben tapasztalunk, megvan a nagycsaládokban is, különösen az étkezésnél, az asztalhoz ülés rendjében figyelhetjük meg. A nők nem ültek asztalhoz. — A nagy család feje volt egyszersmind a legidősebb is? —Ez nem biztos. A magyar királyság első évszázadaiban az öröklésmód nem az életkor, hanem annak alapján történt, hogy ki a legalkalmasabb annak a tisztségnek a betöltésére. — Mi volt a fériak, a nők és a gyerekek dolga? — Ilyen kérdésekhez csak néprajzi következtetésekkel közeledhetünk. A férfiak dolga elsősorban az állattartás volt, és a földművelés nehezebbje, például a szántás. Viszont az aratás, ami sarlóval történt, már az asszonyok, a menyecskék és a fiatal lányok feladata volt. A női munkákról, mesterségekről jóval kevesebbet tudunk, mint a férfiakéról, mert az asszonyok általában múlandó anyagban dolgoztak, nem is beszélve a főzés-sütésről, de a len- és kendermunkák, a nemez stb. mind elpusztultak a földben. Bizonyos azonban, hogy a nemezkészítés is női munka volt, és a jurtának a szétszedése is, bár a férfiak segédkeztek az elszállításban. A nemezkészítés dandárját a lányok végezték, a rokonság, szomszédság leányserege összegyűlt a fárasztó munkára, ám sértés volt, havalakitnem hívtak kalákába. Nemezzel fedték a jurtákat, belül a jurtafalakat, ebből csinálták a lótakarókat, a nyeregtartókat. Ebbe csavarták a halottaikat is. — Mi volt az elképzelésük az élet olyan nagy stációiról, mint a születés, a házasság, a halál? — Házasodni mindig kintről házasodtak (exogámia), és ez ceremóniákkal járt. Erről írott adataink is vannak (Szent István I. törvénykönyvének 27. fejezete). A házassági szertartásoknál megvolt a színlelt leányrablás színjátéka (a szülők beleegyezésével), és megvolt a vétel is. „Leánykérés alkalmával náluk az a szokás — úja Ibn Ruszta arab földraj zi író 930körül, aki-Galgóci palmettás tarsolylemez nek a magyarokról szóló leírásában szerepel a két fejedelmi cím: a kende és a gyula elnevezés —, hogy amikor a leányt megkérik, vételárat visznek a leány gazdagságával arányban, több vagy kevesebb állatot. Amikor a vételár meghatározására összeülnek, a leány atyja a vőlegény atyját saját házába viszi és mindent összegyűjt, amije csak van coboly-, hermelin-, mókus-, nyestprémből és rókamálból, a brokát ruhahuzatokkal és mindenféle bőrrel egyetemben tíz bőrruhára valót. (Mindezt) egy szőnyegbe göngyölíti, és a vőlegény atyjának lovára kötözi, majd hazaküldi őt. Akkor az mindent elküld neki (a leány atyjának), amire csak szüksége van az előre megállapított vételárhoz: állatot, pénzt, ingóságot, és akkor hazaviszik a leányt.” — A fordított világkép közös volt valamennyi keleti népnél? —Nem valamennyinél. Néhánynál azonban megmaradt. És az egészet feldolgozta egy finn kutató, aki megpróbált feleletet adni arra is, hogyan alakulhatott ki ilyen világkép. O azt mondta, hogy mi belelátunk a halottak világába. Úgy látunk bele, mint ahogy belelátunk a pocsolyába, az állóvizekbe, amikor föléjük hajolva látjuk, hogy a nap lent süt, a fák lefelé nőnek, mozdítom a jobb karomat, mozdul a bal karom. Minden fordítva van... Ide tartozik, hogy a Szent László-legenda szerint a Kerlés (Szolnok-Doboka vármegye) melletti cserhalmi ütközetben a világosság és a sötétség erői küzdenek egymással. Tehát nem holmi légyölő galócától,jészeg” sámánok irányították, formálták a magyarok világképét, hanem a világosság és a sötétség kozmikus erőinek a küzdelme. — Mit tudunk a viseletűkről? — Részben sokat, részben keveset. Egyetlen gomb, ami a bal kulcscsonton van, mutatja, hogy olyan ingben jártak, mint a mai oroszok. Az tudniillik nomád találmány. Voltak saruik, veretes csizmáik. A kaftánt övvel szorították le. De az, hogy kaftánban jártak, csak néprajzi és művészettörténeti következtetés azoktól a belső-ázsiai népektől — újgurok és mások —, akiknek nagyon jelentős freskóművészetük volt. Ők ugyanis életnagyságban megfestették uraikat és asszonyaikat, amint Buddha elé járulnak hódolni. Ezek következtetések ugyan, de megalapozott következtetések. A férfiak mellkason felül nem hordtak díszeket — ezeket csak övön alul viselték —, mert a mellkason viselt dolgok akadályozták volna a lóról hátrafelé való nyilazást, ami pedig taktikájuknak legfontosabb része volt. Az övön viselték a tarsolyt, a kést, a szablyát, az íjat, a tegezt, egyszóval mindent, amire harc közben ahogy azt—főként Anonymus alapján — kidolgozták a történészeink. Viszont Anonymus világosan és félreérthetetlenül megmondta, hogy a magyar nemesség történetét úja meg. Nem a köznépét, hanem a nemességét. így aztán bennem is lassacskán kettévált a magyar köznép története, ami az onogurokkal kezdődik 670 táján. Őket győzi le Árpád katonanépe, és kezdődik a magyar nemesség története 896- ban. Tehát szerintem kettős honfoglalás volt. — Tudjuk-e, hogyan éltek honfoglaló őseink? — Ez a legnehezebb kérdés. Ami kevés megmaradt tőlük, az vagy fémből, vagy csontból, vagy kőből van, esetleg néha a fémhez tapadt textíliából áll. De arról, hogy mi volt a szokásuk, hogyan éltek, hogyan haltak, semmi közvetlen adat nem maradt fenn. — Úgy tudom, nemzetségekben, nagycsaládokban éltek. — Ezt én fedeztem fel. Méghozzá úgy, hogy a temetők térképét nézegettem, és emlékeztem édesapámék falvára. Abásfalván is (Udvarhely megye) nemzetségenként, nagycsaládonként szerveződött az élet. Egymás közelébe, kertjébe, házába települtek az egy családhoz tartozók. Amit édesapámék falvának temetőjében tapasztaltam, ugyanaz ismétlődött a régi temetők feltárásakor. Közelebb kerülünk az életük megismeréséhez, ha a temetők egészét nézzük. Temetkezni sem úgy temetkeztek, mint ahogy az a mai nagyvárosok temetőiben történik, hogy elkezdik valahol, aztán vagy északra, vagy keletre, vagy nyugatra menve fokozatosan gazdagszik a temető benépesülése, hanem mindegyik temetőben voltak korai, későbbi, még későbbi és legkésőbbi gócok. A nők jobb oldalon — a csontváz jobb keze irányában —, a férfiak pedig bal oldalon feküsznek. Az életben ez fordítva van minden keleti népnél. A temető az élet tükörképe. Ez a tükörképszerűség megfigyelhető abban is, hogy a halott ellenkező keze ügyébe rakták az eszközöket, mint ahogy azokat az életben használta. A belső-ázsiai tatár törzsek egyikénél-másikánál megtaláltam azt a világképet, amely szerint a másvilág az evilági élet folytatása, de tükörképszérűén. — Nagyon sok más aprósággal is szolgálhat a tárgyak pontosabb vizsgálata... —Magam a tárgyakat—szabja, tűtartó stb.—állapot voltukból idővel oldottam, életté, munkává változtattam azáltal, hogy megfigyeltem elkészítésük menetét, a nyersanyag beszerzését, a használat módját. Ezáltal közelebb jutottam olyan dolgokhoz, amelyekről egyetlen írott szó sincs. — Minden újabb ásatás újabb lehetőséget kínál az élet ilyen vagy amolyan módjának, tudásának, tapasztalatának a meghatározására? — Nálunk, Székelyföldön, de más magyar területeken is az volt a szokás, hogy a közös erdőt vagy közös szántó-A nagyszentmiklósi kincs 7. számú korsója az asszonyt égbe ragadó turullal szükségük lehetett. A női viselet érzékenyen jelezte az életkort és a nő társadalmi helyzetét. Ez mind a mai napig így van, különösen faluhelyen. A nőknél az övnek nincs olyan jelentősége, mint a férfiaknál, legfennebb kisméretű késük csüng le az övről. Annál díszesebbek voltak karpereceik, melyek sodrott huzalból készültek, végeiken egymás felé harapó állatfejek vagy — lapos karpereceknél — kőberakások ülnek. A nők nem szoknyában, hanem buggyos bugyogóban és kaftánban jártak, és férfi módra ülték meg a nyerget. Lábbelijük — csizmájuk, sarujuk — puhatalpú volt, akárcsak a férfiaké, mert a kengyelek talpa ívelt. A keménytalpú lábbeli később teijedt el, nyugati hatásra. A temetési öltözet azonos lehetett a menyegzőivel. De legalábbis az asszony sírba vitte hozományának díszes öltözeteit. — Kik laktak Erdélyben a honfoglalás korában? — Érdekes kérdés. Hiteles úott és helynévi adatunk csak a blakokról van. Nem a vlachokról, hanem a blakokról, akik Magna Hungáriában is éltek. A székelyek előtt jöhettek ide, hiszen van arra adatunk, hogy a székelyek velük együtt éltek, és hogy a székelyek az ő írásukat használták. A románságnak soha nem volt rovásírása. Ők a Balkánon divatos görög, majd bolgár írást használták. Egyelőre semmiféle egykorú régészeti adatuk nincs arra vonatkozóan, hogy itt éltek a rómaiak által kiürített Erdély területén a magyarság megjelenéséig. Azt, hogy találtak egy bizánci pénzt, Istenem, nálunk százával találják. Az nem bizonyíték. — És a székelyek? Ok honnan származnak? —A székelyeknek hun származástudatuk van. Úgy tudják, hogy ők Attila népéből maradtak itt. Én ezt a tudatot gyerekkoromban személyesen is átéltem. Székelyszáldobos és Rákos között van Rékapataka. Réka Attila felesége. Van ott egy nagy dombszerű erdő, a hegynyúlvány pedig Réka sírja. Én mint gyermek meglehetős tisztelettel és félelemmel jártam azon a helyen, Az úgynevezett Attila-kard ahol Attila felesége van eltemetve. Nemrégiben a Történettudományi Intézet egyik nagytudású történésze bebizonyította, hogy a székelyek Árpád honfoglalása előtt valóban itt éltek. — Milyen volt a honfoglaló magyarok szellemi műveltsége? — Semmivel sem volt alacsonyabb, mint más népeké, sőt, talán még magasabb, hiszen mi Keletről jöttünk, és a műveltség gócai — egyetemek, csillagvizsgálók, matematikusok, történészek, költők... — akkor Keleten működtek. — Tudjuk-e, honnan indultak el eleink, hol volt az őshaza? — Nézze, én itt megint eretnek vagyok, mert azt tartom, hogy a magyarság keresztlevele az a vérszerződés, ahol nem rokon, hanem különböző népek olvadtak eggyé, ezért őshazánk nem egy konkrét hely, hanem egész az Eurázsia. Ezt kényszerítik rám a tények. Ezt vallom. Aniszi Kálmán A rajzokat Bánó Attila készítette. Rakamazi hajfonatdísz-korong Késő avar kori szíjvég
