Nyugati Magyarság, 1996 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1996-02-01 / 2. szám
10. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1996. február Politikai Rubik-kocka Tanulmány (szénrajz) Kis faluban, a Máramaros megyei Magyarláposon, a béke első napjaiban, 1945. május 28-án látta meg a napvilágot. Kolozsváron először állatorvosi fakultáson tanult, később ugyanitt diplomát szerzett a Képzőművészeti Főiskolán. 1977és 1990között a kolozsvári Állami Magyar Színház díszlettervezője, 1995-ben a zsűri különdíját kapta a Kolozsvári Nemzeti Múzeum pályázatán. Több önálló kiállítása nyílt 1969-től mindmáig Kolozsvárott, továbbá csoportos bemutatkozáson vett részt Potsdamban és Ludwigslustban. Murális munkái szintén Kolozsvárott, a COLA Művészklubban tekinthetők meg. Két dolog érdekli: a fa és az emberi arc, mindkét közegben állapotunkat láttatja és sorsunkat kutatja. Nagy rajzi és gondolati fölkészültséggel. A fűzfák haldoklásának örvénylésében kínjainkat rögzíti és a küzdelem hősiességét. Más változatban a domboldal félrecsúszott, mégis magasba emelkedő lombos fája maga a diadal. Annak érzékeltetése, hogy van értelme erőfeszítéseinknek. Az élni akarás energiáját hordozzák a letört ágak, a kettétört törzs és a földre hulló levelek is. Elménckednek a Magyar Rádióban órákon keresztül: milyen „jópofi” is volt a—hangulatjelentés. Riporteri zsenialitás: telefonáljanak már be, akik e jelentéseket fabrikálták. No, persze, semmi politika — „politikamentes” adóról lévén szó —, csak meséljenek a hogyisvolt-mintisvoltról. Csörrennek is nemsokára a telefonok. „Nem mutatkoznék be” — mondja az egykori hangulatjelentgető. Naná, még megtudná valaki, hogy ő is... Nemiskell, nyugtatgatja ariporter, csak tessék mesélni. És mesél a vonal túlvégén levő. Mesél, mesél a régi erdő... Hogy aszondi: „Nem is volt abban semmi különös. Minden pártcsoport-, illetve szakszervezeti bizalminak — lehet, nem pontos a titulus, nem voltam párttag — hetente jelentenie kellett, milyen az emberek hangulata. Miért morognak, minek örülnek. Ezeket a jelentéseket aztán összegyűjtötték, összesítették, s ez így ment, még az egész ország hangulata össze nem gyűlt s egy egészet alkotván, megérkezett a legfőbb elvtársa(ak) asztalára.” Hát erről szólt a mese. Nem volt hiábavaló délelőtt, mert „a múlt élő tanúi” számos — ismert — titokról rántották le a leplet. Megtudtuk például, hogy ezek teljesen ártatlan jelentések voltak. Ám szigorú elvárások szerint kellett megszerkeszteni azokat. Volt bennük belpolitika, kultúrpolitika, szociálpolitika, meg külpolitika. S hogy mire volt kíváncsi az ezerfülű párt? Mindenre, de kivált nagyon érdekelte a munkásosztály véleménye bizonyos árrendezések előtt. (Ebből is kitetszik, egy tőről fakadó a kádári és a mostani hatalom, hiszen az áremelkedést most is árrendezésnek csúfolják nagy komolyan, de olykor az ártámogatás emlegetésétől sem riadnak vissza, lásd például: gyógyszerártámogatás.) Ilyenkor mindig megszondázta vezető osztályát, meg a szövetségesét. A Párt. A nagybetűs. Aztán azt csinált velük, amit akart. Hű, ehhez nagyon értettek az elvtársak. Az árrendezések „lerendezéséhez”. Még mielőtt bármibe is belefogtak volna, elkezdtek szivárogtatni. Ez volt a kiszivárogtatás. Hamarosan az egész ország szömyűlködött: mi jöhet itt még, ha már a bajuszkötő ára is az egekbe rúg? Füstölögtek az emberek a bajuszuk alatt, majd megmondták: mennyiért kötnének még bajuszt, csak össze ne akasszák a bajuszukat az elvtársakéval... Sercegtek is a pennák a papíroson, gyűltek a jelentések, összegeződtek, s megszületett a döntés. A főelvtársak bejelentették a kiszivárogtatottól eltérő ár; r Krisztina (szénrajz) Portréi eszmények. így, ilyen szellemben idézi Kodály és Bartók alakját. Irányjelzőink ők, nem engedélyezik a csüggedést, csak a munkát, a haladást előre. Magasra. Vonalvezetése rajzilag magabiztos, lelkileg érzékeny és gondolatébresztésben gazdag. A női báj is vigasztaló művészetében, az esztétikum erkölcsi erőt sugároz, helytállásra biztat. Férfifejei erőt jeleznek, markáns tekintetek váltakoznak a „ Töprengés” elmélyültségével. Kusztos Endre arca fölemelő líra, Gy. Szabó Béla portréja a csöndes állandóságot hordozza. Lászlóffy Csaba profiljában tettenéri minden nehézség közepette is az éltető derűt. Nemesen és pontosan jellemzi Valovits László munkásságát Kántor Lajos: „Nem ötleteket gyárt képzőművészeti hasznosításra, hanem a mesterség titkait kutatja, szüntelenül tanul. És eközben — fölfdezi az embert. ” Ez utóbbi vonása a lényeg. Ars poeticája a gyakorlata — élménytől vezet az útja a megoldásig, szépségtől az erkölcsig. Küldetéses célja, hogy rajzaival szolgálja a népét, nemzetét. A jövőt. Az összmagyarságot. Az emberiséget. Losonci Miklós rendezgetést. Mindenki megkönnyebbült. A munkás, a paraszt, az értelmiségi és — az apparátus. Hiába no, jó kis össznépi játék volt ez a hangulatjelentősdi. S hogy szavamat ne feledjem, gyorsan továbbadom: megtudtuk — gyanútlan rádióhallgatók — azt is, hogy ez az intézmény sem volt tökéletes. (Hogy is lehetett volna, hiszen csak az isteni mű, a Teremtés az. Vagy az sem.) Némely „alulról építkező” hangulatosság ugyanis némi metamorfózison ment keresztül, mire el/följutott a hatalmasságokig. A mondatok szépen kigömbölyödtek, a felhős állítmányok kiderültek, ki verődtek, akár az idő Palócországban. Immár nem sértették senki fülét, se kopasz homlokát. Ennek a mondatcsinosításnak is megvolt a maga szépséges elnevezése: ezt hívták kozmetikázásnak. Egyébként is: mindenre ráfér egy kis kozmetika, nem árt az senkinek-semminek. Ebben, gondolom, ki is egyeznénk mi, hallgatók, amikor édes bugyborékolás ömlik szét az éteren. Újabb ártatlan „hangulatos” mese következik arról, milyen nevetnivaló pajkosságok is voltak ezek a jelentések. És olvasni kezdi a bugyborékos. A riporter meg elolvad a gyönyörűségtől. S buzdít, jelentkezzenek, akik otthonuk titkos zugaiban őriznek ily „korhű” dokumentumokat. Most már ország-világ előtt szétkürtölhetik: miket is írogattak a felsőbb kapcsolatnak. Már minden sínen van; van adó, van vevő, a hullámhossz is azonos, mikor - bizonyára - egy szélsőjobboldali a nagy össznépi mese-mese-mára-délelőttbe belemormicol. Nem átallja azt mondani, hogy nem tetszik neki: az a bugyborékló hölgyecske most min kacarász? Akkor ezen nem lehetett röhincsélni, mégis csinálta. Irta a jelentéseket. Biztosan nem ingyér'. No, lett is azonnal purparlé, szinte még le se tette a telefont, már hallatszott is a kontra: ők bizony egy vasat se kaptak, ez plusz munka volt a számukra. Bizony, bizony, hogy a szívünk meg ne szakadjon. A riporteré úgy is majd kettéhasadt. Hallani lehetett, ahogy recsegropog. S akkor azt mondta: zene! Hát így élünk mi itt e kis Magyarhonban, 1996- ban. Vissza-visszaemlékezünk a régi szép időkre. És nem politizálunk. Jól érezzük magunkat. És eladjuk a Kádár-rendszert, két zene közt, szendvicsnek. Mindenki ráharap. (Úgy sincs más.) Jó étvágyat, Magyarország! Banos János A Rubik-kocka olyan mindig együttmaradó együttes, amelynek tagjai „tudják” kötött mozgáslehetőségeiket, vagyis azt, hogy elforgathatok, de szét nem szedhetők. A három irányba elforgatható kockaelemek ritkán rendeződnek homogén színű oldalakba, de a kocka így is minden esetben kocka marad. Sokak számára nem is zavaróak a színkeveredett oldalak, sőt, az is megeshet, hogy meg sem különböztetik a rendállapotú kockától. Szomorú tény, hogy minden eszme, amint intézményesítik, annak a társadalomnak a struktúráját és értékviszonyait kénytelen átvenni, amelyben létrejött, nem pedig az őseredeti ajándékot, gondolatot. Az eszme elindítója hamarosan riadtan tapasztalja, hogy miközben legtisztábbnak érzett eszméjét kifejezni, megvalósítani, másokkal megosztani igyekszik, az kifordul önmagából, fényévnyire eltávolodik eredetétől, csonkulhat, torzulhat valóságos jellegéhez, formájához, jelentéséhez képest. Ez történt hazánkban 1990-ben a száznál több tömörülésből, alakulatból létrejött hat parlamenti párttal, amint legálisak lettek, és a választók millióival is, akik egyre kevésbé látják képviseletüket a parlamenti pártok színeiben. A jelszavakból, ígérgetésekből, jobbítani akaró vágyakból, nekibuzdulásokból igen silány politikai formáció konvertálódott. De hat év múltán szerencsére a sok csűrés-csavarás természete is kirajzolódik. Ma már napnál világosabb, hogy a belviszályok, szakadások, replikák és retorikák, elhatárolódások és öszszefonódások, meghasonlottságok és indulatos kifakadások, valamint a senki által nem követhető bölcs intelmek forgatagában nem történt más, mint a politikai érdekek politika által szavatoltforgatása ide-oda. De az is látható, hogy minél többet forgatják a gazdaság, adósságállomány, a jogbiztonság, az igazságszolgáltatás, a művelődés, a piac kockáit, annál kezelhetetlenebb összevisszaság jön létre, egyre követhetetlenebb kép alakul ki közéletünkről. Ezek a tekerések magukat a politikusokat is különféleképpen érintik: — van, aki a fordulatokat könnyedén, igazi szélkakashoz hasonlóan veszi; — van. aki belehal; — vannak, akik úgy érzik, hogy ezek a fordulatok felületesen, mindössze köpönyegük szintjén érintik őket; nem kell kifordulniok önmagukból, mivel bensejükben nincs semmi, ami ennek ellenállna, hiszen üresek. Az is szomorú tény, hogy hazánkban a politikai élet mintegy ötven éve — azaz a kockabolsevizmus óta — csaknem kizárólag pártpolitikának tűnik, ahol egy pártonkívüli nemigen rúghat labdába. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy kimarad a pozíciókból, nem részesül a közvagyonból, nem kap védelmet a társadalomtól, és lehetőségeitől megfosztva elnyelik a megélhetési gondok, mint valami Bermuda-háromszög. Egyszerűen szólva: minden profit a pártoké. A politikacsinálók és a politikát elszenvedők között mára nem pusztán törésvonal alakult ki, de egyenesen áthidalhatatlannak tűnő szakadék tátong. Olyanyira, hogy ezt maguk a politikusok is kénytelenek látni, mivel semennyi tekerés sem keltheti a rendezettségnek a legkisebb látszatát sem. Már nemcsak a kívülrekedtek látják, hogy a parlament nem képezi le a társadalom egészét, de maguk a honatyák is vetnek egy-egy pillantást az úgynevezett civil szerveződések, informális társulások felé. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium például létrehozott egy januártól működő osztályt, a Civil Kapcsolatok Igazgatóságát, amely a nonprofit szféra oktatási, kisebbségi, egyházakkal kapcsolatos ügyeit hivatott áttekinteni. De azt is megemlíthetnénk, hogy felmerült egy Országos Igazságszolgáltatási Tanács létrehozása is, amely alapelvként úgy fogalmaz, hogy az embernek joga van a tisztességes és ésszerű időn belüli eljáráshoz. Kilencven esztendővel ezelőtt látta meg a napvilágot egy kis borsodi faluban, Vattán századunk talán legnagyobb és egyben legkevésbé ismert magyar politikai gondolkodója és történetfilozófusa, Padányi Viktor. Hála több magyar könyvkiadónak és terjesztőnek, ma már Padányi munkáinak nagy része Magyarországon is hozzáférhető — a magyarságban gondolkodni tudó és az „európai Európa” sorsáért felelősséget érző hazai olvasóközönség örömére. Nagy hiányt pótol munkássága: kíméletlen őszinteséggel feltett kérdéseire adott ragyogó logikájú, elfogulatlan válaszai a vérzivataros és sokszor meghamisított magyar múlt ismeretlen oldalait világítják meg. 1945-ben emigrációba kényszerült, de munkáját ott is töretlenül folytatta. Mind a magyar őstörténet, mind a XX. századi katasztrófák megrajzolásában páratlan szellemi függetlenségről tesz tanúbizonyságot; képes újat mondani, s ez az új egyben gyakran a prob-A jelenlegi gyakorlat ugyanis évekig tologathatja az aktákat, anélkül, hogy ezért bármi felelősségrevonást kémének az ügyintézéstől. Mindezek után felmerül a kérdés: Miféle társadalom az, amelyben az emberek többségének egyszerűen nincs helye?! Hogyan jöhetett létre ez a mérhetetlen torzulás, áttekinthetetlen összezavarodás? Mi az oka, hogy az—elsősorban gazdasági jellegű — rendteremtő algoritmusok próbálkozásai sorra csődöt mondanak? Bármilyen hihetelen, maguk a politikacsinálók etikai csökevényessége alakíthatott ki ilyen abszurd helyzetet. Ez a csökevényesség nem hogy nem képes elejét venni a káosznak, de maga a politikai anarchia, szűk párt- és csoportérdekek mentén húzódó véleményütköztetések színtere. Az igazi politika — mármint a közélet — nem válhatik el ilyen élesen a környezetétől. Nem határolódhat le egy csoportérdeknél, hanem egyszerre kell szolgálnia és képviselnie az egyén és köz érdekeit, javát. Az adósságcsapda, amely az egyik legnehezebb problémája életünknek, politikai önkényből alakult gazdasági önkény. Az a felelőtlenség, amely milliárdos köz- és egyéni tartozásokat halmozott fel, a jövő nemzedék együttélési lehetőségeit is aláaknázza. Politikai és gazdasági etika helyett formális szabadrablás révén alakult ki. Az igazságosság keresését és érvényre juttatását manapság a pártérdekeket meghaladó törekvésnek tekintik. Neves elemzők egyszerűen összeegyeztethetetlennek tartják a politikusi és például tudósi „szerepet”, mivel az egyik érdekekről, a másik az igazságról szól. Tarthatatlan, hogy a politikát olyan szűklátókörű emberek intézzék, akik valóban azt gondolják, hogy abban érdekeket kell képviselni. Nem az emberi méltóságot, a személy sérthetetlenségét, az emberséget, a tisztességet, felelősségérzetet, hanem alantas, mohó, kapzsi telhetetlenségre utaló érdekeket. Tarthatatlan, hogy a társadalmi térben olyan emberek lavírozzanak, akiknek fogalmuk sincs a tér és társadalom kapcsolatáról. A közélet pszichológiai tere csak a megfelelően fejlett lelkű embereknek nyújt kapaszkodókat. A lelki életnek is megvannak a súlypontjai, mint például tisztesség, felelősség, igazság, igazmondás, jog és méltóság, bölcsesség és szeretet, miként a testtartásunkat a gravitáció alakítja ki. A térbeli tájékozódás, eligazodás, a térstruktúra érzékelése nélkül pilóta nélküli vakrepülés minden politikai vállalkozás. Tér és társadalom egymással analóg. A kocka — mint minden geometriai idom és test — términőség. A megvalósítható állapotok halmazából egy. A korábbi tervgazdálkodást, kiszámítható jövőt új szlogen váltotta fel, a „beláthatatlan következményeké”. Ezzel párhuzamosan rengeteg alternatíva hirdeti magát egyetlennek. Abba kellene már hagyni az ilyen ostoba szótekeréseket. Közéletünk elérkezett egy olyan bonyolultsági fokra, amikor már komoly segítségekre van szükség: amikor csoportérdekek nem kebelezhetnek be egész társadalmakat, nemzeteket, országokat. Vagyis a kocka ma már nem megfelelő politikai formáció. Új metafora kell az ember és társadalom bűvös talányának kifejezéséhez, megjelenítéséhez, hogy a politikai kalodából kijuthassunk. A rend és káosz közötti különbséget azonban a Rubik-kocka nagyon jól ki tudja fejezni: a rend, a helyes véghelyzet egyféle, míg a rendezetlenségi lehetőségek száma 4 x 1019. Az is tény, hogy a rendezetlenség eme nagy számánál fogva statisztikailag nagyobb érvényességű, mint az egyetlen jó helyzet. A rendetlenség növekedése valószínű, de nem abszolút érvényű. A rendetlenség mértéke az entrópia. A civil társadalomnak kell feltartóztatni a végső káoszt, a politikusoknak ez meghaladja a mércéjét. László Ruth lémák megoldását is magában rejti. Történettudósi „ars poeticáját” így fogalmazta meg: „Egy egyetemes történettudomány, amelynek a puszta igazságkeresésen kívül más célja is van, abszurdum. De egy nemzeti történettudomány, amelynek a puszta igazságkeresésen kívül más célja nincs, szintén az. ” Kár, hogy magas erkölcsi és tudományos színvonalú munkásságának kevés követője akad szülőhazájában... Dentu-Magyaria című munkáj a mottój ául ezt írta: „Egy nép történelme erkölcsi vagyon, amit minden hű fia gyarapítani igyekszik”. Sajnos, csak 56 évet élhetett, de ezalatt is csodálatos életművet teremtett, amely rengeteg újdonságával a továbbgondolás táptalajává válhat, és hiszem, hogy válni is fog. Képzeletben hajtsunk fejet ausztráliai sírja előtt. Hű fia volt nemzetének. - Legalább mi emlékezzünk meg róla. K. Németh András VALOVITS LÁSZLÓ kolozsvári képzőművész Hangulatjelentés Egy elfelejtett géniusz 90 éve született Padányi Viktor
