Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)

1995-04-01 / 4. szám

12. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1995. április PORTRÉ „A megbocsátó szeretet jegyében éltem... ” Kölley György A legendás hírű cserkészvezetőt csak Gyurka bá-ként emlegetik a világban szétszóródott magyarok. 1946-ban hamis vádak alapján a Szovjetunióba hurcol­ták. Nyolc évig tartó politikai fogságba került. Édesanyja itthon hetente misét mondatott érte. Nem hitte, hogy fia értelmetlenül odaveszhet a lágerek poklában. Igaza lett. Az imák meghallgatást nyertek. Kölley György túlélte a szenvedéseket és hazatért. Ám cserkészvezetői és hitok­tatói munkájáért 1961-ben újból elfogták. Másodszori szabadulása után évekig Dunabogdányban dolgozott, majd az állandó zaklatások és megfigyelések elől Nyugat­ra menekült. Huszonhat éve hagyta el az országot, nem hűtlenség­­ből, hanem épp ellenkezőleg: hű akart maradni a hazá­hoz. A nyugat-európai kerület magyar főcserkészével Le­ányfalun, az egykori családi birtokon találkoztam. — Gyurka bá! Sok mindent tudunk szenvedésektől teli életéről, hisz megírta „Értetek és miattatok ” című könyvében, ám keveset tudunk szüleiről, a családról. Kérem, beszéljen róluk! —A nagyszüleiül a Gellérthegyen egy villában laktak, ahol én is születtem. Édesapám sportoló ember lévén, a Sí Szövet­ség elnökeként, nemzetközi síversenyek bírójaként, később a Magyar Atlétikai Klub ügyvezető elnökeként életének nagy részét a sporttal töltötte. Az első világháborút végigharcolta; főhadnagyként tért haza a frontról. 1919-ben harmincnyolc honvédtiszttel együtt a Citadellát védte, ám hiába, elfogták és halálra ítélték őket. Az Országház börtönében azonban az egyik vörösőr felismerte, aki a nagyapám Tűzoltó és Fecsken­dőgyárában dolgozott és éjszaka a Parlament hátsó kapuján kiengedte. A második világháború kezdetekor önként bevo­nult: „Mivel az orosz itt áll a határon, minden magyar család­nak kötelessége, hogy legalább egy férfi tagját az ország védel­mére küldje. Te elmentél papnak, én megyek hát helyetted a frontra”—mondta nekem bevonulásakor. Végigharcolta a vi­lágháborút majd Focsaniban elfogták az ezredét. A híres fo­golytáborban a rossz körülmények miatt sokan meghaltak, de a véletlen folytán neki megint „szerencséje” volt. Alegidősebb tisztek közül hatvanat kiválasztottak, akik az 1848-as zászlókat hazahozták a Szovjetunióból. Itthon persze megint bebörtö­nözték és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Szabadulása után itt, Leányfalun a családi birtokon élt, amit később az egyháznak adományozott. Két húgom közül az egyik ma is Budapesten él, míg a másik sógorommal együtt 1956-ban Amerikába, Los Angeles-be disszidált. A távolság ellenére ma is szoros testvéri szeretetben élünk. —„Legyetek hasznosak!... Az életnek a vidám oldalát nézzétek, ne az árnyékosat! Am a végső örömöt a másik embernek nyújtott bol­dogság által érhetitek el. Igyekezzetek egy kicsitjobbnak hagyni ma­gatok mögött a földi létet, mint ahogy kaptátok’’’’ — üzente Baden- Powell, a cserkészet alapítója utódainak. A magyar cserkészek kö­zött pedig jelszóvá vált: ,,Az emberebb ember és a magyarabb ma­gyar”. Gyurka bá életének számos mozzanata isteni gondviselésről árulkodik. E cserkészmunkát a legnehezebb körülmények között sem hagyta abba... — Éngem 1929-ben avattak cserkésszé. Teleki Pált és Sík Sándort nagyon jól ismertem, sokat táboroztam velük együtt. Am 1946-ban, amikor Rajk László belügyminiszteri rendele­tére a cserkészetet feloszlatták, engem is elfogattak és az Andrássy út 60-ba kerültem, majd átadtak a Szovjetunió kém­elhárítási osztályának. Az akkori kormány eltüntetett minket, hogy ne akadályozhassuk az úttörő mozgalom kialakulását. Azzal a hamis váddal, hogy mi tudtunk a diákösszeesküvések­ről, csak nem tettünk följelentést, kivittek a Szovjetunióba, Lembergbe, majd Medvezsugorszkba, Finn-Karéliába, a hí­res koncentrációs táborba. —Ahová a foglyoknak már csak a fele érkezett meg. Az őrök a vagon falán naponta krétával helyesbítették a foglyok sorvadó létszámát. Ön hogy bírta ki ezt a szenvedésekkel teli nyolc évet, amikor tudta, ártatlanul ítélték el? — Hit és optimizmus kellett az életben maradáshoz. És természetesen szerencsére is szükség volt. Én mindig éreztem, hogy nekem haza kell jönnöm! Amikor skorbutba estem, a lábam tele volt sebekkel - úgy nézett ki, hogy nincs tovább -, akkor találkoztam egy litván orvossal, aki szintén cserkészke­dett valamikor. Ö mindennap C-vitamin injekciót és romlott csukamájolajat csempészett be a táborba, így mentette meg az életemet. Ha valaki elvesztette az erejét és föladta a harcot, biztosan meghalt. Ezt a tragikus folyamatot sajnos közelről láttam, mert a litván orvos — hogy segítsen rajtam — maga mellé vett főbetegápolónak. Délelőttönként a súlyos betege­ket gyógyítottam, délutánonként pedig boncolnom kellett. A szovjet törvény értelmében minden külföldi foglyot föl kellett boncolnunk és meg kellett állapítanunk, hogy „otthon szer­zett betegség következtében a leggondosabb ápolás ellenére elhunyt”. Az orvos mindig ezt a sablonszöveget írta alá. — Csodálatos az édesanyja és az ön kitartása, ahogy hittek abban - a legreménytelenebb helyzetben is -, hogy ön egyszer hazatér. — Édesanyám rendkívül vallásos asszony volt. Szomba­tonként a sziklakápolnában mondatott értem misét. A roko­nok és barátnők hiába mondták neki: ó, hát szegény Gyurka, vékony, cingár gyerek volt, nem élte ő túl azt a poklot, már régen elpusztult, ő mindig azt válaszolta: aző fia pedig hazatér. — Szabadulása csodával határos módon történt... — Sztálin halála után, 1953-ban Nagy Imre miniszterel­nök 247 hadifogoly számára amnesztiát kért. Ennek következ­tében Malenkov utasítására hazajöhettünk. Mint később kide­rült, én az amnesztiára felterjesztettek névsorában Shvoy püspök közbenjárására szerepeltem. 1954 februárjában adtak át minket a határnál, Csapnál, majd Nyíregyházára kerültünk, ahol mindenkinek átvizsgálták az ügyét. A bűnügyi nyilván­tartóban rólam semmit nem találtak, így az elsők között ke­rülhettem haza Budapestre. Természetesen házi őrizetben tartottak, majd az Állami Egyházügyi Hivatal Szegedre kül­dött, hogy ne legyek szem előtt. Később Shvoy püspök intéz­kedésére Székesfehérvárra mentem, 1956-ban ott szenteltek pappá, majd nagy nehézségek árán Dunabogdányban kaptam hitoktatói állást. — Gyurka bá, mit érzett, amikor nyolc év láger után önöket a következőkkel engedték haza: „ Tévedések mindig voltak, vannak és lesznek. S ti tévedések áldozatai vagytok "? Majd egy csendőrőrmes­ter megegyezte: „Mondja, tábornok úr! Mi lesz azokkal, akik ebbe a ,tévedésbe' belepusztultak?” —Ez sajnos így történt. Tudja, minden nemzet életében az elhunytak, a hősök fontos kövek, amikre épül az ország. Szo­morú, ha megfeledkezünk azokról, akik életüket egy szent ügyért — a hazáért — áldozták. Az odaveszett hősi halottak beírták nevüket a történelem könyvébe, noha volt idő, amikor fasisztáknak nevezték őket. —Dunabogdányban, munkájának eredményeként a hitoktatási arányszám a minimálisból 92 százalékra emelkedett, önt 1961-ben mégis megint elvitték. Érdemes idézni a Budapesti Fővárosi Bíróság 1961. június 19. napján kihirdetett ítéletéből, amiben önt „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntettével” vádolták. Ennek következtében „háromévi börtönre, mintjvbüntetésre, 2000Ft részleges vagyonel­kobzásra és 4 évre a törvényben meghatározott egyes jogai gyakor­lásától eltiltásra, mint mellékbüntetésre” ítélték. Elkoboztak öntől egy magnetofont, egy diavetítőt és egy doboz cserkészjelvényt. A szi­gorúan titkos ítéletben többek között ezeket állapították meg önről: „Kölley, mint volt főcserkész, természetesen a fasiszta cserkész szel­lemben nevelte az ifjúságot, ismerte a Keresztény Front célkitűzé­seit. Az őcsoportjában is az elitnevelés, a kádemevelés volt a főszem­pont... 1956-ban Kölleyt Dunabogdátiyba helyezték, itt azután il­legálisan nevelt 350 fiatalt, felhasználva a lehetőségeket arra, hogy fiatalságunkat a fasiszta cserkész szellemben, népi demokráciánk ellen nevelje. Egy ún. kis házi stúdiót rendezett be, ahol magneto­fonszalagra vettek népi demokráciaellenes verseket — így Mécs László verseit—, cserkész rádiójátékokat, mely eket azután a fiatal­ság előtt lejátszott”... Természetesen azt is felróják önnek, hogy a Kiscserkész című lap főszerkesztőjeként teljesített szolgálatot. A mai olvasó döbbenten hallgatja ezeket az érveket, mert mindannyian tudjuk: a cserkészet értékes ésfelelősségteljes állampolgárokat nevelt. Az ön életéből azonban megint elvettek három évet... — 1961. február 6-án országos begyűjtést tartottak. Azon az éjszakán cserkészcsoportok vezetőit, lelkészeket vittek az ÁVO Gyorskocsi utcában lévő börtönébe, ahonnan Mária­­nosztrára hurcoltak. 1963-ban újabb amnesztiarendelettel szabadultam. Dunabogdányban persze továbbra is állandó házi őrizetben tartottak. Éjszakánként jött egy rendőr, meg­nézte, otthon vagyok-e. Engem már nem izgatott, megszok­tam; a rendőrt viszont, aki ismert és szeretett, annál jobban — a lányát titokban elsőáldozásra készítettem elő. Mondtam is neki: ne izguljon, minden éjszaka jöjjön föl, a lábtörlő alatt lesz a kulcs, az irodában mindig talál majd egy üveg misebort, azt nyugodtan megihatja és elmehet. Amikor megszűnt a házi őri­zetem, ő sajnálta a legjobban. —Bodnár Gábor, a Magyar Cserkészszövetség— USA-ban élő — ügyvezető elnöke A magyarországi cserkészet története című könyvében a következőket írja a cserkészet megszüntetéséről: „A cserkészet elleni harc két irányból indult. Az egyik a cserkészveze­tőség leváltására, szétszórására iránytűt, a tnásik a cserkészcsapatok tönkretételét szándékolta... A belügyi apparátus már 1946. július elején tervbevette a Magyar Cserkészszövetség feloszlatását... 1948 májusában a Hárshegyi Cserkészparkban kimondták, hogy a ma­gyar Cserkészfiúk Szövetsége beolvad az , Úttörő Mozgalom '-ba ”. Végül is hogyan számolták föl a cserkészetet? —Két részletben. Az első 1946-ban történt, amikor engem is elvittek. A vezetést megpróbálták átvenni; a Cserkészfiúk Szövetsége félig már MADISZ szervezet volt. A második fá­zisban, 1948 őszére az úttörő szövetség megerősödött és akkor végképp feloszlatták a cserkészetet. A vagyonát elkobozták, a Nagy Sándor utcai székházat lefoglalták, amiből mind a mai napig nem kaptunk vissza semmit. —Készült-e összegzés arról: hány cserkészt vagy cserkészvezetőt gyilkoltak meg és hány pusztult el a hadifogságban? —Pontos adataink nincsenek, de Sopronkőhidán végezték ki például Kiss Szaléz atyát, a gyöngyösi ferences rendház főnökét és Unden Miklós fiatal egyetemista vezetőt. Az akkori szovjet módszer szerint ezeket az embereket nem akasztották föl, hanem az orvosi rendelőben egy légbuborékinjekciót ad­tak nekik, ami azonnal szétdobta a szívüket. A második világ­háború cserkész hősi halottai körülbelül 3500 főre tehetők. — Másodszori szabadulása után ismét Dunabogdányban tevé­kenykedett. Végül is miért hagyta el az országot? — Állandóan figyeltek, a beépített emberek egy része ezt meg is mondta: azért jött, mert küldték. Ekkor már azt is fi­gyelték, hány ministránsom volt. Egy házkutatás után belát­tam, ha nem megyek el, előbb-utóbh megint elvisznek. Öt év próbálkozás után gyógykezelésre kiengedtek Svájcba — ter­mészetesen egy „kísérővel”—s miután egy év múlva felülvizs­gálatra visszamentem, nem jöttem többet haza. Hamarosan Ádám György főlelkész hívására Münchenbe kerültem ifjúsá­gi magyar lelkésznek. — Bodnár Gábor kérésére pedig hamarosan elvállalta az euró­pai IV. cserkész kerület vezetését. „A külföldi magyar cserkész szét­szóródva, sok országban él —fogalmaz Bodnár. —Feladata kettős. Becsülettel dolgozik az országért, amely befogadta, vagy amelyben született. Am éppen úgy szolgálja a magyarságot is, amelyhez kul­túrája, családi és nemzeti hagyományai kötik. Ezért a világ egyetlen cserkészeteként az Isten, haza és embertárs mellett a magyarság szolgálatát is vállalja. ” Mint ismeretes, az ön munkájának eredmé­nyeként Európában hamarosan 25 cserkészcsapat kezdte meg mű­ködését. Hogyan fogott hozzá a szervezéshez? — Körbejártam a környező országokat és fiatal vezetőket kerestem. A többi kontinensen néhány cserkészcsapat már működött, csak össze kellett őket fogni. így alakult meg a Kül­földi Magyarok Cserkészszövetsége. Ma már Erdélyben 25 magyar csapat, Kárpátalján 20, Szlovákiában is jó néhány csa­pat tevékenykedik. — Mi az ars poeticája ennek a nehéz, ugyanakkor szép életpá­lyának? — Az ifjúság szeretete. Gyermekkoromban kitűnő cser­készvezetőim voltak, főleg papok, akik belémoltották az ifjú­ság, a cserkészet szeretetét. Ez éltetett egész életemen át. —Hol érzi otthon magát: Münchenben vagy Magyarországon? — München támaszpont, ami arra jó, hogy segítséget nyújthassak idehaza vagy a világ bármely pontján. De Magyar­­országon vagyok otthon, mert ez a szülőföldem, ez a hazám, és ezen nem változtatott se börtön, se semmi. Bennem nincs bosszú, nincs gyűlölet, én a megbocsátó szeretet jegyében él­tem és élek. Frigyesy Ágnes

Next

/
Oldalképek
Tartalom