Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)
1995-04-01 / 4. szám
1995. április Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 13. oldal Százesztendős székely kívánság Orbán Balázsnak önerőből szobrot állítottak Székelyudvarhelyen Irodalmi és egyben tudományos értékű fő műve a hatkötetes Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból. Emigrációból való hazatérése (1859) után azonnal hozzákezdett az anyaggyűjtéshez és a kötetek megírásához. Az Udvarhely-széket bemutató első kötet 1868-ban jelent meg, a következő évben Csík szék és Háromszék, 1870-ben Maros szék, 1871-ben Aranyos szék, míg 1873-ban a Barnaság került sorra. Monumentális mű, eladdig páratlan a magyar monográfiaírásban. Orbán Balázsnak nem ez volt az első irodalmi alkotása. Szintén hatkötetes műben dolgozta fel középkeleti emigrációs élményeit, Utazás Keleten címmel, amelyet még hazájától távol írt, majd itthon jelentetett meg 1861-ben. Huszonhárom éves korában eljut Londonba, s ott nemcsak Mazzinivel köt ismeretséget és Louis Blanckal barátságot, hanem rendszeresen látogatja a British Museumot és tanulmányozza Európa és magyar hazája történetét, az irodalmi alkotás és a tudományos kutatás módszereit. Az akkoriban korszerű társadalomvizsgálat ismeretében járja be az egész Székelyföldet, hat év alatt mintegy 500helységet. Tanulmányozza a levéltárakat, a helyi eklézsiák iratait, feljegyzi a mondákat, énekeket, elbeszélget az öregekkel, a helytörténet „nótáiéival”, és mindenütt fényképez. Ez teljességgel új, Orbán Balázs a maga nemében Erdélyben a fényképészet úttörője is volt. A legszegényebb báró, mert rangja szerint arisztokrata lett volna, de címét „nem viselte”, könyveit maga terjesztette. Becsöngetett az előfizetők házába, és átadta az új abb kötetet, a háziaknak meg sem mondva, hogy a szerző áll előttük. Népszerű könyv lett a Székelyföld leírása, mindennapi olvasmány a székely papok, tanítók, tanult gazdák és iparosok otthonaiban. Ennek tulajdonítható a hatása is. A Székelyföld lelki egységét teremtette meg. Addig a háromszéki, csíki, udvarhelyi és marosmenti székelyek tudata nem volt annyira összeforrva, gondolkodásuk nem volt annyira egységes, mint Orbán Balázs művének, gondolatainak szétsugárzásától kezdve. Másfél évtizeddel fő művének befejezése után megírta Torda város és környéke monográfiáját is. Tíz évig dolgozott rajta. A korabeli tudományosság becsben tartotta munkásságát, a Magyar Népköltési Gyűjtemény című sorozatban mintegy tíz néprajzi tárgyú közleménye jelent meg. 1887- ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Miről tarthatta volna székfoglaló beszédét, ha nem A székelyek származásáról és intézményeiről? Örökölte a székelyek lobogó szabadságvágyát. Az 1848-as szabadságharc Konstantinápolyban találta. Görög származású nagyanyja örökségét átvenni utazott oda az Orbán család. Török földön szabadcsapatot szervezett és elindult Erdély felé. Vidinnél éri el a bukás híre. Visszatér Törökországba, csatlakozik a Kossuth-emigrációhoz. Kiutahiában meghiúsít egy merényletet, megmenti Kossuth Lajos életét. Bécs erre kikéri mint katonakötelest. Orbán Balázs ekkor veszi Nyugatnak útját. Londonban könyvtári búvárkodása mellett kitanulja az órás mesterséget, mert valamiből meg kell élnie. Az angol fővárosból Jersey, majd Guemesey szigetére hajtja kalandos természete, de itt Victor Hugo társaságában megtelepszik, több évet tölt el mellette. A romantikus nagy francia író megszereti a lobogó lelkű, bujdosó székelyt, azt mondja róla, hogy száz ilyen forradalmárral képes lenne megdönteni Hl. Napóleon zsarnoki uralmát. Idehaza az 1867-es kiegyezés után bekapcsolódott a magyar politikai életbe, parlamenti képviselő, szenvedélyesen sürgeti szülőföldje, a Székelyföld iparosítását. A Nyugaton megismert műszaki haladást szeremé minél gyorsabban meghonosítani Erdélyben. Forrón szerette a székely népet, a magyar nemzetet, de ez nála soha nem jelentette más népek gyűlöletét, megvetését. Utolsó parlamenti felszólalásában például a Naszód-vidéki románság, a volt határőrök ügyében szállt síkra. „Családdal nem lévén megáldva, a magyar népet tekintem családomnak, s azt kívánom főörökösömnek tenni” — írta végrendeletében. Kölcsönös volt a szeretet az író és népe között. Orbán Balázsban a székelység a maga szabadságszerető szellemének megtestesítőjét és éltetőjét látta. Temetésekor, 1890-ben, Székelyudvarhely gyászt öltött. Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia történeti osztályán a kor jeles tudósa, Jakab Elek búcsúztatta. Azóta is a Székelyföldön minden évforduló alkalom volt az Orbán B alázsra való tisztelgő emlékezésre. Szinte minden emlékbeszéd kitért arra, hogy itt lenne az ideje szobrot emelni „a legnagyobb székelynek” Udvarhely városában, amelynek határában, Szejkefíirdőn örök álmát alussza. Születésének századik évfordulóján, 1929-ben bizottság alakult szoborállításra, pénzt gyűjtöttek, egy gipszportré elkészült, de a szobor mindeddig elmaradt. Székely sors, hogy Háromszék nagy fiának, az ágyúöntő Gábor Áronnak, a 48-as szabadságharc hősi halottjának is csak két évvel ezelőtt sikerült végre szobrot állítani a szülőhelyén, Bemekben. Kisebbségi sorsában az utóbbi háromnegyed évszázadban ismerte fel még jobban a székelység Orbán Balázs örökségének fontosságát nemzeti megmaradása szempontjából. Teljesült az, amit akadémiai emlékbeszédében Jakab Elek mondott: „A Székelyföldet és népéletet a múlt alkotásaiban s a jelen megnyilvánulásaiban egész mélységéig úgyszólva felásta, felszántotta, a nemzeti fejlődés új csírájának elfogadására képessé tette.” A román főhatalom éppen azért látta Orbán Balázs szellemében egyik fő ellenségét, mert ez a szellem ellent tudott állni a románosítási rohamoknak, a székelység népi élete elsöprésének, az erőszakos beolvasztásnak. Pusztán azáltal, hogy ébren tartotta a történelmi örökséget. S noha Orbán Balázs mindig barátja volt más népeknek is, tisztelettel írt a németekről, románokról, Erdély népeiről, kikiáltották a román nép ellenségének, magyar nacionalistának, akit mindenképpen el kell feledtetni az újabb nemzedékekben. A Székelyföld leírása első kötetének centenáriumán megpróbáltuk Orbán Balázs emlékét ébresztgetni. Sikerült is egy mai valóságot bemutató barangoló könyvet megjelentetni 1969-ben, Mikó Imre tanulmányával, Fodor Sándor és e sorok írója riportjaival. Úgy éreztük, ilyképpen tiszteleghetünk az írói szociográfia úttörője, első erdélyi mestere előtt. De a tervbe vett Orbán Balázsválogatás megjelenését már kíméletlenül megakadályozta a román cenzúra. Két év múlva kötet jelent meg, Erdélyi Lajos gondozásában, Orbán Balázs előkerült fényképeiből. Majd megint csend, némaság, az emlékezés szigorú tilalma. Ez a hosszú, makacs tilalom is magyarázza, hogy 1989 után, a szabadabbá lett székelyföldi légkörben soha nem ismert kultusza támadt Orbán Balázsnak. Sepsiszentgyörgyön füzet alakban kiadták a Székelyföld leírásá-t. Művelődési egyesület alakult Orbán Balázs nevével Székelyudvarhelyen. Emlékünnepségeket rendeztek a tiszteletére. Újra előkerült a szoborállítás terve, mígnem most, február elején Székelyudvarhely főterén felavatták „a legnagyobb székely” szobrát, Hunyadi László marosvásárhelyi művész alkotását. A Székelyföld, az erdélyi magyarság örökké emlékezetes ünnepe volt az avatás. Azzá tették nemcsak a hatalom tiltása ellenére kitűzött nemzeti zászlók, a bukaresti fenyegetőzés ellenére elénekelt Magyar Himnusz, az elhangzott fontos beszédek, Sütő András, Markó Béla vagy a Csoóri Sándor nevében szóló Patrubány Miklós szavai, de ugyanígy tízezrek imádságos hangulata, egy népcsoport és vele az egész nemzet élniakarásának erőteljes kinyilatkoztatása. Egy olyan ember kellett ehhez a szoborállításhoz, mint Ferenczy Ferenc, Székelyudvarhely választott polgármestere, aki vállalta a felelősséget azért, ami a világ legtöbb helyén magától értetődő lenne, de Romániában halálos bűn: a nép szabad ünneplése nagyjai előtt. Alig széledt szét az ünneplő sokaság, Bukarest máris megindította dühödt támadását a szoboravatás és a polgármes-Albcrt Levente felvétele tér ellen. Ferenczy leváltását emlegetik, talán meg is teszik. A tobzódó román nacionalizmus manapság bármit megtehet a Székelyföldön. De Orbán Balázs bronz-alakja ezentúl minden pillanatban emlékeztet arra, amit eddig a könyvei sugároztak: a székelység magyar múltjára és elpusztíthatatlan magyar jövőjére. A szoboralak helyett, a nevében méltó utóda, Sütő András mondotta a felejthetetlen ünnepségen: „Nekünk az a dolgunk, hogy visszaállítsunk minden ledöntött szobrot, minden levert emléktáblát, visszavegyünk mindent, ami a miénk volt valamikor... A magyar nemzet legerősebb törzse a székelység, és aki a székelység gerincét veszi célba, az az összmagyarságot akarja megsemmisíteni. Jól tudjuk, hányszor próbálták már szétrobbantani ezt a hatalmas erőt jelentő embertömböt." Megpróbálhatják ismét. Megint csak hiába. Nem lehet megölni az életet. B.Gy. , Szülőfalum, te kedves, te drága!” Hazahívó szülőföld Nagy évforduló megünneplésére készül nemzetünk, a nagyvilág legkülönbözőbb országaiban szétszórtan élő magyarság: 1996-ban lesz 1100 esztendeje, hogy honalapító őseink letelepedtek a Kárpátmedencében; végérvényesen hazát találtak egy messziről, a történelem mélytengerének partjairól érkezett nép számára Európának ezeken a dús legelőkben gazdag, friss vizeket kínáló tájain. S házathazát építettek eljövendő nemzedékek számára. A honfoglalás közelgő millecentenáriuma termékenyítő alkalom lehet a hovatartozás tudatában gyökerező magyar nemzeti gondolat sokoldalú, alkotó szellemű kibontakoztatására, évszázados értékeink, kultúránk kincseinek felmutatására, egybekapcsoló eszményeink megvallására, függetlenül attól, hogy Montreálban vagy Kecskeméten, Csíkszentdomokoson vagy Pozsonyban élünk - adó-verő - sorsunk rendelése folytán. Sokfelé folynak már az előkészületek a honalapítás méltó módon való megünneplésére. (Világkiállítás azonban, sajnos, nem lesz Budapesten.) Hadd tegyem közhírré, hogy Erdély földjén, Marosvásárhelyt is szárba szökkent egy kezdeményezés, aminek a kivitelezése csakis széles körű nemzeti-társadalmi összefogás révén lehetséges. Dr. Ágoston Albert református egyházmegyei főgondnok az év elején felhívást tett közzé a sajtóban, javasolván, hogy „a Kárpát-medence térségében lakó összes magyarság, tehát minden város, de főleg község és falu magyarsága kerekedjen fel, mozduljon meg, mint hajdan, a honfoglalás idején, és szervezzen megemlékező ünnepségeket. Ezekre az ünnepségekre hívja haza afalvakból, városokból eltávozott, sőt származó, más tájakon, külföldön élőfiait falutalálkozóra, akikről talán már el is feledkeztek, vagy akiket, főleg fiatalokat, nem is ismernek”. Tehát: mindenütt szervezzünk a falvakban, községekben, városokban olyan összejöveteleket, amelyek a rokoni-baráti találkozás meghitt örömén és élményén túl a szülőföld iránti hűséget, a támogatósegítőkészséget is kifejezésre juttatják. (Dr. Ágoston Albert felhívásának címe: Szülőfalum, te kedves, te drága!) Bizonyára emlékezetes maradna minden magyar közösség számára az a nap, mikor hazaérkeznének a messzi távolban élő elszármazottak, azok is, akik eltávozásuk óta még soha nem látogattak haza. A hazahívó-vendéglátó falu pedig erre az alkalomra illő módon felkészülne: mindenki rendet teremtene a háza táján, a lehetőségek szerint kijavítgatnák az utakat, a hidakat, a kerítéseket, és így tovább. Hogy ne kelljen szégyenkezni... Ennek az évfordulós „hazavándorlásnak” a megszervezése, lebonyolítása persze nem akármilyen erőfeszítést igényel. Elsőrendűen fontos volna a történelmi egyházak cselekvő bekapcsolása. Erdélyben a Romániai Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nyújthat — leginkább helyi szervezetei révén—hathatós segítséget a falutalálkozók előkészítéséhez, megszervezéséhez. De számítani lehet bármely más egyesület, intézmény, vállalat, alapítvány, sőt magánszemély erkölcsi és anyagi hozzájárulására is. Gyakorlatilag első lépés lenne helységenként a meghívandók pontos címlistájának elkészítése. Ami beható tájékozódást, körültekintést kíván. Aztán minél előbb meg kellene határozni a tervezett találkozó időpontját. Nincs idő a halogatásra; még ezen a nyáron (legkésőbb az ősz folyamán) postázni kell a meghívókat... A kezdeményező felhívás máris egyetértő-pártoló visszhangra talált. Például az EMKE Maros megyei szervezete azonnal magáévá tette a gondolatot, és egy kis faluban, Mezőkölpényben el is vetette a magot. Nem véletlenül épp ez a mezőgazdasági falucska lett a melegágya az 1996-ban megrendezendő falutalálkozók ügyének: Kölpény vitathatatlanul Árpád-kori magyar település a történelmi Székelyföld legnyugatibb csücskében, ahogy neve is tanúsítja. (Az Anonymus-krónika három ízben említi ama Kölpény vezért, aki Botond apja, Tas nagybátyja volt. Györffy György professzor a Gesta Hungarorum 1977-es kiadásához írt jegyzeteiben olvashatjuk: a Kölpény név „öszetartozik a negyedik besenyő törzs nevével, melyet Németh Gyula méltóságnévnek fejtett meg") Minden völgy, minden domb — a Korhány, a Vérpad, a Bocsok meg a többiek — a mi forgatagos történelmünkről beszél itt. Orbán Balázs a múlt század második felében még megragadóan „csinosnak” látta Kölpényt. Elnéptelenedő, magára hagyott, pusztuló település lett belőle. Veszélyeztetett. Végvár. Megnyomorodott életében talán sorsfordító lehetne egy ilyen találkozó... Volt nemrég egy szűkkörű tanácskozás Marosvásárhelyt, mely alkalommal a falumonográfiák elkészítését, a műemlékek számbavételét, a helynevek összeírását szorgalmazva, ezeknek a munkálatoknak a nemzetmegtartó jelentőségét hangsúlyozták az egybegyűltek. Valóban: meg kell írni az erdélyi (és nemcsak erdélyi) magyar falvak, települések történelmét, közkinccsé kell tenni ezeresztendős ittlétünk perdöntő bizonyítékait. A legkisebb helység templomai, haranglábai, dűlőnevei is hitelesen vallanak a faggatható múltról. És milyen szép ajándék lenne, ha a jövőben sorra kerülő találkozókon minél több ilyen kötetet, tanulmányt vehetnének kézbe az egybesereglett falusfelek. Hogy kiolvashassák belőle a szülőföld hazahívó üzenetét. Nagy Pál Székely Faluért Alapítvány 4000 Sepsiszentgyörgy, Bánki Donáth 40, Románia A Székely Faluért Alapítványt abból az elgondolásból hoztuk létre, hogy elősegítse a romániai magyar társadalom anyagi gondjainak megoldását, mindenekelőtt a magántulajdon gyarapodását, a privatizációt és a piacgazdaságon alapuló reformokat. — Az alapítvány létesítésének célja a mezőgazdasági területek ésszerű kihasználása, a falvak gazdasági, társadalmi és kulturális színvonalának emelése. — A közösségek közötti együttműködés, a kölcsönös segélynyújtás és szolidaritás elősegítése, valamint ezen közösségek és különböző bel- és külföldi személyiségek és szervezetek közti kapcsolatok kiépítése. —Az egyéni gazdák, gazdaságok, farmok és magánjellegű szövetségek megsegítése megfelelő mezőgazdasági gépekkel és felszerelésekkel, magas biológiai értékű vetőmagokkal és növényvédő szerekkel. — A modem növénytermesztési és állattenyésztési technológiára vonatkozó információs adatszerzés és dokumentáció biztosítása, ezeknek a termelők rendelkezésére bocsátása. — A magánjellegű termelés anyagi alapjának megteremtése. A Székely Faluért Alapítvány „KALÁKÁT” hirdet a romániai magyar társadalom anyagi gondjainak megoldását célzó pénzügyi intézet kiépítéséhez szükséges pénzalap előteremtésére. A „KALÁKA”meghirdetése a romániai magyar társadalom összefogását, szolidaritását és önsegélyezését jelöli meg mint legfontosabb módozatot a falusi társadalom megerősítésére. MHB (Magyar Hitelbank), Budapest: FORINT: 222-214897021; DEVIZA:218160-1351 Király Károly elnök
