Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)

1995-04-01 / 4. szám

1995. április Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 11. oldal ÁPRILIS Szent György hava: Tavasz „Süss föl nap, Szent György nap, kertünk alatt a kis bárány majd meg­fagy. Terítsd le a köpönyeged, adjon Isten jó meleget.” Április elsejét a bolondok napjá­nak tartják. Ezen a napon született az áruló Júdás és e napon került a pokol­ra; ezért szerencsétlen nap is. A régi kalendáriumok virágnyitó Szent György havának nevezték áprilist, a­­mely a szeszélyes tavasz legszeszé­lyesebb hónapja. Erre utalnak a vonat­kozó népi szólások: az áprilisi hó nem jó; a hideg április esős esztendőt jósol, ugyanezt jelzi az áprilisi mennydör­gés is. Ha Irén napján (6.) esik, szűk esztendőt, de ha Szent Györgykor (24.), a varjú elbújhat a vetésben, jó termést várhatunk. Szent Márk napján (25.) figyeljük a fülemülét: ha énekel, azzal jó tavaszt, de ha hallgat, akkor változékony tavaszt jelez. Virágvasámapra a ház asszonyai nagytakarítással készülnek, hogy a feltámadott Krisztus tiszta házba tér­jen be Húsvét napján. Az Ipoly men­tén minden valamirevaló ember meg­mosdik a folyóban. Húsvét szép szo­kása a locsolkodás. A csíki székely legények köszöntőjével emlékeztes­sünk erre: „Hallottuk, hogy kegyel­metek kertjében van egy szép liliom­szál, mely herx’adásnak indult. Eljö­­vénk ezért, hogy ezen szép virágszálat megöntözve, hervadásnak ne enged­jük. " Öntözzük meg lányainkat, hogy ne hervadozzanak, hanem egészséges kis magyarok képében sok gyümöl­csöt teremjenek, mert arra nagy szükségünk vagyon... Nem múlhat el ez a hónap Teleki Pálra való emlékezésünk nélkül. 1941. április 3-án, 62 éves korában végzett magával az államtudomány és politikai földrajz világhírű tudósa mi­niszterelnöki minőségében, tiltakozá­sul az ellen, hogy Hitler kívánságára a magyar hadsereg részt vállaljon Ju­goszlávia megszállásában és ezzel be­lesodródjék a háborúba. Teleki a geopolitikának nemzet­közileg elismert szaktekintélye volt, s 1919-től a József Nádor Gazdasági és Műszaki Egyetem szaktudományá­nak professzora. Nevéhez fűződik egy igen fontos atlasz elkészítése, amely japánul jelent meg „Atlasz a japán szi­getek kartográfiájának történetéhez” címmel. Jelentős az „Amerika gazda­sági földrajza" című munkája, vala­mint „Magyarország néprajzi térké­pe” és „A földrajzi gondolat történe­te”. Hazánk földrajzi helyzetével és az ország történeti sorsával foglalko­zó előadásait „The Evolution of Hun­gary" címmel saját fordításában je­lenteti meg. Nevéhez fűződik a Ma­gyarságtudományi Intézet és Györffy István javaslata alapján a Táj- és Nép­kutató Intézet megalapítása. Kevesen tudják, hogy a harmincas években tu­dósként és politikusként odaadó tá­mogatója volt a falukutató munkának. 1936-ban a dunántúli „egyke” kérdé­séről megjelent szociográfiai tanul­mánykötethez (Elsüllyedt falu a Du­nántúlon, Kemse község élete) Teleki írta a méltató előszót. Az államférfi Teleki 1939 szep­temberében visszautasította, hogy a Harmadik Birodalom hadserege ha­zánkon átvonulva támadja meg Len­gyelországot, majd megnyitotta az or­szág határait a lengyel menekültek előtt. Tette ezt akkor, amikor az USA még távol tartotta magát a háborútól, a semleges Svédország az első felszó­lításra megnyitotta határait Norvégia német lerohanására, s Európa orszá­gai sorra omlottak össze a német tá­madások hatására. Hogy nemzetét a szerinte remény­telen kimenetelű háborúba való bele­­sodródástól visszatartsa, életét áldoz­ta. Elmondhatjuk, hogy Horthy Teleki Pál testén keresztül vitte bele a II. vi­lágháborúba a nemzetet. A miniszter­­elnök holttestét a kapucinus kolosto­ráról híres Máriabesnyőn temették el. Winston Churchil Teleki önkéntes ha­lálát méltatva úgy nyilatkozott az an­gol parlamentben, hogy az eljövendő béketárgyalásokon egy széket üresen kell hagyni a náci őrület mártírjának emlékére. Hogy ez nem történt meg, az nem Teleki Pált minősíti... Kelemen Sándor Párizs árnyékában (Folytatás az 1. oldalról) sértették meg jóvátehetetlenül, más né­pek hasonló igazsága nevében. Trianon bukott béke marad mindörökre a történe­lemben, mert már létrejöttekor az volt, hiába őrizték katonai szövetségek félel­metes fegyverei: nem tudta összeegyez­tetni a népek külön-külön igazságait. Ki­induló pontja lett, hivatkozási alap min­den további igazságtalansághoz. 1920 óta a békerendező szándékok már nem a né­pek önrendelkezésének érvényesítéséhez nyúlnak vissza, hanem Trianonhoz mér­nek minden szándékot, tettet, tán még az erkölcsöt is (ami egyébként a politikában ismeretlen, nagyhatalmak politikájában különösen). így a második világháború után, az 1947-es békében, amelyet szintén Párizs­ban kötöttek meg. az alap, a béke szilárd­nak hitt fundamentuma — a trianoni ha­tárok lettek. Hiába a háború rettenetes ta­pasztalata! A győztesek semmit nem ta­nultak és mindent elfelejtettek. Számunk­ra, magyarok számára meg is tetézték Tri­­anont három Moson megyei falu elcsato­­lásával és a „kisebbségi záradékok” kiik­tatásával. A kisebbségek sorsát az elnyo­mó országok belső ügyévé tették. Ennél nyíltabb kiszolgáltatottságot el sem lehet­ne képzelni. Cinikus fölényeskedéssel az angol küldött ajánlott egy másik megol­dást is a Kárpát-medence magyar kisebb­ségeinek: olvadjanak már be, ne zavarják mindegyre a győztesek jól megérdemelt nyugalmát. Új abb menekülési hullám (mint 1920- ban) és asszimilációs alámerülés kínálko­zott menedéknek százezrek számára. E- zért lett az 1947-es párizsi béke „második Trianorí’-ná. A harmadik nagy bukás nem egy bé­kekötés volt, háború után, hanem két ál­lampárt egyezkedése: Kádár és Ceauses­­cu 1977-es nagyváradi és debreceni talál­kozója. Árnyként ott lebegett fölötte a szovjet világbirodalom érdeke — ezúttal Párizs helyett Moszkva! —, mely érdek megint csak csendet és nyugalmat köve­telt meg, hogy a sztálini világuralmi ter­veket az újgyarmati népek összefogása valósíthassa meg. Kádár kényszerű „in­ternacionalizmussal” ismerte el, hogy az erdélyi magyarság sorsa, helyzete Romá­nia belügye, s néhány apró könnyítést próbált kiharcolni, amiket aztán a romá­nok soha nem tartottak be. Trianon nélkül elképzelhető lett volna-e ez? Most ismét egy nagyhatalom ábránd­ja akarja—most is saját érdekei szerint— megteremteni a mi békénket, amit pedig csak mi tudnánk, ha engednék ezt nekünk. Érdeklődéssel kaptuk fel a fejünket kö­zép-európai tájakon, mikor két évvel eze­lőtt az újdonsült francia miniszterelnök, Édouard Balladur kidolgozta a nevéhez kapcsolt tervet térségünk politikai és biz­tonsági stabilitására. Úgy tűnt, hogy az Iz­mirben született, örmény-perzsa kereske­dőcsalád sarja érzékeny a nemzeti kérdés­re, érti is, tehát életrevaló ötletekkel lepi meg az öreg Duna-táj fiatal népeit. Való­ban, a Balladur-tervben — a biztonság jegyében—a nemzetek összefogása sze­repelt és még kisebb határmódosításokat is kilátásba helyezett. Vagyis megtörte Versailles, Trianon huszadik századi „szentszövetségét”, a hajdani győztesek riadalmát minden változástól. Csakhogy időközben a kisebbségtartó európai or­szágok egyik-másika hevesen ellenezte a határváltoztatásoknak még a gondolatát, elvét is, és Balladur annyira szereti a bé­két, hogy lemondott saját józanságáról is, megint csak a kisebbségek kárára. Nem békevágy ez, hanem hatalmi am­bíció, feltörés a csúcsra. Az idén elnököt választ Franciaország. Balladur az elnöki székbe kívánkozik. Hozományként pedig a kelet-európai békét ígéri választóinak. Mégpedig „sztahanovista eljárással” pa­rancsolt békét. Ha nem megy másként. Mert mindenképpen mennie kell. Bármi áron. Fejünk, lelkünk, reménységeink, bizalmunk elvesztése árán is. Balladur­­nek magyar fájdalmak és önfeladások kí­sérik az útját az elnöki szék felé. Ha el­érkezik oda egyáltalán... De mi itt maradunk, mindenképpen, a fél békességünkkel, csonka hitünkkel, megroggyant önbizalmunkkal. Balladur elhatározta, hogy meg kell kötni a ma­gyar-szlovák és lehetőleg a magyar-ro­mán alapszerződéseket. Milyen áron? Kereskedő ősei bizonyára latolgatták a portékák árát is. Neki nem számít az ár, ha azt nem ő fizeti meg. Elszomorító, hogy a most hivatalban lévő elnök, Francois Mit­terrand felismerése nem ért el a szocialis­ta politikus utódlására készülő Balladur­­hez: „...A nacionalizmusok elszabadulása és a nemzeti törekvések felerősödése ... hozzáadódik ahhoz a történelem kezdeté­től létező díszlethez, hogy mindnyájan a győztes törvényének vagyunk alávetve. A békét mindig a győztesek diktálták, akik általában a szemet szemért, fogat fogért elvet alkalmazták... A győztesek békéje, e század összes békeszerződései, főleg az 1914-től 1918-ig tartó háborút követő békeszerződések, kezdve a ver­­sailles-i szerződéssel, de ugyanúgy az 1947-es szerződés is, és amelyek ezt kö­vették, mind igazságtalan békeszerződé­sek voltak. A győztes dicsőségét, hata­lomvágyát vagy azonnali érdekeit szol­gálták, mindig figyelmen kívül hagyták a történelmi, földrajzi, szellemi vagy etni­kai realitásokat. Az elkövetkező háború drámája mindig le volt írva az azt megelő­ző békeszerződésben.” Győztesek békéje—legyőzőitekkel. Van-e különbség Apponyi Albert gróf 1920-as és Hóm Gyula szocialista mi­niszterelnök 1995-ös aláírása között? A történelem azt a nagyhatalmi kényszert fogja feljegyezni, amely mind a két aláí­rást kierőszakolta. Nagy távlatban talán nem is érdemes vitatkozni a megkötött magyar-szlovák és a tervezett magyar-ro­mán alapszerződésekről. Döntő hiányuk, hogy nem a népi kiegyezés, nem a népi igazságérzet szellemében fogantak. Nyil­ván nem egyszerű diktátumok, a szlovák kormány kényszerült elfogadni az „euró­pai normák” egyikét-másikát, de mit ér ez, ha azon nyomban, még az ünnepélyes aláíráskor átnyújtotta jegyzékét a kisebb­ségi jogok másmilyen értelmezéséről? Van olyan előirányzat ebben a szerző­désben, amit az erdélyi magyarok is szí­vesen elfogadnának. ígéret tétetett az a­­nyanyelvű oktatásra—még ha bizonyta­lan ígéret is, amely egyébként szöges el­lentétben áll a hatályos és gátlástalanul al­kalmazott magyarellenes, a magyar okta­tást sorvasztó szlovák kormányprogram­mal, az alternatív iskolák erőszakolásával —, a nemzeti kisebbségek védelmét nem tekintik az államok kizárólagos belügyé­­nek; kimondja az alapszerződés, hogy „a nemzeti kisebbséghez tartozó szemé­lyeknek joguk van egyénileg vagy cso­portjuk tagjaival együtt szabadon kinyil­vánítani, megőrizni és fejleszteni saját etnikai, kulturális, nyelvi vagy vallási i­­dentitásukat és megőrizni, illetve fejlesz­teni kultúrájukat, annak minden vonatko­zásában”. Elfogadnák az erdélyi magyarok azt a kitételt is, persze, megfelelő garanciák mellett, amely szerint „a Felek tartózkod­nak olyan intézkedésektől, melyek meg­változtatnák a népesség számarányát a nemzeti kisebbségekhez tartozó szemé­lyek által lakott területeken, és amelyek korlátozzák ezen személyek jogait és sza­badságjogait, amivel a nemzeti kisebbsé­gek kárára volnának”. Szívesen fogadnák azt Erdélyben, ahol ennek az alapvető nemzetközi, ENSZ által szentesített jog­nak a semmibevételével - egyelőre a Szé­kelyföldön kívül - a román főhatalom mindenütt drasztikusan megváltoztatta városok, vidékek etnikai összetételét. Igaz, hogy a Felvidéken soha nem volt ilyen hatalmas arányú a szlovák betelepí­tés. Még a diktatúra időszakában is meg­hiúsultak az ilyen kísérletek a helyi ma­gyar lakosság konok ellenállásán. Egyéb­ként a magyar-szlovák alapszerződés semmilyen új jogot nem eredményezett a felvidéki magyarság számára, csupán ko­difikálta azokat, amiket ez a nemzeti kö­zösség az elmúlt öt esztendőben, a „bárso­nyos forradalom” óta kivívott magának. Sírjunk vagy örüljünk az alapszerző­désnek? Aligha van alapja annak, hogy a kormány sikernek tekintse az aláírását. Aligha van joga az ellenzéknek a túl heves tiltakozáshoz, hiszen a megelőző, semmi­vel sem jobb magyar-ukrán alapszerző­dést az ő akarata, aláírása avatta a magyar önfeladás első példájává! Nem sír és nem örül a közvetlen érde­kelt, a felvidéki magyarság sem. A három magyar szövetséges párt, más-más hang­súllyal, de ugyanazt vallja: elfogadja a té­nyeket, és immár hozzákezd a további, még keményebb küzdelemhez a területi autonómiáért. Számukra ezt tűzte napi­rendre a történelem. Miként Duray Mik­lós mondta az egyik televíziós beszélge­A debreceni Bányai Júlia Általános Iskola ének-zene tagozata tavaly ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Köszöntötte első karnagyát, Kissné Weiser Katalint, aki áldozatos munkájával megalapozta az isko­la gyermekkórusának országos és nemzetközi hírnevét. A kórus élén 1988 óta Tóth Ágnes, Kissné Weiser Katalin egykori ta­nítványa áll. A fiatal és tehetséges karnagy irányításával a kórus pályája töretlenül ível felfelé. Kiemelkedő szerepet vállalnak Debrecen város és az egész ország zenei életében, rendszeresen fellépnek a város Filharmo­nikus Zenekarával és a Kodály Kórussal. Hazai és külföldi koncerteken, fesztiválokon és versenyeken eredményesen vesznek részt. A Magyar Rá­dió évente készít velük felvételt. Legutóbbi és legjelentősebb eredményü­ket a debreceni Bartók Béla XVI. Nemzetközi Kórusversenyen érték el 1994-ben, ahol a gyermekkarok kategóriájában I. helyezést értek el, valamint megkapzták„A Legjobb Magyar Gyermekkar” különdíját. A nemzetközi zsűri Tóth Ágnes munkáját Kamagyi Különdíj jal ismerte el. A gyermekkórus a verseny után meghívást kapott az 1995- évi Des Moines International Children's Choral Festivalra, melyet július 4- 9- között rendeznek meg Des Moines-ban, Iowa államban. A versenyt eb­ben az évben a közép-európai zene bemutatásának és megismertetésé­nek szentelik. A kórus meghívása megtisztelő, mivel hazánkat és régiónkat képvisel­heti a főleg dél- és észak-amerikai kórusokból álló mezőnyben. Az utazás költsége kb. 4,5 millió forint, mely — az iskola és a családok szűkös anyagi helyzete miatt—jelenleg nem áll rendelkezésre. Az iskolavezetés azt szeretné, ha a szülők anyagi helyzetétől függetlenül utazhatna minden gyermek, akinek a szakmai munkája, felkészültsége megfelelő. Ezúton kérjük a Nyugati Magyarság olvasóit, hogy önzetlen adomá­nyaikkal támogassák a Bányaijúlia Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola Gyermekkórusát, hogy eljuthasson a Des Moines-ban megrendezésre ke­rülő versenyre, és öregbíthesse városunk és hazánk hímevét a világban. Adományaikat a Nyugati Magyarság montreáli /dollár/, illetve buda­pesti /forint/ szerkesztősége címére kérjük eljuttatni „Gyermekkórus” megjelöléssel. Koncz József igazgató tésben: ha szabadságukat nem kapják meg, akkor nincs más lehetőségük, foly­tatniuk kell békés szabadságharcukat. Még akkor is, ha Meciar és főleg Bal­ladur ezt a békét egészen másként értel­mezi! Bejárta a világsajtót az aláírás fény­képe . Meéiar és Hóm Gyula kezet ráznak, mögöttük, kiemelkedően, mosolyogva, diadalittasan tapsol Edouard Balladur. Készültek ilyen felvételek a szovjet világ­­birodalom idején is, ott a magyar és cseh­szlovák, román „békekötők” fölött Sztá­lin generalisszimusz fényképe volt látha­tó. Mert személyesen nem ereszkedett le addig, hogy fizikai valójában is jelen le­gyen a gyarmati kormányzók kéznyújtá­sánál. Sztálin és Balladur! Groteszk ha­sonlat. De ha groteszk, hát fokozzam egy keveset! Sztálinnak sok jót nem köszön­het az erdélyi magyarság. De néha azért meglepetések érhetik a korabeli újságok búvárlóit. Például a Népi Egység 1946. április 3-i számában Victor Eftimiu, a korszak talán legnagyobb román írója és a mi őszinte barátunk elmondta moszkvai látogatását egy hivatalos román küldött­ség tagjaként. „Sztálin vezértábomagy érdeklődött az erdélyi magyar iskolák működése iránt. Ismertettük ezt a kérdést is és közöltük, hogy ma Erdélyben szaba­don működnek a magyar elemi és közép­iskolák és megnyitotta kapuit a magyar egyetem is. Közöltük továbbá azt is, hogy Kolozsvárott egy magyar nyelvű állami színház is működik. Mindez láthatólag tetszésére volt a vezértábomagynak...” Vajon Édouard Balladur megkérdez­te-e az aláírás fényes ünnepsége után Me­­öiar úrtól, hogy vannak-e magyar iskolák a Felvidéken, mikor hozzák létre az önál­ló katolikus magyar püspökséget, és így tovább? De vajon Balladur tudja-e egyál­talán, hogy milyen jogai, iskolái, álmai és reménységei vannak 600 ezer magyarnak a Felvidéken? Ez az összevetés — tán fölösleges bi­zonygatnunk — egyáltalán nem Sztálin dicsőítése kíván lenni. De ha még ő is... Szacsvay Tamás Kedves Olvasónk! Amennyiben módjában áll, legyen Ön is tagja a Nyugati Magyarság Baráti Köré nek! Tagsági díja: min. $100.­­____________________________ INTERART * Interior Design & Art Studio George Berényi i.s.i.d. 6116 Borden Circle, Las Vegas, NV 89107 Phone (702) 877-1825 /--------------------------------------------------------------------------------------------------'N FÁJDALOMMENTES OLTÁS! Tű nélküli injekciós készüléket ajánlunk forgalmazásra. Az oltás teljesen fájdalommentes és nem hagy hátra látható nyomot. A készülék preventív védőoltásra és inzulin beadására alkalmas. Hortobágyi Vállalkozásszervező BT. 4071 Hortobágy, Borsós u. 20. Tel./Fax: (36) 52-369-105/47 V______________________________________________________/

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom