Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)

1991-11-01 / 11. szám

1991. november Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 15. oldal SISA ISTVÁN: Új elszánások útján Álló sor, balról jobbra: Csilla (Németország), Eszter (Németország), Eronne (Olaszország), Niels (Belgium) Ülő sor, balról jobbra: Anna-Mária (Kanada), Judy (USA), Jeanette (Norvégia), Adrian (USA), Eddy (Luxemburg) „Testvér — mondja az acélpillanat — Tudom: gyengének lenni nem szabad." (Sík Sándor) Robog velünk az öreg Volvo a buffa­­lói repülőtérről a Cserkészpark felé ve­zető úton, mely hullámvasúiként szeli át a fel-felbukkanó dombokat Veze­tőnk nem más, mint a nagyhírű öreg­cserkész, Magyaródy Szabolcs, a kül­földi magyar propaganda egyik aposto­la Az öregcserkész Munkaközösség élén már évek óta hangyaszorgalom­mal gyűjti a Magyarországról megje­lent, annak problémáit helyesen ismer tető angol nyelvű könyveket, hogy el­lássa velük az észak-amerikai könyvtá­rakat. Eddig mintegy 100 ezer dollár értékű könyvet sikerült eljuttatniuk közel 900 könyvtárhoz akciójuk ré­vén. - Erre bizony égető szükség van, mert soha érdemesebb nemzet ke­vesebb elismerést nem kapott a világtól, mint a magyar! Sajnos, hírünk a nemzetek között messze elma­rad történelmi és kulturális teljesítmé­nyeinktől. Jómagam is hasonló apostolféle lé­vén, mint régi fegyvertársak könnyen megértjük egymást Szabolccsal a más­fél órás autóút alatt, közösen keseregve a mindenkori magyar kormányok tehe­tetlenségén jó hírünk terjesztésében. Ennek oka, hogy a magyaroknak ter­mészetűknél fogva nincs tehetségük a nemzetközi hírveréshez, melynek fon­tosságát nem is érzik úgy, mint kellene. Szabolcs barátom azonban kemény és makacs öregcserkész-apostol lévén, el­szántan folytatja küldetését Dyen és hasonló gondokról beszél­getve hamar eltelik a másfél órás autó­út a táborig. A kocsi harmadik utasa fe­leségem, Erzsébet, akivel már többször voltunk vendégek a Cserkészparkban. Legutoljára 1985-ben, a jubileumi tá­bor alkalmával. A 100 hold körüli te­rület akkor csak úgy nyüzsött a világ­ból idesereglett, közel ezer résztvevő­től. Most, hat év múltán, a táborba érve viszonylagos csend fogadja az érkezőt Ennekoka, hogy nem jamboree, hanem vezetőképzés folyik most, 280 cser­késszel. A külföldet Ausztria, Német­ország, Brazília, Ausztrália, Kanada és Magyarország képviselt Tizenegy tá­borba elosztva, kor és nem szerint fo­lyik az utánpótlás kiképzése minden szinten. Első utunk, tisztelgésként, a híres­sé vált „fenyőkatedráiishoz” vezet, a­­hol a „templomot” szálfaegyenes fe­nyők százaitól körülvett egyszerű ol­tárkereszt jelzi. A vallási jellegen túl ez az áhítatot keltő hely a cserkészet pan­­theon-ja is: fák törzsére erősített em­léktáblák hirdetik a magyar cserké­szetben kitűnt, de az élők sorából már eltávozott nők és férfiak emlékét — Nemcsak az anyaország, hanem az e­­gész Kárpát-medence magyar cserké­szeit is tiszteli ez a pantheon. Hat évvel ezelőtt mintegy 30 emléktáblát lát­tunk, most 53-at számoltunk össze, je­leként annak, hogy az idősebb nemze­dék napja immár leáldozóban van. Táborközeiben Ha a látogatót csend fogadja is az el­ső percekben, elég egy-két óra ahhoz, hogy az erdőből kicsendülő hangok, vi­dám kacagás, énekszó, vezényszavak és a nagy mezőn felbukkanó cserkészcso­portok meggyőzzék a vendéget, hogy ez a tábor nagyon is élénk A legkevertebb zsivaj a kiscserkészek táboraiból jön. Közel a bejárathoz, a parancsnoksági é­­pület mellett kaptak szállást A legki­sebbek az ún. Genetta-házban, a többi­ek pedig sátrakban, melyeket egyéb­ként a park egész területén nagy tarka­­barkaság jellemez. A kiscserkészek idejét (három csa­pat is van belőlük) játékok, mesék, nó­­tázás, rajzolgatás tölti ki, az apróságok között még „csodagyerek” is van — a nyolcéves, fekete hajú, villogó szemű Forgács Nándika. Beszél vagy öt nyel­ven, köztük kínaiul és japánul is! Élete első éveit ugyanis Taiwanban töltötte, s szülei azóta is gyakran elküldik oda, hegy a nyelveket el ne felejtse. Édesap­ja, Dr. Forgács Péter neves szemse­bész, de magyar cserkésztiszt is. Most éppen néhány napot tölt a táborban. Péter a cserkészet „titkos” mecénása­­kén évente egy-egy magyarországi cserkészvezető háromhónapos ameri­kai tanulmányútját sponzorálja Nándika nagymamája, a korát meg­­hazudtolóan fiatalos Baránskiné Kö­rösi Katalin a mindenkori fillmore-i táborok egyik erőssége; valóságos in­tézmény az intézményen belül. A mos­tani táborban is a résztvevők és a pár napra látogatók nyilvántartását, a rész­vételi díjak beszedését bízták rá. Kata kitűnő segítséget kapott a halk szavú Hochenburger Éva személyében. Az ő szeme csak akkor csillan fel, amikor igazi ügyköréről beszél: egy háromré­szes, dokumentációs könyv összeállítá­sán dolgozik a magyar származású fia­talokat meggyőzendő, mennyire fontos — saját érdekükben is(!) — magyar nyel­vük megtartása és továbbadása utóda­iknak. A magyarságismerettel, a magyar nyelvvel, történelemmel, föld- és nép­rajzzal középfokon az iskolatábor fog­lalkozik, Jankura Ákos vezetésével. Ottjártunkkor éppen a kötelező olvas­mányok, Arany János Toldija és Gárdo­nyi Láthatatlan embere volt műsoron. A magyar kultúra legmagasabb fo­kú elemzése a Corvina táborban folyik Dömötör Gábor irányításával. — A program 15 résztvevőjének nyújt szelle­mi fürdőt a magyar irodalom remekei­ből. Videóra felvett magyar operák vetí­tése színezi az ismeretanyagot Gábor foglalkozása miatt az USA és Brazüia között pendlizik; testvére, Éva vezeti a leányőrsvezetők táborát Oda éppen a csoport távollétében kukkantottam be mint hívatlan vendég, hogy azonnal megakadjon a szemem egy nagy fekete táblán. Rajta krétával voltak felírva az ideális leánycserkészvezető jó tulajdon­ságai, közöttük: „Törődik a fiúkkal.” — így! Aki írta, vajon tényleg a leányokra gondolt...? A Corvina táborra visszatérve, ott nagy örömünkre Magyaródy Szabolcs­­csal egy sötét hajú, sudár termetű, ko­molyságot sugározó cserkészlányba, Kovács Beátába ütköztünk bele. ő öt esztendeje mint új csillag tűnt fel a ma­gyar cserkészet egén, amikor megnyer te a magyarságismereti pályázatot Az­óta missziós lelkületű tényezője a má­sodik nemzedékhez tartozó fiatalok­nak. — Gyakran látni fontos rendezvé­nyeken mint szereplőt, és j elenleg egye­temi disszertációját írja a közép-kelet­­európai népcsoportok — etnikek—egy­máshoz való viszonyáról. A vezetőképzésre összesereglettek persze nemcsak szellemi táplálékkal élnek Gondolnak a mindennapi éte­lükre is, melynek ínycsiklandozó illa­tát hozza a szellő. Már évek óta ugyanaz a gárda, Ottó Edit néni és családja - három fiú és három lány! — dolgozik a tábori konyhában. Mindannyian erre a célra áldozzák munkahelyükön kapott szabadságukat! Éppen arrajártunkkor érkezett egy cserkészküldöttség, egy ál­taluk pingált, plakát nagyságú, sok alá­írással teli köszönőlevéllel. A tábor útjain általában egyedül baktat a cserkészruhába öltözött, ősz szakállú aggcserkész, a 88 éves Bognár Pista bácsi, a cserkészpark matuzsá­­lemje és önkéntes útkaparója, egyben magánfilozófusa. Sajnos nincs helyünk elméletei kifejtésére. Az általa gondo-Eletem egyik legszebb, legkedve­sebb és talán legértékesebb élménye marad az idei Sárospataki Nyári Kollégiumban töltött idő. A négyhetes nemzetközi tábor résztvevői életre szóló emlékeket gyűj­töttek és szoros barátságokat kötöttek. Szinte hihetetlen, hogy egy picike vá­ros, Magyarország észak-keleti sar­kában, így össze tudott hozni ennyi fiatalt a világ legkülönbözőbb orszá­gaiból. Az a nagy szeretet boldogság és a magyarság érzése, amiben nap mint nap részesültünk, szavakkal ki­­fejezhetetlen. Ahogy visszaemlékszem az idei és a tavalyi táborra (már másodszor vet­tem részt rajta), örökös vidámság, já­ték, nevetés jut az eszembe. Visszagon­dolok a korai ébresztőre (aminek elő­ször nem nagyon örültünk, de aztán megszoktuk), a jó magyar kosztra, a délelőtti tanításra, a délutáni foglal­kozásokra, az esti éneklésekre és ki­ruccanásokra, a hétvégi kirándulá­sokra, akkor meg vagyok győződve, zott utakat aztán Lamperth Zoltán, a park parancsnoka és mindenese stra­­pálja le. Egész nap autózik valahová, valamit beszerezni, ő lépett a feledhe­tetlen Jámbor Lajos örökébe. A vezetőképző tábor szellemi előké­szítésének gondját a „gyöngébb” nem­re osztották ki, Némethyné Kesserű Juditra. — ő a Külföldi Magyar Cser­készszövetség vezetőképző vezetőtiszt­je. Jó lett volna szellemének fényében egy fél órácskát sütkérezni, de nem ju­tott rá alkalom az időütközések miatt. Viszont az utolsó napon sikerült bebo­csátást nyernem a tábor spirituális aty­jának, Ft. dr. Ádám Jánosnak „szen­télyébe”, egy fák közé rejtett sátorba. Erről külön beszámolót lehetne írni. Itt csak annyit, hegy ő a magyar cserké­szek „emberebb emberré” való nevelé­sét látja hivatásának. Jó cserkész csak az lehet - mondta -, aki jó ember is. Szo­morú az utánpótlás hiánya miatt, mert mint pap-cserkész hovatovább az utol­só mohikánnak számít külföldön. Cj utakon Úgy adódott, hogy a látogatásom a­­latti két legfontosabb beszélgetésre — először dr. Némethy Györggyel, majd Bodnár Gáborral hosszabban — csak az utolsó napon került sor. Témánk ad­va volt: Quid nunc? Milyen jövő vár a hogy ha van Paradicsom a földön, akkor az csak Sárospatak lehet Soha nem felejtem el a tábor utolsó estéit... Tábortüzet építünk, énekelge­tünk, a csillagokat nézzük a koromfe­kete égben, visszagondolva az elmúlt csodálatos hetekre, és nagy remény­nyel már a következő találkozásról beszélgetünk. A nagy sírás-rívás a legutolsó napon bizonyította a szere­­tetet és összetartozást amit ott érez­tünk, és azt hogy örökre helyet ka­punk egymás emlékeiben a közöttünk lévő nagy távolságok ellenére is. A Nyári Kollégium legkomolyabb eredménye azonban mégiscsak a ma­gyarságtudat, amit megteremtett bennünk. A magyarságismereti fog­lalkozások, például a hímzés, a népi­tánc, a népdalozás és persze a délelőt­ti magyartanítás, a kirándulások (Lillafüredre, Kölcsey sírjához, Kas­sára, stb.) közelebb hoztak bennünket a magyar kultúrához, a Magyaror­szágon élő emberekhez, szüléink ha­zájához. A gyönyörű, öreg kastélyok, külföldi magyar cserkészetre szülőha­zánk felszabadulása után? Külföldi cserkészetünknek csak egy fejezete végződött be: a magyar cserké­szeszmét sikeresen átmentette az el­nyomás idején. Az ébren tartott lángot átvitték az óhazába, ahol az tüzet fo­gott Mi több, az utódállamok magyar cserkészete is lángra kapott tőle. Ennél az újraindulásnál külföldi cserkészetünk kulcsszerepet játszott 30 ezer cserkészkönyv hazai kinyom­tatásával és kb. 200 cserkésztiszt kép­zésével, melyre 100 ezer dollárt áldo­zott — egyebekről nem is szólva! Ma 350 csapat működik Magyarországon, küzdve a kezdeti nehézségekkel. Külföldi cserkészetünk az ő jövő­jük alakításába már nem akar beavat­kozni. Annál inkább nem, mert a leg­utóbbi gödöllői cserkésztalálkozón problematikusnak bizonyult a külföl­diek „Isten, Haza, embertárs és ma­gyarság szolgálatát” az anyaországiak nagy részének felfogásával egyeztetni. Otthon az alapos magyarságismeretért sem lelkesednek a fiatalok Egészen másként van az utódál­lamokban! Az ottani magyar cserké­szek jobban megértik a nyugati magyar gondokat, hiszen majdnem velük egy­forma küzdelmet folytatnak nyelvük­ért és nemzeti kultúrájukért! Megsegí­amiket láttunk, az álomszép versek, amiket olvastunk, a nagy történelmi múlt, amit magunk körül éreztünk, akárhol jártunk, mind azt a meggyő­ződést mélyítették el bennünk, hogy mi is hozzá tartozunk ehhez a csodá­latos kultúrához, mi magunk is kötő­dünk szüléink földjéhez és azt mi is a magunkénak érezhetjük, — igen, mi is magyarok vagyunk, és büszkék is va­gyunk rá! Ügy érzem, a Sárospataki Nyári Kollégium minden résztvevőjének ne­vében is köszönetét mondhatok a Ma­gyarok Világszövetségének, amiért megteremtette ezt a lehetőséget, az összes tanárnak, akik velünk voltak négy héten keresztül és lelkiismerete­sen tanítottak bennünket gondoskod­va arról is, hogy jól érezzük magun­kat.. Külön köszönetét érdemel Dr. Dörnyei László, aki különleges oda­adással végezte munkáját, és aki nél­kül a tábor nem lett volna olyan, ami­lyen volt Miklóssi Anna-Mária (Kanada) tésük új küldetést is jelent, egyben új szövetséget is egy közös harcra a közös ideálokért, az együtt alakított Magyar Cserkészfórumban, amelyhez a hazai MCSSZ is csatlakozott A nyugati cser­készek jövőre kizárólag a kisebbségi szövetségek részére tartanak Magyar­­országon vezetőképző tábort Látogatásunk legmélyebb élménye a fiú őrsvezetői tábor utolsó éjszakai zászlólevonása volt A fiatalok csend­ben vonultak a tábortűz mellől a zász­lórúd körüli tisztásra. A sötétben öt mécsvilág lobogott a táborkereszt alatt Csak néhány halk vezényszó hallat­szott, a sötétséget pedig a felhők mögül ki-kibukkanó holdfény törte meg. Ak­kor előlépett a parancsnok és beszélni kezdett a mécsesektől megvilágított öt fatáblára vésett szavakról: Szeretet - Szolgálat - Tisztaság - Magyarság - Vidámság. Emelkedett szavakkal muta­tott rá e fogalmak jelentőségére a cser­készéletben. Megható volt és a környe­zet lenyűgöző. Majd lassan, méltóság­­teljesen levonták a zászlót A parancsnok — Vajtay István — a fiatal másodgenerációs cserkészet egyik kiemelkedő egyénisége. Idézzük szavait a Vezetők Lapjá-bői: .Amíg a külföldi magyar cserkészet él, addig a külföldi magyarság tüze is él Ennek a tűznek az őrzése a mi feladatunk.” A „Paradicsom"-ban y^áu^m/aÁi jV'uúű JíclfógMi/ni 1991

Next

/
Oldalképek
Tartalom