Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)

1991-11-01 / 11. szám

1991. november Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 3. oldal CSEH TIBOR: ^ Jugoszlávia A Nyugaton élő magyarságnak azonnal cselekednie kell! Nemzeti Ünnepünk, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 35. évfordulója és a Köztársaság kikiál­tásának 2. évfordulója alkalmából a Magyar Köztársa­ság elnöke a Miniszterelnök előteijesztésére kitüntetése­ket adományozott számos hazai és nyugati magyar sze­mélyiségnek, akik az elmúlt évtizedekben kiemelkedő munkát végeztek a magyarság értékeinek őrzése és érde­keinek szolgálata terén. — (A kitüntetettek teljes névjegy­zékét - dokumentként - következő számunkban közöljük.) V___________________________________/ A példa nélkül álló jugoszláviai pol­gárháború látványos híranyaggal tölti meg a világ tömegkommunikációs eszkö­zeit Sajnos nyugodtan kijelenthetjük, hogy a brutális harci cselekményeknek úgyszólván a világ egyetemes magyarsága is szereplője, közvetlenül vagy közvetve. A felégetett horvátországi magyar falvak férfinépe itt-ott még a házak üszkös rom­jai között védi faluját a rác martalócok földről, levegőből és vízről jövő támadá­saival szemben, miközben földönfutóvá lett családja talán valahol egy magyarom szági menekülttáborban néz a közeledő télnek elébe, gyakran abban az egy szál ruhában, amiben az életét mentve hagy­ta hátra sok-sok nemzedék fáradságos munkájának minden eredményét — és még tán fel sem fogta igazán helyzetének reménytelenségét. A másik oldalon a vajdasági magyar­ságot a már nyütan is szerbbé vált, de még mindig az ötágú vöröscsillagot viselő jugoszláv hadsereg tiszteli meg kitünte­tett figyelmével a halálbüntetés fenyege­tésével nyomatékossá tett mozgósítások során. Ennek eredményeképpen a közel­múltig a hivatalos statisztikákat pótló becslések a hadsereg halottainak húsz százalékát vélik magyarnak... Ugyanakkor a Magyar Köztársaság immár olyan frontországgá változott, a­­melyet nem csupán az Adria-olajvezeték és az ottani kikötők használhatatlansága, a dunai hajózás fennakadása, vagy a gaz­dasági kapcsolatok szétzilálódása és egy hatalmas menekülthullám kénytelen­kelletlen befogadásának kötelezettsége sújt, hanem közvetlen katonai támadást is elszenvedett a barcsi bombázással. A menekültáradat mára kb. 40.000 embert tesz ki,—de az exodus méreteiről nincs igazán valós kép, hiszen rengeteg az olyan, főleg magyar nemzetiségű kato­naköteles fiatal az országban, aki egye­lőre rokonoknál vagy ismerősöknél húz­za meg magát, és nem szerepel semmiféle nyilvántartásban. Sokan nem álltak meg Magyarországon, hanem tovább lépve még egy két határon, Nyngat-Európában kötöttek ki. A konfliktus tartós elhúzó­dása azt fogja jelenteni, hogy a katonaság elöl menekülőket a családjuk is követni fogja majd és a háború a délvidéki ma­gyarság olyan menekülését eredményezi majd, amilyenre még Ceausescu és Benes is csak legmerészebb álmában mert gon­dolni. De az igazi kihívást tulajdonképpen a jövő tartogatja, hiszen a sikeres szerb pél­dát követve a többi (ex)kisantant állam­nak is felkínálja a nemzetiségi kérdés radikális és a nemzetközi „demokrati­kus” közvélemény által hallgatólagosan elfogadott megoldását A trianoni hatá­rok meghúzásával az utódállamokhoz csatolt magyarság alacsonyabbrendűsége és védtelensége szülőföldjén — eleve el­rendeltetett Ez a sors, eltekintve a prob­lémának a II. világháború rövid időszaka alatti, de a történelemcsinálók által azóta keményen elítélt kezelési módjától, füg­getlenül bármiféle nemzetközi deklará­ciótól vagy szerződéstől, lényegében az­óta sem változott Noha a nagyhangú magyar liberális ellenzék mostanára feltűnő módon el­hallgatott a magyar honvédelem radiká­lis visszafejlesztésére irányuló és egyéb fejlesztési javaslataival (valószínűleg, mi­vel a magyar fegyverexport eltörpül a hajdani csehszlovák fegyverszállítások leállításával felszabadult piac volumene mögött, és ezért a külföldi elvbarátok ré­vén érdekelt szállítók nem látnak na­gyobb fantáziát az üzletben), mégis bő­ven van gondja a magyar honvédelem­nek, miképpen is tudjon a Varsói Szerző­désből való kivonulás után egy olyan ütő­képes haderőt a déli határ védelmére ki­állítani , amely egy akár korlátozott táma­dást is képes eredményesen elhárítani. A jugoszláv válság pedig igen mély és gyors rendeződése nem remélhető. Jugoszlávia az I. világháborút követő megalakulásával több, mint hogy megva­lósult a szerb nyugat- és dél-balkáni szo­ros dominanciát biztosító ún. Londoni Paktum. Ez nagyhatalmi garanciát ad a Karlobag-Ogulin-Karlovac-Virovitica vonaltól keletre eső területek feletti szerb hegemónia biztosítására, és szerb fenn­hatóság alá helyen a kiegyezés során Fiú­méért Horvátországnak odaadott négy magyar vármegyét, a katonai határőrvi­déket, Bosznia-Hercegovinát és Dalmáci­át Dubrovnikkal. Ezzel gyakorlatilag az összes szerb a szerb határokon belülre ke­rült, függetlenül attól, hogy helyileg a la­kosságnak mekkora töredékét teszik ki. A nagyhatalmak furcsának tűnő, té­továzó, vagy nagy hangon kinyilvánított elveikkel sokszor súlyos konfliktusba ke­rülő szerbbarát álláspontjának nyilván­való oka, hogy mind a mai napig szentnek tartják ezt a szerbeket a többiek fölé e­­melő paktumot Ezen túl fontos tudni azt is, hogy pont a horvátországi szerbek azok, akik a Jugoszlávia nevében fellépő militáns szerb nacionalizmus derékha­dát adják: ők ellenőrzik maffiaszerűen a tisztikart, a rendőrséget, de a gazdasági és politikai életet is. A horvát független­ségnek a mostani belső határok mentén történő megvalósulásával egycsapásra saját maguk kerülnének abba a kisebbsé­gi sorba, amit mind ez idáig pont ők tet­tek oly keservessé a többiek számára. Mindenesetre a szerb nacionalizmus­nak a Szerb Tudományos Akadémia által kimunkált programja sokoldalúságát mutatja, hogy a rosszra is jól felkészül­tét célszerűen kiseprik a vajdasági ma­gyarokat, akiknek helyére szükség ese­tén a líkai szerbeket telepíthetik majd be, a már a II. világháború után érkezett több mint 250.000 onnan származó tele­pes mellé. A harcok kirobbanásának elején a szerbek még azt a taktikát alkalmazhat­ták, hogy kisebb csapatokat bevetve, egy­­egy falut támaszpontul használva, le-le­­csaptak a környező horvát településekre. Kezdetben a horvátországi ellenállás vi­szonylag gyenge és szervezetlen volt, töb­bek között azért is, mert az ottani rend­őrségnél is a szerbek emberei ültek. így könnyen megugraszthatták egy-egy falu népét A velük egy húron pendülő hadse­reget pedig a rend fenntartásának ürü­gyén azonnal bevetették, ahol horvát vá­laszlépésre került sor. A katonaság oltal­ma alatt viszonylag kis erővel szép sike­reket tudtak elérni A menekülők által hátrahagyott, nem egyszer több évtizedes kemény, nyugat­európai vendégmunkával összekuporga­­tott pénzekből épült, sokszor több száz­ezer márkát érő házak kifosztása, vagy az állatok és a gépek elrablásának könnyű prédája a szerbiai alvilág; népes bandáit vonzotta a csetnikek táborába. A foszto­gatásoknak csak a második hullámában engedték szóhoz jutni a sáskahadként odasereglő cigányokat (nyilván tudva, hogy a diszkriminatív kirekesztést nem fogja szóvá tenni az egyébként harsányan reagáló Phraliphe, B’nai B’rith vagy a né­ger polgárjogi szervezetek, de még az in­diai ENSz-nagykövet sem fog felszólalni). A horvát védelem megkeményedése megfosztotta a vonzó, könnyű prédától a szerb „önkénteseket” és „területvédelmi alakulatokat”, és szerepüket egyre in­kább a jugoszláv hadsereg volt kénytelen átvállalni. Ez automatikusan maga után vonta a horvátországi laktanyák blokád­ját a horvát gárda részéről. Ez a blokád a­­zonban nem lehetett olyan sikeres, mint a szlovének hasonló akciója, ahol a hadse­reg nem tudott utánpótlást küldeni, hi­szen Bosznia, Vajdaság és Montenegro fe­lől a hosszú horvát határok nem zárhatók le. Ennek eredményeképpen tehát kiala­kult egy olyan állapot, ahol a hadsereg a keleti horvát határoktól keletre alakított ki frontot, ostromolva a védekező horvát városokat, beleértve a horvátokkal szö­vetséges ottani magyar falvakat is, miköz­ben a horvátok mintegy túszként tartják ostromzár alatt a városok laktanyáiban rekedt helyőrségeket A határmentiek­hez még bizonyos belső, nyugat-szlavó­niai területek is jönnek, ahol az ottani szerb lakosság „szabad” területeket ala­kított meg. Mára úgy tűnik, hogy a horvátok szá­mos laktanya átállásával már elég fegy­vert zsákmányoltak ahhoz, hogy stabil védelmet alakíthassanak ki. Gyakorlati­lag tartani tudják az összes nagyobb vá­rost kivéve a nagyon nehezen védhető. ezért kiürített Üjlak (flok) városát, ame­lyet még az ott eltemetett diadalmas Ka­­pisztrán János szelleme sem tudott meg­tartani a horvátoknak. Sőt, a horvátok sikert tudtak elérni a nyugat-szlavóniai fronton, ahonnan a szerbség menekül tö­megesen délre. A horvát háborús veszteségek azon­ban roppan súlyosak. Tudni kell, hogy a vöröskeresztes mentőautók és a kórhá­zak az elsődleges szerb célpontok Egyes sokat tapasztalt nemzetközi szemtanúk szerint az afganisztáni vagy a libanoni háború valójában a gentleman-ek nemes párviadala volt a jugoszláv hadszíntere­ken tapasztalt és azóta fogalommá vált balkáni brutalitás fényében. A bizonyos városok (pL Dubrovnik) elleni súlyos támadásokat úgy kell felfog­ni, mint a hadsereg próbálkozását arra, hogy kizsarolja a horvátoktól az ostrom­lott laktanyák zárlatának feloldását De alapjában véve az alkotmányos kontroll nélkül maradt hadsereg saját szakállára háborúzik a nagy szerb érdekekért Ezeket a törekvéseket szinte kivétel nélkül az összes szerbiai politikai párt a magáénak vallja, azonban a nagy Szer biáért hozandó áldozatok vállalásában, főleg a könnyű konc elfogyása után, erő­sen megoszlanak a vélemények arról, va­jon ki is a soros a frontra masírozásban. A morál feljavítására jól fizetett provokáto­rok garázdálkodnak egész Szerbia-szer­­te, hogy a rendőrségre támaszkodva elné­(Folytatás az 1. oldalról) világot igyekszünk teremteni, ahol minden embernek, minden vallásnak megvannak a jogai. Nem vagyunk sem­mivel se többek, mint mások, de nem vagyunk alábbvalók se. A Nyugaton élő magyarság másik kiemelkedő képviselőjétől az ugyan­csak tiszti kereszttel kitüntetett Nyeste Zoltán mérnök úrtól az ötvenhatos és a korábbi emigrációs nemzedékek egy­más közti viszonyáról érdeklődtünk. — Az ötvenhatos nemzedék az, ame­lyik akkor fiatal volt Én már akkor harmincas éveim derekán jártam, és a politikai tevékenységet is sokkal ko­rábban kezdtem, az ellenállási mozga­lomban, még diákként Magyarorszá­gon a német megszállás alatt az ellenál­lást ugyanis nem a kommunisták szer vezték azon egyszerű oknál fogva, hogy számban elenyészőek voltak. Az oro­szok bevonulása után éppen a kommu­nisták kis száma miatt még Sztálin sem tartotta tanácsosnak az azonnali hata­lomátvételt Hogy a kérdésnél maradjunk: én az „úri világaként emlegetett 45-ös e­­migránsok és az 56-os hullám közé he­lyezném a demokratikus emigrációt, a­­melyik 45-től a „fordulat évéig”, 1948- ig települt ki, a kommunista hatalom­­átvétel elől menekülve. Mi ez utóbbi­akkal szövetkeztünk a 45-ösök ellené­ben, habár ott sem szabad általánosíta­ni, azokat sem lehet egyértelműen el­ítélni. A Horthy-korszak tulajdonkép­pen az Osztrák-Magyar Monarchia re­staurációja volt császár nélkül, a cson­ka Magyarország területén, de ez a Né­meth László által „kegyelmi időnek” nevezett kor nem volt olyan terméket­len, s a rendszer ellenére haladóbb, de­mokratikusabb volt, mint amelyik utá­na következett. A történelem a nya­kunkra hágott, mielőtt el tudtunk vol­na érni valamit Negyvennégy karácsonyát én már börtönben töltöttem, majd Sztálin elv­társ idejében ötöt egymás után. A Bu­da-Déli Internáló Táborban kezdtem, Kistarcsán folytattam, Recsken végez­tem a raboskod ást Az ötvenhatos forra­dalom leverése után egy óriási tömeg távozott külföldre, de maguk a szigorú értelemben vett politikai emigránsok nem voltak olyan sokan. Senkit sem szeretnék megbántani, de az igazság­mítsák az egyre gyakrabban előforduló engedetlenséget További gond, hogy a szerb gazdaság is kezd kifulladni; néhány fontos cikk, mint pl. benzin, gyógyszerek, stb., nehe­zen szerezhető be. A diverziós tevékeny­ség is átcsapott már szerb területekre. De nagyon súlyos kihívást jelent a ketyegő déli pokolgép is: az albánok csak azt vár­ják, hogy elgyengüljön a szerb hadigépe­zet Amellett a boszniai helyzet is nagyon­­nagyon feszült - éles a szembenállás a szerbek, másik oldalon a muzulmánok és az ottani horvátok között Viszont nagyon sokat nyom a latban a szerbek mellett hogy roppant sikeres a külpolitikájuk. A legkiválóbb nagyhatal­mi kapcsolataik vannak; élvezik Kína feltétlen támogatását, az ortodox keresz­tény hagyományú országok, élükön a Szovjetunióval, stabil szövetségesek (ez alól csak Bulgária kivétel), és bátran játszhatnak az atlanti hatalmak Jugoszlá­via fenntartására irányuló próbálkozá­saira is. Egy esetleges Jugoszlávia-ellenes blokádot minden bizonnyal játszva kike­rülnének. Talpraesettségük olyanná te­szi őket mint a víz: a legkisebb lyukat is megtalálják a vödör fenekén. Ugyanak­kor a horvátoknak nincsenek a szerbeké­hoz tartozik, hegy ezek a nagyszerű gyerekek, akik hősök voltak a forrada­lomban, nem mindig tudták, hegy mi­ért hősök. 1956-ban a magyarság nagy része a negatívumok miatt lázadt fel, a régi magyar szellemiségtől el volt zár­va, nem is ismerte. A vége az lett, hogy sok vita után mégis megalakult egy kompromisszumos emigrációs szerve­zet A heves ellentétek lassan elsimul­tak, az öregek sorra meghaltak, megjött a megbékélés, és ami a legfontosabb, a nagyhatalmak közötti politikai enyhü­lés után feleslegessé vált az emigráció előtérbe helyezése. Most már lényegé­ben nincs is emigráció, csak külföldön élő magyarság. — Hogyan viszonyultak a Kádár­rezsimhez? — Én mindvégig pontosan olyan éle­sen szembehelyezkedtem vele, mint kezdetben. No, nem mindenki. Az úgy­nevezett gulyás-szocializmus idején már kaptak az emberek útlevelet, vet­tek egy Trabantot vagy Zsigulit és kö­rül tudtak nézni egy kicsit a világban, másrészt meg a nyugati emigráció is hazalátogathatott. Akkor némelyek na­gyon enyhén bírálták el a Kádár rend­szert, noha bizonyíthatóan kivégzett legkevesebb 500-600 embert Hajói tu­dom, 1848 után Haynau, aki hóhér­ként él a köztudatban, 50 embert vé­geztetett ki. A véleményem az, hogy a „Vörös Birodalom” Magyarországon kapta az első sebet, a keletnémet, a lengyel és a többi megmozdulás 1956- hoz képest jelentőségében eltörpül, és ötvenhatnak köszönhető az is, hogy Ká­dárék a hatvanas években kénytelenek voltak kissé liberálisabbak lenni. — A köztársasági elnök mondta a minap, hogy aki 56 után itthon maradt, az így vagy úgy, bizonyos mértékben kénytelen volt alkalmazkodni a rend­szerhez. — Igen. Szerintem az a stramm gye­rek, aki itthon maradt Én 34 évet él­tem idehaza, 35 éve élek kint, és azért mentem ki, mert Recsk után még egy börtönt már nem bírtam volna ki. Az itthon maradás nem gyávaság — válla­lás és bátorság inkább, beleértve azt is, hogy akinek, mondjuk, volt vagy négy gyereke, az belépett a pártba, hogy ne haljanak éhen. Én nem voltam elég hős ahhoz, hogy vállaljak újabb öt vagy hat évet De én ezt nem szégyellem, mint a­hez hasonló puszipajtásaik, és csak a má­sodik világháború vesztes hatalmai értik meg törekvéseiket Most ebben a bonyolult és nehéz helyzetben a Nyugaton élő magyarság­nak megnőtt a felelőssége: nem szabad szó nélkül tűrnie, hogy adójára támaszkodva választott új hazájában egy olyan politika folytatódhass ék, amely asszisztanciát nyújt a nemzetiségi magyarok szülőföld­jükről való tömeges elüldözéséhez. Csak ők hívhatják fel a figyelmet arra, hogy a nagy délszláv népek háborújának hír özönében védtelenségénél fogva a legna­gyobb vesztes az ottani magyarság, mely a helyzet esetleges gyors rendeződése ese­tén sem mer majd visszatérni. Tudatosítani kell azt hogy elüldözte­­tése a jugoszláv polgárháború egyik alap­célja. Ahhoz tehát hogy tényleg meg le­hessen akadályozni egy tragikus, össz­­kárpáti magyar lavina lezúdulását az Al­földre, most tényleg talpára kell állnia az egyetemes magyarságnak. Mindezek mellett azt is a sürgős feladatok közé kell sorolni, hogy a már átmenekültek számá­ra megteremtsük a megélhetés lehetősé­gét a magyar határokon belül, hogy ne kényszerüljenek rá a végzetes asszimilá­ció Nyugat-Európába vezető ösvényére. hogy ne szégyenkezzen az se, aki kicsit alkalmazkodott, de nem tapad vér a ke­zéhez és nem követett el aljasságot — Ismeretes, hogy az 56-os mene­kültekjelentős része egyetemi hallgató, gimnazista vagy végzett értelmiségi volt. Mit jelentett ez a Nyugatnak? — Óriási nyereséget Amerikában erről számos könyv jelent meg, ameri­kai szakemberek tollából. Az amerikai társadalomnak egy tanár, egy mérnök kitaníttatása X dollárba kerül, mi egy fillérjébe se kerültünk. Az USA-ban ma több magyar egyetemi tanár van, mint Magyarországon. És hát ezek a magyar tanárok, orvosok, mérnökök tettek azért valamit, ezt a született a­­merikaiak is elismerik. Másrészt ez Magyarországnak éppen akkora vesz­teség volt Egy diákköri barátom, aki már 42-ben is lelkes kommunista volt — derék ember, mindvégig tisztességes maradt, a Rákosi-korszakban inkább elment segédmunkásnak, de nem volt hajlandó kiszolgálni a rendszert —, egyszer a hatvanas években kint járt Amerikában, és felnőtt fejjel, könnyes szemmel azt mondta nekem: „ Milyen borzasztó, hogy ti nem vagytok ott­hon!” Bizony, többre ment volna ez az ország, ha minket nem Recsken rugdos­nak. —És mit jelent Önnek a mostani, de­mokratikus Magyarországon kapott ki­tüntetés? — Mindenekelőtt azt, hogy ami most október 23-án a Parlamentben történt, az egyik jele annak, hogy Magyarorszá­gon „győz az igazság”. Ezt a Faustból idézem, remélem, Goethe nem bánja, hogy plagizálom. Amikor ez a kitünte­tési terv szóba került, a washingtoni magyar követségről engem is megkér deztek, mit szólok hozzá. Azt mond­tam, nem kell kitüntetés. Kossuthot idéztem: „Amit elmulasztani bűn, azt megcselekedni nem érdem.” Közben fo­galmam se volt róla, hogy nekem is ki­tüntetést adnak, de bevallom, jól esik Ami a külföldi megítélést illeti, Kos­suth Lajos óta — aki hihetetlenül nép szerű volt Amerikában, s a magyarság elleni propagandahadjáratában még Benesnek is kemény diót jelentett meg­birkózni az emlékével — most tartunk ott először, hogy valami szavunk van már Washingtonban. Turucz Éva „Győz az igazság”! > i i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom