Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1991-08-01 / 8. szám
6. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1991.augusztus LAKITELEK 1987. SZEPT. 27. A tanácskozás hiteles jegyzőkönyve. A könyv megrendelhető: ANTOLÓGIA KIADÓ H-6065 LAKITELEK Pf. 31. Ára postaköltséggel, csomagolással, vászonkötésben: 20 DM vagy 12 US $. Szolidaritás a szörnyűségben „MDF-kesergő” „Szabadság és tulajdon”? — Utunk Lakitelektől máig — Antall József miniszterelnök — édesapja emléktáblájának felavatásakor a jeruzsálemi Jad Vashem Emlékparkban — mondotta: „Köszönetét mondok, hogy apám emlékére e táblát elhelyezték azok között a keresztények emléktáblái között, akik a vészkorszakban segítségére siettek a zsidóságnak. Magyarországra azokban az években százezer lengyel menekült érkezett, közöttük 14 ezer lengyel zsidó; további sok ezer hontalannak minősített zsidó volt, akiket azokban az években Magyarországon megmentettek. Örülök, hogy Burg elnök úr utalt rá, nemcsak a szörnyűségekre kell emlékezni, hanem a szolidaritásra, a segítségnyújtásra is. Hiszen nekem most nemcsak apám nevében kell megköszönnöm e megemlékezést, hanem mindazok nevében is, akik részt vettek zsidók megmentésében, vagy legalább könnyítettek sorsukon. Apám—mint menekültügyi kormánybiztos — sokat tehetett értük, de nagyon sokat tett maga nagybaconi Nagy Vilmos honvédelmi miniszter, akit ezért váltottak le tisztéből. Reviczky Imre ezredesről Izraelben már megemlékeztek; ő sok ezer munkaszolgálatost mentett meg. És meg kell emlékezni Koszorús Ferenc ezredesről, aki az esztergomi páncélos hadosztály parancsnokaként '44 nyarán megakadályozta azt a puccsot, amelyet B akyék német utasításra szerveztek; — ez a katonai alakulat mentette meg a deportálástól a budapesti zsidóságot. Sok névtelen kisember segítőkészségét is meg kell jegyezni. Szeretném az egész magyar nép nevében megköszönni, ha Izraelben erre is emlékeznek. A Magyar Köztársaság kormánya mindent megtesz a magyar zsidóság jogainak teljes körű biztosításáért. És ezúttal is meg kell ismételnem: az antiszemitizmus nem válhat soha a politika eszközévé. E tábla leleplezése jogosít fel arra, hogy ezt kimondjam — mind a két oldalnak címezve.” „Álmodtunk szépet, gyönyörűt”, amikor '88 mézízű, langyos ragyogásé, kora októberi délelőttjén Lezsák Sándor udvarán, a sátorban több megyéből összegyűlve, ismeretlenül is közelállók úgy hittük, hogy „akarhatunk már egy nagyot, mi, elnyomottak, összetörtek... ” Addig soha nem érzett elszánás érlelődött meg bennünk, mikor a különös tüzű tekintetű, halk szóval is gyújtó hangú házigazda kimondta, a szemünkbe mondta, a hétköznapok magától értetődő természetességével kinyilvánította saját legrejtettebb gondolatainkat, érzéseinket, vágyainkat. Annak a gerinc-egyenesítő, tartás-visszaadó varázsos ősznek talán itt kell keresni a titkát: hogy valaki elibünk állt, és jobbik felünk legeltemetettebb, még önmagunk előtt is rejtett valóságát mutatta fel. Csak a szeme csillogása..., az volt valami különös, ismeretlen. Azóta tudom, ez csak kevesek sajátja. Azoké, akik a teljesen kilátástalannak tűnő helyzetekben is képesek hinni győzelmükben. Ezt a tűzetnem képes kigyújtani latolgatás, számítás, .józan” következtetés, ez csak az erkölcsi tisztaság és a jó ügy igazába vetett rendíthetetlen hit zsarátnokából képes táplálkozni. Még Tőkés László szemében láttam felcsillanni ezt a lángot, mikor bekerítve, minden oldalról szorongatva a józan ész logikáját látszólag semmibe véve mondta bele a kamerába jó ügyük győzelmének próféciáit. Pedig akkor nem hangzott el semmi különös. Csak éppen az, hogy mi, akik egyetemi diplomával, a legkülönfélébb képzettséggel a zsebünkben, vagy „csak” szorgalmas, kitartó munkás múlttal a hátunk mögött egyek voltunk abban, hogy életünk addigi szakaszát másodrendű állampolgárként, alattvalóként éltük le—nos, voltaképp mi vagyunk a nemzet meg- és fenntartói. Csak éppen az, hogy trónbitorlók, akik eddig önmagukat a hatalom kizárólagos birtoklására kijelölték, hazug-demagóg népi szólamzuhatagok ködpárafüggönye mögé rejtőzködve az elenyésző kisebbség abszolút hatalmát valósították meg a döntő többség fölött. Csak éppen az, hogy honárulók és bűnözők azok, akiknek egyik keze a saját népükre szegezett géppisztoly ravaszát babrálja, míg másik keZük a telefonkagylót szorongatja, ahonnan egy idegen nagyhatalom parancsait hallgatják. Csak éppen az, hogy ezt az országot végre azoknak kell már birtokba venniük, akik alkotóként vagy szorgos munkásként, de mindenképpen alávetett sorsban addig is fenntartották, és hogy elérkezett már az öntelt butaság, a minden kulcspozíciót birtokló gőgös középszer, s a magas polcokon pöffeszkedő ostobaság trónfosztásának ideje. Lángot vetett bennünk a szikra, hisz mindig is égett, csak éppen az évtizedek rákérgesedett hamurétegét kellett egy erős szellem-fűjtatóval lehessenteni róla. Aztán ki-ki hazatért, de más emberként: saját félelmünk rabságából felszabadítónként, fásult kicsinyesből lelkes cselekvőként, köznapi szürkéből felszított hitű bizakodóként. .. Pedig ez még csak az indulás volt, amit a konok hitű hónapok mindéiül após missziós munkáj a követett. Mert ez bizony hittérítő tevékenység volt, pontosabban: hitre térítő. Munkaidő leteltével régi barátok felkeresése, látogatások oda, ahova hívtak, és oda is, ahova nem hívtak ugyan, de tudtuk: érdemes. Saját szándékaink szétsugárzása volt ez, figyelve a lélek-rezonanciára, hogy mikor kél a visszhang, a remény. Boldogok voltunk minden elért eredmény után, ahogy nőtt a tábor, és keserűen sajnálkoztunk a „holt lelkek” láttán. Hétvégeken aztán magunk is autóba-vonatra ültünk feltöltekezni itt-ott megrendezett gyűléseken, fórumokon, hogy miénk lehessen az igazság egy-egy újabb, addig nem ismert darabja. Útiköltségtérítést, miegyebet emlegetni szentségtörés lett volna... Sok kiváló személyiséggel találkoztunk ilyenkor, akiknek szava, hitvallása addig csak a betű vagy a rádió (rövid-)hullámának közvetítésével jutott el hozzánk. (Egy ilyen alkalommal, '88 Karácsonyán, Szolnokon hallottam Csurka Istvántól, ami azóta is bennem dörömböl: ezt a népet eddig már oly sokszor csapták be, ennek a népnek oly tragikusan csak vesztes forradalmai voltak eddig, hogy sem egy újabb tragikus veszteségnek, sem egy átejtés lelki traumájának nem tehetjük ki, mert az vesztét okozhatná.) Mindannyiunk számára permanens stressz volt ez, felfokozott élet, melyhez energiát a vágy ott és megálmodott cél elérhető közelségbe kerülése adott. Napi munkánk mellett szervezők voltunk és menedzserek, hakellett: reklámfőnökök, ha kellett: szerkesztők és műsortervezők, vitaszervezők és -vezetők, megint máskor kampányfőnökök és kivitelezők, plakáttervezők és -ragasztók, egyetlen nagy, sodró lendületben. Persze, miként az életben mindennek, ára volt ennek is, csak mi soha sem számoltuk ki fukar pénzváltó módjára. Mert az évekké egybemosódó esték, délutánok során lassan idegenül kezdett nézni ránk családunk. Gyermekeink ránkvetülő pillantása szavak és kompjúter nélkül is összegezte az együtt nem töltött időt, a rájuk nem jutó figyelem és szeretet melegét, az együtt meg nem élt kalandok kohéziós erejének hiányát, a végig nem beszélt délutánokat, a szerető érdeklődéssel hallgató szülő hiánya miatt el nem mondott élethelyzetek súlyát, viselését. Igen, ők is—akaratlanul és szándéktalanul is — részesei voltak mindennek, ha mindjárt a nekik járó dolgok hiányának szótlan tudomásulvétele árán is. Végül győztünk. Ez a győzelem nekünk, önmagunk lelkes kifosztóinak, csaknem mindenbe került, így nagyon drága. — Ez a célbaérés részünkről a hosszútávfutó makacs, önemésztő teljesítménye volt, akit a célegyenesben már csak saját akarata korbácsolt tovább elsőként szakítani át a célszalagot. A stafétabotot itt átadtuk a hitünk szerint arra hivatottaknak, mi pedig szerettünk volna kicsit megpihenni, hogy aztán új viszonyok között új módon szolgálhassunk. Ám rövidesen arcul csapott bennünket a kétkedés és értetlenség jeges fuvallata. Mert láttuk a cselekvés helyeire emeltek részéről: céltudatos, a keresztény humanitással nagyon is összeférhető tettek helyett a tétovaságot, döntési képtelenséget, annak fel nem ismerését, hogy — miután vannak bűnök és vannak elkövetők, vannak bűnösök és vannak áldozatok — csak az a hatalom tud jó lenni a nagy többséghez, amelyik mer igazságosan kemény lenni a hibákért felelős kisebbséghez; az elszalasztott egyszeri alkalmak miatt jóvá sem tehető hibák elkövetését, mint volt például a tavaly tavaszi választási győzelemsodrásban a helyhatósági választások meg nem tartása, ehelyett a tanácsok mandátumának érthetetlen meghoszszabbítása; teljes tétlenséget és tehetetlenséget azzal a szemünk előtt kibontakozó veszéllyel szemben, hogy a sajtó és tömegtájékoztatás nyomdagép testű, stúdió leheletű, véres csőrű békegalambjai egy vezényszóra mint vedlettek át rikácsoló dögkeselyűk csapataivá, ezek mint köröznek frissen pihédző demokráciánk védtelen fészke fölött, s ha még le nem is mernek csapni rá, hát — lepiszkítják. Tanyát ver a lelkekben a kétség s a gyanú ördöge annak láttán, hogy: a hatalom új birtokosai ahelyett, hogy pártjaik és választóik minél nagyobb tömegeiből minél mélyebbet, nagyobbat merítve jelölnék ki a csúcsok legalkalmasabb kulcsembereit, feltehetően bezárkóznak egy szűk szobába, ott végeznek át nem látható rendező elv szerinti személykijelöléseket, amik helyességét a gyakorlat sűrűn megcáfolja. A választásokon a legnagyobb arányban győztes párt, az MDF, a kormánykoalíció megalakítása óta feledni látszik szinte valamennyi választási ígéretét. Nem veszi figyelembe azt, hogy éppen ezen ígéretek s a legszélesebb tömegek természetes igényeinek találkozása hozta létre sikerét, s most ugyanezek a tömegek az ígéretek teljesítését várják egyre fokozódó türelmetlenséggel. Ehelyett azonban inkább anem-teljesítés folytonos magyarázgatását kapják. Épp nekünk legfájóbb végighallgatni a keserű szemrehány ásókat a rendszerváltás elmaradásáról, hiszen magunk is értetlenül állunk annak ténye előtt. „Szabadság és tulajdon”—plakátoztuk tavaly tavasszal Kölcsey szavát, de a szabadság legfeljebb külpolitikailag teremtődött meg, s a tulajdon rendezéséhez is csak kilenc hónap múltán nyúlt hozzá a kormány— fél szívvel, negyed lelkesedéssel. Ha márnem azonnal, mint ahogy ez méltán elvárható lett volna, akkor az elmúlt időt a kártérítések ügyében egy rendkívül alapos felmérésnek kellett volna megelőznie. Illene már, illene végre riadót fújni! A kormány — kormányozzon! Hogy merre, azt tudnia kell a népakarat szélirányának méréséből, amit viszont mérnie elemi kötelesség. A képviselői frakció — képviseljen. Mindig tudja, s ez munkájából naponta tűnjék is ki, hogy kik és mi célból küldték az Ország Házába. Hogy odakerülésükkel számukra nem véget ért, de elkezdődött valami. Valami, ami tőlük függően lehet országújító, nemzetmentő csoda, százados sarokkő, de lehet az elfecsérelt lehetőségek tárháza is. Persze, sokan vagyunk még hitünkben konokok, bizalmunkban megátalkodottak. Mindaz, ami történt, túl drága nekünk ahhoz, hogy szándékaink megbicsakoljanak, hogy akaratunk éle kicsorbuljon. De a lelkesedés régi lángj át csak az képes újra felszítani bennünk, ha azt a régi tüzet megpillantjuk minden felelős politikus szemében. Ez lesz az a tűz, amely képes leolvasztani minden pesszimizmus jegét, amely világít a helyes úton az álságos szándékok által ránk borított éjszaka sötétjében, s amely felmelegíti elgémberedett tagjainkat, míg végre eljő már a tavasz. Hegedűs Endre (Kisújszállás) f > Társaságalapítás, hazatelepülni szándékozók ingatlanügyeinek intézése, kárpótlással kapcsolatos tanácsadás és ügyintézés: 32/1. sz. Ügyvédi Iroda Dr. Biczó Zsuzsa — Dr. Vadócz Ferenc Tel.: 1562-250 és 1662-755 V_____________________________________________________________/ Tisztelt Honfitársunk! Szeretnénk figyelmébe ajánlani a nemzeti szellem, a keresztény erkölcsiség fórumát, a „Magyar Fórum” című hetilapot, amelynek szellemiségét Csurka István szerkesztőbizottsági elnök és Kósa Csaba főszerkesztő neve fémjelzi. Megrendelhető a világ minden részén: 12 hónapra US-$60.00 — rendes postai szállítással, 12 hónapra US-$70.00 — légipostái szállítással. Megrendelésüket a 1051 Budapest, Arany János u. 29. címre kérjük, átutalással az MHB 222-19251/4059 számra. A megjegyzés rovatba, kérjük, írja be nevét, pontos címét, valamint azt, hogy a Magyar Fórum előfizetésére utalta át a pénzt. Kérjük, amennyiben a lap megnyerte tetszését, úgy barátai, ismerősei figyelmét is hívja fel rá! Szeretettel köszönti jövendő olvasóit a Magyar FóruM Szerkesztősége
