Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1991-04-01 / 4-5. szám
1991. április-május Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 3. oldal // Székely Mikó Kollégium Mikós Napok // Sepsiszentgyörgy, 1991. május 31—június 2. Meghívó Tisztelt Tanárnő és Tanár Úr! Kedves Jeles Diák! A Székely Mikó Kollégium Véndiákjainak Társasága és Alma Materünk jelenlegi igazgatósága 1991. május 31. és június 2. között Mikós Napok-m rendez, melyre szeretettel meghívunk és kérünk, hogy jelenléteddel e nagy világtalálkozó fényét emelni szíveskedjél. Mint oldott kéve ne hulljunk szét, s ha egyeseteknek két hazát adott a végzete, most mint feldobott kő, hulljatok vissza ide az ősi Schola kebelére, hol áhítattal ejtsétek a szót, az Igét. Itt mindig fú a szél, de azért vagyunk e világon, hogy valahol otthon legyünk benne, szülőföldünkön. A szervezők nevében: Harkó József elnök, Dr. Szőts Dániel alelnök, Bíró Béla igazgató, Keresztes László aligazgató. Értesítünk, hogy ez év március 20-án hivatalosan is bejegyezték a sepsiszentgyörgyi Törvényszéken a „Székely Mikó Kollégium Alapítványá”-t, melynek célkitűzései röviden a következők: — anyagi helyzetük miatt hátrányos, de jó képességű és szorgalmas tanulók, árvák megsegítése; — a Kollégium tárgyi-anyagi alapjainak gyarapítása; — ösztöndíjazás, tanulói, tanári pályázatok jutalmazása; — önképzőkörök, táborozások, cserkészet támogatása. Az Alapítvány esetleges megszűnésekor a vagyonalap jogilag a Sepsi Református Egyházmegyét illeti meg. Az Alapítvány címe és folyószámlája: Fundatia „Székely Mikó”, 4000 Sf. Gheorghe, str. Scolii nr. 1, jud. Covasna. — Banca Romana pentru dozvoltare, Secursala Judeteana Covasna. — Folyószámla (Conturi) lejben: 4072996050605, valutában: 1560796050605. Tisztelt Közgyűlés! Kedves Barátaink! Nagy örömmel hallottuk hírét, hogy Társaságotok alakuló összejövetelét tartja. Gratulálunk a szervezéshez, a nemes hagyományok folytatása iránti elkötelezettséghez! Léven magunk is Öregdiák Szövetség — harminc éve munkálkodunk az Egyesült Államokban — testvérszervezetünknek érezzük a Székely Mikó Kollégium Véndiákjainak Társaságát és így köszöntjük az alakuló összejövetel szervezőit, rendezőit és minden résztvevőjét Kérünk Benneteket, hogy adjátok tudtunkra, ha valamiben segítségetekre lehetünk. Kívánunk Mindannyiótoknak jó munkát és céljaitok megvalósításához jobb körülményeket, lehetőségeket. Baráti üdvözlettel a Magyar Öregdiák Szövetség — Bessenyei György Kör tagsága nevében Dr. Nagy Károly (RO.Box 174, New Brunswick, New Jersey 08903, USA) Olvasóinkhoz’ VITÉZ GYÖRGY (Kanada): Az új népvándorlás „Fuss, menekülj, üldözött, Vár az erdő mélye; Mögötted a vad poroszlók S bujdosás veszélye. ” Nagyon tetszett nekem gyerekkoromban ez az ének, melyet képes mesekönyvem szerint Robin Hood és cimborái daloltak a sherwood-i erdőben. Volt valami nagyszerűen romantikus, kalandosan izgató a megfelelő rajzzal illusztrált versikében. El is határoztam, hogy alkalomadtán én is csatlakozom Robin Hood igazságért küzdő legényeihez, még ha ez a bujdosás veszélyével is jár. Sajnos, a bujdosásból hamarabb kijutott, mint gondoltam volna (tizenegy év alatt kétszer s a sors egy kis kitelepítést meg katonai kényszermunkát is hozott 45 és 56 között). Romantikus hajlamaimból mihamarabb kigyógyított a bőrömön tapasztalt történelem, s miután Robin Hoodékkal nem volt találkozásom—erdei és városi kapcabetyárokkal annál inkább —, most már csak azt kívánom, maradhassak fenekemen életem végéig, ha az Úristen is úgy akarja. Sokaknak azonban nem adatott meg az egy helyben maradás, békés emberi foglalkozások űzése, hétköznapi boldogulás, lét és család biztonsága, az Egyesült Nemzetek által kinyilatkoztatott mindennemű jogok élvezete. Nézem a képernyőt, olvasom az újságot. Az utolsó tíz esztendőben alig ocsúdtunk föl a kambodzsai hekatombák csontgyűjteményének szemléléséből, máris az első etiópiai éhínség püffedt hasú, haldokló kisgyerekeinek ezreit kontemplálhattuk, majd az örmény, mexikói, kínai, stb. földrengések áldozatait mutatták be a tömegkommunikáció eszközei. S amint a jelenhez érünk, kényszerű tanúivá leszünk az egész kurd nép pokoljárásának: ismét halott csecsemők és aggok apokaliptikus látványa. De még ez sem elég: a szudáni, eritreai, Szomáliái éhezők félmeztelen sereglése, a perui kolerások meg a bangladeshi ciklon iszapba temetett áldozatai kezdik közönyössé lúgozni az értelmet, mely végül is nem képes befogadni a szörnyűségek méreteit. Úgy tűnik, mintha természet és politika Sonderkommandói működnének együtt, hogy folytatólagossá tegyék az Ausradieren auschwitzi elvét és gyakorlatát. S míg arat a halál (most már nem kaszával, hanem kombájnnal) egzotikus vidékeken, százezrével veszik kezükbe a vándorbotot a mozgás- és munkaképesek szerte a harmadik világban, melyhez kénytelen-kelletlen hozzá kell számítanunk az ex-dicsőséges, ex-földiparadicsom Szovjetuniót és volt függőségeit. Jönnek az új-nacionalista tébolytól joggal rettegő kisebbségek: kurdok, cigányok, kasmíriaiak, kelet-timoriaiak és molukkaiak, tamilok, észak-osszétiaiak, miskitó indiánok, berberek, palesztinok, tigreiek és még sokan mások. Jönnek keletről nyugatra és — a föld gömbölyűsége meg a légijáratok sűrűsége következtében — nyugatról keletre, igyekeznek Nyugat-Európába és az észak-amerikai kontinensre. Nem lófarkas nemzetségfők, nem kánok, satrapák, egzotikus istenostorai vezetik őket, nem karddal, pajzzsal, buzogánnyal, tankkal jönnek; vonaton érkeznek, repülővel, biciklin, gyalog, legálisan, illegálisan, kiböngészhetetlen papírokkal vagy névtelenül, mint élő tabula rasa, üres táblaként, amire remélhetőleg az új életű majd cikomyás hőstörténeteket. Vezetik őket a tömegkommunikáció feléjük sugárzott értesülései, arról, hogy vannak országok, ahol van elég ennivaló, meleg otthon, munkaalkalom, a személyes biztonság magasabb rendű, mint például Bejrútban vagy Kalkuttában, s népjóléti intézmények gondoskodnak a betegekről, öregekről, elesettekről. Egyes becslések szerint több mint egymilliárd személy „szállná meg” Európát és Észak-Amerikát, ha anra lehetőségük volna. S nemcsak a szegények, reményvesztettek, megnyomorítottak özönlenének, hanem középosztálybeliek és gazdagok is, rettegve, hogy egzisztenciájuknak s létüknek bármikor véget vethet egy háború vagy forradalom. Ostrom alá került a nyugati civilizáció. Nem a sárga veszedelem, nem egy szovjet koalíció atomháborúja, nem is a marsbeliek inváziója fenyeget. Fenyeget a fantasztikus népszaporodással és az elképesztő méretű iparosodással együtt járó környezetszennyezés. Amott az élőlények excrementuma, errefelé a gépek szörnyű szennye — és az emberi viselkedés felelősítésének teljes csődje mindkét oldalon. Miképp magyarázhatnánk meg, hogy számos kultúrában a születésszabályozás nemcsak hogy ismeretlen, hanem még említése is a kultúra uralkodó köreinek tomboló ellenállását váltja ki? Mit szóljunk Mexico City-hez, ahol tizennyolc millió lelket zsúfolt össze a „fejlődés”, a hajléktalan árvagyerekek millióihoz Dél-A- merikában, ahol a nagyvárosokban embersintérek éjszakánként a gyermekek legyilkolásával igyekeznek fönntartani a közrendet és tisztaságot? Mit szóljunk ahhoz a tervezéshez, amely százezreket telepít, csábít, kényszerít földrengés és áradás látogatta vidékekre? Hogy Bangladesh kormánya húsz évig nem épített védőgátakat a tengerár ellen? Bezzeg könyörögni gyorssegélyért, amelyet még szétosztani is képtelen, azt igen. És miképp kommentáljuk a Nyugat évtizedes gazdaságpolitikai stratégiáit, mely a fél világra kiterjesztette a koldusmentalitást és az örökös függőség lélekölő állapotát? Vagy a születésszabályozás olyan méretű túlhajtását, hogy idestova nem lesz, aki az elöregedő lakosság ágytálait cserélje, nemhogy fönntartsa a javak termelését és elosztását? Ne várjuk a kurdoktól, hogy ők tartsák fenn aggmen-házainkat s tolószékgyártó üzemeinket! Szinte már hallom a szkeptikus, gúnyos vagy mélyen fölháborodott hangokat: Hát rasszista vagy te? Beleavatkoznál a színes népek szent dolgaiba? A „köztudottan fasiszta” Malthus híve lennél? Világvégét jósoló utcasarki hordószónok? Hisz pusztította már a világot elég katasztrófa, s mind a föld, mind lakói túlélték — vígan szaporodtak tovább. Tatár, török, pestis, világháborúk, haláltáborok, spanyolnátha, Attila, Krakatoa, tüdővész — s közben épültek a katedrálisok, fölfedezték a penicillint, megírták a H-moll misét, megépült a Táj Mahal. Utóvégre mit izgulok én? (Mert közben Amerika is magához ölelt jónéhány millió bevándorlót.) — Jó, megpróbálom röviden elmondani, miért is aggódom, magamért már nem annyira, inkább gyermekeimért s azok gyermekeiért. Aki figyeli a történelem kérlelhetetlen folyását, tudja, hogy nem alkalmazható rá a latin mondás: Post hoc ergo propter hoc (eddig is így, hát ezután is így). A népvándorlások áradata üres vagy félig-meddig üres vidékekre zúdult, s ahol éltek népek, azok vagy sikeresen védekeztek a hódítók ellen, vagy megsemmisítették őket a benyomulók. Természeti csapások valóban látogatták a világot, de e csapások száma és jelentősége exponenciálisan látszik növekedni, főleg azért, mert egyre több a nagyon sűrűn lakott terület, egyre kevesebb a szennyezetlen ivóvíz, de a helyi kormányzatokat az efféle dolgok nemigen érdeklik. (Gondoljunk csak arra, hogy a magyar Alföld talajvizei már több mint egy évszázada fertőzöttek, s artézi kútjaink szerencséje, hogy nem kell forralni az ivóvizet. Képzeljük el Indiát, ahol a lakosság hatvan év alatt 250 millióról 800 millióra növekedett, s ahol a szent folyók partján még mindig gyakori, hogy a zarándok rituális fürdését végzi, míg valaki más valamivel följebb nagydolgát végzi ugyanabba a vízbe... Épületes látvány Brahma templomainak tövében.) A harmadik világ (mit mondjak, az egész világ) prioritása továbbra is a fegyverkezés. A pusztítás szerszámaira költött összegek meghaladják értelmünket, mint az esténként képernyőnket látogató tömeghalál. Hasonlóképpen, az amerikai bevándorlók nagyrésze az akkor végtelennek tűnő közép-nyugati prérikre, Kaliforniába vagy a gyorsan fejlődésnek induló iparközpontokba özönlött. Amerika még mindig befogad, de milliókról már szó sem lehet. Ami pedig Európát illeti, kitehetnék a táblát: .Megtelt”. A magyar határon ezúttal a Nyugatot oltalmazó vasfüggönyt építő osztrák határőrök, s a határmenti csalitot fölverő járőrök lényegében ezt üzenik az útrakelt mezei hadaknak: Nincs hely a fogadóban! Magyarország egyelőre elsősorban tranzitállomás: ideiglenes menedékhely azok számára, akik Párizsról, Londonról, New York-ról álmodoztak, mielőtt otthagyták volna fatornyos vagy lengősátras hazájukat. De emelkedjék csak az életszínvonal, jöjjön csak be egy kicsivel több ipar, vállalkozás — minden munkahelyre lesz húsz menekült a nyolc magyar jelentkezőn felül. S ha, Isten őrizz, rosszabbra fordulnának a dolgok, mi hová futnánk? Ki fogadna be, mikor egyre inkább minden hely foglalt? Hát még ha lőnének is? Mi erre a megoldás? Van-e még egyáltalán lehetőség racionális cselekvésre? Vagy hunyjuk be szemünket és reméljük: ahogy esik, úgy puffan? Hogy mi már nem érjük meg, mire véglegesen fölfüggesztik a bankrupt emberiség hitelét? Nem hinném, hogy ez jó stratégia lenne. Things left to themselves go from bad to worse (az annyiban hagyott rossz dolgok még rosszabbak lesznek) — véli Murphy Második Törvénye. Ha az Egyesült Nemzetek néhány hónap alatt képes volt kistafúrozni egy hadsereget, hogy a nemzetek szuverenitásának elvét fönntartsa, tán föl tudna szerelni egy békés sereget, hogy az egész emberiség szuverenitását megmentse! Mit használ a sok törvény, proklamáció, ígéret, jövőtépítő fantázia, ha közben saját szennyünkbe fulladunk, ha előzőleg már ki nem múltunk golyótól vagy éhínségtől? Az új népvándorlás a temetők szuverenitásának kezdete. Mindannyiunk kötelessége, hogy biztosítsuk az élők függetlenségét. — Ez nagyobb, nemesebb kaland még Robin Hoodénál is. Kedves Olvasóink és Barátaink! A Nyugati Magyarság — mint tudják — immár otthon, Magyarországon is megjelenik. Rendszeres, havi megjelenését azonban — technikai okokból — csak szeptembertől ígérhetjük. Az újságot kiadó kanadai vállalat (Transatlantic Publications, Inc.) hivatalos képviseletet állított fel Magyarországon, irodája Budapesten a lap nyomdába adásának időpontjában még szervezés alatt van. Kérjük magyarországi olvasóinkat, figyeljék más lapokban megjelenő esetleges hirdetéseinket, amelyekben tájékoztatást adunk irodacímünkről, terjesztési rendszerünkről, az előfizetési, példányonkénti vásárlási és hirdetési lehetőségekről. Kérjük olyan magyarországi olvasók jelentkezését (egyelőre montreáli címünkre), akik körzetükben vállalnák — természetesen jutalék fejében — a lap forgalmazását! Terjesztőkre igen nagy szükségünk volna nyugati országokban is! Nyugaton élő olvasóinkat, barátainkat arra kérjük, támogassák e nagy vállalkozásunkat, az otthon és a Nyugaton élő magyarság közötti állandó és erős kapcsolat megteremtésére irányuló törekvéseinket! Az újságot igen nagy mennyiségben juttatjuk el az utódállamok magyarlakta vidékeire — természetesen ingyenesen. Tőkénk ezelőtt sem volt, most sincs. Hivatalos szervektől soha nem kaptunk támogatást, most sem számíthatunk ilyesmire. Kérjük, ajánlják az újságot barátaiknak, ismerőseiknek, és támogassák az újság Baráti Körét (min. $100 évente) anyagi tehetségükhöz mérten, hogy mi is becsülettel elláthassuk vállalt szolgálatunkat! Az utóbbi időben óriási mennyiségű írás érkezett be... Kérjük régi és új munkatársaink szíves megértését! Nyugati Magyarság /-------------------------------------------------------------------------------^ Kérjük, támogassák a Nyugati Magyarság-ban meghirdetett alapítványokat! Ne legyen pusztába kiáltott szó az otthoni és kisebbségi szervezetek segítségkérése! <____________________________________________________/
