Nyugati Magyarság, 1991 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1991-04-01 / 4-5. szám
RETURN ADDRESS: 5582 Gatineau Ave., Ste. 11 Montreal, Québec H3T 1X7 Canada NYUGATI MAGYAR SAG Hungarians cf the West - Hcngrcis X. évfolyam, 4-5. szám 1991. április-május A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG LAPJA Ara: 25.- Ft — $2.00 Könnyű álom? — kérdeztük Sütő Andrástól Anyám könnyű álmot ígért — mondotta Sütő András, hangjában fájdalommal vegyes szemrehányással, mert hiszen nem voltak könnyű álmai az elmúlt évtizedekben. — Immár nagyapaként milyen álmot ígér az unokáinak, a magyarságnak a rendszerváltás idején? — kérdeztük tőle a Nemzeti Színház igazgatói szobájában, ahol háziszerzőként ünnepségen vett részt. — Kemény küzdelem vár az Antall-kormányra, a magyar népre. Nemcsak az államhatárokon belül, hanem az ezeken kívül élő magyarokra is kisebbségi jogaik kivívásában. Könnyű álmot tehát én sem ígérhetek. — Az ország állapota, a hazai politikai, kulturális és gazdasági viszonyok milyen hatással vannak a ha tárainkon túl élő honfitársaink álmaira? — A kisebbségben élő magyarság törekvései, reményei ahhoz a morális és politikai segítséghez igazodnak, amelyet joggal várnak az ország vezetőitől, a kormánytól. Ezt a segítséget meg is ígérték a magyar vezetők a Kádárrendszer bukása után, mintegy a kádári politika tagadásaként. A kisebbségben élők gondjainak megoldásában tehát jelentős szerep vár Magyarország vezetőire. Főként a kisebbségi jogokért való küzdelemben. — Hol tartunk az ígéretek valóra váltásában? — Egy olyan hosszadalmas és bonyolult folyamatról van szó, amelyben nincs helye a türelmetlenségnek, a célok elérését siettető politikai huszárvágásoknak. Sok múlik azon, hogy a magyar vezetők milyen kapcsolatokat építenek ki a román állammal, a kormánnyal, a parlamenttel. Most azt tapasztalom, hogy ez a kapcsolat, ha nem is mutatósán, ám reménytkeltően szövődik. Némi eredménye is van. Kétségtelen viszont, hogy a lényegi kérdésekben még távoli az egyetértés, s ez akár rendkívüli aggodalomra is okot adhat. Mind Magyarországon, mind az Európában és a tengeren túl élő magyarság körében. Novák Gábor (Budapest) Mindszenty otthon! Május 3-án Esztergomba szállították Mindszenty József hercegprímás, bíboros hamvait Az ideiglenes Maríazeli-i sírhely után az esztergomi Bazilika ad végleges nyugvóhelyet az üldözött bíborosnak. BEKE GYÖRGY (Magyarország): Hogy terem a magyar egység? Ez a cím szándékosan idézi meg Gárdonyi Gézát az Egri csillagokból: Hol terem a magyar vitéz? Mert a színhely, amely a hajdani magyar vitézek nyomán manapság a magyar egységet teremti meg, azonos: Eger városa. Mindazon gondolatok, amelyek itt következnek, az Erdélyi Szövetség háromnapos egri tudományos tanácskozásán születtek meg bennem, április derekán. Megbeszélésünk témája Erdély múltja és jövője volt, de a Magyarországról, Erdélyből és Európa nyugati tájairól egybegyűlt előadók, személyük és állásfoglalásaik révén, ennél szélesebbre tágították a kört, és Erdélyről szólva az egész magyar nemzet egységének állását, gondjait, lehetőségeit vitatták meg. Magától értetődő, hogy az erdélyi helyzet elemzése, az erdélyi magyarság sorsáért viselt felelősség a magyar nemzet egységét erősítette. Hiszen ma legégetőbb gond az egész Kárpát-medencében a létében fenyegetett erdélyi magyarság nyelvének, kultúrájának, sőt fizikai létének védelme, népállományának átmentése jobb időkre. A család is mindig ama a tagjára figyel a legjobban s annak igyekszik legelőbb segíteni, aki a legnagyobb bajban van. Nincs ez másként nagy családunk, a nemzet életében sem. Szomorú tapasztalatunk, hogy Kelet-Közép-Európa békés forradalmai és a romániai államcsíny éppen a nemzeti kérdésben nem váltotta be reménységeinket, az állampárt diktatúrájának öröksége tovább nyomasztja a kisebbségek — elsősorban a legnagyobb számú magyarság — életét, gazdaságát, kultúráját, nyelvét és távlati elképzeléseit. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a diktatúrákat megdöntő demokratikus ellenzékiek Romániában, Szerbiában, Szlovákiában a nemzetiségek felszabadítása, jogegyenlőségük biztosítása, önrendelkezésük elismerése helyett érvényesnek tekintik az előző rendszerek magyarságot nyomorító intézkedéseit, sőt még meg is tetézik újabb szigorító, jogtipró törvényeikkel. A szlovákiai nyelvtörvény — enyhébb formában, mint Ceausescu diktatúrája, de mégiscsak — támadás a magyarság nyelvhasználata ellen, a magyar nyelv kiszorítása a közéletből, iparból, kereskedelemből és bizonyos mértékben az oktatásból is. A Vajdaságban a Jugoszlávia széthullásától rettegő nagyszerb nacionalizmus — amely nyilván kivételezett helyzetét szeremé megőrizni a föderáción belül és még inkább a szerb köztársaságban — most már olyan hévvel támad a magyarságra, mint teszi azt az albánokkal Koszovóban évek óta. A Vajdaságban a szerb többség az indok, Koszovóban, ahol a szerb túlsúly igazán nem mondható el, lévén a tartomány lakosságának 90%-a albán, azzal indokolják a megszorító intézkedéseket, hogy az a táj a szerb kultúra bölcsője. Ez igaz is, de az érv — Erdélyre „lefordítva” — azt jelenthetné, hogy a most már szinte teljes egészében román népességű Gyulafehérvárnak Magyarországhoz kell tartoznia, hiszen százötven éven át az önálló erdélyi fejedelemség magyar fővárosa volt, különben is ott született Szent István királyunk édesanyja, Sarolt, s így ez a város államiságunk bölcsőhelye. A vajdasági magyarságnak ki kell állnia a nagyszerb vezetés rohamát olyképpen, hogy az egyik bűnbak szerepére kárhoztatták a horvátországi magyar fegyverszállítások okán. Ha nem lett volna ez a fegyverszállítási ügy, akkor más egyebet találnak ki, mivel a cél az, hogy a jugoszláviai állami válság ódiumát Magyarországra, a magyar nemzetre s ezen belül a vajdasági magyarokra hárítsák át. Ezt a taktikát Ceausescutól tanulták Belgrádban; a román diktátor bukása előtt az ellene támadó népharagot ,3udapest uszításának” igyekezett beállítani, a forradalmár tüntetőket pedig Magyarország „beszivárgott ügynökeinek”. Csakhogy az ilyen hatalmi mesterkedések rendszerint visszájukra fordulnak. Erdélyben a magyarellenes uszítás éppen a magyarság egységét erősítette meg. Szépen bebizonyosodott ez tavaly májusban, a parlamenti választásokon, amikor több mint egymillió szavazatot kapott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, és Románia második legnagyobb pártja lett. Szlovákiában az úgynevezett nyelvtörvény, valójában a magyar nyelv drasztikus korlátozásának kísérlete, szintén a magyarság egységét erősítette, noha ott, a pluralisztikus hagyományok okán is, a magyarság képviselete három politikai alakzat között oszlik meg. A Vajdaságban a fokozódó nyomás alatt ocsúdik a magyarság. Míg Tito idejében és később is a jugoszláviai magyarság szellemi vezetőivel lehetett a legkevésbé szót érteni a magyar egység ügyében, a Sztalinkorszakban elszenvedett hatalmas nyomásra emlékezve a jugoszláv állami függetlenséget féltették a magyar nemzet egységének megvallásától is, kitalálva a .Jugoszláviai magyar nemzet” minden szempontból megalapozatlan elméletét, és szemérmesen hallgatva az 1944 őszén Tito nacionalista gárdistái által meggyilkolt negyvenezer ártatlan magyar áldozatról, most kései tetemrehívással, a szerb tömeggyilkosságok feltárásával adja jelét a vajdasági magyarság annak, hogy a nemzet egységének védelme alá kívánja helyezni történelmét, kultúráját, nyelvét, önmagát. Erdélyben a magyarság valóságos szabadságharcot vív nyelvéért, kultúrájáért, iskoláiért, intézményeiért. Éppen ezért a mostani küzdelem felébreszti a génekben, az egyéni és közös emlékezetben a régebbi helytállások, dacolások vagy éppen védekező támadások hagyományait. Ezek között is legelső: az egység. (Folytatás a 4. oldalon) Köszöntjük a Magyar Reformátusok II. Világtalálkozóját! 1991. június 21-30. (teljes program a 8. oldalon) A követ nem egy követ fújt... A „Zwack-ügy” Az április 10-én azonnali hatállyal visszahívott Zwack Péter washingtoni nagykövet ügye nagy port vert fel mind Magyarországon, mind az amerikai magyarság körében. Zwack primitív és botrányos viselkedése sokakat felháborított, míg a hivatalos Washington bohózatként élvezte végig az eseményeket. Bár a magyarországi sajtó kéjelegve végigcsámcsogta az ország nyomorúságának és elmaradottságának eme újabb tanújelét, azzal már adós maradt, hogy az ügy lényegét megírja és a botrány okait elemezze. Ez az úgynevezett „szabad sajtó” a valós és álhírek, a rágalmak és ferdítések, a hamis adatok és következtetések zsibvására lett. Jellemző erre a Nyugaton élő magyarság „szóvivőinek” kezelése. Az utóbbi időben sorra jelennek meg újságok hasábjain és a rádió hullámain önjelölt figurák, akik az amerikai magyarság nevében nyilatkoznak és botcsinálta címeiket fitogtatva rágalmakat terjesztenek. Ez ugyanis az egyetlen feltétel a hazai sajtó szentélyébe való bebocsáttatáshoz: valakit vádolniuk kell, lehetőleg hazug módon. Legfőképpen persze a magyar kormányt, annak tisztségviselőit, esetleg Csoóri Sándort, vagy ha nem, akkor egy másik amerikai magyart, lehetőleg olyat, aki valamelyik területen hasznos és értékes munkát végez. Mindent meg lehet ma írni a magyar sajtóban, csak az igazság és a tények sikkadnak el gyakran a sok zsurnalisztikái kacat között. A Zwack-ügy kibogozását nehezítette, hogy a benne érintettek közül tulajdonképpen csak Zwack Péter beszélt. Sokszor, hangosan és több személyben. Azzal a rendkívüli tehetséggel van ugyanis megáldva, hogy még egy rövid interjúban is ötször ellentmondjon saját magának. A leléptetését övező interjúsorozat során szinte mindent elmondott és mindennek az ellenkezőjét is: lojális volt, de nem volt lojális; olyan kitűnő munkát végzett, hogy szeretné megveregetni a saját vállát, de a legnagyobb hiba volt őt diplomatává tenni. Nem fog több interjút adni, mondta, mielőtt egy tucat újabb interjút adott volna. Washingtonba érkezésekor kijelentette: célja, hogy megfelelően „eladja” Magyarországot az amerikai közönségnek. Úgy tűnik, a legjobb „sales job”-ot a saját legendájának megteremtése terén végezte. Zwack Péter ugyanis — a legendával ellentétben — nagyon kis hal volt Amerikában, korántsem a kitűnő kapcsolatokkal rendelkező, nagyhatalmú üzletember, aminek lefestette magát. Az amerikai politikai életről, a Washingtonban működő főbb erőkről minimális fogalmai voltak. Állandó gondot okozott neki kihagyó emlékezőtehetsége. Egyszerűen képtelen egy bonyolultabb gondolatmenetet rögzíteni és azt az instrukcióknak megfelelően előadni, vagy a hallottakra emlékezni, így aztán diplomáciai tárgyalások lefolytatására aligha alkalmas. Mint egy volt munkatársa mondotta: .JZwack feje olyan, mint egy feneketlen doboz. A- mit beleraksz, azonnal kiesik belőle. ” Itt említjük meg, hogy az egyik Los Angeles-ben megjelenő magyar laptársunk már közölt egy igen tényszerű cikket a Zwack-ügyről, de az valahogy nem nyerte meg Zwackék tetszését. A cikk megjelenése után Zwack Péter és felesége, Anne, többször felhívták a lap tulajdonosát és perrel fenyegetőzve arra próbálták rávenni, hogy jelentse ki, a cikket Bollobás Enikő, a magyar követség első munkatársa sugallta. Kijelentjük ezért, hogy ezen írásunkhoz több Budapesten és Washingtonban élő magyartól — Zwack Péter néhány volt munkatársától is! — szereztünk be információkat, de Bollobás Enikő nem volt közöttük. Azt ajánljuk tehát az amerikai életet, annak alapintézményeit — például a sajtószabadságot — oly jól ismerő Zwackéknak, hogy bennünket valami mással próbáljanak zsarolni! Nagykövetünk a diplomáciában meglehetősen szokatlan módszert (Folytatás a 2. oldalon)
