Nyugati Magyarság, 1988 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1988-11-01 / 11-12. szám

1988. november-december Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 5. oldal CSOÓRI SÁNDOR: Egy elcsitíthatatlan magyar — Elhangzott 1988. november 5-én, Nagy György hódmezővásárhelyi díszsírhelyének felavatásán — Csoóri Sándor emlékbeszédét mondja Nagy György hódmezővásárhelyi díszsírhelyének felavatásán, 1988. november 5-én Három nappal ezelőtt ezt a hódmezővásárhe­lyi temetőt is, mint a világ legtöbb temetőjét, meg­szállták az élők. Az őszirózsák szelíd invázióját indították el a sírok felé, hogy halottaikat, hacsak töredéknyi időre is, de visszahódítsák maguknak. Most, három nappal az őszirózsás invázió után, a köztársasági Nagy György síremléke körül állva, minket is hasonló ösztön bujtogat: vissza kell hódítanunk egy valamikori élőt a haláltól, egy valamikori lobbanó személyiséget az idő és a márványkoporsó közönyétől. Nagy György: tör­ténelemből kizuhant politikus, vissza kell hódíta­nunk őt magunknak és a magyar történelemnek. Eltökéltségünket számos ok indokolhatja, de talán elég, ha most csak a legfontosabbat mon­dom. Vannak életerős népek, melyeket válságos, cudar korszakaikon biológiai tartalékaik lendíte­nek át. A magyarság fogyó nép. Sajnos minket mostani bajunkból nem a biológia lendülete, ha­nem egyedül a tudaté ránthat ki s menthet át a jö­vőbe. Ehhez pedig nekünk a holtak tudatára, érzé­kenységére is szükségünk van. A holtak jellemé­re. Különösképpen az olyanokéra, akik, mint Nagy György, merghajszolt, csóvás, dörömbölő emberei voltak a magyar múltnak. De ki is volt valójában Nagy György? Ahogy az emlékezetkihagyásos utalásokból érzékelem: a történészeink számára csupán egy eb-ura-fakósan politizáló ügyvéd volt: színes, vakmerő egyéni­ség; egy lángokból előlépő férfi, aki 1906-tól 1918 végéig a magyar történelem sorsfordító ese­ményeinek közelében küzdött, némelykor a fő­szereplők forró leheletében, de mivel sose kapott a sorstól igazi cselekvési alkalmat, gyulladásos történelmi helyzeteink lelappadásával az ő szere­pe is összezsugorodott. Vagyis: majdnem-hősből mellék-alak lett. Túlságosan mai szemléletűnek, azaz túlságo­san felületesnek tartom ezt az értelmezést. Régeb­bi korokban egy-egy politikust nem föltétlenül a gyakorlat és a siker igazolt, hanem a szándék. Nem a beteljesülés, hanem a küzdelem. A becsület azt kívánja tőlünk, hogy Nagy György életművét mi se a befejezetlensége és a kudarcai alapján minősítsük, hanem a vállalkozá­saira figyelve. Aszerint, a már-már torzulásig fa­juló erkölcsi erőfeszítés szerint, mely fölött sem az időnek, sem a felejtésnek nincs hatalma. A fiatal erdélyi ügyvéd és újságíró politikája 1906-ban indul. A Függetlenségi Párt mandátu­mával ekkor jut be aparlamentbe, acsíkszentmár­­toni kerület képviselőjeként. Ez az az idő, amikor Kossuth Ferenc, Kossuth Lajos fia, épp az apja által megfogalmazott eg­zisztenciáról elfelejtkezve megköti a maga külön kis kiegyezését Ferenc Józseffel. A monarchia fe­je jóváhagyja, hogy az „ifjú Kossuth” a Függet­lenségi Párt elnökeként részt vehessen az új koa­líciós kormányban, ellenszolgáltatásként csupán arra kéri őt, hogy mondjon le pártja legfontosabb követeléseiről. Egyebek közt a magyar vezényleti nyelvről, az önálló vámterületről és a Fejérváry­­kormány nyílt kárhoztatásáról. A fiatal és rajongó Nagy Györgyötporig sújtja Kossuth Ferencék árulása: a kiegyezést újraszen­tesítő alkujuk. S első képviselőházi felszólalásá­ban épp azokért a nemzeti és társadalmi célokért emel szót, amelyeket pártja vezetői — a poltikai realizmus nevében — elárultak. Sőt vádbeszédét rögtön egy kihívó javaslattal toldja meg: általános és titkos választójogot követel, amely akkortájt is nyomasztó létszükséglete volt a nemzetnek. Képviselői szereplésével egy kezelhetetlen, „borzalmas szellemű”, ifjú politikus jelenik meg a porondon. Egy elcsitíthatatlan magyar, akit messziről érkező sugalmak találnak szíven: meg­keseredett kurucok daca és petőfis szilajság. Nagy György ezekkel a korba nem illő érzel­meivel kilóg a parlamenti csoportképből. Körü­lötte is ott forog, ott nyüzsög a „serleges Magyar­­ország”, koccinthatna hát ő is a boldog békeidők­re, az épülő ecetgyárakra, az épülő Budapestre, a r-------------------\ Minden korosztálybeli | egyedülállónak segítünk, | | ha magyar társat, házastársat, | I partnert szeretne találni. | I A feltételekről, lehetőségekről I érdeklődni lehet: I I j „EGYÜTT” j | Országos Társkereső Iroda, | 1052 Budapest, I Petőfi S.u. 10., III./11. I V*_____________J díszmagyarba öltözött zsidó bárókra, a negyven­­nyolcas huszárcsákókban táncoló orfeumi nőkre, de ahogy Ady Endre szeme a magyar ugart is látja s Hunnia úri trágyadombját, Nagy György szeme is új látomásokat keres: a hatvanhetes kiegyezés­ből kibontakozó, független Magyarországét. A maga idejében legtöbben kényszerű, törté­nelmi alkuként fogadták el a Kiegyezést. De ké­sőbb szépen, fokozatosan berendezkedtek ebben a bársonnyal kibélelt kényszerhelyzetben. Nagy György egész idegrendszerével a konok ellenzőkkel tartott. Egyetlen pillanatig sem hitt az osztrákok és a magyarok megfontoláson nyugvó házasságában. Hangosan hirdette, hogy a kiegye­zés — rövid távon és hosszú távon is — bukás. Tudta, hogy a kétfelé sugárzó Status quo, mely a Habsburgoknak a birodalmat őrizte meg, a ma­gyaroknak pedig a Szent István-i államot, épp a hamis egyesség miatt fog előbb-utóbb széthulla­ni. Mondhatnám, hogy peturi szívdobbanásokkal tudta. Azt persze, hogy a végzetes viszony Tria­nonnal végződik, ő sem sejthette, és más sem. Nagy Györgyöt a kiegyezést elutasító szenve­délye sodorta bele vad királyellenességbe s a köz­­társasági gondolat fölélesztésébe. A képviselőhá­zat végül is ezért kellett elhagynia. A politika közvetlen erőteréből kiszoruló Nagy György még elszántabb harcot indít a köz­­társasági államforma megteremtéséért. Szokták az efféle csökönyösségre mondani, hogy őrültség vagy utópia. A régi Vásárhely, arégiMakó s arégi Arad lakói bizonyíthatnák, hogy semmivel sem volt kevésbé az, mint például a monarchia jövőjé­ben aggálytalanul reménykedni. E közbevetésnek itt nemcsak érzelmi, de törté­neti szerepe is van. Ugyanis a képviselőségből ki­esett ügyvéd Sepsiszentgyörgyről ide, Hódmező­vásárhelyre költözik át, ahol előbb a Magyar Köz­társaság című folyóiratát indítja el, majd pedig pártot alapít: az Országos Köztársasági Pártot. A lap megindításakor Ady Endrétől kap bizta­tó s támogató sorokat. Eztírjaneki aköltő: „Gyö­nyörűségem telik a Te bátorságodban. Bátor vagy s tarts ki, légy magyar, kultúrás és székely... ” Lehet, hogy a köztársasági mozgolódás pere­mekre szorult, de még onnan is gondot okozott a trónörökösnek, Ferenc Ferdinándnak s magának Tisza Istvánnak is. Valójában aKöztársasági Párt a királyságra és a monarchiára emelt tőr volt. Fe­nyegető üzenet. Egy lehetséges merénylet beje­lentése. Komolyan kellett tehát venni. A trónörö­kös átiratára Tisza nemcsak törvényt szavaztat meg az országgyűlésben a királyság intézményé­nek védelmére, de magát a Köztársasági Pártot is föloszlatja. Másodszor szalad ki hát a föld Nagy György lába alól. S az egy év múlva kitörő háborúval pe­dig végképp kiszalad. A jóslatok beteljesülése csak a silány lelkeket elégítheti ki — Nagy György inkább az elveszettséget érzi. Igaz ugyan, hogy 1918 őszén, az őszirózsás forradalom nap­jaiban, még egyszer fölparázslik minden: a tünte­tő tömegek Nagy György eszméjét érzik egyedüli életképes eszmének. 1918. november 16-án ki is kiáltják a magyar népköztársaságot. Ahhoz azonban, hogy százados előzmények után egy merőben új életforma jöhessen létre, iga­zi erő kell. Szellemi, lelki, anyagi erő. Tetejében még katonai erő is. A háborúban kivérzett Ma­gyarországnak mindegyik hiányzik. Fonák ha­sonlattal szólva: aNagy György megálmodta köz­társaság jóformán csak pünkösdi királyság ma­radhatott. Világok omlása közben Nagy György bukását sehogy se tekinthetjük személyes bukásnak. De személyes tragédiának igen. Talán a történészek tétovasága és közönye ezzel a mozzanattal ma­gyarázható: őket nem az egyéni sorstragédiák ér­deklik, hanem a közösségeké. A történészekkel ellentétben én mégis azt gondolom, hogy Nagy György hányatott s gúnyolódásoktól is cserzett életének komoly történelmi súlya van. Röviden így foglalhatnám össze. Az esemény­történelmet, amellyel a történelemtudomány fog­lalkozik, ő csak színezni, gyúrni, alakítani tudta, megváltoztatni nem. De több évszázados lelki függetlenségi harcaink történelmének kiiktatha­­tatlan alakja. Amolyan Bajcsy-Zsilinszky előd. Azé a Bajcsy-Zsilinszkyé, aki egyedül lő rá — nemcsak szimbolikusan, de valóságosan is a ma­gyarság nevében a németekre — vagy a parla­mentben november 4-én is bentmaradó Bibó Ist­ván elődje, aki a fegyveres katonák jelenlétében is kiáltványt fogalmaz. S mindazoké, akik lelki füg­getlenségünk megteremtését ma is a nemzet leg­fontosabb feladatának tekintik. BETHLEN GÁBOR ALAPÍTVÁNY 1988. ÉVI DÍJAK A Bethlen Gábor Alapítványt a ma­gyarság élő lelkiismerete, szolidaritása hozta létre; a trianoni, majd a párizsi béke­­szerződésekkel szétszabdalt nemzet sorsa iránti felelősség. 1979 karácsonyától 1980 húsvétjáig 65 magyar közéleti ember alá­írásával kezdeményezett. Alapítványun­kat öt évig tartó huzavona, gyanakvások és tilalmak közepette, korlátok közé szorítva engedélyezték. Nem nyilvános rendelke­zések alapján a hazai tömegkommunikáció — néhány elszánt újságírót és folyóiratot kivéve — nem adott, nem adhatott tájékoz­tatást róla, az állami intézmények és társa­dalmi szervek nem támogatták, nem támo­gathatták. A határainkon túl élő magyarság sorsa égbekiáltóan mutatja, hogy késésben va­gyunk, s a kényszerűen elvesztegetett idő pótolhatatlan veszteségeket okozott mind­nyájunknak. A Bethlen Gábor Alapítvány működése néhány áldozatkész ember lelkes munkájá­nak, és néhány ezer magyar adományozó­nak — határainkon innen és túl—köszön­hető, akik fölismerték, hogy egészséges nemzeti létünk, kultúránk formálása első­sorban közösségi, snem pusztán kormány­zati feladat, amely mostoha körülmények közepette több áldozatot kíván. Közérdekű kötelezettség-vállalásunkkal azokat az egyéni és közös vállalkozásokat ösztönöz­zük és támogatjuk, amelyek az egyetemes magyar művelődést, nemzetünk létérdeke­it, közösségeinek gyarapodását, s e térség népeinek megbékélését, humánus együtt­élését szolgálják. Az Alapítvány Kurató­riuma és Titkársága a jelenlegi lehetőségei között főként díjakkal, rövidebb időtávú ösztöndíjakkal: az Alapítvány törekvései­vel rokon kezdeményezések, vállalkozá­sok felkarolásával, elismerésével; nyilvá­nos rendezvények, találkozók szervezésé­vel; írásokkal, beszédekkel, gyűjtésekkel, eseti támogatásokkal szorgalmazza céljai­nak megvalósítását, fejti ki eszmei-erköl­csi hatását. A négymilliós alapítványi tőke szerény kamatait meghatványozza a párto­ló-támogatók sokaságának tevékenysége, pénzben fel nem mérhető segítsége, mun­kája. Immár hagyomány, hogy Halottak Napján, alapító tagunk, Illyés Gyula szüle­tésnapján, ünnepélyesen adjuk át a Beth­­len-Díjakat, amelyet 1986-ban Domokos Pál Péter tudós-tanárnak, 1987-ben Zbig­niew Herbert lengyel költőnek. Király Ká­roly erdélyi nemzetiségpolitikusnak. Sza­bó T. Attila erdélyi nyelvészprofesszornak adományozott a Kuratórium. A Bethlen-Díjat 1988-ban Bohumil Hrabal cseh írónak, Duray Miklós geoló­gusnak, csehszlovákiai magyar nemzeti­ségpolitikusnak, Janics Kálmán orvos­nak, a csehszlovákiai magyarság újkortör­ténészének és Újszászy Kálmán népfőis­kolái tanárnak, a sárospataki református gyűjteményny. igazgatójának adta át a Ku­ratórium elnöke, Márton János. Ebben az esztendőben a Kuratórium Erdély sokat szenvedett, szentéletű püspö­kéről elnevezett Márton Áron Emlékér­met létesített, amellyel a határtalan huma­nizmust, az emberi, erkölcsi szolidaritást, felelősséget, példamutató helytállást sze­retnénk elismerni, bátorítani. Tekintettel a mérhetetlen szenvedést okozó romániai ál­lapotokra, azon személyek, szervezetek és közösségek közül választottuk a kitüntetet­teket, akik cselekvőén munkálkodtak az erdélyi magyarság és a humanizmus védel­mében; felléptek a falurombolás ellen, se­gítették a romániai menekülteket. Kolozs­vári Szervátiusz Tibor nagyszerű alkotásá­val fejezzük ki köszönetünket. 1988-ban a Kuratórium az alábbi szer­vezetek, közösségek és személyek részére adományozta a Márton Áron Emlékérmet: 1. Erdélyi Világszövetség; 2. Hunga­rian Human Rights Foundation (USA); 3. Egy erdélyi közösség (Kriterion könyvki­adó!); 4. Zsére község lakói (Csehszlová­kia); 5. Dr. Éva Maria Berki (Ausztria, Bécs); 6. Henryk Jankowski atya (Gdansk, Lengyelország); 7. Dr. Kiss Ferenc tanár, irodalomtörténész; 8. Szent Anna Római Katolikus Plébánia és hívei (Debrecen); 9. Rákosszentmihályi Református Gyüleke­zet; 10. Hősök tere, 1988. VI. 27-i tüntetés szervezői. A Márton Áron Emlékérmet Kosa Fe­renc és Domokos Pál Péter adta át. Budapest, 1988. október 31. v_____________________/

Next

/
Oldalképek
Tartalom