Nyugati Magyarság, 1988 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1-2. szám
1988. január-február Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 9. oldal IX. Nyugat-Kanadai Néptánc Fesztivál Az edmontoni „Csárdás” Táncegyüttes szervezésében 1987. okt. 9-10-11 -én Edmontonban rendezték meg a IX. Nyugat-Kanadai Magyar Néptánc Fesztivált. A találkozón 12 együttes több mint 250 táncosa vett részt. Az együttesek a következők voltak: „BALATON” (Regina) „BARTÓK" (Calgary) „BÚZAVIRÁG” (Victoria) „CSÁRDÁS” (Edmonton) „CSÁRDÁS” (Vancouver) „DÉLIBÁB” (Lethbridge) „FONYÓ” (Saskatoon) „HUNGARIAN” (Vancouver) „KAPISZTRÁN” (Winnipeg) „KODÁLY” (Regina) „SZIVÁRVÁNY” (Saskatoon) „VADRÓZSA” (Calgary) Már a közvetlen előkészületeknek is tanúja lehettem és csodálattal figyeltem az Edmontoni Magyar Kultúrkör és Táncegyüttes tagjainak odaadó, lelkes munkáját. Mindenki tudta a dolgát és igyekezett úgy előkészíteni mindent, hogy a Fesztivál gördülékeny legyen. Ez olyannyira sikerült, hogy profi rendezők sem tudták volna jobban megszervezni és lebonyolítani. Pénteken este és szombaton reggel érkeztek a csoportok. Szombaton délelőtt a csoportok próbáltak, délután szatmári verbunkot és csárdást tanítottam az érdeklődőknek, este pedig a Fesztivál megnyitó bankettjére került sor a Chateau Lacombe Hotel „Alberta” termében, ahol jelen voltak a város, az albertai kulturális minisztérium és a kanadai kormány képviselői is. Vasárnap délelőtt volt a színpadbejárás és a közös finálé próbája. A díszleteket házilag készítették el — megépítőjük Lágler Lajos volt, aki egyben a Fesztivál edmontoni bizottságának elnöke is. Délután 3 órakor került sor az első előadásra, ahol Dr. Csapó Imre, a Nyugat-Kanadai Néptánc Fesztiválok elnöke köszöntötte a nézőket és a résztvevőket. Este 8 órakor került sor az előadás megismétlésére. Örömmel néztem a műsorokat és megállapíthattam, hogy a magyar nép szebbnél szebb táncai követték egymást. A koreográfiák —egy-két kivételtől eltekintve—mind hiteles, eredeti motívumokra és zenére épültek. Egyetlen együttes vált ki a sorból, a lethbridge-i „Délibáb”, amely ugyan kitűnő kidolgozásban, pontosan adta elő műsorszámait, de valószínű félreértés következtében az egyik táncának egyáltalán semmi, a másiknak pedig alig volt köze a magyar néptánchoz. Meg kell említenem az együttesek hátrányos helyzetét abban a vonatkozásban, hogy zenekar hiányában gépzenére kellett táncolniuk, ezért a kész hanganyagra kell dolgozniuk, ami táncon belüli aránytalanságokat, tempóbeli eltéréseket és rosszul sikerült tánctétel-kötéseket okozott. Ezt persze a laikus közönség alig érezhette. Az együttesek színpadi munkáján tükröződik, hogy igyekeznek lépést tartani aMagy arországon elért színpadi és koreográfiái követelményekkel. Ezt vagy úgy próbálják elérni, hogy a tánccsoportok vezetőit magyarországi továbbképzésekre küldik, vagy úgy, hogy onnan kémek fel táncpedagógust itteni tanításra. Mindkettő eredményes. Azoknál a csoportoknál, ahol ez hiányzik, ott az a koreográfiák idegen elemein és a táncokra nem jellemző szerkezeti tévedéseken is érezhető. Eredménynek mondható, hogy egyre több együttes gondoskodik tudatos utánpótlásnevelésről. Ezt az edmontoni és calgary-i gyermekcsoportok is bizonyították. Külön ki kell emelnem a műsor végen bemutatott finálét, ahol egyszerre táncolt a színpadon az összes táncos. A finálét az edmontoni együttes vezetői: Zsuzsanna Bíró, Líz Takáts és Clay Stewart készítették és tanították be. Még arra is gondoltak, hogy tánc közben a résztvevő együttesek elköszönhessenek a közönségtől. Azt hiszem, szólni kell arról, hogy Dunántúltól Erdélyig megelevenedtek a táncok, de sok esetben inkább a mennyiséget, mint a minőséget éreztem. Tehát egy-egy táncot nem elég stílusismerettel és technikai gyakorlottsággal táncoltak. A jövő célja a táncok pontos stílusismerete és kidolgozásakell legyen! Fog ez sikerülni, hiszen a Fesztivál története igazolja a tánccsoportok folyamatos fejlődését. Fontosnak tartom a Fesztivál ilyen irányú szellemben való folytatását, mert azon túl, hogy évente találkoznak az egyébként egymástól messze élő magyarok, ez jelenti számukra az előrelépést, hiszen továbbképzésnek is megfelel ez a találkozó. A délutáni műsoron kb. 800 néző, az estin pedig több mint 1000 néző gyönyörködött a táncok szépségében. Hétfőn reggel az együttesek vezetői értekeztek a jövő évi találkozóról, a csoportok szakmai vezetői és az érdeklődő táncosok pedig előadást hallgattak a tánctípusokról és táncdialektusokról. Gratulálok minden tánccsoportnak a színvonalas teljesítményekhez, a rendezőknek a gördülékeny és problémamentes lebonyolításhoz, kívánok mindenkinek eredményes készülést a következő Fesztiválra, és ugyanakkor szeretném megköszönni, hogy ilyen élményben lehetett részem. Gyalog László A szerkesztő megjegyzése: A fenti szakmai összefoglaló írója 20 éve táncol, 15 éve tanít, és jelenleg a gyulai „Kőrös” Táncegyüttes koreográfusa. A Magyarok Világszövetsége közvetítésével 1983-ban utazott először Edmontonba, hogy segítse a „Csárdás” Táncegyüttes szakmai munkáját. Edmontoni működésének köszönhetően az együttes 1985-ben Magyarországra utazott és részt vett az I. Magyarok Világfesztiválján. Most szinte a Feszuválra érkezett, de utána még egy hónapig dolgozott az együttes szakmai továbbképzésén — új koreográfiákat készített és besegített az utánpótlás-csoportok tanításában is.
