Nyugati Magyarság, 1988 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1988-07-01 / 7-8. szám
1988. július-augusztus Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 3. oldal RADIKÁLIS ŐRSÉGVÁLTÁS A PÁRT ÉLÉN: Lezárult a Kádár-korszak A Magyar Szocialista Munkáspárt (Kommunista Párt) május 20-22. között tartott rendkívüli konferenciája pontot tett a 31 és fél éves Kádár-korszak végére. A Grósz Károly személye körül kialakult új vezetői koalíció még támogatóit is meglepő elsöprő győzelmet aratott a Kádár-tábor felett. A páitkonferencia a teljes Kádár-garnitúrát eltávolította a Politikai Bizottságból, a párt vezető testületéből. Menesztették a 13 tagú PB 8 tagját, Kádár Jánost és 7 szövetségesét: Aczél Györgyöt, Németh Károlyt, Lázár Györgyöt, Óvári Miklóst, Maróthy Lászlót, Gáspár Sándort és Havasi Ferencet. Kádár János leköszönt főtitkári tisztségéről, melyet Grósz Károly vett át tőle, aki átmeneti időre megtartotta a miniszterelnöki pozíciót is. Kádárt az újonnan kreált pártelnöki tisztségre választották, ami a PB-tagság nélkül természetesen nem fog számára hatalmat jelenteni. Amilyen jelentős az eltávolított garnitúra összetétele, olyan jelentős a PB új tagjainak névsora is. A 6 új PB-tag között van a pártvezetőség legradikálisabb reformszámyának két prominens képviselője: Pozsgay Imre és Nyers Rezső. Rajtuk kívül Iványi Pál, Budapest Főváros Tanácsának elnöke, Lukács János, a Központi Bizottság titkára, Németh Miklós, a KB gazdaságpolitikai bizottságának elnöke és Tatai Ilona, a Taurus Gumiipari Vállalat vezérigazgatója csatlakozott a Politikai Bizottsághoz. A PB hivatalban maradt 5 tagja: Grósz Károly mellett Berecz János, Csehák Judit, Hámori Csaba és Szabó István. Az Országgyűlés június 29-i ülése részlegesen átalakította a kormányapparátust is, három új miniszter között Pozsgay Imre áUamminiszteiként került a kormányba. Ezek a személycserék tovább fognak gyűrűzni a hatalmi szerkezet alacsonyabb régióiban is. E változások jelentősége óriási. A radikális személycserékkel, a Kádár-féle óvatos félmegoldások egyértelmű viszszautasításával a párt elitje a leghatározottabban elkötelezte magát egy merész, talán radikális reformpolitika, „a reform reformja” mellett. Hogy ennek hosszú távon ■ mi lesz az eredménye, az ma még beláthatatlan. Rövid távon azonban igen izgalmas idők következnek Magyarországon. A változás elemzéséhez hozzásegít egy kis történelmi visszatekintés. Az 1956-os forradalmat követő megtorlás után Kádár szerepet váltott. Az 1960-as évek közepétől fokozatos reformfolyamat zajlott le az országban. Ennek főbb elemei voltak: gazdasági racionalizálás és liberalizálás, a piacgazdálkodás terének kiszélesítése, nyitás a nyugati világ felé gazdasági, majd kulturális téren, enyhítések a kulturális szabadság, a cenzúra terén, és kétségtelenül jelentős javulás az állampolgári jogok területén, ahol Magyarország — legalábbis a szovjet táboron belül — egy idő után a legliberálisabb állam pozíciójába került A Pesten emlegetett „legvidámabb barakk a koncentrációs táborban” kitűnően jellemzi ezt a helyzetet Kádár János érdeme ebben a viszonylag emberségesebb, racionálisabb diktatúra kialakításában kétségtelen. Bár árulását a magyar nép nem felejtette el, mégis széles rétegek úgy-ahogy megbékéltek vele. A reformok pedig folytatódtak az elmúlt 20 év során, lassan, sok tétovázással, a szokásos Kádár-stílusban: két lépés előre, egy lépés hátra. Az 1980-as évek második felére azonban újabb kritikus helyzet állt elő Magyarországon, a legkomolyabb válság 1956 óta. Bebizonyosodott — amit a reformok legradikálisabb hívei mindig is hirdettek —, hogy pusztán gazdasági reformokkal nem lehet megszüntetni a lényegében még mindig sztálinista társadalmi berendezkedés reakciós, haladást gátló voltát, csak radikális társadalmi és politikai reformok hozhatnak létre modem társadalmi és gazdasági rendszereket Kelet-Európábán, olyanokat, amelyek a 20. század végén versenyképesek lehetnek. Csodálatos irónia van a kommunista világ mai helyzetében. Az érte utol őket, amit legfőbb erejüknek tartottak, ami mögé bújtak minden jogos kritika elől: a történelmi szükségszerűség. Ez volt a sántító marxi-lenini elméletek állandó utolsó mentsége: történelmi szükségszerűség diktálja azt, hogy a kommunizmus minden hiányossága, tökéletlensége dacára végül is győzedelmeskedjék. Napjainkra teljesen világos, hogy ha a kommunizmus meg nem reformálja magát oly mértékben, hogy már nem nevezhető kommunizmusnak, a történelmi szükségszerűség arra a helyre fogja juttatni, amit már régen kiérdemelt: a történelem szemétdombjára. Magyarországon ezt már nagyon sok vezető kommunista is régen felismerte, de csak egymás közt, zárt ajtók mögött mertek beszélni róla, nyilvánosan csak a szamizdat-szerzők elemezték teljes könyörtelenséggel. A Szovjetunióban azonban csak Gorbacsov hatalomra kerülése óta vannak jelek arra, hogy e felismerés kezdi áthatni a szovjet pártvezetés egyes értelmesebb tagjait is. Magyarországon a politikai kultúra alacsony szintje ellenére megvannak a reform kulturális alapjai, mert bár az ország több mint 40 éve a sztálinista államforma (bár időközben meglazult) kényszerzubbonyában vergődik, kulturálisan nem lehetett a magyar népet elrabolni: a nyugati keresztény kultúrkör része maradt Az új magyar képletben a nagy ismeretlen Grósz Károly személye. Viszonylag gyorsan emelkedett a legmagasabb pozícióba, és nem tudni, hogy ez az újkeletű elkötelezettsége a liberális reformok oldalán igazi-e, vagy csak átmeneti opportunista taktika. Grósz Károlynak ugyanis nem volt más választása, ha hatalomra akart kerülni. Az ország, beleértve a párttagságot és a párt elitjét is, változást sürgetett, lényeges politikai és személyi változásokat. Egy resztalinizációnak ma semmi alapja nem lett volna. Belpolitikailag az ország szétrobbant volna, külpoütikailag Moszkva nem tűrt volna el egy ilyen kurzust A stagnálás, az óvatos félmegoldások politikája Kádár specialitása volt, hasonló programmal tehát nem lehetett volna fellépni vele szemben. Grósz egyetlen lehetséges opciója az volt, hogy a párt Pozsgay- Nyers szárnyával, tehát a legradikálisabb reformszámnyal szövetkezik és így kerül hatalomra. Ez fényesen sikerült is neki, de még tartozik az országnak azzal, hogy meggyőzően bebizonyítsa liberális elkötelezettségét. Akik közelebbről ismerik őt, vegyes képet festenek róla. A pozitív oldalról pragmatikus, szókimondó, értelmes, dinamikus, határozott, dönteni képes vezetőnek tartják. Negatív oldalról erőszakos opportunista akamokként írják le, akinek an ti-inteUektualizmusa közismert. Az az állítólagos kijelentése sem jelent túl sok jót, miszerint vállalja azt, amit az ötvenes évek jelentettek Magyarországon. Remélhetőleg hamarosan rájön: ha a magyar népet maga mellé akarja állítani, talán nem azzal kellene kezdenie, hogy Rákosi Mátyás politikai örökösének vallja magák Az új vezetésnek tehát—pestiesen szólva—orkánszerű hátszele van. Belpolitikailag reményt adták az országnak a határozott reformpárti elkötelezettséggel és azzal, hogy hosszú évek óta először van néhány olyan politikus az ország legfelső vezetésében, akinek igazi hitele van a magyar nép előtt Nyers és Pozsgay kétségtelenül ezek közé tartozik. A jelenlegi szovjet politika is erősen reformpárti, tehát Moszkva álláspontja is a tűrés és a támogatás között mozog. Ez megerősítést nyert Grósz júüus eleji moszkvai útján is, amikor Gorbacsov minden jel szerint áldását adta az új vezetőségre. Grósz szerint azt is kijelentette, hogy a Szovjetunió a magyar példát, a magyar modellt kell kövesse. A nyugati világ is nagy rokonszen wel figyeli e változásokat és Grósz amerikai útja, Reagan elnökkel és más vezetőkkel folytatott tárgyalásai újabb lépésekhez vezethetnek a két ország közötti egyre szívélyesebb kapcsolatokban. Ami a nyugati magyarságot illeti, számára e változásokban az talán a legfontosabb, hogy hosszú idő óta először került olyan vezetés az ország élére, amelynek egyértelműen érdemes „drukkolni”. A gazdasági élet további felszabadítása, az emberi szabadságjogok kiterjesztése, a kulturális és poütikai pluralizmus intézményesítése, a párt mindent domináló szerepének alapos megnyirbálása egyértelműen érdeke a magyar népnek. Ez a változás, ez az új kurzus megbukhat a hosszú távon Magyarországon, de sokkal inkább megbukhat, ha a Szovjetunióban megbukik a Gorbacsov-irányzat és utódja a resztalinizációt választja. Mindaddig azonban, amíg az új vezetés valóban elkötelezettje marad a reformoknak, adva van a lehetőség Magyarország számára, hogy újra egyesüljön a civilizált világgal, hogy az ezredfordulóra csatlakozzék a modem, produktív társadalmak sorához. Ez meglehetősen optimista várakozás, de azok várakozása, akik a magyar nép jobb jövőjébe vetik hitüket —bv— Új tisztségek a kormányban Az új államfő — az Elnöki Tanács elnöke — STRAUB F. Brúnó 1914-ben Nagyváradon született, pártonkívüli akadémikus, aMagyar Tudományos Akadémia Enzimológiai Intézetének Igazgató-professzora. POZSGAY Imre államm iniszter lett, feladata a Közvélemény kutató Intézet és aMagyar Hírlap c. kormánylap felügyelete, valamint a különböző állampolgári csoportokkal való kapcsolattartás. Művelődési miniszter CZIBERE Tibor, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem korábbi rektora. KULCSÁR Kálmánt a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettesét igazságügyi miniszterré nevezték ki. Interest charges and service fees should be closely examined whenever you are in the market for credit. Rates vary greatly and the methods of calculating interest and services differ from one institution to another. It is your right—and in your best interest— to know precisely how much credit is costing you! You should always compare carefully such things as: • the interest rate being charged • the amount of time allowed to pay in full before interest is charged • how the interest charges are calculated • the non-interest charges such as transaction or service fees • the competitive benefits offered by one institution over another l+l Consumer and Consommation Corporate Affairs et Corporations Canada Canada Canada
