Nyugati Magyarság, 1987 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1987-02-01 / 2. szám
1987. február Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 7. oldal HHRF — CHRR HÍRADÓ SZÖCS GÉZA ÉSZAK-AMERIKAI ELŐADÓ KÖRÚTON Ez év márciusában és áprilisában a Hungarian Human Rights Foundation — CHRR amerikai és kanadai előadó körúton ismerteti magyar kisebbségvédelmi munkásságát. Erre az ismertető körútra meghívta Szőcs Géza kolozsvári költőt, aki irodalmi műsora során az erdélyi magyarság veszélyeztetett sorsáról és a nyugati magyarság segítségének jelentőségéről is beszámol. Az előadó körút lapzártáig rögzített állomásai és időpontjai a következők: MÁRCIUS 14. — New Brunswick, a Magyar öregdiák Szövetség — Bessenyei György Kör rendezésében, a Magyar Református Egyház előadótermében; MÁRCIUS 15. — New York, a HHRF és New York-i magyar egyházak és egyesületek rendezésében, a Wagner Highschool színháztermében; MÁRCIUS 17. — Washington; MÁRCIUS 21. — Toronto, Kanadai Magyar Kultúrközpont; MÁRCIUS 22. — Hamilton; MÁRCIUS 28. — Montreál, Magyar Református Egyház; ÁPRILIS 5. — Vancouver; ÁPRILIS 10. — Calgary. Április 10-e után előadások az Egyesült Államok következő városaiban: San Francisco, Los Angeles, Houston, Sarasota, Passaic, Chicago, Cleveland. További előadásokra meghívás iránt érdeklődők, kérjük, telefonon hívják vagy levélben értesítsék a HHRF-et. SZŐCS GÉZA KOLOZSVÁRI KÖLTŐ HUNGARIAN HUMAN RIGHTS FOUNDATION A HUNGARIAN HUMAN RIGHTS FOUNDATION/CHRR — MAGYAR EMBERI JOGOK ALAPÍTVÁNY a világ tizenhat milliónyi magyarsága emberi jogainak szabad gyakorlása érdekében munkálkodik. Rendszeres adatgyűjtő, - nyilvántartó, tájékoztató és konzultációs szolgálatot végez magyar és más nyelveken annak érdekében, hogy tudományos, társadalmi és kormányzati szerveket és a közvéleményt a magyar emberi jogok, elsősorban a magyar kisebbségek nemzeti jogainak védelmére késztesse a nemzetközileg elfogadott jogvédelmi szerződések értelmében. Az Alapítvány magyarságszolgálatát önkéntes támogatói segítségével folytatja. Mint New Yorkban bejegyzett „Not For Profit Corporation", az Alapítvány munkáját támogató adományok az adóalapból levonhatók. Cím: Hungarian Human Rights Foundation, P.O.Box “J”, Gracie Stn., New York, N.Y. 10028 , USA. Tel.: (212) 289-5488. KÖNNYŰ ERNŐ: „Azon leszek, hogy az elnyomott erdélyi magyarság helyzetén segítsek.” Az 1986 novemberében az amerikai képviselóház tagjává megválasztott Könnyű Ernő ez év január 5-én a Kongresszus többi tagjával együtt letette hivatali esküjét. Aznap este a washingtoni Csikós étteremben a tiszteletére rendezett vacsorán vett részt Könnyű Ernő feleségével és négy leányával. Csatlakoztak hozzájuk barátaik, a Hungarian Human Rights Foundation tagjai és Könnyű Ernő szép számmal Washingtonba utazott kaliforniai támogatói. Feleségével együtt megjelent a vacsorán másik magyar képviselőnk, Lantos Tamás is. aki pohárköszöntójében többek közt megjegyezte, hogy amíg a demokraták a képviselóházban csak néhány százalékkal növelték többségüket, addig a magyar képviselőcsoport taglétszáma megduplázódott. Könnyű Ernő képviselő az alábbi üzenetet küldte lapunknak: „Szeretettel köszöntőm a Nyugati Magyarság olvasóit. Nagyon hálás vagyok azért az érdeklődésért, mellyel az amerikai magyarság végigkísérte választási küzdelmemet, és amely jelentős anyagi támogatásban is megnyilvánult. Első kötelességem természetesen kaliforniai választókörzetem hatásos képviselete, de ezen túlmenően az amerikai magyarság képviselőjének is tekintem magam. Azon leszek, hogy az amerikai magyarság érdekeinek érvényt szerezzek, és különösen, hogy az elnyomott erdélyi magyarság helyzetén segítsek.” SZŐCS GÉZA: Levél Gloria Steinern asszonynak 1953-ban született Marosvásárhelyen. Magyar irodalomtanári diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen. Három verseskötete jelent meg erdélyi kiadóknál 1975 és 1979 között. 1980-ban Sütő András javaslatára Herder-ösztöndíjas Bécsben. Hazatérve dolgozott mint kétkezi munkás, színházi irodalmi referens és újságíró. 1982-ben a belügyi szervek nyomására eltávolítják a sajtótól, mivel nem hajlandó belépni a Román Kommunista Pártba, és mivel tiltakozott a kormánynál Lancranjan román író nacionalizmusra uszító egyik könyve miatt. Az év novemberéig irodalomtanár. Egyik szerkesztője volt az 1981-től megjelenő ,.Ellenpontok” c. földalatti politikai kiadványnak. 1982 novemberének elején letartóztatták. Az év utolsó napjaiban bocsátották szabadon, nemzetközi tiltakozás hatására, ez után egy hónapig feküdt kórházban, életveszélyes állapotban. Állását elvesztette, alkalmi munkákból és szülei támogatásából élt. Ettől kezdve a hivatalos szervek állandóan zaklatták, egymást érték nála a házkutatások, telefonját kikapcsolták, névtelen fenyegetésekkel próbálták megfélemlíteni, megtiltották neki, hogy Kolozsvár területét elhagyja, 1985 őszétől gyakorlatilag házi őrizetben tartották. Ennek ellenére Szőcs Géza folytatta költői és jogvédő tevékenységét. A magyar nemzetiségi és az általános emberi jogok szószólójaként kapcsolatot épített ki a román ellenzékkel és megszervezte a két ellenzék egységes fellépését, jelentős dokumentumokat juttatott el külföldi fórumokhoz. 1986 szeptemberében kényszerült elhagyni Kolozsvárt, jelenleg Svájcban tartózkodik. Negyedik verseskötetét 1986-ban adták ki Budapesten „A szélnek eresztett bábu” címmel, ötödik könyvét a New York-i Hungarian Human Rights Eoundation ,,Az uniformis látogatása” címmel adta ki 1987-ben. (részletek) Az a szellemi feketehimlő, asszonyom, mely a mai Románián mindinkább elhatalmasodik — újabb szégyenletes kiütés —, újabb fejezettel gazdagította a társadalmi kórtünettan kézikönyveit. Az államhatalom, mely ez országban amúgyis monopolizálta már nemcsak a mindenféle társadalmi tevékenység fölött való, hanem ráadásul még az egyének fölötti totális ellenőrzés jogát is — de mit beszélek én itt jogról —, szóval, ez az államhatalom, asszonyom, mely egy kétezer éves kultúra örökösének mondja magát, eljutott egy újszerű lépés megtételéig. Az ötlet mindenesetre a történelemben példátlannak mondható, legfönnebb negatív társadalmi utópiákból vagy rosszkedvű science-fiction regényekből tűnhet ismerősnek. Arról van szó ugyanis, hogy újabban a román államhatalom kéthavonta kötelező terhességellenőrzésre rendeli be a 15-45 év közötti nőket Akit pedig egy ilyen ellenőrzés alkalmával gyanúsnak találtak, arról a nőről többet le nem veszi szemét a hatalom: azontúl állandó orvosi megfigyelés alatt tartják, nehogy megfossza az országot egy állampolgártól. Mostanig, ha munkaerejét, földjét, állatait, otthonát, telefonját, útlevelét, festményeit, munkaerejét és életét (hiszen az is a hazáé) nem tekinthette is a sajátjának: de legalább a testét többé-kevésbé a magáénak vélhette a román állampolgár. Hiszen mindmostanáig úgy tudtuk, hogy 1948. június 11- én csak a nagybirtokot és a nagyvállalatokat államosították. Most, 37 évvel később kiderült még a nők méhe is államosítva van. Általában pedig: a nőkkel mint valami külön rasszal, népesség-termelő eszközzel vagy tenyészállattal számol az államhatalom. Országunkban egy nőgyógyásznak nincs joga páciense számára — teszem azt — fogamzásgátló tablettákat fölírni. A román vámosokat és határőröket pedig szinte még a tiltott szellemi termékeknél is jobban érdekli: az országunkba érkezők nem csempésznek-e be óvszert Bármely orvos vagy bárki más, aki terhességmegszakítást végez, súlyos, sok évre terjedő börtönbüntetés kockázatát vállalja. Ezek után aligha fog csodálkozni, asszonyom, azon, hogy a román nők nem szívesen szülnek gyereket — pedig azt még nem is említettem, hogy a lakosság ellátása még olyan alapvető élelmiszerek tekintetében sincs biztosítva, mint a tej, a tejpor, a vaj vagy a hús. E helyzetben az anyák — semhogy gyereket szüljenek egy ilyen országban — inkább vállalják, hogy kuruzslók, vajákosok, faluvégi boszorkák, házi módszerekkel élő angyalcsinálók kezére adják magukat És ebből számtalan tragédia adódik, és így fordul visszájára a bomírt és erőszakos szándék: rengeteg fiatal lány veszti életét, olyanok, akik később bizonyára szültek volna egy-két vagy talán még több gyereket de akik így föláldozták magukat — vagy föláldozták őket — a nagyhatalmi becsvágyak oltárán. Különösen érvényes ez a Romániában élő, de más etnikumhoz — nem a románhoz — tartozó nőkre. Személyesen ugyan nem érthetek ezzel egyet de tény; ezek a nők, elsősorban a magyarok meg a németek, ilymódon (is) tiltakoznak a Románia belső életét meghatározó kisebbségellenes beolvasztási politika ellen. Vagyis: nem akarnak olyan gyermeket szülni, akit az állam már óvodás korától nemcsak politikailag, hanem nyelvileg is, az eszközökben nem válogatva, asszimilálni igyekszik. És a statisztikák szerint nem is eredménytelenül. Romániában él, asszonyom, egy kétmilliónyi magyar népcsoport is: ehhez tartozom én is. TILTAKOZOM. Tiltakozom a Romániában élő nők arculcsapása ellen, a gyakorlat ellen, mely mindenekelőtt az ó méltóságukba vág, az emberi méltóságba általában és a román nemzet méltóságába is — hiszen nemcsak a nőket tekintik tenyészállatnak, hanem magát az országot is állati gazdaságnak. — Tiltakozom, mert szégyenletesnek és gyalázatosnak tartom azt, ami itt történik, s azt, hogy ez állapotok ellen senki nem emel szót Ama reményben, asszonyom, hogy olyan ügyben tájékoztathattam, mely — mint a nők egyenjogúságának következetes és világszerte legismertebb szószólóját — talán érdekelni fogja Önt: s azzal a kéréssel, hogy amennyiben ez valóban így van, ossza meg gondolatait velem: őszinte tisztelettel búcsúzik híve, Szőcs Géza Kolozsvárt, 1985. okt. 2-án Részlet a költő „Az uniformis látogatása” c. kötetéből, HHRF, N.Y. 1987.
