Nyugati Magyarság, 1987 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
10. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 1987. január FÓRUM A magyar közéleti eszmecsere elősegítésére e rovatunkban a szerzőik véleményét tartalmazó olyan vitaírásoknak, glosszáknak adunk néha helyet, amelyek közérdekűek, nem személyeskednek és stílusuk színvonalas. A szerkesztőség természetesen fenntartja a nem-közlés, valamint a szükséges rövidítés, javítás jogát. Gondolatok két történelmi évforduló után Szeptemberben és októberben két történelmi sorsfordulóra emlékeztünk. Noha századok távolsága van köztük, történelmi sorsunk alakulását illetően belső összefüggésben állnak egymással. Újságcikkek, ünnepi műsorok, érzelmes szónoklatok után helyénvalónak látszik higgadt gondolatokkal rögzíteni a közös tanulságokat, irányítóul a jövőbe néző szemek számára. Buda felszabadításának 300 éves és 56-os szabadságharcunk 30 éves, egymást pár héttel követő évfordulója közvetlenül kínálkozott olyan összehangolt megemlékezésre, amellyel a magyarság páratlan történelmi szerepére meggyőzően rá lehetett irányítani a nemzetközi figyelmet. Európa sorsa 300 évvel ezelőtt Budánál dőlt el századokra szóló kihatással. Harminc évvel ezelőtt Budapest utcáin folyt le a világ sorsát új irányba fordító esemény: szabadságharcos hőseink a kommunizmus álarca mögött hódító orosz imperializmuson ejtettek kiheverhetetlen sebeket (...) Az emlékérmek ügye nyilvános tisztázást kíván, miután egyes riasztók felszólították az emigrációs magyarságot hogy semmi közösséget ne vállaljanak vele. (...) A gondolat Bodó Sándor önzetlen művészi lelkesedéssel telt magyar szívéből és a brazíliai nagylelkű magyar, Zolcsák István anyagi támogatásával valósult meg. Mindketten felismerték a terv igazi nemzeti érdeket szolgáló lehetőségeit. Bodó a budapesti és bécsi múzeumokban az Emlékbizottság történész tagjainak irányításával végzett tanulmány után hathónapi munkával készítette el a remekműsorozatot, amely Európa sorsdöntő eseményének főbb mozzanatait örökíti meg. XI. Ince pápa elindítja a Szent Szövetséget, az egyesült nyugati hadak gyülekeznek Párkány alatt, az ostrom, végvári harcok, s Magyarország mint a nyugati kereszténység védőpajzsa rendkívül hatásos, jelképes ábrázolásban; mindegyik érem hátsó oldalán Buda ősi címere. (...) Mindkét történelmi sorsfordulónk közös tanulsága az, hogy amikor a nemzet léte és történelmi azonosságának folytonossága forog kockán, a lényeges feladatok leegyszerűsödnek és minden mást háttérbe szorító közös cselekvésre szólítanak. A kettős cél, amiért hőseink mind Buda váránál, mind 56- ban Budapest utcáin vérüket ontották és életüket adták, az az országnak az idegen megszállóktól való felszabadítása és a nemzet külső kényszertől mentes saját társadalmi és politikai életének biztosítása. (...) Ebből a történelmi távlatból szemlélve tisztán rajzolódnak ki bizonyos ártalmas jelenségek, elsősorban az amerikai magyarság életében, amelyek a közös, lényeges feladat teljesítését gátolják; egyben bizonyos feladatok, amelyeket a magyar jövőért való felelősség közös követelményként ró ránk. Történelmi távlatban az emigráció bénító, idült betegségének bizonyul az állandó elkülönítő osztályozás jobb- és baloldalra, ami a legtöbb esetben elfogultságból, a múltban megrekedt látókörből ered és egymás désre képtelen táborokba különíti a lényegében egy cél felé törekvő magyarokat. Ami még merevebbé teszi az elkülönülést, az irracionális elfogultság egyben rásütí a balra állitottakra — a bibliai Végítélet megfellebbezhetetlen tekintélyével — a renegátok, az „apokaliptikus Vörös Sárkány szolgáidnak, vagy legalábbis a „hasznos idióták”-nak bélyegét, míg a jobboldalra sorakozók az egyedüli nemzeti üdvözülés képviselőivé avatják magukat Ezek próbálják megszabni, ki, mikor és hogyan ünnepelhet magyarhoz méltón, kinek a szavára figyeljen vagy ne figyeljen a szabad magyarság. Ilyen érzelmi és gondolkodásbeli hasadtsággal az emigráció nem lehet képes eredményes segítséget nyújtani a fennmaradás vadságával gyötrődő nemzetnek. Mert akik ilyen osztályozást próbálnak a szabad magyarságra erőltetni, magukat sorozzák a káros idióták osztályába. Az otthoniak sorsát kívülről, beidegzódötten gyanakvó szemmel kísérő emigrációs szemlélet kísértése, hogy a magukat nemzeti szószólókká előléptetek a maguk kényelmes és biztonságos, de rövidtávú látóköréből ítélkeznek azok felett, akik otthon kényszerű körülmények közt, létbiztonságot kockáztatva próbálják a magyar életet elviselhetőbbé, a lélegzést egy kissé szabadabbá tenni. A csalhatatlan ítélet palástjában tetszelegve hirdetik az egyedül honmentő nézetet, marasztalnak el mindenkit, aki nem az ő meglátásuk és személyi meggyőződésük vonalán mozog. Ezek az erkölcsi felelősség nélküli irkálások süllyesztik le gyakran a keresztény jobboldalinak márkázott sajtót a hecc-irodalom színvonalára és riasztanak el sok művelt magyar főt a közéleti szerepvállalástól. A kettős jubileum történeti távlatában világosan kirajzolódnak az elsőrendű közös érdekek és kötelezettségek is. Az első ezek között a külföld felé, mindenekelőtt a befogadó ország felé a magyar múlt, a magyar becsület és a jogos magyar igények egyöntetű képviselete. A legérzékenyebb helyen, Washingtonban, minden elismerést kiérdemlő módon látja el ezt a feladatot egy önkéntes, áldozatos vállalkozás, a Hungarian Human Rights Foundation (HHRF), amely minden jelentős nemzetközi fórumon képviseli a magyar érdekeket. A széteső emigráció azonban még nem jutott el odáig, hogy egyesült anyagi támogatással függetlenítené őket a mindennapi élet gondjaitól. Ilyen érzéketlenséggel találkozott a Magyar Életért és Jövőért Mozgalom ama célkitűzése is, hogy a sorainkból elköltözők emlékét könyvtáraknak és történészeknek adományozott magyar forrásmunkákkal örökítsük meg. A magyar üdvözülés prófétájaként szereplő bizonyos sajtóhang „botcsinálta mozgaloménak minősítette. A másik vitathatatlan közös érdek és feladat az utódállamokba kényszerített és pusztulásra ítélt négymilliónyi magyarság védelme a szovjet hatalmi érdek által némaságra kényszerített magyar kormány helyett is. Ennek a feladatnak eredményes teljesítését az erők szétforgácsolása, személyi hiúság és érzékenység akadályozza Lehangoló árnyat vet az emigrációs magyarság felelősségtudatára az a tény, hogy az ezt a feladatot áldozatos önzetlenséggel vállaló The Hungarian Quarterly eddig nem tudott annyi előfizetőt szerezni, amennyi a lap fennmaradását biztosítani tudná. S ehhez nem jöttek segítségre a sajtó hangos nemzetmentői. Az emigrációnak a magyar jövőért való minden erőfeszítése hiábavaló, ha nem tud kinevelni egy olyan új nemzedéket, amely a nemzet történelmi hivatástudatát tovább őrzi új hazájában és készen áll a magyarság érdekeinek védelmére bármikor a hivatali posztján és a társadalmi-politikai színtéren, amikor erre szólítja fajtája érdeke. E tekintetben sok más nemzet emigrációjánál kedvezőbb helyzetet biztosít számunkra a Magyar Cserkészszövetség világrészekre kiterjedő felbecsülhetetlen munkája, amely a saját ifjúsági szervezetével csődöt mondott hazai kormány irigységét is felkeltette. A Cserkészszövetség erkölcsi és anyagi támogatása minden öntudatos magyarnak a jövőbe tekintő feladata. Végül mindkét évforduló arról tanúskodik, hogy a nemzet jövőjének kulcsa végső fokon az otthon élők kezében van: lelkierkölcsi erejükkel, a nemzeti hivatástudat legyőzhetetlen hitével csak ők képesek egyedül népünknek jövőt és új történelmi szerepet biztosítani. A Mozgalomnak ezen kiinduló alapelve láthatóan sérti a bírálók önfontosság-tudatát, mintha ők az otthoniak nélkül is meg tudnák menteni a magyar jövőt. Csicsery-Rónay István előadása során vázolta azt a „detektív-munkát”, melynek eredménye az, hogy Sosztakovics XI. szimfóniáját minden valószínűség szerint a magyar forradalom inspirálta, pontosabban az október 25-i Országház téri vérengzés. Az előadó érveit három csoportra osztotta: a.) Sosztakovics fiatal muzikológus barátja, Soloman Volkov feljegyezte a zeneszerző visszaemlékezéseit és annak halála, ill. az ő emigrálása után „Testimony” címmel kiadta. Ezekben van két homályos utalás és egy csomó indicium, de a kötet hitelességét egyesek vitatják; b.) Richard Freed zenekritikus A Modem Language Association of America 1986. évi kongresszusát New Yorkban tartotta december 27-30. között A kongresszus egyik tudományos ülésszaka a magyar drámával és a magyar filmmel foglalkozott. Az ülésszakot Dr. Katherine Gyékényesi-Gatta a John Carroll University tanára szervezte-vezette és Dr. Clara Györgyey, a Yale egyetem tanára foglalta össze. A következő előadások hangzottak el: Enikő Molnár Basa (Library of Congress): „Historical Reevaluations in Hungarian Drama and Fűm: Bánk Bán to István, a ki-Hivatkoznak Csehszlovákia emigráns megalkotóira, Masarykra és Benesre. A párhuzam teljesen logikátlan. — A külföldi magyarságnak nemcsak hogy nincs se Masarykja, se Benese, akik döntő nagyhatalmat tudnának befolyásuk alatt tartani, de nincs meg az a kedvező történelmi helyzet sem, amely nélkül ma talán nevüket sem ismernénk. A mi történelmi helyzetünk, sajnos, azóta is az ellenkező póluson van. Az ő szerepüket a mi emigrációnkban mintának tartani egészen alaptalan, hiú ábránd. A külföldi magyarság szellemi vezetőinek nem lehet más értelmes feladata és hivatása, mint egyrészt nemzeti sorsunk iránt fenntartani a külföld figyelmét és érdeklődését, másrészt minden lehető módon támogatni a nemzet erkölcsi és biológiai erejének s történelmi hivatástudatának újjászületését. E nélkül még a Masaryk és Benes történelmi szerencséjével és politikai képességével rendelkező emigrációs vezérek sem tudnának a nemzetnek jövőt biztosítani. Ehhez a legkevésbé sem segít hozzá a hazulról mindent gyanakvással fogadó, hazafelé csak elfogult bíráló szemmel néző, szándékosan elszigetelődó magatartás. A nemzet életét együttérzéssel figyelő érdeklődés, a lelket gúzsba kötő rendszer résein áthatoló segítőkészség, a mindent ledorongoló, vagdalkozó hazafiaskodás helyett a javító szándékú bírálat — ez a számunkra osztályrészül jutott, egyedül értelmes emigrációs szerep. Hites Kristóf O.S.B. (Portola Valley, CA) véleménye, aki Csicsery-Rónay hipotézisét a Carnegie Hall egyik műsorfüzetében valószínűbbnek nevezi — és magát személy szerint is hosszan idézve — mint hivatalos programanalízist. Freed azt is megírja itt, hogy számos orosz zenei híresség — nevük elhallgatását kérve — megerősítette a hipotézist; c.) Magából a zenéből is ki lehet következtetni a tartalmat. Miközben a lemezt hallgatták, Csicsery- Rónay rámutatott az Országház téren lejátszódó tragédia különböző fázisaira. A zene annyira élethűen festette le, hogy a hallgatóságból többen könnyeztek. rály Jerry W. Carlson (CUNY, College of Staten Island): „The Neglected Carreer and Films of Zoltán Huszárik (1931—1981)”; Eva L. Corredor (US Naval Academy): „György Lukács and the Problematic Form of Modern Drama”; Anna B. Katona (College of Charleston): „Ideological Implications of Absurd Drama"; Thomas Mark (Colorado State University): „Some New Stage Productions of The Tragedy of Man"-, Károly Nagy (Middlesex County College and Rutgers University): „The Right to Cry Out — András Sütő and His New Drama: Advent on the Hargita". iránt bizalmatlan, gyanakvó, együttmukö-MEGRENDELŐ SZELVÉNY Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva, borítékban — csekket mellékelve — címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG 3400 Ellendale Ave„ Ste. 228, Montreal, P.Q., Canada H3S 1W9 NÉV: CÍM: Előfizetési dijak egy évre: Kanada $20, USA US-$17, egyéb országok US-$25 (légiposta) (ADOMÁNYT KÖSZÖNETTEL VESZÜNK A SAJTÓALAPRA) RENDELJE MEG AZ ÚJSÁGOT BARÁTAI SZAMARA IS! \ LAPRA) ff tRA IS! (( Sosztakovics 1956-os szimfóniája? Csicsery-Rónay István 1986. december 7-én a New York-i Magyar Házban tartott előadást az Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat és a Magyar Ház Társasköre rendezésében. Magyar dráma, magyar film amerikai konferencián
