Nyugati Magyarság, 1986 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1986-02-01 / 2. szám
1986. február Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 3. oldal BÁRÁNY JÁNOS: A KULTURÁLIS FÓRUM IDEJÉN TÖRTÉNT A káosz logikája könnyebben elsajátítható, mint a kétszerkettő. A praktikus álmoknak vége! A középszer megváltói egymást koronázzák, s a langyos sámlin ma Dózsa-arcú Adyk horgolnak magukból Hőst vagy Zsenit; mikor mi kell! Az eredetiséghez pedig elég egy tökéletesen végrehajtott póz. Merev múltból, esztétikai okoskodásból nem szerkeszthető igazság. És nem a „hivatalos" honi kritika műve, hogy Nyugaton a magyar romantika és az avantgárd házasságából olyan irodalom születik, amilyen. (Balga politikai megfontolások pedig épp a kivételek megjelenését gáncsolják otthon!) Nyafogás, álheroizmus, bókversek, szóviccek és ide-oda röpködő álpetöfik baby-dollban — ez ma a nyugati magyar irodalom! S a zavarosban kis snecnikből harcsákat növesztő „kritika" nem más, mint beetetés. Kultúra-éhes „szétszórtjaink" ma Kuku Benkóban kénytelenek fölfedezni József Attila utódját. Ebben a tükörben több a zseni, mint az ezt megelőző félezred évben, és több a mártír — akiket természetesen politikai okoknál fogva elhallgatnak otthon —, mint a Partizán Szövetség létszáma. Ahhoz, hogy valaki egy műről azt írja: rossz, olyan szörnyűséget kell produkálni, amiért a gyömrői általános iskola második osztályában már behivatják a szülőt. A magyar költészet elveszítette hitelét! A költő még nem teljesen. A „hiúság vásárán" azonban már csak imitt-amott tűnik fel olyan áru, amiért érdemes áldozni pénzt, időt, fáradságot. Menekülni mégsem lehet! A dilettáns — általában — jobban győzi anyagilag. a tehetség pedig felőrlődik a „Nagy Magyar Darálóban" éppúgy, mint otthon. Csak más okokból. Tisztelet a néhány kivételnek, de Nyugatra hivott ellenzéki és kormánypárti „vezérhangyák" rövid románca az itteni demokráciával csak arra jó, hogy a magyar emigráció kis kenyércsatáját ne vegyék észre. A minden mögött politikai okokat kutató otthoni irodalompolitikai gyakorlat — itt virágzik. A különbség: lényegileg zéró, formailag végtelen. S ha otthon ideológiai kérdés egy orosz hússaláta (művön belüli) megevése. itt egy tojásrántotta is hazafias tett. Ez az egész téboly (honi és itteni) a magyar történelemből szökött szárba, de — nem szükségszerű — vadhajtásaiban ma éppúgy gyönyörködhetünk, mint százötven évvel ezelőtt. Ahol nem kellett Ady, Bartók, József Attila, nem kellett nyolc Nobel-díjas tudós sem. A Petőfit elemésztő tábornokok pedig ma Utassykon és Csoórikon tréningeznek a jövőre. Egy ország, ahol a reformerek céltáblája mindig — és elsősorban —- a forradalmár volt, ma éppúgy megtalálja mérsékelt és okosnak látszó fűzfa-demokratáit. Nyugaton élő őrült álforradalmárok pedig vígan pusztitják a mérsékelt és okos demokratákat itt. E fordított optika eredményeként — és persze az elhallgatott információk birtokában — a magyar politikának most először nyílik lehetősége arra. hogy megvalósítsa a „tisztánlátás" relativ szintézisét. Mert a professzionális diplomácia minősége (erkölcse!) végre nálunk is a nemzeti érdekek érvényesítése, ill. összehangolása kell legyen! (Logikus, hogy az ilyen intézmények dolgozóinak nyolcvan százaléka azzal foglalkozik, hogy a már meglévő szerződések hogyan kerülhetők meg, tíz százaléka pedig a majdan megkötendőkre készít lyukakat. A fennmaradók dolga: elhitetni a világgal, hogy ez nem így van.) A magyar irodalom politika-centrikussága történelmi betegség. Az, hogy a magyar uralkodó osztályok nem nemzeti, hanem osztályérdekeket képviseltek. (Azokat is rosszul.) De az az ugyancsak történelmi következtetés, hogy az osztályérdek (ha elnyomott osztály érdeke) fölötte áll a nemzeti érdeknek, éppúgy történelmi tévedés. Arról nem is beszélve, hogy csak az uralkodó osztály egyedei cserélődtek. (Bizonyítékokat lásd Kelet-Európa történetében és a Szovjetunió diplomáciájában.) Mi köze mindennek az irodalomhoz?! Az, hogy az irodalmi minőség mércéje' nem esztétikai jellegű, hanem egy, a nemzetközi realitások fölött lebegő magyar nemzeti érdek képviseletével azonosul. (Nyilvánvaló, hogy az okok mind irodalmi, mind politikai vonatkozásban a demokrácia hiányára vezethetők vissza, de mivel ez. ma — szántunkra ! — a „nemzetközi realitások fölött” lebeg, szükségtelennek tartom, hogy erre hivatkozzam.) így „válik költészetté" az erdélyi származás, a magyarkodás; s hovatovább, egy csikóskalap viselése elég ahhoz, hogy valakit költőként tartsanak számon. Akármilyen a magyar oktatási rendszer otthon, és akármilyen a magyar nyelvű sajtó itt, végre ki kell mondani, hogy honi tehetségeink állandó háttérbe szorításának nem — vagy nem elsősorban — a hatalom az oka. Mert ha a „Nagy Magyar Darálót" csak a Kulturális Minisztérium és a Belügyminisztérium működteti, akkor itt a tehetségek és a gondolkodók Eldorádója van, vagy lehetne. De nincs! Az itteni magyar sajtóban költőként ünnepelt hivatásos szópöndörítők „munkái" (hagyjuk most a kivételeket) sajnos a béka feneke alatt lebegnek. És ugyanezek felolvasó estek ezrein terjesztik a „magyar irodalmat". Nem a demokráciával van bajom, ami ezt lehetővé teszi, hanem azzal, hogy ez az értéktelen higmagyar avantgárd eltakarja a valódi értékeket. Azzal, hogy az ilyen esteken szokásos kérdés—felelet-ben azok válaszolgatnak, akik egy értelmes kérdés feltevéséig még nem jutottak el. S így nem is fognak! Azzal, hogy ezeken a hangyaszorgalmú nyavalyatörősökön a zseni szerep úgy áll, mint tehénen a gatya (ez pontos képzavar!), és valóban zseniális költők örökölt hitelével politikai, művészeti és egyéb kérdésekben szellemi ócskavaskereskedők. Miről beszélek valójában?! Arról, hogy tehetségeink társadalmi érvényesüléséhez nemcsak a társadalmi feltételek, hanem a személyi feltételek sem adottak, értve ezen a személy felelősségét. Értve ezen azt. hogy minden magyar közösség — honi és itteni — a kiemelkedő tudású egyének „sírásója", melyért a közösség minden tagja felelős. Az információáramlás ilyen szintjén már nem lehet magyarázat a nem-tudás, a tehetség fel nem ismerése, a társadalmi feltételek hiánya. A gáncsban, amit mai József Attilák, Latinovitsok. Balczók, feltalálók százai kapnak otthon és demokratikus feltételek között itt (magyar közösségekben) — végre észre kell venni —, nem a kommunizmus, még kevésbé az oroszok „lába" ludas. A magyar társadalom egyéneire — éljenek bárhol — vissza kell ruházni azt a személyi felelősséget, amely nélkül egészséges társadalmi feltételek sohasem jöhetnek létre. Egy közösség — nép, nemzet, stb. —, mely épp a közösségnek kiemelkedőt nyújtani tudókat igyekszik háttérbe szorítani, nemcsak mártirjait termeli bővítetten újra. hanem saját érdekei érvényesülését is megakadályozza. S ha a magyar nép problémái mélyebbek, összetettebbek és a külső körülményektől függőbbek, mint valaha, abban ott, van Petőfi vesszőfutása. József Attila halála éppúgy, mint Bibó István kései felfedezése. Ott van minden egyes szülő, nagyapa, nagyanya és minden szerencsétlen féltehetség, aki saját érdekeiért, sznobságból, kishitűségből, hiúságból „példamutató módon" közösségellenesként kezeli a nála tehetségesebbeket. Az érték fogalmának ezt a torzulását vagy leegyszerűsítését régóta fizetik a valódi értéket termelni akarók és tudók. De sokkal tovább fogják fizetni azok. akik miatt és akikért nem jöhetett létre, vagy nem ott jött (jön, jön majd) létre, ahol a szándék szerette volna. Bartók, Naumann János. Szilárd Leó, feller Ede. Vásárhelyi. Lord Balogh, Gábor Dénes, Szentgyörgyi Albert, Faludy György, Korda Sándor és fél Hollywood, Solti, Orntándi. Károlyi Mihály. Káldi professzor. Asbóth Oszkár, összesen nyolc Nobel-díjas tudós, karnagyok, 3000 egyetemi tanár csak az Egyesült Államokban, kiváló mérnökök, orvosok, szakmunkások . . . Nem folytatom! A felsoroltak nemcsak arra jók. hogy a csikóskalap alól a világra kacsintsunk. Ha arra gondolok, hogy ebből az értékből a magyarság csak egy töredéket, vagy még annyit sem profitál, akkor arra is gondolok, hogy ezért nem minden esetben a mindenkori hatalom felelős. A tehetségek gáncsolása — sajnos — ettől a cikktől sem fog megváltozni. De az egyéni felelősségre egyszer már fel kéne hívni a figyelmet! Mert ha „kívül a magyarázat”, akkor itt a demokráciában miért a lökkelütöll politikusok, dilettáns költők. írók terjesztik a politikai, esztétikai baeilust? Vagy pontosabban: miért ezek a magyar közösségek hangadói? „REFORM ÉS DEMOKRÁCIA” Ez év októberének utolsó napjaiban eher-, jedt a hin a TIT Kossuth Klubja ötrészes vita-i sorozatot szervez „Reform és demokrácia"! címmel. A sorozat egyes témáiról és aj meghívott előadók személyéről a budapesti' egyetemeken kifüggesztett meghívó tájé koztatott, amelynek szövegét itt közreadjuk MEGHÍVÓ A TIT BUDAPESTI SZERVEZETÉNEK KOSSUTH KLUB TANÁCSA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT a Kossuth Klubban (VIII., Múzeum u. 7. sorrakerülő „REFORM ÉS DEMOKRÁCIA” című társadalomtudományi sorozat előadásaira 1985. nov. 4., este 7 óra GAZDASÁGI REFORM ÉS A MAGYAR TÁRSADALOM Vitavezető elnök: Bródy András matematikus-közgazdász A vita résztvevői: Antal László közgazdász Bauer Tamás közgazdász Bokor Ágnes szociológus Garai László pszichológus Krasznai Zoltán közgazdász 1985. nov. 18., este 7 óra POLITIKAI KULTÚRA — DEMOKRÁCIA ÉS REFORM Vitavezető elnök: Bihari Mihály jogász-politológus A vita résztvevői: Gombár Csaba szociológus Hanák Péter történész Hankiss Elemér szociológus Laki Mihály közgazdász Miszlivetz Ferenc közgazdász-történész Szalai Erzsébet közgazdász 1985. dec. 2., este 7 óra FEJLŐDÉSI ALTERNATÍVÁK — NEMZETI IDENTITÁS Vitavezetö elnök: Fekete Gyula író A vita résztvevői: Csoóri Sándor író Donáth Ferenc közgazdász Inotai András közgazdász Pálfy István űjságíró Pethö Iván történész Szabó Miklós történész Tardos Márton közgazdász 1985. dec. 16., este 7 óra REFORM ÉS DEMOKRÁCIA PERSPEKTÍVÁI KÖZÉP-EURÓPÁBAN Vitavezető elnök: Pozsgay Imre politológus A vita résztvevői: Ablonczy László újságíró Bihari Mihály jogász-politológus Bródy András matematikus-közgazdász Csurka István iró Fekete Gyula író Kósa Ferenc filmrendező Nyers Rezső közgazdász Rottler Ferenc történész Szörényi László irodalomtörténész Bérletek válthatók 1985. október 28-tól a Kossuth Klubban. Bérlet ára: 150.- Ft Napi jegyek a helyszínen válthatók: Felnőtteknek: 40.- Ft Diákoknak: 20.- Ft A Kossuth Klub Tanácsa nevében: CSANÁDI LILI s.k. klubtitkár A vitasorozatról hirt adott még az Élet és Tudomány, valamint a Budapesti Műsorkalauz. Október 28-án kellemetlen meglepetés fogadta a bérletet váltani szándékozókat. A Kossuth Klub Múzeum utcai épületében — kommentár nélkül — azt közölték velük, hogy a vitasorozat elmarad és újabb időpontot sem tűztek ki rá. Hasonló élményben volt titkár öfőméltósága méltóztatott magas személyéhez hivatni Rottler Ferencet, a TIT főtitkárát, akivel közölte: a sorozat nem tartható meg, mert 1) az előadók között olyan személyek is szerepelnek, akik a monori tanácskozáson is részt vettek, 2) a nemzetközi helyzet — mely. mint tudjuk, azzal a bosszantó tulajdonsággal rendelkezik, hogy „van", sót „fokozódik" — most aztán végképp nem alkalmas arra, hogy egy ilyen — egyébként helyeslendő — vitasorozatot megtartsanak. A fáma szerint a KB-titkár még azt is megkérdezte Rottlertől: Mit képzelnek maguk, ellenünk akarnak népfrontot csinálni? A TIT fóütkárának válaszát nem tudjuk — csak gyanítjuk —, az viszont tény, hogy a sorozat elmaradt. A betiltás ténye több következtetés levonására alkalmas: A betiltás a Budapesten ülésező Európai Kulturális Fórum tartama alatt történt, nem sokkal azután, hogy a magyar vezetés az Alternatív Fórum megtartását is betiltotta. Az Alternatív Fórummal ellentétben ezen a fórumon nem külföldi kollégáikkal találkoztak volna a magyar értelmiségiek, hanem egymás között vitatták volna meg legégetőbb problémáinkat. A műsorban szereplő előadók között nem voltak állásukból kitaszított, a Belügyminisztérium által ellenzékinek minősített értelmiségiek, az első nyilvánosságban publikáló, állásban levő értelmiségiekről volt szó. Reform-közgazdászokról, írókról, szociológusokról. történészekről és újságírókról. A jelek szerint az ó részvételük sem kívánatos a reform és a demokrácia kérdéseinek megvitatásakor. Elbűvölő kuriózuma volt a betiltásnak, hogy ezúttal nemcsak néhány értelmiségi közszereplését tiltották be, hanem két központi bizottsági tagét is. Nyers Rezsőét és Pozsgai Imréét. Ilyesmire legjobb emlékezetünk szerint sem volt még példa a kádárizmus történetében. A monori tanácskozásra való hivatkozás nemcsak pökhendien cinikus urugy. hanem szemléletes leleplezése a pártvezetés gon. dolkozásának. Rávilágít ugyanis arra. hogy a pártközpont nemcsak azt utálja, ha értelmisé! giek „titokban" — értsd alatta: az ö engedélye nélkül — találkoznak egymással, hanem azt is, ha nyilvánosan meghirdetett vitasorozat keretében jönnek össze. Igazából azt szeretné, ha a magyar értelmiségiek egyáltalán semmilyen módon nem tanácskoznának, és főleg nem olyan kérdésekről, amelyekben a társadalom önjelölt élcsapata kizárólag saját magát tekinti illetékesnek. Az értelmiségi olvasgassa csak a pártkongresszus anyagait, azt is lehetőleg otthon és egyedül. Nem tudni, mit jelent a betiltás másik ürügye. a nemzetközi helyzetre való hivatkozás. Miért nem lehet reformról és demokráciáról vitatkozni ma Magyarországon? Mert veszélyeztetné a Reagan-Gorbacsov találkozó „sikerét"? Vagy keresztezné a küszöbön álló szovjet pártkongresszus ma még nem is gyanítható határozatait? (Ilyen szervilizmust fel sem merünk tételezni a magyar társadalom vezető erejéről!) Netán akadályozná arab „testvéreink" igazságos harcát? (Nabbumm! Legfeljebb néhány repülőgéppel vagy hajóval kevesebbet térítettek volna el.) Vagy éppen a budapesti Európai Kulturális Fórum lenne a „nemzetközi helyzet"? Ez esetben világos: a magyar vezetés a Kossuth Klubbeli vitasorozat betiltásával kívánta kiköszörülni azt a csorbát, amelyet az Alternatív Fórum betiltásával saját tekintélyén ejtett. Kutyaharapást szőrivel. . . A betiltással a pártvezetés nemcsak azt demonstrálta, hogy Kulturális Fórum ide vagy oda. fütyül a látszatra és az eszmék szabad áramlására Magyarországon belül is. hanem azt is. hogy bármikor semmibe veheti bármely társadalmi szervezet — esetünkben a TIT — autonómiáját. Végezetül ezzel a döntéssel a pártvezetés azt is újfent kinyilvánította, hogy elhatárolja magát a reform és demokrácia gondolatától. részük azoknak, akik a november 4-re a szabad vitától, és a társadalom megújulási meghirdetett első előadásra elmentek. Őket törekvéseitől. Egy számára talán „váratlan már a Klub kapujában kifüggesztett plakát kihívással" szemben működésbe léptek regi várta, amely lakonikusan csak annyit közölt, sztálinista reflexei, s válasza megint csak hogy a Reform és demokrácia c. sorozat NEM volt. Nem először és nyilván nem is elmarad. utoljára. Az eseményüelenség) okáról nemsokára az Nótárius a hír terjedt el. hogy a vitasorozatot a párt- AB HÍRMONDÓ. Budapest központ tiltotta be. Eszerint Pál Lénárd KB- 1985. október-november Nekünk ne játssza itt a nagy zenészt, kedves Bartók!
