Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-02-01 / 2. szám
8. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 1985. február FLÓRIÁN TIBOR: A közösségi szellem Korunk ma minden cselekvőképes magyartól „elkötelezettség"-et kíván. Mit jelent ez? Tagságot vállalni egy nemzetünk jövőjéért küzdő szervezetben? Tüzet oltani, gyűjteni egy mentőakcióra? Híveket toborozni egy eszmének, szembefutni a sokszájú, sárkányfejű ellenféllel? Mindenki mást nevez „elkötelezettség’’-nek és a legtöbben azt emelik vállra, aki egy nagyerejű fizikai, egy nagyösszegű anyagi cselekedetet hajtott végre. Én elismerek mindent, ami elismerésre méltó, de mégis a szerkesztő munkáját nevezném a legnagyobb „elkötelezettség” - nek, aki az emigráció süppedő talaján, szélverte bozótjain át. omló falak között szívós, szellemi erejével utat mutatott sokezer olvasónak! A szerkesztőét, aki hagyományt őrzött, jövőt épített és — ha kellett — embert is védett az embertelenségben. És fejet hajtanék az írónak, a költőnek, aki elkötelezetten szavakból emelt messzire látszó tornyot és segítséget adott tanítónak és tanárnak, papnak, szülőnek és cserkészvezetőnek fenntartani, amivel egymáshoz és a világhoz bátran szólhatunk: anyanyelvűnket. Ki mondja, hogy csak az a költő, aki verseket ír? Az igazi prózaíró novelláját, regényét, drámáját vagy néhány sorát is a költői lélek robbanása teremti. Nem író előttem az, csak tollforgató mesterember, akiben nem él a költő fantáziája, stílusteremtő ereje és soraiban nem fedezhetők fel a nyugtalan lélek tektonikus rengései. Az író a hivatás neve, a költő pedig a léleké, amely benne kifejezésre jut. Csak a költészetben hiszek, mely egyformán az, akár versben, akár prózában lobbantja lángra az alkotó erő titokzatos szikrája. A magány mindenkié, nemcsak a költőé, hanem minden emberé. Az élet legmeredekebb útjait egyedül kell végigjárnod. Testi műtétek kínját, a lélek földrengéseit magányosan éled át és az elmúlás kapuján is egyedül lépsz be. Milyen jó, hogy útközben barátok között, s ha szerencsés vagy, a családban oldod föl magányodat s gyönyörű pillanatokra úgy fogod meg egy nő vagy egy férfi kezét, mintha örökérvényű szerződést köthetnél vele, hogy együtt járjátok végig az öröm és a fájdalom minden útját. Szegény vándor, milyen erősnek kell lenned. hogy életednek legfontosabb pillanataiban emelt fejjel, bátran tudjad elviselni magányod minden gyötrelmét. A nemzethez és az emberiséghez való tartozás is egy módja a magánytól való Flórián Tibor: VIDÁM FELTÁMADÁS Szavak tövise, tövisek közt kibomló rózsa, mondatok végtelen varázsa, ifjú éveim emelkedő hajnala, vidám feltámadása, téged dicsérlek! Bőröm a tükörben már régóta mosolyra ingerel, mosolygok mindenen, nem érdeke! a jelmezek sorsa, sem az időt pergető homokóra. A köpenyre sem vagyok soha kiváncsi, — mint bőröm pergamenje — csupán hidegtől, széltől óv, esőtől, hótól eltakar. Bőröm és köpenyem mindennap levetem, s a múló időt is lerázom vállaimról. Nézzenek irigyen az évek, mindennap újraszülöm magam, fiatalon, — növekszem, mint a venyige — és szőlőmből mégis az idő borát sűrítem poharamba. menekülésnek. Minél erősebb gyökérszálak kötöznek nemzetedhez, minél több él benned fajtád múltjából, annál teljesebben élheted át jelenét és annál biztosabban haladhatsz vele a jövő felé. Nincs szebb feladat, mint nemzeted jövőjének építésében részt venni és ügy lenni magyar, hogy mindenkor ember is maradhass. Bátrán mondom ki, hogy nem tartoztam soha semmiféle párthoz és nem tartoztam egyetlen osztályhoz sem. Mindig viszolyogtam azoktól, akik egy párt vagy egy osztály szemüvegén keresztül nézik a közösséget, amelyben élnek és úgy osztják fel a csak oszthatatlanul erős nemzetet, mint aki a parasztság, a munkásság vagy az értelmiség uralmát készíti elő a másik kettő fölött. Nem szeretheted nemzetedet és nem építheted jövőjét, ha ugyanakkor gyűlölöd az emberiséget. Az emberek rajtad keresztül meggyűlölik nemzetedet és így annak az életét rombolod le, akiről azt vallottad, hogy szereted. Gyűlölt szomszédok között nem lehet biztonságban élni és egyetlen nemzet sem elég erős arra, hogy olyan szomszédok között fejlődjék, akikkel sohasem akar barátságot kötni. Gyűlölet a családban, gyűlölet a fajok és színek között, gyűlölet a nemzetek között. Milyen tehetség kell a szeretet szelíd erejével változtatni meg azt, aminek a lerombolásához sokszor a dinamit sem elég? Mégis a szeretet az egyetlen járható út. Ez tette győzelmessé kétezer éven át a kereszténységet. A keresztet a vállain hordó és önmagát feláldozó Krisztus nagyobb lett a világ mindegyik prófétájánál és megmutatta, hogy a szeretet a legnagyobb hatalom, mely egyszer legyőzi a gyűlöletet is. Törvényszerűséget látok abban, hogy az emigráció legsúlyosabb testi és lelki keresztjét hordozó Nyíró József írta meg a Golgota drámáját. A hontalanság kínját kellett vállalnia ahhoz, hogy tökéletesen megérthesse és kivetítse „A Megfeszített” sorsát és példamutatását. A zsákemelő kidéi molnárnak, a nemzete sorsát átélő írónak és ,,Az Isten igájában" gyötrődő papnak és embernek sem lett volna elegendő ereje ahhoz otthon, hogy fölemelkedjék a Golgota magasságáig. Száműzetésben és a magyarságra hulló, tobzódó gyűlölet töviskoszorújával fején kellett élnie ahhoz, hogy teljes érvénnyel mutathassa föl nemzetének és az emberiségnek azt a Krisztust, aki olyan erővel és bátorsággal hirdette a szeretetett hogy kereszthalált is vállalt érte. A Golgota drámája így lett a magyar sors drámájává is. Krisztus vértanúsága nemzetünk vértanűságának felmutatásává a világnak. Feltámadása pedig népünk újjászületésének a reménye is. Olyan hit lángolt fel ebben a drámában, mely a magyarság megmenekülését is a föltámadt és győzelmes Krisztusban látta. Rámutatott egyetlen utunkra, mely a Krisztussal átélt gyötrelmek ösvényén vezet a megtisztult magyarság újjászületése és egy szociális tartalmú s az anyagias világszemlélet minden terhétől megszabadult kereszténység felé. KASUK PÉTER: Kint is azt találtuk... 1. (befejező) rész A fa oszlop lesz (nyűtt vonóból bot?), az oszlop (torony) azonban csak oszlop, míg a fenyőfa a tobozba zart üzenet, az évszakok és évtizedek váltakozásainak, a talaj ásványainak és a fény vegyi hatásának az egysége. Tárgyaink és építményeink az emberi szempontok életciklusál követik és nem kapcsolódnak be a természetes újraalakulás körforgásába A huszadik század festői krédói a természetes formák külső megjelenéseit párolták le és azokat utánozták. A természetes formáknak azonban csak önmaguk közegében van értelmük. — Funkcionalitásban megnyilvánuló elkötelezetlenség. A természetes formák kisajátítása nem szavatolja a természetességei, mert a nádszál hajlékony ellenállóképességének csak a nádasok életciklusában van értelme. A szökőkút nem vízesés és a repülőgép nem (gép) madár, hanem egyszerűen gép. Élet vagy halál — attól függ, mit szállít, vagy mi van ráfestve: vöröskereszt vagy horogkereszt. Világunk természetei lenességét kívülről nem tudjuk ellensúlyozni, mert annak természetellenessége az emberi célok természetellenességéből ered. Ahhoz, hogy a természetességet helyreállítsuk. kiegyensúlyozottabb emberi célokra van szükség. Képesek vagyunk-e máshoz is viszonyulni. mint a hatalomhoz és a pénzhez? Alkotásaink — sejtjeinkbe zárt hangyatermészétünk és ősi félelmeink sarokba szorított vakrémületének az eredményei. Az ember alkotta elemek túltengése. az aránytalansagok és a szerves elemek kiegészítő hiánya az összegezés kényszerét rója ránk. Hogyan viszonyul mindez a teljes emberhez? Meddig lehet ezt tovább csinálni? A korszerű tervezés kívülről lehel lelket a modern világba. Az egyes elemek ..életszerűsége" a szerves megnyilvánulás goromba mintázásai, vagy a régi gondolatszabványokban való gondolkodás maradványai. A mechanikus mozgás megvalósításai (forgómozgás), a kotrógépek. a fotocella — az emberi kéznek vagy a szemnek a hozzávetőleges utánzatai és nem annak lényege. Bencze képei a mankóra támaszkodó társadalom és a saját lábán járó festőnek a belátó szóváltása. Ha az egyes elemek célszerűségét az egész célszerűségének a szempontjából vizsgáljuk, vagy magát a célt vonjuk kétségbe, úgy a megváltozott világ látképe tárul elénk. A hatalom önmaga méreteivel határozza meg a teljességet és a célszerűséget. A teljes ember azonban több, mint az anyagias célszerűség. A mai ismeretek alapján „anyag"-ról vagy tárgyról már nem is beszélhetünk. Az ember alkotta világ merevségét a célba vetett hit ragasztóanyaga tartja össze. Ha a világ elrendeltetése megváltozik, a világ látképe atalakul. a cél szoriló gyűrűje behorpad és az elhatárolt részek új elrendeződések alapján csoportosulnak. A maradandóság nem a gránil vagy az acél időtallasának az életciklusában nyilvánul meg. hanem az emberi átélés teljességében. Bencze mondanivalója: világunk több kell. hogy legyen, mint az acélba és betonba vetett hit. A háború nem sorsszerűség, hanem új megismeréseink alkalmazásainak egyoldalú feltorlódása. A meglevő világ féléimetessége. megtett útjaink végzetszerű felfogásának a következménye. Bencze képeinek szabad képzettársításaival egy új összegezés lehetőségének „Játszani is engedd" hangulatával az emberi lélek messziről jövő bizalmát fejezi ki. A népmesék világát a gépmesék világa váltotta fel. A hétmérföldes csizma, a griffmadar és a vasgyúró a (szegény) ember legkisebb fiának minden kívánságát teljesíti. Mai vizuális ismereteinket közvetve vagy közvetlenül a gép határozza meg. Akinek nincs gépkocsija, az ma mar nem is mehet „majálisra". A festékanyag pigmentumai. a fák leveleinek színeváltozása és az ózonréteg összetétele másképpen törik a fényt, mint annak idején a Fidji-szigetek lombozatai. A gépek és a gépeket gyártó és a gépeket fenntartó gépek jelenléte az egysejtűeknek az ideális körülmények közötti járványszerű szaporodását idézi. Meglevő vizuális világunk a gép teremtette világ. Ez a világ nem az alkalmazkodáson. hanem a szembehelyezkedésen alapszik, mert a gép funkciója a külső erők legyőzése. Erő—erőszak—hatalom—hatalmaskodás (nagyhatalom). A gépek világának látképe csak az emberi cél szempontjából egységes, a célba vetett bizalom hiányában a gépek látképe vidámparkká válik, mert a részletek és a lényeg a cél mellőzésével egybeolvad. A világ hatalom központú látomása a hatalomnak az új emberi értékekkel való behelyettesítésével látvánnyá válik. Bencze kétségbe vonja a gépek értékrendszerének a felsőbbrendűségét és visszahelyezi a gépet oda, ahova tartozik. Olyan síkra emelkedik. ahol a „megmunkált" anyag egyenértékű a „hasznavehetetlennel". A legbonyolultabb eljárásokkal előállított alkatrész kozmikus összéfüggésben van szabadon csapongó elképzeléseinkkel. valamint a hulladéknak számitó vasforgács látványos lekervényeivel. A fa nyakúban fennakadt ág ugyanazokat a törvényszerűségeket követi, mint a katedrálisok bordázatai vagy az olimpiai stadion tartóoszlopai. A gép valósága nem az egyedüli valóság, hanem a lehető valóságok egyike. A gépek egy bizonyos fokon megvalósították az óhajtott rendel és biztonságot, de ugyanakkor még nagyobb zűrzavart és bizonytalanságot teremtettek. A gépek egyoldalú értékrendszere feltorlaszolja azokat az ösztönöket, amelyeket a gép kifejez. Mondjuk ki: a gép a háborút szentesíti. A gép a múltbeli célokat nagyszerűen megvalósította és új célok hiányában önmaga céljait valósítja meg. Az ember azonban még nem hajtott fejet az acél és a beton keménysége előtt. Gépelőtti emlékeink már csak altudatunkban vannak, ott ugyan megvannak a gépek megfelelői is. valamint gépfeletti látomásaink... A két monolit közé szorult görgőre ható nyomás meghaladja a statikai teherbírás elméleti számításait. A gömb tudvalevőleg a teljes egyén ősképe. Felületi feszültségének ereje a lehető legnagyobb, de nem határtalan. — A túlélés nem az ellenállásban, hanem az alakulásban van. A festő belátó bölcsessége abban nyilvánul meg, hogy a létünket veszélyeztető világ elemeit emberibb összhangba hozza. A festményeken a gépek zord merevsége feloldódik a festő tehetségének szépségfeleslegében. Bencze nem vigasztal. de nem is ijesztget, hanem azt mondja, hogy az ipari fejlődés egymásra épülő katakombái nem vetekedhetnek az emberi lélek mélységeinek egy 40x50 cm-es vásznon megélt látomásával. A színekről A színek „előfordulnak" a természetben és a szin élménye megtalálható tudatalatti létezésünkben is. Megjelenésében a szin megelőzi a gondolatot. míg a külső világban gondolataink a meglevő színekkel találják magukat szemben: ebből a szempontból a színek egy fokkal kifejezettebbek. mint az artikulált hang-beszéd vagy zene. amelynek nincs készen kapott hasonmása a természetben. A festő tehát kiindulhat közvetlenül a természetből is. Ennek ellenére a színt is úgy festjük rá a képre. Tehát nem a természetei utánozzuk, hanem szabályokat alkalmazunk. Ellenkező esetben a festő kiteríthetné az üres vásznat a napra és várhatná a hatasl. (Meg vagyok győződve, hogy a sok próbálkozások közepette volt ilyen is ... > Tehat a festészetben is színpadról van szó. és a vászon sem csak vászon, hanem az „életet jelentő deszkák”, és ehhez varázslatra van szükség, és azokra, akik a játékba „belemennek". Az ember-alkotta elemek szerkezeti egyformaságának a színekkel való ellensúlyozása kiütköző szináradathoz vezet, és végső fokon ismét egyhangúságba torkollik. Eltompult szinérzékunket és csüggedő érdeklődésünket a modern festmények még kirívóbb színekkel igyekeznek felrazni. Tévút? A festészet túlságosan időtálló ahhoz, hogy az ilyesmi arthatna neki. Az is megtörténhet, hogy az érzékszervek végső felfokozásukban elfáradnak és oldalra lépve valóban új lehetőségek tárulnak elénk. Heuréka! A színek felfokozott zűrzavarában a szín hiánya is üdítően hat. Ezen a téren az ember természetes szinbefogadó képességét, azt hiszem, mar régen túlhaladtuk. Az értesülések tűltengésében csak egyidejű rálátássá! tudunk eligazodni. Az ember-alkotta elemek vagy színtelenek, vagy be vannak festve. A fa és a deszka közötti vizuális hasonlatossag vagy tudatos ismereteink következménye, vagy a rostok, illetve molekulák síkján jelenik meg. Tárgyaink színét az emberi célszerűség határozza meg. Árucikkekről van szó. ahol a szin az eladás esélyeit hivatott növelni. A csomagolástechnika és a tárgyak kelletősége formálja az Ízlést. A vásárlók nagy része nem az árucikket veszi meg. hanem a választás folyamatai éli át és a vásárlás élményét fizeti meg. A színek összefüggésben vannak az egyéni jelleggel és az egyéniségek elforgácsolódásának korszakában az iparművészet a színeket használja a vélt vagy valódi egyéni jelleg visszaállítására. Az azonos célt szolgaló tarkaság végső fokon ismét egyöntetűséghez vezet, mert a természet színjátéka se nem irányított, se nem célszerűsitett. Ennek ellenére tárgyaink ..megszépítése" nem mellőzhető. A folyamat kiindulópontjában van valami emberi. A „szépet" választjuk .. . CORVIN PUBLISHING LTD. (Nyugati Magyarság) KÖNYVKIADÁS!!! Fizessen elő lapunkra!
