Nyugati Magyarság, 1985 (4. évfolyam, 2-12. szám)
1985-03-01 / 3. szám
4. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West 1985. március A Horthy-rezsim Részlet Bibó Istvánnak „A magyar demokrácia elindulása” című tanulmányából, amelyet 1946-ban a Békeelókészító Osztály felkérésére írt. Az 1919 szeptemberében nyeregbe jutott magyar ellenforradalmi rezsim különös politikai konstrukció volt, mely, ha lehet, még mélyebben és alapvetőbben hazugságra volt alapozva, mint az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezés. Az egész Horthy-rezsim létalapja az a tény volt, hogy haj’ dó volt arra, amire sem a magyar népköztársaság, sem a magyar tanácsköztársaság nem volt hajlandó: a trianoni békeszerződés aláírására. A rezsim vezetői nagyon is jól tudták, hogy elismertetésüknek ez az ára. Hogy tehát ezt elpalástolják a mélyen megrázkódtatott magyar közvélemény előtt, a felelősséget a népköztársaságra és a tanácsköztársaságra tolták, a békeszerződés aláírását és kifelé való elismerését pedig a nemzeti gyásznak, a nemzeti tiltakozásnak és a bele nem nyugvásnak olyan mértéktelen és terméketlen felkeltésével egyenlítették ki, mely kitűnően alkalmas volt arra, hogy reá azután nemcsak nemzeti, hanem politikai és szociális síkon is egy mindenestül megmerevedett és múltba néző kormányzati rendszert lehessen felállítani. Horthy kezdetben a fasiszta jellegű katonatiszti csoportnak volt az embere: ezek segítségével jutott a kormányzói székbe, míg a feudális reakció az első időkben inkább legitimista volt. Bethlen István hosszú miniszterelnöksége alatt azonban a Horthyrezsim politikai súlypontja áttevődött a konzervatív nagybirtokos és nagytőkés érdekek védelmére, és az ellenforradalom első kavargásának kalandor exponenseit meglehetősen háttérbe szorította. Ugyancsak Bethlen István hosszú kormányzata volt az, amelyik a Horthy-rezsim számára a bürokrácia és az értelmiség támogatását, valamint az első kilengések miatt a rezsimtől egy ideig bizonyos távolságot tartó zsidó nagypolgárság támogatását megszerezte, s amelyik az egész rezsimnek egy bizonyos retrográd, patriarchális, de európai színt adott. Amikor a harmincas évek elején elmélyült gazdasági krízis és az egész retrográd kormányzás folytán mind erősebben kiéleződött szociális elégedetlenség a megmerevedett magyar politikai szerkezetet mozgásba hozta, akkor ez a mozgás a nemzet jobbjainak kétségbeesett erőfeszítése ellenére sem tudta megtalálni a népfront európai formáját, hanem a szociális forradalomnak valamiféle olyan formáját kereste, amelyet a „kommunistaság” vádja el nem érhet. A szociális elégedetlenség által a fasizmus erősödött, mely mögé a fasizmust jellemző gengszterhadon felül odagyűlt minden többé-kevésbé jószándékú elem, melyet erős szociális elégedetlenség és minimális politikai judicium jellemzett. így történt, hogy mikor Bethlen bukása után Gömbös — Hitler példáján felbuz-Flórián Tibor: FÖL-FÖLLOBBANÓ LÁNGGAL A versnek nincs kora, öregen is vad hegyek orma vonzza, tomboló lázban szökik egyre följebb, lázadó ifjúság hajtja a magosba. Mit ér, ha fiatalon, fáradtan kúsznak és csúcsra nem érnek a sorok? Mit ér, ha nem újulsz meg, s ágad csak fonnyadó levelet hajt, virágot soha? A versnek nincs kora, a szélben megfeszül a sok, erős vitorla, evezők versenyeznek, lobognak, tűzben égnek a sorok, a fából, a földből versek nőnek, föl-föllobbanó lánggal — ne félj! — öregen is fölszállsz a tündöklő magosba. dúlva— 1935-ben felnyitotta a zsilipeket az 1921 után háttérbe került fasiszta kalandortársaság előtt, az így újjászületett fasizmus elérte, hogy Magyarországon 1935—1944 között a szociális forradalom ügyének a fasizmus vált a fórumon látható és érzékelhető hivatalos képviselőjévé, és emberek tömegei hitték komolyan azt, hogy a nagybirtokos és nagytőkés reakció ellen harcolnak, midón a fasizmust erősítik. További vészt hozó fejleményt jelentett 1938-tól kezdve Magyarország egyes területi követeléseinek a békés úton, de a tengelyhatalmak politikai akcióival kapcsolatban történt teljesülése, ami szerencsétlen módon a konzervatívabb és európaibb magyar közvéleményhez közel hozta azt a gondolatot, hogy a tengelyhatalmak veresége a területek megtartását kétségessé teheti. Teleki Pál a háború végéig fenn akarta tartani a németeknek tett bizonyos engedmények fejében Magyarország semlegességét. Ez a politika azonban Jugoszlávia megtámadásával megbukott, mert a Jugoszláviával szemben fennálló magyar területi követelés címén a németeknek sikerült Magyarországot a saját háborújukban először kompromittál niok^ azután pedig teljesen be is ugratniok. így történt azután, hogy 1944. március 19-én, amikor a németek a nyílt erőszak útjára léptek, a baloldali és jobboldali szociális forradalomtól egyaránt görcsösen félő Horthynak és a Kállay-kormanynak nem Amikor a múlt év őszén (1980 — A szerk.) megkaptam a Bécsi Egyetem rektorának a levelét, amelyben a nekem is odaítélt Herder-díjról értesített, csöndesen kivert a veríték. Úgy éreztem magamat, mint akit egy sivatag közepén váratlanul megdicsérnek: köröskörül homok, nagy távlatok s fölöttem terrakotta-ég, ahonnan elismerő szavak hullnak elém. Annyira fölfoghatatlannak tartottam a hírt, hogy napokig még a barátaim előtt is eltitkoltam. Aki álszerény, nem titkolódzik. Én sem voltam az, de sem a világképembe, sem az értékrendembe nem tudtam beleilleszteni a felém suhanó babérkoszorút. Kodály Zoltán, Németh László, Illyés Gyula Herder-díját életművek igazolják. A tavalyelőtt kitüntetett Sütő Andrásét szintén — hogy csak a hozzám közelállók nevét említsem. Az enyémet legföljebb egy lassan alakuló életmű ígérete. Ahhoz, hogy a díj gondolatához hozzászokhassak, szükségem volt két közbeiktatott gondolat-kapaszkodóra Az egyiket így fogalmazhatnám meg tömören: ezúttal a díjjal nem egy személyt, hanem egy irányzatot tüntettek ki. A mai magyar szellemi életnek azt a csapatát, amely Herderrel együtt vallja hogy: „A nemzet elszenderül, ha nincs képzelöereje és ha nem is élesztgetjük benne.” A másik gondolat-kapaszkodóm teljesen magántermészetű: a díjat én nem jutalomnak szeretném tekinteni, hanem biztatásnak. Bibliai aranytallérnak, amelyet rámbíztak, hogy sáfárkodjam vele a becsületem és a belátásom szerint. Mást talán zavarna az ilyen léleknek fölkínált lehetőség, mivelhogy terhet és elkötelezettséget jelent. Engem nem zavar, ellenkezőleg: keretet ad az életemnek. Ha meggondolom: szabaddá mindig a megterheléseim, az elkötelezettségeim, a konfliktusaim avattak. Ami könnyűnek ígérkezett, gyanús maradt és idegen. Közép-Európában az embernek meg kell tanulnia pálinkát inni, vodkát inni, fölkínálnia magát a vere„KÜLÖN ÉGBOLT” Köteles Pál. az Erdélyből Magyarországra áttelepült kiváló író első szabadföldi könyvét a Corvin Kiadó jelentette meg. A kisebbségi helyzettel foglalkozó — és három elbeszélést is tartalmazó — 163 oldalas, szép kivitelű könyv maradandó élményt nyújtó olvasmány mindenki számára. Megrendelhető szerkesztőségünk címén, ára: 6 US$ vagy 8 kan. $ (plusz 50 cent postaköltség). volt bátorsága ahhoz, hogy a hivatalos ország ellenállását meghirdessék, s ezzel mind a baloldalon, mind a jobboldalon lehetőséget adjanak a forradalmi erők fellépésére és működésére. így az ellenállás az egyedül maradt, izolált hazafiak ügye maradt. A németek előtti lefekvéssel szétfoszlott Horthy tekintélye, akit az utolsó időben már kezdtek számba venni a nemzeti ellenállás politikai tényezőjeként. Az ő behódolásával demoralizálódon a magyar hadsereg, mely szórványos és vitéz szembeállás után azt a parancsot kapta, hogy engedjen a németeknek, és csináljon úgy, mintha a megszállás nem volna megszállás. Ugyanekkor Horthy szentesítésével kormányra jutott a fasiszta jobboldal kevésbé forradalmár szárnya, mely az elsikkasztott és becsapott szociális forradalom helyett eltűrte a zsidók borzalmas deportálását. 1944 nyarán, a német katonai erő fokozódó romlása során Horthynak újból sikerült tényleges hatalmát megerősítenie, majd szeptemberben egy konzervatív színezetű kormányt kineveznie, s végül 1944. október 15-én bejelentette, hogy Szovjet- Oroszországgal megkezdte a fegyverszüneti tárgyalásokat. A fegyverszüneti kérést bejelentő rádióproklamáció után fél órával azonban kikapcsolódott a magyar rádió, és ugyanaznap délután már Hitler utolsó magyarországi bérencének, a szélhámos Szálasinak kormányalakítását jelentette be. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy ez egyúttal az egész Horthy-kormányzat teljes összeomlását jelentette. Horthy 1944. március 19-i behódolása most érlelte be a maga gyümölcsét: a németekkel időközben keresztül-kasul feleségeknek, gyakorolni állandóan a zsákbanfutást, hogy a szabadságra és a belső függetlenségre készen álljon. A mi világunkban, akár a költészetben, az nyer, aki veszít. Aki mer veszíteni, aki szinte elkötelezi magát a megpróbáltatásoknak. Azt is mondhatom: szellemileg nem felnőtt ember, aki nem ismeri a hiábavalóságot, akit a reménytelen vállalkozások nem kergetnek izgalmi állapotba. (...) A mi öngyötrő s nevetség-dicsfénnyel övezett magatartásunknak persze nemcsak hátrányai vannak. Van benne erő is. Egy olyan korban, amikor a személyiség, a szabadság, a boldogság, az individuális tudat értéke napról napra romlik s a puhuló öntudatlanság rokon értelmű fogalmává fajul, nem árt, ha van az embernek egy kis reménytelenség-tartaléka. Hasonló ez a halálfélelemhez, amit már legyőzött magában, s erővé alakitott. Jobb történelmű országokban pártok, mozgalmak szerveződtek, hogy megváltozzanak a törvények, átalakuljanak az alkotmányok, ezzel szemben a mi térségünkben a reménytelenség volt a legdinamikusabb hatású párt. Jó példa erre Herder nevezetes jóslata nyelvünk meghanyatlásáról. Érveit már a múlt században fílológiailag meg lehetett volna cáfolni. De nem ez történt. Lehangoló jóslata kapóra jött a magyarságnak s megtermékenyítőnk lett. Egy félreértés a lelkesítőnk. Ezt a fordított reflexet szinte minden magyar értelmiségi örökölte. Széchenyi István Weither és Byron meghasonlásainál különb meghasonlásokkal írja tele élete naplóját, de elkeseredése nem költözik át se filozófiai rendszerbe, se a politikába, hanem serkentője lesz a cselekvésben. A hiábavalóság élményével párhuzamosan épül a Lánchíd, a Nemzeti kaszinó, kezdődik el a Tisza szabályozása, a Vaskapu átrendezése, a balatoni hajózás, hogy a roppant erejű elképzelésekből csak néhányat említsek. Gályapadból — laboratórium, találja ki a nagyszerű metaforát Németh László is mindnyájunk helyett. (...) Sajnos, a politika, a civilizáció, az elsivatagosodó emberi kapcsolatok egyre nagyobb próbáknak vetik alá énünket. Az utolsó évtizedek, érezhetően, kétféle szabadságot kínálnak mindnyájunknak: szabadságot ahhoz, hogy helytálljunk, és szabadságot az ellenkezőjéhez is, hogy meg se kíséreljünk helytállni, mivel a hadseregektől, bombáktól s bürokrata birodalmaktól beárnyékolt korban senki és semmi az ember: nagy erők és nagy hamisítások játékszere csak. Herder, aki még a legrosszabb órarakott hadsereg nemcsak fizikailag nem volt képes a németektől hirtelen mozdulattal elválni, hanem lelkileg is megingott immár abban, hogy Horthyra hallgasson. A kiugrás technikailag és diplomáciaiig siralmasan volt előkészítve: szó sem volt arról, hogy a hivatalos magyar kormányzatnak összefüggő része át tudjon menekülni a szovjetorosz oldalra. Az egy délután alatti összeomlás maradéktalan és teljes volt. A német uralom alatt szenvedő magyar hazafiak október 15-e után kétségbeesve várták valamelyik külföldi rádió útján azt a híradást, hogy a fennálló törvényes magyar kormánynak valamely legitim képviselete immár a Vörös Hadsereg által megszállt magyar területen valahol megalakítja azt a kormányt, mely hivatva lesz a fegyverszüneti szerződést megkötni és saját legitimitására s Magyarország minden felszabaduló erőforrására támaszkodva Magyarország minden erejét a szövetségesek mellett latba.vetni a fasizmus elleni háborúban. A külföldi rádiók azonban csak tábornokok és katonák átállásáról beszéltek, buzdítást adtak a nemzeti ellenállásra, de sehol semmi hírt, semmiféle kormányalakításról. Néhány heti kétségbeesett várakozás után döbbentek rá a magyar hazafiak arra, hogy Magyarország összeomlása túlhaladja Olaszország, Románia, Bulgária, Finnország összeomlását, mert Magyarország nemcsak a csatlós államok szégyenét és a háborúvesztés nyomorúságát érte meg, hanem ezenfelül történelme legdöntőbb pillanatában nincs sem parlamentje, sem államfője, sem kormánya, sem közigazgatása, de még csak egy zászlaja sem, amelyre katonái felesküdhetnének. jában sem gondolhatta, hogy az emberi szellem ennyire meghasonlik önmagával, teljes meggyőződéssel vallotta, hogy válságok és ellehetetlenülések közepette az egyetlen erőközpont az én, az individuális tudat és erkölcs. Egyik rövid tanulmányában ezt írja- „4 bukott angyalokat nem ismerjük; d< magunkat igen, és tudjuk, hogy mikor : miért buktunk el, mikor és miért fogunk el bukni." Másutt pedig ezt veti papírra „Akár megjavul az emberi nem, aká megromlik, akár angyallá vagy démonit változik egykor: tudjuk, mi a dolgunk. Mi; jogról és a jogtalanságról vallott meggyőző désünk alapelvei szerint vizsgáljuk nemünl történelmét, bárhogyan végződjék is a utolsó fölvonás.” (...) Aki például a lengyelek mostani le nyűgöző erőfeszítéseiben és vergódéséber csak politikai harcot lát, vak politikus é: rossz lélekbúvár. Az egyén mintájára égj nemzet küzd individuális létéért s tudatáért Egy erőszakosan visszanyesett közép-európai gondolat saját jövőjéért, amely a kap csolódások révén mások jövője is. Egyetlen herderi motívumot emeltem ki a sok közül, de úgy gondolom, ez most mindnyájunk életének a fószólama lehet Minden fenyegetettség és beborult jóslat ellenpontja. A belső autonómia nemcsak a politika, a szellem életszükséglete, de a létezésé is. „Alakot nem adhat más — írja Herder —, mint aminek saját alakja van; csak a láng terjesztheti a lángot.” (Szivárvány) Kosztolányi Dezső: Még büszkén vallom — Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok És nagyapám, a régi katona hallgatja mosolyogva, boldogan, sebforradástól lángol homloka s én, térde közt, hadarva szavalok, hogy győznek mindenütt a magyarok. Csak a szeme borul el néha kissé: Jaj, meg ne tudja ez az árva gyermek, hogy vannak messze, különös világok, s aranyba nyílnak a versaillesi kertek, jaj, meg ne tudja és ne lássa ókét. ne lássa fényük és ne hallja hangjuk, a magyar szó a hét szilvafa alján körötte most még mint tengermoraj zúg. Óvjátok édesen az álmát, mint álmát a szegény beteg gyereknek, hogy meg ne tudja, élete nem élet, és meghalt már, bár alig született meg. Jaj, meg ne tudja, hogy hiába minden, ha dalol és ha a távolba lát, mert néma gyermek minden kismagyar, s a Nagyvilág nem érti szavát. CSOÓRI SÁNDOR: Csak a láng terjesztheti a lángot
