Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1944 (12. évfolyam, 97-145. szám)
1944-05-23 / 115. szám
fffcianan 24.) 1944 május 23. Bölcs > maißP 5. oldal. Vili? Kolozsvár^-Borcsa Mihály : Utal nyitunk a magyar sajtónak és könyvkiadásnak Vitéz Kolos váry-Borcsa Mihály államtitkár-kormánybiztos vasárnap a Világnézeti Akadémia sorozatában előadást tartott a magyar rádióban a magyai szellemi élet megtisztításáról. A rendkívül érdekes előadás bevezetőjében rövid áttekintést adott arról a zsidó invázióról, amely fclyóiratoinkat, rádiónkat, propagandánkat és könyvkiadó vállalatainkat elárasztotta. Majd hangsúlyozva a zsidókérdés fontosságát kijelentette, hegy a zsidókérdés tanítandó a magyar iskolákban. — Talán még a sajtó újraformálásánál is jelentősebb kérdés volt a zsidó szépirodalom kiküszöbölése — mondotta további rádióbeszédében vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály államtitkár-kormánybiztos. Ezen a téren az ellenforradalom óta eltelt negyedszázad alatt a szó szoros értelmében nem történt semmi. Zsidó és baloldali szellemű könyvkiadó vállalkozások a magos százalékban elzsidósodctt könyvekereske delem odaadó támogatásával olyan egyed uralmat biztosítottak a magyarországi és külföldi zsidó írók szellemi termékei számára, hogy kíméletlen és tűrhetetlen elnyomatásuk alatt reménytelenül fuldoklóit a magyar irodalom. zsidó könyvek forgalomból való kivon&sa a befejezés felé közeledik“ — Mintha tegnap írta volna Székesfehérvár halhatatlan emlékű főpapja. Prohászka Ottokár: ,,A zsidó írókat, művészeket, tudósokat az égig magasztalták, a zsidókat zsenikként csodálták, míg a kereszténveket, a magyarokat pedig agyonhallgatták, megrágalmazták. kigűnyolták. A zsidó szellem főképpen Budapest felett uralkodott, ahol a zsidóság biztonságban érezvén magát, leplezetlenül megmutatta a maga igazi nemzeüetlen idegen, kihívó énjét...“ — Most itt is tiszta helyzetet teremtett a magyar kormány. Zsidó szerző könyve többé nem jelenhetik meg Magyarországon, a zsidó könyvkiadó vállalatok, a zsidó könyv kereskedések bezárultak. A nyilváj nos- és közkönyvtárak elkülönítve, •j a nagyközönség részére hozzáférhe- i tétlenül kezelik a zsidó írókat, bete- i kiütést csak a tudományos kutatás j nyerhet e zárt gyűjteménybe. A : zsidó könyvek forgalomból való kí- ' vonása befejezés felé közeledik és | a sok tízezer kötet komoly nemzet- 1 gazdasági feladatot fog betölteni: papírzúzó malomba kerül. A megsemmisítésre ítélt könyvek szerzőinek mintegy 120 magyarországi és 35 külföldi zsidó szerzőt felölelő első névsora természetesen nem az utolsó lista. A papírmalom felé vezető úton követni fogiák a most még nem szereplő többi írók is az első csoportot, amellyel az idegen szellemiségnek csak az utolsó évtizedekben közismertté lett i legkiválóbb képviselői tűnnek el. „4 magyar társadalom — Tökéletes munkát azonban úgysem végezünk, ha nem siet segítségünkre a magyar társadalom. Ezért itt a rádió nyilvánossága útján kérek minden öntudatos magyar embert, gondoljon családjára, gyertámogatását kérem“ mekeíre, hozzátartozóira és semmisítse meg a tulajdonában lév- zsidó könyveket, vagy szolgáltassa be a Zsidókérdést Kutató intézetnek. — A magyar szellemi élet hadállásait végül a sokszorosító ipar teljes zsidótlanításával tesszük meg- ingathatatlanná. Nyomda, sem más sokszorosító üzem. sem lapterjesztő, sem hirdetésszerző vállalat nemi marad zsidó kézen. Az iparengedélyek kiadásánál a kormányrendelet intenciói szerint gondoskodás fog történni új mukás, magyar egzisztenciák teremtéséről, főként egészséges középnyomdák létesítése révén. — Ennyi az, rövid és száraz, ösz- szefoglalásban, amit ma a magyar szellemi élet megtisztítására a betű frontján cselekedtünk. — Könyvégetők! — rikoltják a vádat az ellenséges rádióban a papírmalomba induló irodalom szerzőinek világnézeti és vérségi hozzátartozóival. — Igen! Könyvégetők vagyunk. Megvalósítjuk azt, amit az utolsó évtizedek nemzetünk sorsáért már- tir hittel és meggyőződéssel küzdő magyar szellemeink követeltek. Jogunk van az ítélkezésre, mert ahhoz a férfínemzedékhez tartozunk, amely a zsidó szellemiség hatása alatt maga is kicserélt lélekkel botorkált ifjú esztendeiben és egy világháború tüzes füfdőjében kellett lemosni magáról a rontást, hogy még így is elkésve és tanácstalanul legyen szemlélője az ebből a szellemiségből fakadó októberi bolsevista lázadásnak. Ennek a generációnak a valóra döbenése volt az az él- mány, ami megpecsételte a magyar- országi zsidók sorsát. — Sokat hallottunk a közelmúlt esztendőkben: magyarok vagyunk, j legyünk hát magyarok és: merjünk magyarok lenni! Ám a szép felhívásokat nem követték tettek. Mert a cselekvés kockázatos, felelősséggel jár, hit kell hozzá és akarat. Ma azonban cselekedni, gyorsan, melléktekinteteket nem ismerőn, kérlelhetetlen cselekvéssel, el nem hárítható kötelességgel. „Most utat nyitottunk a ma- gyar sajtónak és könyvkiadásnak." — És ismét a szomorú közelmúlt felé fordulva, szavunk van a magyar irodalomhoz is, amelynek megtisztulásában rendületlenül hiszünk. — Nem hallgathatjuk el a korforduló egyik aggodalomkeltő tünetét — írtuk tavaly a „Zsidókérdés magyarországi irodalmáról“ című könyvben a beérkezett magyar írók nagy többségének célszerűen óvatos, vagy érthetetlenül semleges magatartását a világjhístóriai változás és ennek egyik legfontosabb jelensége, a zsidókérdés irányában. Az egész emberiség sorsa dől el abban a szörnyő erőpróbában, amely a régi világ romjai fölött tombol és Pesten házassági háromszögekről, individuális lelki differencákról cseveg, vagy humánum elefántcsonttornyában borong étheri személytelenséggel a magyar író. Vannak népi íróink, akik jobbra hivatott tehetségükkel ma is a marxizmus csapdájában vergődnek. Akik pedig gyöt- r-dve keresik az új magyar utat, a tanácstalanság, megnemértés, elnyo mottság keserű terhével hordozzák hivatásukat. . .“ — Most utat nyitottunk a magyar sajtónak és magyar könyvkiadásnak, hogy a magyar nyomdász ízlésével és szaktudásával, a magyar könyvkereskedő szorgalmával mindenekelőtt a magyar gondolatok, a magyar célok, a magyar literatúra istápolója legyen. — A magyar író, a magyar újságíró frontja nem lesz többé a megaláztatások, a megalkuvások, a háttérbe szoríttatás, a szellemi és gazdasági kizsákmányolás kálváriája, egy igen összetartó reklámmal és pénzzel győzedelmes idegen kisebbséggel szemben. Ismét szabadon vallhatja írásaiban az egyetlen szent irányelvet, amit Széchenyi István hirdetett meg száz évvel ezelőtt: „Mindenekelőtt áll előttem a hűség fajtámhoz!“ — A magyar 'szellemi élet megtisztítása ezért ebben a jelben történik. (MTI.) $ — ISTEN, HAZA, CSALÁD — ettől fosztana meg a KOMMUNIZMUS. « Magyarra fordította: GAAL OLGA Silkó ekkor revolverével a kezében rárontott a tanítóra és úgy ordította: — Megtiltom, hogy tovább folytasd a történelem-oktatást. Először meg kell írnunk a kommunista történelmet. Milyen óra következik. — Vallástan, — válaszolta Mihaj lovics és elővette a hittankönyvet. Silkónak eltorzult az arca és ökölbeszorított kézzel a szent sarokba rohant, ahol az ikon függött. Teljes erejéből rárontott az Ikonra, majd hatalmas ökölcsapássa! szétzúzta. Az üvegszilánkok szerteszét repültek és Silkó dühtől elvakultan hittankönyveinknek akart nekiesni, amikor Hirtelen kezeire pillantott. A kezéből, amely az osztály szent ereklyéjét szétrombolta, vastag csíkokban folyt a vér. Ezután szörnyű percek következtek. Silkót a vér végkép felbőszítette. — Te kapitalista bérenc, ezt megemlegeted, — lihegte eszeve- veszletten — és két lövést adott le Mihajlovics tanítóra. A lövedékek visszapattantak a falról. A teremben szörnyű pánik keletkezett. A gyermekek ordítozva és sírva rohantak ki a folyosóra. Mihajlovics tanító, akinek tüdejét fúrta át az egyik golyó, eszméletlenül hevert a földön. Röviddel a történtek után a „kommunista központ“ irodája előtt kifüggesztett táblán kihirdették, hogy az iskolai oktatást beszüntették. Megokolásul azt hozták fel, hogy az iskolában, — Lenin tanaival ellentétben — a nép bolondítására való vallási oktatást tovább folytatták és hogy a gyermekek előtt teljesen hamis képet festettek a cárokról. A tanítót, aki a törvényes hatalom képviselőjével szemben kihívóan viselkedett, — felgyógyulása után bíróság elé állítják. Ezzel bezárták az iskolánkat -- csak két évvel később jelent meg a faluban két kommunista tanító, hogy a kommunista tanterv szerint oktatásunkat megkezdje. Silkó és Mailkín eltűntek a faluból, terjedt a hír futótűzként az emberek között. A „gazdakör“ épülete előtt találkoztam barátom' mai Kosztjával: ^ Ennek a két embernek eltűnése nem jelent jót, — mondotta Atyám, aki mint tudod, szociáldemokrata — már megkezdte a csomagolást. Elköltözünk innen. Aztán az egyik összeverődött csoporthoz szegődtünk. Feszült figyelemmel hallgatták a most érkezett hírhozó szavait. Most kezdődik a büntetőexpedíció, — magyarázta ijedten. A húsz kilométerre fekvő Wolja községben már házkutatásokat tar- tanak’..sok cmbert letartóztattak és közöttük húszat agyonlőttek. A muzsikok gondterhelten hallgatták. Házról-házra járnak, — foly- totta a hírhozó — és úgy szemelik ki áldozataikat. Többnyire a helybeli kommunisták sietnek segítségükre, amennyiben már jóelőre elkészített listát nyújtanak át nekik a „gyanús elemekről“. Vájjon kikre kerül legelőször sor? — kérdezte csüggedten egyik gazda. Biztos, hogy a kulákokra, — mondták az emberek. — szerintük ugyan ki nem1 kulák? — szólt közbe az egyik. — Ha az embernek egy tehénkéje van az istállóban, akkor már kuláknak számít. — Mi is az a kulák, — kérdeztem Kosztjától, aki már rég megtanulta édesatyjától az összes kommunista kifejezéseket. — Kulák? — válaszolta. így hívnak a kommunisták minden nagygazdát, birtokost és nagytőkést, — de most már az egyszerű földművest is közéjük sorolják, hogy megmutassák előttük hatalmukat és megfélemlítsék őket. — Apám, — kérdeztem este otthon — tulajdonképpen mi is knlákok vagyunk? Elcsodálkozva nézett rám. — Honnan szeded te ezt? Elmeséltem apámnak, amit délelőtt a faluban hallottam. — Anyámnak könny öntötte el a szemét. Apám sietett megvigasztalni és felém fordulva mondta: Ugyan fiam, hogy lennénk mi kulákok! Tudod, hogy milyen küz- ködve élünk és bármennyit is dolgozunk, mégsem teremi annyit kis darab földünk, hogy mindannyian megélhetnén belőle... Mélyen elgondolkoztam apám szavain. És hátha mégis kulákok közé számítanak bennünket a bolsevisták? — kételkedtem, töprengtem magamban... (Folytatjuk.)
