Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 197-246. szám)

1943-09-20 / 212. szám

Eir. kát. gimnazisták ügyeimébe A szünidei foglalkoztatás céljából min­den héten egy órára kötelesek megjelen­ni a Kótaji-utcai épületében az összes tanulók: azok is, akik még eddig nem iratkoztak be. Keddi» 9 órakor az í. osztály, 11-kor a II. osztály. Szerdán 9 órakor a III. osztály, 11-kor a IV. osztály. Csütörtökön 9 órakor az V. osztály, 11 órakor a VI. osztály. Pénteken 9 órakor a VII. osztály, 11 óraikor a VIII. osztály. Az első foglalkozási nap csütörtökön, folyó hó 23-án lesz. A további utasításo­kat élőszóban fogják megkapni a tanulók a tanár uraktól, — Ki-ki gondoskodjék arról, hogy ez a rendel etem tanulótársai körében elterjedjen. 3x IGAZGATÓ. Látogatás ürügye alatt ellopott 49Q pengőt Czlgler Adolfné túzséri lakos panaszt tett a csendőrörsnél hogy ismeretién tet­tes ellopott a szobájában lev- asztaLfiók- ból négy darab 100 pengős bankjegyet. A feljelentésre megindult nyomozás órák alatt megállapította, hogy Cziglernét egy barátnője lopta meg, aki látogatás ürügye alatt az asztalitokból vitt cl 400 pengőt. A tolvajt Rosencveig Ernőnének hív­ják. Beismerte, hogy látogatóban járt Czigleménél, beszélgetés közben egyedül maradt a szobában, mert Cziglernét az üzletbe hívták, ahová vevők érkeztek. Az egyedüllétet Rosencveigné arra hasz­nálta fel, hogy kinyitotta az asztalfiókot és az ottlevő nagyobb összegből elvett négy darab százpengős bankjegyei. hét a gyermek, aki egyre hangosabban követelte az élethez való jogait. Amint sori ajárták az érdeklődő kér­déssel a vasúti kocsikat: kié a pólyás- baba aki a hajdubagosi állomáson a vá­róteremben maradt, egyszerre csak fel­kiáltott egy fiatal, nyilvanvallóan még . kezdő" anya, Nagy Mártonná Reszeg Róza, hogy ö felejtette a gyermekét a jegyváltás utián a váróteremben az asz­Titokzatos hátterű öngyilkosság történt Nyíregyházán. Megölte magát egy asz- szony, aki borzalmas erejű mérget vett be. — Szathmáry Béláné 41 éves, nyír­egyházi. Vay Ádám-utcai lakost szom­baton reggel szobájában halva találták. Előző este a szerencsétlen asszony semmi jelét nem mutatta annak, hogy viégzetes gondolatokkal foglalkozik. Fiával este 10 óráig nyugodtan elbeszélgetett, majd nyugovóra tért. Fia a • szomszédszobában aludt és semmi szokatlan zajt nem hal­lott édesanyja szobájából. Reggel annál nagyobb volt megdöbbenése, amikor édesanyját az ágyonfekve — holtan ta­lálta. talon. Hozzátartozik az esemény érdekessé­géhez. hogy míg az anya odajárt jegyet váltani, addig hárman is vigyáztak a gyermekre, szegénykéről mégis megfeled­keztek. ■A példátlan feledékenység így nem járt semmi komolyabb következménnyel, a fiatal anya boldogan sietett vissza ott­felejteti gyermekéhez. Az öngyilkosságot jelentették a nyír­egyházi rendőrkapitányság bűnügyi osz­tályáriak. A nyomozás megindult annak megállapítására, hogy mi történhetett Szathmáry Béláméval, hogy eldobta ma­gától az életet. A vizsgálat még nem tisztázta az ön- gyilkosság hátterét, családi okokat em­legetnek. Azt sem sikerült megállapítani hogy milyen méreggel ölte meg magát Szathmáryné? — Hogy a méreg ereje borzalmas lehet, mutatja az a tény is, 'hogy a hulla szájára szállt legyek msg- dögölve hullottak a földre. Az öngyilkos­ság ügyében a nyomozás tovább folyik, Megdöbbentő öngyilkosság történt Nyíregyházán Ismeretlen méreggel megölte magát egy asszony Méreggel, pisztollyal vagy Kalapáccsal ? Életfogytiglani fegyházra ítélték az asszonyt, aki férjét udvarlójával agyonveretie A feledéüenység rekordja A váróteremben feleltette a kisdedét A feledékenytség rekordja történt a napokban a hajdúbagcsi állomáson. A vo­nat elindítása után a jegykezelő felesége gyermeksírásra lett figyelmes. Kutatni kezdtek utána, honnan ered a hang és megtalálták a váróterem asztalán a .,tet­test," egy ottf elejtheti, kisded személyé­ben. A jegykiadó nyomban telefonált a legközelebbi vasúti állomá-sra, Sárándra hogy kutassák ki, dZ utasok közül kié k­Borzalmas kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság történt az elmúlt év márciusá­ban Komoróci község közelében az or­szágúton, Szolmenszki Mihály kocsmáros az éjjeli órákban szekerével hazafelé tar­tott, Útközben találkozott két falujabeü ismerősével, Sze-máos László szövetkeze­ti üzletvezetővel és egy fiatalkorúval, akik felkérezkedbek melléje a bakra, __ Vigyen haza bennünket komám, — k érte Szemács a kocsmárost, aki szíve­sen tett eleget a kérésnek s maga mellé invitálta az üzletvezetőt és a társaságá­ban levő fiatal fiút. Szemács alig helyez­kedett el az ülésen, hirtelen kirántott a zsebéből egy kalapácsot és hatalmas erővel há- rcn szór egymásután Sejbesujtotta a kocsmárost. A szerencsétlen áldozat utolsó szavai ezek voltak: Hungária Fimszliihái. Uránia Filmszínház. Szept z0 21. Hé,fo kedd Üde levegőjű magyar film HETEN. MINT Szeptember 20 és 21 ér Az őszi idény vidám magyar filmje ft GONOSZOK Bűbájos meséjü, pompás muzsikáju film, tele kacagtató jelenetekkel. Főszereplők Sárdy János, Kiss Manyi, Mednyánszky Ági, Vaszary Piri, Bíüqsí Tivídar, Szellemes és fordulatos vígjáték, mely már a hetedik hale megy zsúfolt há zakkal Budapesten. Látványos és nágy szerű zenéjü film. Szereplők Sárdy János, Kiss Manyi, Blligd, Vaszary, Mednyánszky Ági. Előadások kezdete 7*5, 7*7, 7*9 Előadások: hétköznap 4, 6 8, — Miért ütsz, komám? Alig ejtette ki ezt a néhány szót; le­fordult a szekérről és eszméiéit! énül a földre zuhant. Szemács és a fiatalkorú ekkor leugráltak a szekérről és az esz­méletlenül fekvő kocsmárost addig ver­ték, amíg élet volt benne. Ez lett a vége Szolmenszki engedé­kenységének és udvariasságának, hogy maga mellé ültette gyilkosát. A nyomozás során megállapították, hogy a kocsmáros és fiatal felesége hosszabb ideig zavrtalan családi életet élt,, később azonban Szemács udvarolni kezdett az asszonynak. — A kocsmáros nagyon szerette feleségét és még annak is szemet hunyt, hogy a szövetkezeti ve­zető udvarol feleségének. A nyomozás során az is kiderült, hogy a kocsmárosné férjéi el szerette volna tétetni láb alól s arra biztatta udvarlóját, hogy öljék meg Szolmenszkit. Egy alkalommal az asszony és Sze­mács László egész éjjel azon tanács­koztak, hogy méreggel, pisztollyal vagy kalapáccsal öljék-e meg a kocsmárost. Ez utóbbi mellett döntöttek s egy 17 éves fiút is felbéreltek, hogy pénzt kap és örökös állást, ha segédkezik megölni Szolmenszki Mihályt. A történtek miatt a örvényszék Sze­mács Lászlót 15 évi, a fiatalkorút 10 évi és Szolmenszki Mihálynét életfogytig­lani fegyházra ítélte. A tábla az ítéletet1 helybenhagy la. a kúria azonban megváltoztatta és Szemács László büntetését is élet- fogytiglani fegyházra súlyosbította. Az ítélet többi részét helybenhagya. Kenderáztatás közben a Tiszába fnlt Elek József polgári lakos az elmúlt hé­ten ttrbbedmagával kendert ment áztatni a Tiszába. A déli órákban nagy meleg volt, mire elhatározta, hogy megfürdik. Ledobta magáról ruháit és beleszaladt a vízbe. A tragédia pillanatok alatt ját­szódott le, a hideg vízben Elek József szívgörcsöt kapott felesége még azt lát­ta, hogy két karjával kinyúlt a vízből, mintha utolsó Isteníhozzádot intene s utá­na eltűnt a vízben. Percekig vártak, mert azt hitték, hogy a víz alatt úszik, csak később vették észre, hogy a szerencsét­len. emba* belefulladt a Tiszába. Elek József hulláját a fürdés helyétől egy kilométerre húzták ki a vízből. Milliós tételek szerepel­nek az áj népruházati akcióban Budapestről jelenti a Magyar Vidéki Sajtótudósító, hogy a kormány intézke­désére az idén a tavalyinál jóval széle­sebb keretek közt bonyolítják le a nép­ruházati akciót. Az olcsó, de jónnnőségű áruból most nemcsak a falu népe, hanem a hadiüzemek munkásai is részesednek majd, bben a nagyszabású akcióban kivé­tel nélkül az összes gyárak résztvesz- nek. Az Anyaghivatal előírta, hogy me­lyik gyár mit és mennyi árut tartozik le­szállítani. A végleges megállapodás ér­telmében 300 ezer férfiöltönyt készítenek, 200 ezer női bekecset, 1.5 millió munkás­ruhát, 600 ezer munkásnadrágot, 500 ezer darab rövid alsónadrágot, 200 ezer darab flanelből készült hosszú alsónadrágot, 1 millió méter vászonárut, és 1 millió da­rab férfiinget. Az egész szállítmány ér­téke 150 millió pengőre rúg. A munkás­ság kiskereskedői árban kapja meg a cik­keket, tehát 30—40 százalékkal olcsób­ban mintha a népruházati acíón kívül jutnak hozzá. Füzetek, rajz es író szerek, körző, vonalzó, festek, színes iron, aktatáska, füzeiborltó, címke, tns, gumi­ragasztó és minden olyan papíráru, író­szer ami az iskolában szükséges mind mind kapható bőséges válasz­tékban, még ma is a leg oicsóbb árakon Jóba papirüzletben

Next

/
Oldalképek
Tartalom