Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 145-196. szám)
1943-08-14 / 183. szám
#**rkesztőség és kiadóhivatal: Bethlen-utca 1 Co®tatakaréki csekkszám: 47.139. Telefon 20-77 ■ POLITIKAI NAPILAP ^ Előfizetés : t hónapra 4‘80, negyedévre P Légiriadó Magyarországon Három ember meghalt az izgalomtól Rómát, Milánót és Torinót bombázták az angolszászok Csütörtökön 4®7 páncélkocsit veszített a szovjet üleghinsnlt egy partraszállási kísérlet Szicíliában Cf)urcf)ill ismeretlen ijelyen tárgyal Roosetveliíel A Magyar Távirati Iroda jelenti: ETen- séges gépek több hullámban augusztus hó 13-án, pénteken 13 óra 03 perckor az ország délnyugati határán átlépve, általában északnyugati irányban, átrepülték a Dunántúl nagyrészét, majd visszafordultak' és 15 óra 25 perckor elhagyták az ország légiterét. A Budapesti Értesítő jelenti: A Budapesten pénteken kora délután elrendelt légiriadó alatt Grósz Tibor 56 éves karmester, Ábrahám Róza 61 éves, özvegy Tóth Aladárné 69 éves háztartásbeli lakásuk óvóhelyén szivszélhüdés következtében meghaltak, (MTI.) * Zágrábból jelentik. Tegnap délután 13 óra 6 perctől 15 óra 16 percig légiriadó volt Zágrábban. * Hivatalos berni jelentést közöl a Magyar Távirati Iroda, Tegnap délután ?gy ellenséges repülőgép svájci terület fölé repült be és Engadinnál kényszerleszállás végzett. A legénység a négymotoros amerikai bombázót felgyújtotta. A személyzet 10 tagját a svájci hatóságok internálták. (MTI.) A szicíliai ellenállás Berlinből jelentik. A szicíliai arcvonal középső részén az angol, amerikai és kanadai csapatok különböző nagyságú erőkkel megismételték kísérleteiket, hogy a □érne csapatok védővonalába betörjenek. Azok a súlyos veszteségek, amelyeket a már két hete tartó küzdelemben ezen a vidéken szenvedtek, arra indították őket, hogy nagy tüzérségi erőket vonjanak össze és egyidejűleg bombázó kötelékeik fokozott harcbavetéséveil igyekezzenek a védők arcvonalát megrendíteni, így minden ellenséges támadást többórás heves pergőtűz vezet be a csak gyanított német állások ellen. A védők mély lövészárkai a cementkeménységű talajon hatásos védelmet nyújtanak a gránátesővel szemben. A citrom- és olajfaerdők, amelyek a harci térséget borítják, meggátolják az ellenséges bombázógépek és mé yrepü'ők «zámára az állásrendszerbe való betekintést. így a támadók a pergőtűzzel nem érik el a remélt hatást. Amikor az angolszászok támadó kötelékei az ilyen bomba- és tűzeső után támodásra indulnak I • német magaslati állások ellen, olyan I hatásos elhárító tűz fogadja őket, hogy véres fejjel kell visszatémiök állásaikba. Hogy milyen sikertelenek ezek az angolszász támadások, arra jellemző az, hogy az egyik arcvonalszakaszon az órákon át tartó pergőtűz ellenére csak négy sebesültje volt a német csapatoknak, a másik szakaszon pedig egy sebesülés sem történt. (MTI.) * A szövetségesek északafrikai főhadiszállásáról érkező jelentések szerint pénteken 9 óra 20 perckor a VII. amerikai hadsereg csapatai bevonultak Randaz- zrba. (MTI.) ALEXANDER tábornok, Szicília katonai kormányzója Palermóba érkezett. A tábornok Palermo érsekével megbeszélést folytatott a polgári lakosság ellátására vonatkozóan. MTI Róma bombázása A légitámadás alkalmával megrendítő jelenetek játszódtak le. A legszomorúbb jelenetek annál a vonatnál játszódtak le( amelyet nyílt pályán támadtak meg az amerika'x repülők. A vonaton Amerikából hazatérő olaszok voltak. A gépek megáL lásra kényszerítették a vonatot, amely a megrongált pályán nem is haladhatott volna tovább. Ekkor alacsonyan szállva gépfegyvertűz alá vették a kocsikat s a hazatérőknek csaknem a felét megölték» golyók. Rómára 500 tonna bomba esett. Milánónak a középponti részét érték a bombák. Több pályaudvar teljesen elpusztult, úgy hogy a Svájc felé irányuló vonatforgalmat be is kellett szüntetni. Torinóban is nagy károkat okoztak a bombák. A város most élte át a buszom negyedik támadást. Augusztus 13-án érte Rómát a második légitámadás. Bár a második légitámadás nem volt olyan nagyméretű, mint az első, mégis nagy károk érték a várost. Van olyan városnegyed, amelyben 20—25 bérpalotát Í9 ért súlyos találat. A második támadás a Vatikánt már érzékenyebben érintette, mint az első. — Csütörtökig az volt a felfogás, hogy XII. Pius pápának sikerül elérni azt, hagy az ellenség az örök várost megkíméli. A Szentatya, alig hogy a bombázás végétért, kiment a Vatikán városból a hívők kr'zc. A pápa kocsiját nagy néptömeg vette körül. A Szentatya csendre intette a tömeget, majd letérdelt és feannangon elmondotta a De Proíundist. Ezután a nép üdvözlő kiáltásaira rövid beszédet intézett hozzájuk, amelyben megemlítette, hogy a világ a békére vágyik. Az embereknek imádkozniok kell a békéért, hogy valóban méltóak legyenek reá. A tömeg megindultsággal fogadta a pápa szavait. A pápa ezután újból letérdelt 6 újból elmondta a De Profundist. A Szemtatya meglátogatta a bombák által sújtott templomokat. A jelentések megállapítják, hogy a lakosság magatartása a légitámadás ideje alatt nyugodt volt. Az áldozatok számát még nem állapították mek. A Magyar Távirati Iroda illetékes hely. ről kapott felvilágosítás alauján közli, hogy a Róma elleni légitámodás alkalmával a magyar követség tagjainak, valamint a követség tudomása szerint a magyar kolónia tagjainak nem nem történt bántódásuk. (MTI.) A Róma, Milánó és Torino elleni tegnapi légitámadásról a következő legújabb jelentések érkeztek: Londoni jelentés szerint a Róma elleni támadást Doolitle amerikai tábornok hajtotta végre. A támadásban kizárólag amerikai gépek vettek részt. Dooütle hajtotta végr eannakidején a Tokió elleni terrortámadást is. Róma négy városnegyedében megszűnt a vízszolgáltatás. A Róma elleni támadás 11 órakor kezdődött s három hullámban ment végbe. Leghevesebb volt a legutolsó. Ekkor több bombát dobtak a városra, mint az előző ké támadás alkalmával. « ■■■■■■■ !■ ...... B erlinből jelentik. Londonból érkező jelentések szerint Churchill tartózkodási helye ismeretlen. Semmiféle hivatalos jelentest sem adtak ki arról, hogy a tárgyalások hol folynak. Anderson, az angol titikos tanács elnöke visszatért Amerikából s csak annyit jelentett ki, hogy a quebecki tárgyalásokon résztvett, a kanadai kormánnyal tárgyalt, a további tárgyalásokra vonatkozóan nincs értesülése. Newyorból jelentik. A Newyork Times Berlinből jelentik: A keleti harctéren továbbra is Bjeigorod áll a hadműveletek középpontjában. A szovjet sok lövészhadosztály bevetésével indított támadást a német arcvonal átörésére, a német gránátosok azonban minden támadást Visszavertek, Az egyik szakaszon hétszer egymásután indult rohamra ugyanaz a szovjet kötelék anélkül, hogy egyszer is bármiféle sikert tudott volna elérni, A harcokban a szovjet 50 páncélos harckocsit veszített. Egy másik szakaszon közelharcban 21 páncélos harckocsi veszett el. Csütörtökön a szovjet páncélosokban elszenvedett vesztesége igen nagy volt. Nem kevesebb, mint 407 összelőtt páncéértesülése szerint bizonyos, hogy az angol külügyminiszter rövidesen Amerikába utazik. Ha azonban dolgai miatt nem vehetne részt a Churchill—Roosevelt tanácskozásokon, akkor a tanácskozások után egyedül keresi fel Roosevelt elnököt. ,Hír van arról is, hogy Churchill a tárgyalások befejezése után Moszkvába uta. zik. lost számláltak meg a németek. A lelőtt repülőgépek száma 91 volt. Ezzel szemben a németek csak 4 gépet veszítettek. A Kirov—Jarzevo közötti szakaszon igen erős bolsevista kötelékek betörlek a német állásokba, azonban a németek a támadókat egy folyónál feltartóztatták 9 olyan hatásos pergőtűzzel árasztották el a felfejlődő nagy tartalékokat, hogy a készenlétben álló csapatok szétszóródtak, A kubáni hídfőnél és a Ladoga-tótól délre levő szakaszon is valamennyi állás szilárdan német kézen van. (MTI.) Elsötétítés 22 ÓF&kor Eden Amerikába utazik Szilárdan áll a keleti arcvonal