Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1943 (11. évfolyam, 145-196. szám)
1943-08-14 / 183. szám
2. oldal. _ „ Nyirvidér „ jZaBOLCSI HÍRLAP (Trianon 24.) 1943. augusztus 14, HÁMORI ANNA a kivánsághang- versenyek népszerű magyarnóta énekesnője esténként a szerijei Toki Horváth Náci zenekarának kísérete mellett, Halálos vonatgázolás a Sóstófürdőn A Kisvasatok íeharmsti feldarabolt egy suláseiédst Az elmúlt éjjel halálos gázoás történt a Sóstófürdőn. A Nyíregyházavidéki Kisvasutak tehervonata halálra gázolt egy szabósegédet, akinek borzalmasan összeroncsolt testét a kocsik kerekei közül szedték ki. 0 óra 19 perekor a tehervonat menetrendszerű pontossággal a Sóstófürdő állomására érkezett. Az egyik vonatkísérő szokás szerint a kocsik kerekeit vizsgálta át s akkor megdöbbenve látta, hogy az első vágón kerekei között ruhadarabok és emberi húscafatok csüngnek, A vonatvezetővel együtt átvizsgálták a tehervonatot és a harmadik vagon alatt megtalálták a szerencsétlen ember borzalmasan összeroncsólt testét. Akkor még élt, azonnal telefonáltak a mentőkért, majd jelentették a gázolást a sóstói csendőrörsnek is. Mire a mentők megérkeztek, a szerencsétlen ember kiszenvedett. A nyomozás megállapította, hogy a hulla Csiszár Kálmán 35 éves, nyírszőllősi szabósegéddel azonos. A vizsgálat feltevése szerint KftszöuetnyilTánitás Mindazoknak, kik falejlhe- tetlen jó édesapánk temető •én réaztvet ek, részvétükkel fajdalmunkat ez utón igyekez taX enyhíteni, hálás köszönetét mondanak Nádassy György gyermekei. — Amatőr fényképalbum, zseb-foto- album. Nagy választék, olcsó árak, JÓBA papirüzletben. Csiszár Nyíregyházára indult, közben találkozott a tehervonattal, azt gondolta, felugrik rá és bejön vele a városba. Az ugrás azonban nem sikerült és a kocsik közé esett, a vonat kerekei halálra- gázolták. Szombaton inda iHemr. RAhnatvi fSzereplésével Vaacnry János nagysikerű vigjábéka r e n y c s o s Hámory Anna, a kivánsághangverse- nyek népszerű nótaénekesnője a Korona Kerthelyiségében szerepel Mike András, a Korona-szálló népszerű bérlője ismét művészi szenzációval kedveskedik vendégeinek. Sikerült szerződtetnie Hámory Annát, a kitűnő fővárosi magyarnóta énekesnőt, aki a legutóbbi kívánsághangversenyen kirobbanó sikert aratott s akinek nagy sikeréről a Film— Színház—Irodalom kétoldalas képes beszámolót hozott. A nagyszerű énekesnőt tegnap este mutatkozott be a nyíregyházi közönségnek s magyar nótáival osztatlan nagy sikert aratott. Énektudása, rutinja és temperamentuma magával ragadja hallgatóit. Nagy sikerében osztozott a kitűnő cigányprímás, Tokaji Horváth Náci és zenekara is. Súlyos veszteségeket szenved* aek az angolszászok Szicíliában Berlinből jelentik. A német és olasz erők a szicíliai hadszíntér északi és keleti részén kettős elhárító sikert értek el a támadó angolszászokkal szemben. Az angolszászok az Orlandó foknál kísérletet tettek arra, hogy nagyobb erőket tegyenek partra s ezzel a németek hátába kerüljenek. A német partvédő tüzérség működése következtében azonban csa kisebb gyalogis erők szállhattak partra, ezeket rövid tűzharc után körülzárták és megsemmisítették. Ugyancsak megsemmisítették a partratett páncélos harcikoJÉGSZBSRBNY 222.60 és 253.94 P dobsin, caapágyfém, szíj viasz. — gyermek kerti szerszám, temetőkapa, moedóállvány és mosdótál, — valamint egyéb vasáru és háztartási cikk ceredkedésében Dienes István ■ Városháza épület. Telefon ; 28-64. csikat is. Az erőteljes elhárító harcok következtében Paton tábornok hadserege két hete csak lépésenként tud előrehaladni s nem tudta felszabadítani a partmenti műutat. Patton hadserege csütörtökön is rend» kívül súlyos veszteséget szenvedett. Különösen súlyos veszteséget szenvedett a 82. hadosztály, amelyet légi utón szállítottak. Német kézre került amerikai jelentések szerint ennek a hadosztálynak 70 százaléka megsemmisült. A jelentésekből az is kitűnik, hogy bár az amerikaiak felszerelése jó, a hegyi terepnek semmiképpen sem megfelelő. Ezenkívül az amerikai katonákat nem képezték ki a hegyiszakaszon való hadműveletre sem. Velük szemben Montgomery tábornok VIII. angol hadserege iválóan képzett é» jól felszerelt a hegyi harcokra s mégis Pattin tábornak csapatainak kellett a harcok súlyát viselni, Montgomery csapatai csütörtökön az Etna déli lejtőin kísérelték meg a támadás ta német állások ellen. A német é# olasz erők olyan irtózatos tűzzel fogadták a támadókat, majd a németek a támadók oldalába kerültek hogy menekü- lésszerűen kénytelenek voltak a támadók visszavonulni a lávaszakadékokba. (MTI.) ^Rövidesen megindul az India elleni karc m Sonanból jelentik. Bőse az indus szabadságharc vezére 18 napi távoliét után visszatért mozgalmának székhelyére. Távolléte alatt a japán haderő vezérkari főnökével tanácskozott az India felszabadításáért indítandó hadjárat kérdéseiről. Burmában már készen állanak a csapatok a hadjáratra. A felszabadító mozgalom rövidesen felszabadító háborúvá válik s a burmai indus csapatok megindulnak India felé. (MTI.) leghalt a volt friaala légierő vezérkari MiSke Picard tábornok, a froncia légierő volt vezérkari főnöke 63 éves korában meghalt. Az 1939—1940. évi háborúban töltötte be a légierő vezérkari főnökének tisztét. Nemes anyagokkal garanatával készítünk DICHT, lAJFliTÉIT rossz hajak szakszerű ápolása KelemennéI Horthy M. tár 6. Keresztény magyar üzlet Zsidót nem szolgálunk ki. AF9LL0 NhÉM TsMM2i 24 Augusztus 14-15 Htrezeg Perenc, a magyar írófejedelem regénye Szombat vasárnap A láp virága Főszereplék: Fényes Alice Jávor Pál. Dajbukát Hona, Petites Ferenc, Baltsa Soós László stb. Magyar és Ufa híradók BŰ adások háfekőapap 4-4*8 órakor Vaaárnap 2, 4, 6 és 8 órakat", Vaaáraap d. e. 11 óaakor maiimé