Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 49-73. szám)
1942-03-06 / 53. szám
(Trianon 22.) 1942 március 6. .^mmmmmmmmmsmmtesmmmmrsLu. I k Elitélték a sikkasztó kisbirót Fodor József , Beink® községben kisbíró voút. iA tisztségét aiíra haiszmá'Lta lel, 'hogy antuikar & postát át* vette, (néhány pénzes utalj ványt magáinál! tartott és (barnás aláírással a ipénzt ifalivette. A sikkasztó kisbíró ügyében tegnap tartott főtáirgyaiiást a nyíregyházi tömvén yszíéfk ítóms-tenácsa. Fodor József ibeisanerte tettét, háromé íziben követett el sikkasztási, a pénzt saját céljaira fordította, (nagyon rongyos voílt, írulbára kellett a pénz. A nyiregyiházn törvényszék egyhónapi •fogházra ítélte a sikkasztó kisbirót. Egy szem sörét ölte meg Béli Lászlót Szombaton délután Borbáspusztán nyúlvadászat közben Szabó Sándor 21 éves gazdalegény véletlenül olyan szerencsétlenül sebesítette meg szomszédjuknak fiát, a 14 éves Béni Lászlót, hogy az a sérülésbe még orvosi segély előtt belehalt. Mint megállapítást nyert, Béni László halálát egy szem sörét okozta, mely a két szeme között fúródott a homlokába. Szabó Sándor vallomása szerint, amikor a vadnyúlra lőtt, megcsúszott és így a nyúl helyett Béni Lászlót érte a sörét. Szabó Sándort a tragikus eset teljesen megtörte, Béni Lászlóval évek óta jó barátságot tartott fenn és az eset megtörténtekor mindent elkövetett, hogy megmentsék az életnek. Aiglia jövendő miniszterelnöke Berlin. (TP): Egy svéd lap jelentése szerint Lord Wedgeowood a következő szavakkal vezette be Crippset az angol és szovjet ifjúsági egyesület egyik gyűlésére: „Van szerencsénk üdvözölni Anglia jövendő miniszterelnökét." Ezután Crips elmondotta ismert beszédét, amelyben a szovjet ifjúságot állította ragyogó példaképül az angol ifjúság elé. Ez az esemény mintegy következtetni enged az angol belpolitikában várható fejleményekre. Stalin bizalmi emberét, aki önvallomása szerint úgy érezte, hogy vissza kell térnia moszkvai állomáshelyéről Angliába, hogy az angol népet nagyobb megértésre bírja a Szovjet Unió iránt már nyilvánosan Anglia jövendő miniszterelnökének nevezik. Ha Churchill önérdekében hajlandó is volt engedményeket tenni a bolaldalnak azzal, hogy Crippset is felvette a kormányba, azonban aligha hihető, hogy ínyére lesz az is, ha Cripps lassan teljesen kiszorítja. De nemcsak Churchill személyéről van szó ma már, hanem egész Angliáról, amelynek világhatalmi állását Churchill eljátszotta és most tehetetlenül kell látnia annak bolsevizálását. Európa népei számára sem minden jelentőség nélküli Lord Wedgewood próféciája, fokozottabb éberséggel figyelik majd az angliai fejleményeket és fokozottabb elszántsággal folytatják a harcot, azok ellen a hatalmak ellen, amelyek Európát fel akarják dúlni és le akarják igázni. R Kis téri betSrés tettestársát is elfogták Nyíregyházi körözs alapján a budapesti rendőrség letartóztatta Megírtuk, hogy az ekmát héten vakmerő betörés történt 'Nyíregyházám. Papp LászDó kelmefestő üzem 'Kis-téri felvételi üzletébe, a déli óráikban, amákor a szemiélyziet ebédeiná ment, áilfculocsail behatoltak és az ott talált többezer pengő 'értékű fehér- és mihaneműt el)vitték. Szerelmesére a rendőrőrszem idejében észrevette a betörést és taligáira iillt és üldözőbe vette a betörőket. — Hosszas hajsza után sikerűit ás az ellopott fdhénnemiűlvel menekülő Kovács Jánost a Betih'enautca -végéin el'Boginii. A 'betömő kihaililgjaitása során a iren,diőrkajp'itáinyságoin elmondotta', 'hogy társa is volt a betörésben. Végső 'Lajosnak hívják, eipészsegéd, nemrég szalbadult egy nyíregyháza cipészimestenniéL Végső Lajosnak a betörés utián sikerült elmenekülnie. A rendőrség országos körözését rendelte el s eninek alapján a budapesti •rendőrség a szökésibeini leivő betörőt elfogta és Nyíregyházáira kísérte. Végső Laijos 'kihallgatása során beismerte, Ihogy Kovács Jánossad együtt követték el a Kis-térl betörést s amiig a rendőirőrsizicm társát ülidözle, ,neki sikerült elmenekülnie. Budaipestre utazott, ott bujkált napokig, amiig a detektívek el nem ifogták. Végiső Lajost tegnap kisérték át a .nyíregyiházsi ügyészség fog? 'házábaA levente próbarendszer borszabalkotó njltás a magyar ifjúság nevelésében A leiveruteképzés a szemünk eilőtt megy át a fejlődés különböző fokoc zataim. A leventemozgialom miegkudu'lásának mapjátöl máiig eltelt idő óriási változásokat maitat. Leglényegesebb válltozáat ablbain a rendszerbem és szellemiben kél'l keresni és talíáilmi, amely a kiképzésnek az anyagát és módját határozza meg. Ez a rendszer és szallém egészen 'tenmésizietsizerűeri! átalakítja majd a sportirói vallott eddigi felfogást is, hiszen a lévéntíeképzés átall mindem magyar ifjú, tehát az is, aki a leventeikorit tmár elhagyta, de a sporttal továbbra ós foglalkozik, emmiek az új nevelési módszernek a hajtása alá kerül. Eddig azzail, törődtek, hogy a versenyzők miinél nagyobb csúcseredményt ér jeniek el, amit .időmérő eszközökkél és távolságmérő eszközökkel Ihátáro'ztak meg. Ma már, éppen a le/vemtekiépizés terém az a feDfogás tolul mindjobban előtérbe, hogy nem az egyes emberiek kimaigasllió eredményei jeléntik az értéket, has nem a nagy tömeg jó eredménye. Nem egyeseket, hanem a tömeget akarlják íhonivédielmi szempontból T1 ,o n Uránia Filmszínház TeleiO D 11 szám 11 szám Március 7-8-9. Budapesttel egyidőben! Szombat-vasárnap-hétfő 16 éven felülieknek ! H&láltállO Főszereplők : Lázár Mária, Goll Bea, Uray Tivadar, Somlay, Bilicsi. Előadások: Hétköznap V«4, V4, >/«8, »/«10 órakor, — Vasárnap 3-5-7és 9 érakor vasárnap délelőtt fél 11 órakar matiné kedvezményes helyirak testileg és lelkileg a legkiválóbban kiképezni. Ezt az eredményt a ileventepróbák randszere álltai kívánják és tudják is ellléiiiná. 'Ennek a rendszernek a lényégé a következő: A levenitiékiet mégy korcsoportba osztják. Az első korcsoportba a 13 év előtti leventék tartO'zmak. Az első próba: határnapja a 15. éves kor, a imásodiik próbáé a 18. év s a harmadik vagy homvédpróba a katonai bevonulás napja. Miniden korcsoportban azonos próbáikat kéli kiállllamiok a leventéknek, csupám azizial a különbséggel, hogy koruknak megíelelőem fokozatosam inagyobb és nagydbb telj esitményeket keM fekiiüjatnioik. A próbák anyagában futás, ugrás, dobás, mászás, úszás, ügyesség, kitairtás, bátorság szerepei. Hogy a fejlődés fokát bemutassuk, egy próbát lemielünk ki. Például a kitartás próbája az újonc élvben 2 km. gyaloglás 40 p. alatt, vagy lassú futás 2 pereiig. Az első próba 5 km. gya* iloglás 1 óra 20 perc aüatt, vagy lassú síkfutás 3 p'eircig. A második pirőba amyaigia, 500 im. iköziqptáivifuMs 7 p. 3 imp. álatt, vagy 10 tkttn. gyalqglás 2 ('w 20 perc aíaitt. A honrvédpróba anyaga pedig 20 km. gyaloglás kétszer 10 km. részletben 5 lóra teljesítési ádő alatt. Ezeknek a próbáiknak az anyagát teljes részltetiességigel Baáássy Amdpáe tes tnq velésügyi főelőadó dolgozta ká a Levente Testoevieüéai Próbáik Rend szere című könyven. A könyv út* mutatásai alaipjám végzett levente(nevelés imiéltáin nevezhető korszakalkotó újításnak s bizonyára fel fogja kelteni a figyelmet az ország 'határaim túl is. A Nyíregyháza-Felsősima pusztai 126. sz. téli gazdasági tanfolyamot a napokban látogatta meg a Földmívelésügyi Miniszter Ur megbízásából Kachelmán Kürt, a szarvasi középfokú gazdasági iskola igazgatója. A látogatás ünnepélyes keretek között folyt le. A tanfolyamhallgatók nevében Cs. Nagy Ferenc üdvözölte a miniszteri kiküldöttet. Káchelmann Kurt néhány keresetlen, bensőségteljes szóval válaszolt az üdvözlésre. Ezután mindegyik előadó, nevezetesen Balika Sándor tanfolyam vezető, oki. gazda, Saáry Lajos oki. gazda, Cserági Géza kertész-tanár, Klár Dezső oki. gazda, Szentirma,i Gyula közs. eL iskolai igazgató, félórás összefoglaló ismétléseket tartottak a tanfolyam hallgatókkal. — Káchelmánn Kurt — az összefoglal óismétlések után lelkes beszéddel adott kifejezést elragadtatásának és kijelentette, hogy ilyen tudást, ilyen felkészültséget téli gazdasági tanfolyamokon még sohasem tapasztalt. Az érdem megoszlik a kisgazda hallgatók és az előadók között. Ezt a példátlanul nagy eredményt jelenteni fogja Miniszternénék. A vizsgálat lezajlása után barátságos vacsora közben a további teendőkre nézve megbeszélés folyt le. — Ez alkalommal lett elhatározva, hogy a tanfolyam záróvizsgája, amit a Földmívelésügyi Miniszter Ur is azután jóváhagyott, március 15-én lesz d. u. 3 órai kezdettel. A vizsgálaton Szohor Pál polgármester, Bertalan Kálmán országgyűlési képviselő, dr. Gallay Rezső tanfelügyelő is részt vesz. A miniszter úr a vizsgálatra miniszteri biztosul dr. Gámán János debreceni gazdasági tanárt küldötte ki. Ha valaki arról akar meggyőződni, hogy mit lehet produkálni a kisgazda ifjakkai rövid 8 hét alatt, ha valaki { igazán lelkiismeretes, férfias mjunHungária Filmszínház Telefon 503. azám Március 7-8-9. Budapesttel egyidőben! Szombat-vasárnap-hétfő 16 éven felülieknek 1 HSiláltállO Főszereplők: Lázár Mária, Goll Bea, Uray Tivadar, Somlay , Bilicsi Httadások: Hétköznap »/«3, 'tó, »/*7 és «/i8 órakor, - Vasárnap 24-é-ft és 10 órakor. A dé'utáni eM előadások kedvezni vetek