Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 175-198. szám)

1941-08-08 / 181. szám

(Trianon 22.) 1941 augusztus 8. _ ffírfflWfi&tK _ SZABOICSI HIRLAF Magyarország gyögytényezöi vitéz Benárd Miklós egyetemi tanársegéd előadása Nyíregyházán rostba dr. vitéz Benárd 1 Miklós egye­temi tanársegéd, alki ugyancsak tisz­telgő látogatást -tett a polgármester­nél. Innen >az alispáni fhiiivatailbai, majd a tiszti főorvosi hivataliba haj­Hatott, alhol dr. 1 Jenijén József"tisiztii főorvossal; ffioíiytatott hosszasabb 'tár­gyalásokat. A tanársegéd nyíregyházi látoga­tása nem véletlen. A 'Budapest für­dőváros vándorkiállítást ugyanis Imlndan városban bevezető előadás nyitja (meg, mely ismerteti Budaipest '.fürdőkultúrálj át s a magyarországi gyógytényezőket. IAZ előadás meg­tartására a Gyógyhelyi Bizottság Nyír­egyházára a kiváló fiatal szak­tudóst kérte fel, aki azt szívesen vállalta is. .Előadását vesárnaip délelőtt tartja a városháza közgyűlési termében és azoin a polgármester, a> város vezető­sége teljes száimben, a tiszti orvossal 'az élein, a város orvosi kara is részt­veszinek. Az előadás annál is érdekesebb, mert ez az első alkalom, hogy ebben a tárgykörben Nyíregy­házán előadást tartanak. A kiállítás szombaton éjijei: érkezik Nyíregyházára és .vasárnap kilenc órától' már meg is tekinthető. Belépődíj nincs. A kiállítás, mint megírtuk, csak három nap, tehát keddig tart nyitva, na­ponta 9—7 és 3—7 között. Az előadás megisaililgatása i® díjtaltan s airra a márik nyumatékosan felhív­juk a város közönségénök figyelmét. 3. oldal •MMM Hírit adtunk .már arról, hogy több nagy magyar város meglátogatása u'tiáin 'Nyíregyházára is ellátogat a. Budapesliii Központi Gyógy- és Üdü­lőhelyi Bizottság országos vándor­kiállíítáisiai, mely Budapest fürdőváros országos megismertetését tűz ti ki maga elé célul A kiállítás megbizottja csütörtö­kön meg is érkezett Nyíregyházáira', hogy itt a polgármesterinél tiszteleg­jen. Szobor Pál polgármester azon­nal fogadta is a bizottság titká­rát s mint megírtuk, a kiállítás céljára a városháza közgyűlési termét bocsátotta rendelkezésre. Vele együtt megérkezett autón 'a vá­Négyévi szigorított dologházra Ítéltek egy nyfregybázi zsebtolvajt A nyjíriegyházi ibikitetőlbatóságok­inak régi ismerőse Farkas Miklós mátészalkai lőalkusz, aki különböző bűncselekményekért már kilencszer volt büntetve és csak nemrégiben engadték ifialtétéle® szabadságra a szigorított dologházból, ahol már három évet töltött. Farkas a leg­utóbbi nyíregyházi vásáron Bodnár Pál gávaii gazda zsebéből kilopta a 'belső tárcáj át a benne lévő nyolcvan pengővel. Bodná'r a zsebtolvajlást hamar észrevette éis gyanúja a körü­lötte settenkedő Farkasra terelő­dött. Felelősségre is vonta és hogy gyanújának súlyt adjon, két hatal­ma® poifomt kent le neki. Farkas hangosan méltatlankodni kezdett éis ártatlanságát hangoztatva valósággal maga mellé hangolta a csőcseléket, hogy azutáni a tömegben megugor­hasson, köziben azonban csendőrök érkeztek, 'akik Farkast ímegmototziva meg is találták nála a pénztárcát. A veszedteilmes tolvajt őrizetbe vették s átadták a nyíregyházi ügyészség­nek. Farkast tegnap vonta felelősségre a nyíregyházi hün)ttetőtör,vényszék dr. Aradváinyi Endlre leUnökletéval működő szüneti tanácsa. Fairkas előbb tagadni próbált s azt a köny­nyen átlátszó mesét hozta fel ivéde­keiziéslük, hogy a tömegből valaki észrevétlenül becsúsztatta, a .zsebéibe a korpus deliktit. A tanuk azonban ellene vallottak. A bíróság Farkast vissz a utaltatta a szigorított dologl­sáz'ba. melynek llagkiselbb tartamát négy évben szabta ki. Az ítélet nem jogerős. f@lelosi 11. SS. Uránia Filmszínház Augusztus 9-10-11. Budapesttel egyidőben! Szombat-vasárnap- hétfő Eltűnt egy asszony Főszerepben KBISTINA SÖDERBAÜM a német Greta Garbó Előadások szombaton és hétfőn 3A5, SA7 és 3/«9, Vasárnap 3-5-7-9 órakor Vaaérnap détalőtt fél 11 órakor matiné kedvezményes hetyáratókal. — Ma, pénteken utolsó nap: ÖSSZTÁNC a vtQty^ gyíLmö6ccAe,C dxAZ.LtoA£ ké*z,ÜJ&t IDŐSZERŰ ESBEFOZO RECEPTHONYYET HIVAN5AGRA INGYEN HULDl DR.OETKER A. BUDAPEST, V///., CONTf-UTCA 25SZ/íf> A gyorsított eljárás alapján, őrizetbevételük után 24 órával már ítélkeztek felettük 'Gyorsított eljárás alapján ítélke­zett kedden délelőtt Aradványd Endre dr. bünitittő egyesbíró két olyan; vádlott felett, akiit 34 óráival megelőzőleg vettek őrizetbe és ad­tak át a nyíregyházi ügyészségnek. A letartóztatdtit 'vádlottak köziül el­sőinek Lakatos Károly 25 éves kiis­•várdai napszámost állította elő szu­ronyos fogházőr. Lak altos augusztus 1-éniTeilchmann Mór kisvárdai kerekedő' lakásába a nyitott ablakon át besunászott és egy férfi ruhát a zsebéiben léivő 150 pengővel elvitt'. Lakatos •egyenesen kocsmáiba ment, ahol garázdálkodni kezdetit, úgyhogy rendőrt kellett hívni,, ami egyben ia veszte IÍS Wttt, mert mire • előállították a reinidőrség­re, már ott woll't a íf ellj elenltés, aminek .alapján .vallatóra vették. Lakatos hosszas tagadás uitlán beismerte bű­inét. A bíróság dr Vermes István kir. ügyészségi' elnök vádemelése után Lakatos Károlyt jogarsőeni félévi börtönbüntetésre ítélite. Jónás János 30 éves öpáiyi cigányt súlyos testiisérités bűntettévell 1 vá­doitla mieg az ügyészség, mert a köz­ség határábain Nagy Lajos mezőőrt — aki mezőrendőri kihágáson érte —a földhöz viágta 'és úgy megverte, •hogy nyolc napontúl gyógyuló sérü­léseket szenvedett. A bíróság egy­hónapi fogházra ítélte. Mindkét íté­let jogerős. Az összedölt állvány maga alá temetett bét embert á munkaadó meghalt, a segédje súlyosan megsebesült Súlyos szerencsétlenségtől tett jelen­tést a nyíregyházi ügyészségnek a kis­létai csendőrség. A jelentés szerint a községhez tartozó Gencsy tanyán egy épülő ház álványzata Összedőlt s a romok alól holtan került elő a ház­építkezés kivitelezője Piránszky Sán­dor kislétai kőművesmester. Ugyancsak maga alá temette a leomló súlyos ge­rendatömeg Bretka Géza kömüves-se­géd«t, aki azonbén a zuzódásokon kí­vül nem sérült meg súlyosabban, ugy hogy felgyógyulásához remény van. A vizsgálat során megállapították, hogy a szerencséilenséget az elhalt gondat­lansága idézte elő. mert elmulasztotta az előirt építkezési szabályok betaitá­sát. Piránszky Sándor közvetlen ha­lálát koponyaalapi törés okozta. Teleion 503. szám Hungária Filmszínház Augusztus 9-10-11. REPRIZBEN1 Szombat vasárnap-hétfő REPRIZBEN! Csak 16 éren felülieknek! A notredamei toronyőr VIKTOR HUGÓ halhatatlan remekmüve filmen. Előadások kezdete a film rendkívüli terjedelmére való tekintettel Hétköznap 4, és 9. Vasárnap 2, 7s5, 7 és ValO órai kezdettel Ma, péntekei utolsó nap: FELSZABADULÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom