Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 147-173. szám)
1940-07-11 / 156. szám
2. oldal J<YtmmtK „ SZABOLCS! NIRLAP sz hirlAP (Trianon 21.) 1940 július hó 10. Mindenkinek érdeke, hogy betörési kár ellen biztosítson Kifosztották egy debreceni tanár lakását Dr. Molnár Pál debreceni gimnáziumi tanár három héttel ezelőtt a Balatonra utazott családjával együtt, ahol a református tanárok üdülőházát vezeti. Dr. Kun Sándor igazgató és Dr. Kovács Máté tanár tegnap este sétaközben elhaladt Dr. Molnár Pál lakása előtt s meglepetéssel látták, hogy az épület egyik ablaka nyílva van. Bementek a lakásba 8 bent a legnagyobb felfordulás fogadta őket. Nyomban jelentést tettek a rendőrségnek s a megejtett első vizsgálat is megállapította, hogy a betörök több ezer pengő értékű kárt okoztak a lakásban. Ami a kezük ügyébe akadt és értékes holmi volf, mind elvitték. Dr. Molnár Pált táviratilag hívták haza a kár pontos megállapítása végett. Remélik, hogy a tettest sikerül kézrekeriteni, mert több ujíenyomatott sikerült felvenni. jr A háború tartama aiatt a csatatér zárva" A háború sok szomorú története mellett akad egy-két vidámabb epizód is. Van Biaggen esete is ilyen. Ez a holland származású vállalkozó szellemű üzletember a világháború befejezése után kibérelt a hatóságtól egy többszáz hold kiterjedésű területett Flandriában, amely a legélesebben mutatta a szörnyű ütközetek nyomait. Fufóárkok, kiépített állások, rommálőtt fedezékek, ágyuk és aknavetők borították a csatamezőt Van Braggen állítólag még preparálta is egy kicsi! a csatateret, hogy megrázóbban hirdesse fland riai ütközetek borzalmait. Párisból, Brüsszelből s a nagyobb nyugati áuberger OFB engedélyes adás-vételi és földparcellázási iroda. Bencs Lászlótér 1. HIRDETÉSEI Telefon 845. szám Fölparcellázások Nyíregyháza közelében több helyen tanyás birtok 300 hold fekete 120.000 P-ért sürgősen eladő. Gyümölcsös 10—60 holdig holdja 1000 P. továbbá 6, 8,13, 85 holdas tanyás ^birtokok stb. Bérbeadó 130, 700, 140 holdas tanyás birtok. Házak, földek Adómentes 2200 pengő jövedelemmel 22000 P-ért eladó 10.000 P vei átvehető. 3 szobás villa 4 hold földdel gyCmölcsössel 7600 P-ért 5000 P-vel átvehető. 2 szoba előszoba, modern nagy telekkel belterületen adómentes 4,400 P-ért 2000 P-vel átvehető. 4—5. szobás ház modern, belterületen árverésen eladó. városokból autóbuszok vitték a háború utáni esztendőkben az amerikai látogatók tízezreit erre a csatatérre, amelyben egykori frontharcosok szakértő konferánsz keretében magyarázták a lezajlott csatákat. Cook irodáiban és a menetjegyirodákban hatalmas plakátok hirdették: Látogossa meg a flandriai csatamezőket. Mérsékelt' áru autóbuszjegyek. Belépődíj 15 frank. Van Braggen nagyszerű üzletet csinált. A látogatók szorgalmasan fizették a belépődijat, ezenkívül vásároltak is apróságokat, fényképeket srapnel-szilánkokat és egyéb háborús emlékeket. A szngényebbek beérték azzal, hogy egy maroknyi véráztatott főldett vittek ismerőseiknek Fiandriából. A vállalkozó eleinte azt hitte, hogy csupán pár évig látogatják a kíváncsiak a csatamezőt. Kiderült azonban, hogy a tengeren túlról ujabb és ujabb tömegek érkeztek. Mindenki kíváncsi volt a nagy harc színhelyére, ugy hogy még a legutóbbi nyáron is naponta átlag 4-5 autóbusz ontotta a vendégeket. A mostani háború mint ismeretes majdnem pontosan követte a réginek az útját. Néhány héttel ezelőtt német páncélos osztagosok jelentek meg Flandriában és elsöpörték Van Braggen ur, nagy gonddal kiépített és karbantartott lövészárkait. De a holland vállalkozó szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy az a négyszáz holdnyi terület az ő tulajdona és amikor lezárta üzemét, annak rendje és módja szerint a következő tartalmú táblát függesztette ki: „A háború tartama aiatt a csatatér zárva." Csobai község elöljáróságától. 694-1940. K. Árverési hirdetmény Csobaj község elöljárósága közhírré teszi, hogy köztartozások miatt néhai dr. Csobaji Gyula örökösei ellen 42.759 pengőre becsült ingó. ságokra árverést tüzütt ki. Az első árverés 1940 julius 15-én és 16 án délelőtt 9 órai kezdettel a végrehajtást szenvedő csobaji gaz. daságának területén lesz megtartva. Ezen az árverésen azonban egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha becsértékének legalább háromnegyed részét megigérik. A második árverés ugyancsak a gazdaság területén 1940 julius 25, 26 és 27 én délelőtt 9 órai kezdettel lesz megtartva. Ezen az árverésen az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is el lesznek adva legtöbbet ígérőnek. A vételár készpénzben azonnal fizetendő. Az árverés alá kerülnek nagymennyiségű gazdasági élő és holtfelszerelések, dinamó, stb. Csobaj, 1940 julius hó 6. TÖRNÖS, biró Jégszekrények, fa és szőlő permetezők, kerékpárok oicsó áron, nagy választékban Wirtschafter Ármin vaskereskedésében, Nyíregyháza. Telefon 90. sz. Előírásos mentőszekrények cséplőgépekhez kaphatók A nyíregyházi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 8108—1940. tksz. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY KIVONAT. Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület végrehajtatónak, Kirják György és Békési Jánosné sz. Kirják Mária végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX. tc. 144, 146. és 147. §-a értelmében a végrehajtási árverést 100 P tőkekövetelés, ennek 1931. évi április hó 1. napjától járó 8, illetve 7 5 százalék kamata, 23 P 20 fillér eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 16 P költség behajtása végett Nyíregyháza városban fekvő s Nyirszőllős községben fekvő s a nyíregyházi 5920. sz. betétben A. I. 1—2. sorsz. 13167, 13168. hrszám alatt felvett 664 négyszögöl területű Békési Jánosné Kirják Mária nevén álló kert és szőlő ingatlanokra 287 P kikiáltási árban, a nyíregyházi 9431. sz. betétben A. I, 1—2, sorsz. 13333Í1. 13333|2 hrszám alatt felvett 709 négyszögöl területű Kirják György nevén álló ingatlanokra 307 P kikiáltási árban, a nyirszőlősi 75. sz. betétben A. kereszt 1. so"sz. 1369. hrszám alatt felvett 2 hold 1556 négyszögöl területű végrehajtást szenvedők nevéa álló szántó ingatlanra 594 P kikiáltási áiban elrendelte. A telekkönyvi hatóság az árverésnek a tkvi hatóság hivatalos helyiségében (Bocskai utca 2. sz. 16/a. ajtó) megtartására 1940. augusztus hó 2. napjának délelőtt 10 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. LX. tc. 150. §-a alapján megállapítja. Az árverési feltételek a következők: 1. Az árverés alá eső ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908. XLI. tc. 26 §) 2. Az árverelni szándékozók köteleseik bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1911i: I. t.-c. 127. §-ában meghatározóit árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, -vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX. t.-c. 147., 150., 170. 1908: LXI. t.-c. 21. §.) Nyíregyháza, 1940 április hó 15." Dr. Fikly sk., kir. jbíró. A kiadmány hiteléül: Szepesvölgyi, kiadó. Bérautó tarára, esküvőre FERENCZY Kossuth utca 2. szám. Telefon 209. M. Kir. Meteorológia! Altanli Nyircfykása 1840. Julius 10. reggel 8-?í-td3 Julius 11. 6'33-Jg Hőmérséklet: maximum 297. Hőmérséklet: minimum 16 0. Talajmentén: 14'9. Szél erőssége, iránya (0—12) 1. Változó irányú gyenge szellő. Felhőzet nagyság (0—10) 8. Délulán borult. Csapadék milliméterekben reggel 7tőt 7-ig. 06. Csendes esó többször. Látás: 2 km. Napfény tartam : 10 ó.a. Diak. Testvérek Express hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Törfaranyaf, drágakövet régi ezüstnemüt és ékszereket legmagasabb áron vásárol MftYER ISTVÁN ékszerész. Törvényszéki hites szakértő Frissen érkezett svftb és rnszliirtó POF és biztoshatásu patkány irtószer kapható NANASSY CIANOZÓNAL Kossuth utca 9. Telefon: 742. Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további szt 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 fillér. KIADÓ LAKASOK Modern kétszoba, előszobával, orvosi rendelőnek, ügyvédi >agy más irodának alkalmas kiadó. Ugyanott beraktározásra alkalmas helyiségek azonnnaira kiadók. Értekezni Kossuth utca 5. szám. 3309-2 BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Gyermekszerető mindeneslányt 15-re keresek. Barucha Városi kertészet 3255-3 Kovácssegédet keresek azonnalra. Jelentkezés Széchenyi ut 11. szám alatt. S: Julius 15-re jóravaló tisztességes szobalányt keresek. — Jelentkezés Széchenyi ut 21. 3252-2 Egy mindenes főzőnő 15-re felvétetik, Kreisler divatüzlet, Takarékpalota. 3308-3 KÜLÖNFÉLÉK Női kerékpárt 13. Siposné. vennék. Szent István ui 3306 CSAK AZÉRT IS tegyen próbát, hogy kivitelben mennyivel jobban és árban mennyivel előnyösebben szerezheti be nyomtatványait Orosz Károly nyomdaüzemében, Nyíregyháza, Bercsényi-utca 3. szám. — Telefon szám: 577. A szerkesztésért felelős: Jóba E1*M. A kiadásért felelős: A Szabolcsi Hirlap lapkiadó betéti társasig, Kovách B. és Társai kiadótulajdonos Nyomatott « „Merk«r"-ftyomáíban, Nyirstfvházáa, Bercsényl-ntc* 9. •«. Felelős; Oross Károly.