Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 147-173. szám)
1940-07-12 / 157. szám
Ara 10 fillér Nyíregyháza, 1940. julius 12. ' / 7 (Trianon 21.) vm. évfolyam 157 (2170.) szám. Jl€11T6K iDÉE OLCSI HÍRLAP ffemffttastSséf éa kiadóhivatal: Bethlea-utca 1. fegtateJcsrékl csekkssám: 47.139. Teiefón: Ti POLITIKAI NAPILAP ^ Előfizetés: 1 hónapra 2.50, negyedévre 7.&0 E Köztisztviselőknek 20%-os engedmény. Minisztertanács A kormány (tagjai ma délután minisztertanácsot tartanak. A minisztertanács folyó ügyekkel foglalkozik. (MTI.) Összehívják a külügyi bizottságot 'A képviselőház külügyi bizottsága július 16-án délelőtt, a felsőház külügyi bizottsága pedig délután tart ülést. Az ülésen Teleki Pál gróf miniszterelnök és Csáky István gróf külügyminiszter beszámolnak a müncheni tárgyalás eredményéről. (MTI.) Lebrnn lemondását mára várják Vichyből jelentik: 'Petain ,tábornok átvette a köztársasági .elnök és .a, kormányfő jogainak gyakorlását, egyben átvette a törvényhozói haltaimat is arra az időre, míg az új törvényhozó testület megalakul. Abban az esetben azonban, ha az ország súlyos helyzetbe kerülne, a hatalmat a törvényhozó testület mellett is teljhatalxntúlag gyakorolná. Lebrun köztársasági elnök lemondását mára várják. (MTI.) Felhőszakadás Erdélyben Kolozsvár közelében újabb nagy felhőszakadás pusztított. Kolozsvártól 25 kilométernyire egy községet teljesen elborított a hirtelen megdagadt 5 méteres vizet hömpölygelő folyó árja. 25 lakóház összedőlt. Az áradásnak több emberélet is áldozatul esett. (MTI.) A Szovjet nem intézett ultimátumot Törökországhoz A Szovjet Távirati Iroda jelenti Moszkvából: Az utóbbi időbein több külföldi lapban olyan hír látott napvilágot, hogy a Szovjet ultimátumot intézett a török köztársasághoz és bizonyos területi követelésekkel lépett fel a török köztársasággal szemben. A Szovjet Távirati Irodát felhatalmazták annak kijelentésére, hogy mindezek a hírek kitalálások és teljesen valótlanok. (MTI.) Leégett egy román cukorgyár Bukarestből jelentik: A Danuibia cukorgyár az éjszaka ismeretlen ok miatt kigyulladt és teljesen leégett. A tűzben elhamvadt minden raktár és a gépház is. A kár 15 millió lej. (MTI.) Repülőtámadás Gibraltár ellen A Néme't Távirati Iroda jelentése szerint Gibraltár ellen tegnap újabb repülőtámadás történt. Bár az angol légelhárító ütegek erős tüzelésbe kezdtek, a támadó repülőgépek elvégezték fel adatuk át, sok nehéz bombát dobtak le és sértetlenül tértek vissza kiindulási helyükre. Magyarország hűségéért számithat a tengelyhatalmak támogatására Magyarország helyzetéről és általában Délkelet-Európa új rendjéről tárgyaltak Berlinben és Münchenben, — állapítja meg Virginio Gayda, a Giornale dTtalia főszerkesztője. — Nem kétséges, — írja Gayda — hogy Magyarország Európa új rendjének kialakításában különös figyelemben fog részesülni. Nem kétséges az sem, hogy a baráti Magyarország, ellentétben a többi dunai államokkal, nem habozott egy percig sem, amikor politikáját a tengelyhatalmakkal kötötte össze, ebben a politikájában egy percig sem habozott, hűséges maradt. Nincs kétség abban a tekintetben sem, hogy Magyarország ezért a hűségért számáthat azokra, akik az új európai rend kialakítását felelősséggel fogják elvégezni. — A tengelyhatalmak feladata ebben a politikában kettős. Az egyik az, hogy lokalizálják a háborút arra a térre, amely elsőrendűen intézi el végérvényesen a háborút, a másik feladatok pedig az, hogy meggátolják a háborúnak a kiterjedését más területekre s meggátolják azokat a | szándékokat, amelyek a háború kiterjesztésével zavart akarnak kelteni Délkelet-Európában. A Corriere deli a iSera szerint Németország és Olaszország mindig a legnagyobb megértéssel viseltetett Magyarország problémái iránt. — Olaszországnak magának követelheti ebben a barátságban az elsőséget, mert Mussolini már 1927 óta hangoztatja, hogy a Magyarországgal szemben elkövetett igazságtalanságokat jóvá kell tenni. Hitler kancellár uralomra jutása óta szintén támogatja a magyar ügyet. A tengelyhatalmak kézzelfoghatóan is bebizonyították a magyarság iránt való érzésüket a bécsi döntés alkalmával. Akkor még nem lehetett Magyarország többi függő kérdését is megoldani, úgyhogy bonyodalom ne keletkezett volna belőle, de nem kétséges, hogy Délkelet-Európa rendezése során úgy oldódik meg minden, ahogyan a z-t Magyarország érdekei megkívánják. A kérdést békés úton kell megoldani. Legialább is Németország és Olaszország szeretnék megkímélni Délkelet-Európát a háború borzalmadtól. (MTI.) Magyarországot megerősítik a tengelyhatalmak Berlinből jelentik: A Deutsche Diplomatische Politische Korrespondenz Németország és Olaszország délkeleteurópai terveivel foglalkozik és megálllapítja, hogy a tengelyihatalmak erős gazdasági bázist országot értik. (MTI.) kívánnak teremteni Délkelet-Európában.. Az a céljuk, hogy az egyik itteni állam révén a tengelyhatalmakat egy erős taggal gyarapítsák. A lap célo.z is arra, hogv ez alatt az állam alatt nyilvánvalóan .MagyarFranciaország teljhatalma vezére .Lebrun köztársasági elnök ma délelőtt Petain tábornokkal tanácskozást folytatott s a tanácskozás végén átadta az elnöki tisztet Petainn.ek. Mától kezdve tehát Petain tábornok Franciaország teljhatalmúvezére. -Viehyben Petain ma három hirdetményt tett közzé. Az elsőben bejelenti, hogy július 12-től átívette az állam feletti 'hatalmat. A második hirdetmény közli, hogv Petainnek, mint az állam fejének, milyen jogai vannak.. Eszerint ő nevezi ki a minisztereket és az államtitkárokat. A miniszterek csak neki tartoznak felelősséggel. Az. államfői hatalmat egyedül gyakorolja. Ö tölti be a hadseregben levő tisztségeket. Elrendelheti az ostromállapotot. — Hadüzenetet csak az alkotmányozó gyűléssel együtt mondhat ki. A harmadik rendelet a szenátus és a kamara feladatait szabja meg arra az időre, míg az alkotmányozó gyűlés összeül. (MTI.) A képviselőház ülése A képviselőház ma délben 12 órakor formális ülést tartott. Az elnök bejelentette, hogy Csilléry András lemondott mandátumáról, ezért intézkedett, hogy a Budapest I. kerületben -soron következő első póttag meghívást kapjon. Bejelentette az elnök, hogy Gratz Gusztáv és Iiiovszky János összeférhetetlenségi beje entést tettek önmaguk ellen. A bejelentést a Ház áttette az állandó összeférhetetlenségi bizottsághoz. Az elnök ezután bejelentette, hogv a Hubay Kálmán-Vágó Pál ellen folyamatba tett vizsgálatban az előkészítő bizottság az eljárást befejezte, az ügyben az ítélő bizottság július 22-én mond ítéletet. Szükséges, hogy a Ház válassza meg az ötélőbizottságot. A bizottság megválasztása előt't Matolesy Mátyás indítványt terjesztett elő a magyar nemzeti szocialista szellemre való áttérés ügyében. Indítványát a kormánypárt gúnyos szavakkal kísérte: — Tudjuk mi, hogy mit kell tenni az ország érdekében. (A Ház ezután (megválasztotta az ítélőbizottságot. A választás során Kovarcz Emil komédiának nevezte az eljárást, mire az elnök a mentelmi bizottság 1 elé utasította. A Ház ülése ezzel véget is ért. (MTI.) A németek sikerei a tengeren Az angol propaganda állításaival szemben megállapítható, Németország az úr Narvicktól egészen le a Pirreneusi félszigetig, — írja a Deutsche Allgemeine Zeitung. A lap közli, (hogy a legutolsó kimutatás szerint — melyet május 6-án adott ki a német •vezéri főhadiszállás, — összesen 2,300.000 regiszter tonna ha'j óit eret süllyesztettek el a németek. A felsőház ülése A felsőház ma délelőtt ülést tartott. Az ülésen Kbuen-iHédervóry Károly gróf a Mezőgazdasági Kamarák működésének biztosítása érdekében szólalt fel. Teleki Mihály gróf földművelésügyi miniszter válaszában kijelentette, hogy a kormány mindenképpen biztosítani fogja a kamarák működését. A felsőház ezután a családvédelmi törvény javaslatot tárgyalta le és fogadta el. (MTI) Holnap kétszer lesz légvédelmi sziréna próba A Magyar Országos Tudósító közlése szerint holnap, szombaton a déli 13 órakor tartandó légvédelmi .sziréna-próbán kívül 13 óra 15 perckor is lesz sziréna-próba. Kivégzés lesz holnap Fazekas Pál alsónémedi rablógyilkost, akiit a kúria is halálra ítélt, holnap reggel akasztják fel. (MTI.) Élénkebb szél, több helyen zivatar várható. A hőmérséklet az ország nyugati részén valószínűleg csökken, keleten a meleg még tovább tant. Budapesten, ma délben a hőmérséklet 29 Celsius fok volt, a légnyomás 758 mm., alig változó irányzattal.