Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1940 (8. évfolyam, 1-49. szám)

1940-01-11 / 8. szám

(Trianon 20.) 1940 január hó 11. S >IC€S in Nyíregyháza leányifjnsága Is látni akar|a a január 21-i magyar rnhabemutatát A leányifjuságnak és a nagyközönségnek január 21-én délnlán rendezik meg a bemutatói, este pedig a térsadalem reprezen­tánsai jelennek meg az érdekes reviin Szabolcs, és Nyíregyháza társasági köreiben jniind nagyobb élénkséggel fogialikomak a Nyirvádék-Szabolcsi Hírlap .hasábjairól ismert mozga- i lóimmal, amelynek élén .vitéz Jékey Ferencné főispánné áll és amelynek ai január 2-iki magyarrulhabemutató megrendezése a célja. Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc­né, a belügyminiszter felesége bizonyára örömmel veszi Nyír­egyháza és Szabolcs megértő és lelkes érdeklődésének hírét, hiszen a magyarrulhabemutató, mely­nek; érdekében a kegyelmes asszony olyan kitartó magyar asszonyt lelke­sedéssel és sikerrel fárad évek óta, megnyerte a vidék legnagyobb fokú érdeklődését is. Napról napra töb­ben fordulnak hozzánk a magyar- ruhaibeimutató részleteinek ügyében és az iskolák leányifjúsága volt az első, amely azt a kérelmet terjesz­tette elő, hogy a diákleányoknak is mutassák be az akciót. A ,nyíregyhá­zi diákleányok és a leányiskolák ta­nártestületei kezdettől fogva a ma­gyaros formaruha viselésének gon­dolata mellett foglaltak állást és több iskolánknak eredeti elgon­dolást igen szép magyaros egyenruhája van máris. Az is örvendetes, hogy nőnevelé­sünk az újabb időben köziponti fel­adattá tette a népies nemzeti motí­vumok feldolgozását a rajz- és kézi- munikatanításban és e téren az év- végi kiállítások meglepő értékeket csillogtatnak meg Nyíregyházán, és Szabolcs központjaiban. A leg­több leányiskolának magyarruhás csapata is van s emlékezetes példá­ul, hogy az ág. h. ev. leánygimná­zium aratási díszbe öltözött gárdája milyen óriási sikereket aratott már több alkalommal, épúgy, mint .a Kál- vineum, az Angolkisasszonyok, a Nőipariskola, a polgári leányiskola leányifjúsága. Magyaros szellemű ma már a leányifjúság életrenevelése, érthető tehát az a lelkes érdeklődés, amelyet most, a január 21-iki ma­gva rruhabemutató iránt tanúsítanak. Illetékes helyen ezúton is tudatják mind az iskolák ifjúságaival, mind pedig az esti órákban elfoglalt nagy­közönséggel, hogy olcsó, 50 filléres belépődíjjal ja­nuár 21-én, délután 3 órai kez­dettel meglesz a magyarruhabe- mutató a Koronában. Az esti előadáson, amelyen a társa­dalom reprezentánsai, az egyházak, a hadsereg, a hivatalok, hatóságok, egyesületek, iskolák vezetői vesznek részt, két pengő lesz a belépőjegy ára. A jegyeket a Jóba-bolt árusítja a legközelebb jelzendő időponttól. A férfi- és nods,zabák megmond­hatják, milyen nagy érdeklődés mu­tatkozik napról napra a magyar ru- haminták iráinrt Nyíregyházán is. Az idei vitézi bál újra gyönyörű alkal­mat ad a magyarruhás hölgyeknek a megjelenésre. Most, a január 21-iki bemutató Uránia Filmszínház SS Január 12-1314 Budapesttel egyidőben ! Péntek-szombat-vasárnap Az első csók ÉRETTSÉGI UTÁN. — A főszerepben: DEANNA DURBIN BMadásofe: Pénteken és szombaton */«5, 3/á7 és 3/*9 órakor, Vasárnap ETTT Vasárnap d. e. fél 11, órakor matiné, kedvezményes helyárakkal Ma, csütörtökön utolsó nap: ISTEN VELE, TANÁR UR Hungária Filmszínház TelelonszSm: 503 Január 12-13-14 Budapesttel egyidőben! Péntek-szombat-vasárnap Az első csők ÉRETTSÉGI UTÁN, — A főszerepben: DEANNA DURBIN filOadások: Pénteken és szombaton l/*6, V«8 és ó#akor. Vasárnap 2, 4, 6, 8 és 10 órakor. Ma, csütörtökön utolsó nap: ISTEN VELE, TANÁR UR a gyakorlati megoldás számára is rendkívül hasznos útmutatásul szolgál, tehát az eszmei jelentőségen kívül •ez a gyakorlati szempont is arra késztet mindenkit, hogy megváltsa •majd a jegyét a délutáni, illetve a nagy és fényes társadalmi esemény­nek ígérkező január 21-iki esti ma­gyar r úhabem u t atór a. $ürű egymásutánban most bontakozik ki a „Budapest télen“ akció látványosságai Gyors ütemben egymásután zajla­nak le a „'Budapest télen“ akció lát­ványos eseményei. Általános tetszés­sel fogadta a közönség a Nemzeti Szabón kiállítás-sorozatának második kiállítását, amely „Magyar városok“ néven most nyílott meg. A magyar mesterek legszebb városképeinek egy helyre gyűjtött tárlata általános feltűnést keltett. Rendkívül érdekes a Magyar Térképészeti Intézet kiál­lítása is. Az egész ország sportkedvelő kö­zönségének eseménye lesz a „spa­nyol iskola“ lovas bemutatója, ame­lyet a királyi testőrség tagjai fog­nak a közeli napokban a Nemzeti Lovardában bemutatni. A „Budapest télen“ akció szám­talan eseménye között a legkima- gasiób’hnak a február l-'én az Opera­házban tartandó ünnepi est ígérke­zik, amelyet a Kormányzón é őfőméi- tósága kezdeményezésére és véd­nöksége alatt a magyar képzőművé­szet megsegítése érdekében a ma­gyar társadalom előkelőségei rendez­nek. Az estélyen a művészet párto­lására hivatott társadalom tagjai művészi keretek között élő képek­ben mutatják be az Opera színpa­dán a magyar képzőművészet né­hány remekét. Az estélyt — hír sze­rint — az Opera színpadán rende­zendő hál fogja befejezni. Kiegészíti ezt az eseményt az Andrássy-úti Műcsarnok helyiségeiben ugyancsak •a magyar képzőművészet megsegí­tése érdekében rendezendő nagysza­bású kiállítás, amelyre minden ma­gyar festő, szobrász és grafikus be­küldheti műveit. Ezen a .kiállításon fognak az akció első nagyösszegü vásárlásai történni. A művek be­küldésének határideje január 25. Vasánap este az OMKE kikiildSttellelOadást tartanak Nyíregyházán Az Országos Magyar Kereskedel­mi Egyesülés nyíregyházi kerülete január 14-én, este fél 9 órakor a Kereskedők é9 Gazdák Köre helyi­ségében előadóestét rendez, amely­nek illusztris előadói a központ bu­dapesti kiküldöttei lesznek. Dr. Va- rannay Aurél ‘főtitkár a kereskede­lem feladatairól, Nádor Jenő titkár pedig „A kereskedelem balladája“ címen tart előadást. Az OMKE elő­adásai iránt, miként a múltban, most is nagy érdeklődéssel figyel fel nem­csak a kereskedő- és iparostárs a da­lom, hanem mindazok, akiket a ke­reskedelem problémája érdekel. Az előadásra az érdeklődőket ezúton is meghívja az OMKE helyi vezető­sége. A háztartási árammérőt ajándékul Ingyen szereljük fel mindazon fogyasztónknál aki erre vonatkozó igé­nyét legkésőbb január 15 ig bejelenti. A háziasszony részére legalkalmasabb ajándék a villamos vasaló és villamos főzőlap mert az érvényben levő o csó háztartási árszabás azok gaz­daságos alkalmazását lehetővé teszi. — Az általunk már régebben életbeléptetett háztartási árszabás szerint a háztartási célokra szolgáltatott áram ára: havi 12 kwóra fogyasztásig kwóránkint 26 f. „ 40 „ „ a teljes fogyasztás „ 18 f, „ 60 „ „ „ „ „ „ 16 f. 60 kwórán felül 14 f. Felvilágosítással szolgálunk bemutató termünkben és városi irodánk­ban (Horthy Miklós tér 9. Telefon 23.) vagy központi irodánkban (villanytelep. Telefon 144. Szereltessen fel mielőbb háztartási mérőt és vegye igénybe az olcsó háztartási áramot! k Nyíregyházi Villamossági Rt. Ozletvezetűsége.

Next

/
Oldalképek
Tartalom