Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 224-247. szám)

1939-10-24 / 242. szám

4. oldal 0^JNEyíH¥mM _ OZABOLCSI HtRLAP *m (Trianon 20. ) 1939 október 24. megismerése és v. Elekes Gábor van. h. elnök felvilágosító szavai után egyhangúlag arra az álláspont­ra helyezkedett, hogy a hadigondozás rendezése első­rendű és elkerülhetetlenül szük­séges honvédelmi érdek és már pedig a jelen folyó állami költségvetés tárgyalása alkalmából. Evégből szervezeti úton a pártvezér­hez, Teleki Pál őnagyméltőságához fordíult ezt célzó sürgős, soronkivütii kérelmével, egyben rámutat abban ama egyedül lehetséges fedezet be­állítására és arra a készségre, mely­lyel ezt a mgayar nép minden egyes tagja viselni fogja honvédel­münk érdekében addig is, az esetleges néhány költ­ségvetési 1 évig, amikorra en-nek szüksége, éppen a honvédelmünk teljessége és zavartalansága foly­tán úgyis megszűnik és ez a gon­doskodás nem fog külön terhet je­lenteni népünkre. Nagy sikere volt a légoltalmi kiállí­tásnak a városháza nagytermében Vasárnap, amint lapunk azt elő­zetesen jelentette, a Légoltalmi Liga kiállítást rendezeti a városházán, amelyen giratfikonok, képek, model­lek mutatták be a légoltalommal kapcsolatos adatokat. Egész délelőtt százak és százak érdeklődtek a ki­állítás iránt. A legnagyobb elisme­rés illeti meg a Ligát és a várost a kiállítás megtervezéséért és ötletes kidolgozásáért. A felvonulók szak­szerű 'magyarázatot kaptak, amit nagy érdeklődéssel hallgattak meg. Most tűnt 1 ki, hogy Nyíregyházán a közönség rend­kívüli módon érdeklődik a lég­oltalom nagy kérdései iránt. Ezt a közönséget csak vezetni kell és az okos, találékony irányítás meg hozza, a gyümölcsét. Többízben, olyan sokan voltak a látogatók, hogy többen be sem jutottak a te­rembe. Ez alkalcmlmal elsőízben láttak Nviregyházán modern kiképzésű légoltalmi búvóhelyet, amely töké­letesen zárt, teljesen védett, a gá­zok ellen is és jól fel van szerelve mindennel, úgyhogy a benne való tartózkodás hosszú időn át lehetsé­ges anélkül, hogy az óvóhelyein le­vők el volnának zárva teljesen a külvilágtól. Az óvóhely megtekin­tése és a felvilágosítások meghall­gatása után most már van fogalma a közönségnek a légoltalmi óvóhely­ről. Általános volt a megijelehttk között a kívánság, hogy rendeljék el az építkezéseknél a kisebb házaknál is a megfelelő óvóhely építésének kötelező voltát. A kiállítást, nagyon helyesen, meg­tekintették a nyíregyházi iskolák is. Hétfőn délelőtt egyébként az isko­lákban légoltalmi előadások voltak Nyáregyházán is. Sok helyen meg­hallgatták délelőtt 11 órakor a rá­dió helyszíni közvetítését, amiből ugyancsak sokat tanultak az érdek­lődők. A mától kezdve várható légi készültség és riadó ideijére a vasárnapi kiállítás kellően előkészítette a közönséget. Mindenhol már hétfőn délelőtt fel­szerelték a sötétítéshez szükséges kék vagy fekete papírborításokat. Ebiben a tekintetben jó szolgálatot tett nemes / | • rr • Mi előtt vá sároln a te kintse meg ít ÉS Délutáni selyem és szövetruhák. — Kalap modellek divatszinekben. Maibaiim Mariska — Divatüzletében, Rákóczi u. 4. Takarékossági hitel. Olcsó szabott árak vitéz Fábry Dániel tábornok, országos légvédelmi parancsnok vasárnap délutáni rádióelőadása, amelyben rámutatott, hogy Var­só milyen készületlen volt, aimlkoir a légi támadásokkal komo­lyan kellett számolnia. Még a söté­títéshez szükséges papirost sem le­hetett kapni megfelelő mennyiség­ben a .nagy városban. Mi tanulunk a varsói példából és teljes odaadás­sal teljesítjük már a próbák idején is a szükséges rendelkezéseket. Háromheti fogházra ítélték az írvos tánadéját N yi r vidék- Sza b o le s i Nyíregyházán a Ste­egy asszony. Megírta a Hírlap, hogy fáma egyik orvosát Kiró Mihályné megtámadta és kosarával fejbe­sujtotta, úgyhogy az orvos szá­ján eleredt a vér. Bilró Miháiyné ellen hatósági közeg elleni erőszak miatt indult meg az eljárás és az ügyet most tárgyalta a nyíregyházi kir. törvényszéken dr. Rácz egyesbíró. Bíró Mihályné nagyon idegesen viselkedett a tárgyaláson és azt hangoztatta, hogy idegessé­gének mellőzése az oka, mert negye­dik ,gyermeke nem kapott kellő mennyiségű tej- és cukorsegélVt. ö ebiben kivételezést lát'ott, mert sze­rinte más gyermeknek jutott a tej­ből és cukorból több is. A tárgyaláson megismételte gya­núsításait és igazságtalansággal vádolta mind az orvost mind a védőnőket. A fel­hevült és gyenge idegzetű asszony szavai nem találtak bizonyításra, mert kitűnlt, hogy a Stefánia, mint minden esetben, most is a legteljesebb tárgyi­lagossággal és megértő szeretet­Vasáruk háztartási és műszaki cikkek legnagyobb választékban, olcsó áron beszerezhetők Wirtschafter Ármin vaskereskedésében, Nyíregyháza. - Telefon: 90. szán?. Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth mezőgazdasági gépek és S. K. F. golyóscsapágyak képviselete. tel járt el. A bíróság el is ítélte három heti foglházra Biró Mihálynét, aki a tör­vényszéken is fenyegetően viselke­dett és azt .hangoztatta, hogy elintézi még ő ezt az ügyet más­ként is. Ez az eset nagy megdöbbenést kelt azok körében, akik ismerik a Ste­fánia emberfeletti .munkáját, áldá­sos működését!, amellyel a szegény néprétegeken hathatósan segített a múltban és segít ma is. Az a munka, amelyet a védő­nők és az orvosok a szegény gyermekek és beteg asszonyok gondozásával kifejtenek, csak elismerést érdemel és nam igazságtalan bírálatot, ha nines mindenben úgy, amiként a fe­lek szeretnék, akik sokszor nem számítanak és többet követelnek, mint amennyit a .mindenkinek kéré­sét kielégíteni akaró jótékony intéz­mény megtehet. A Stefánia működése leszorí­totta a gyermekhalandóság ma­gas szintjét és sok száz és száz gyermeket és szülő asszonyt védett meg. A bíróság ítélete mindenesetre figyelmezteti a magukról meg­feledkezőket, hogy a hatósági emberekkel nem le­het erőszakoskodni s hálát nem is­merve, nem lehet megbántani azo­kat, akik a mi érdekünkért fáradoz­nak napestig. — KÖZIGAZGATÁSI, egyházi ée iskolai nyomtatványok olcsón és pontosan készülnek OROSZ KÁ­ROLY könyvnyomdájában, Berceé­nyi-utca 3. szám. — Telefon: 577. Egészségügyi haskötök fűzők és bőrkesztyűk legolcsóbb beszerzése a készítőnél — Ideges emberek gyomor- és bélpanaszainál reggelizés előtt leg­alább egy órával egy félpohár ter­mészetes „Ferenc József" keserűvíz, esetleg kissé felmelegítve, gyakran igen hatásos házisz.er, mert a szék­letétet elrendezi, az emésztést elő­mozdítja és az egész anyagcserét jó­tékonyan befolyásolja. Kérdezze meg orvosát! Harcféri napló Október 24. 1914. A volt nyitrai 14. honvéd gyalogezred e napon az Ivangotod környéki Gora-Pulavszka-nál vivott ütközetben súlyos veszteséget szen­vedett. Az ezred parancsnok is hősi halált halt és az ezred pillanatnyi­lag vezetés nélkül maradt. Ebben a válságos helyzetben Ujjady Béla fő­hadnagy, ezredsegédtiszt átvette a parancsnokságot, férfias eréllyel a közelében már-már cstiggetegül meg­ingó rajvonalat ujabb ellenállásra ösztönözte, majd a helyzet helyes megítélése alapján öntevékenyen és a felelősséget merészen .vállalva in­tézkedett a visszavonulásra és a zászlóaljak gyülekezésére. Eljárásának helyességét a követ­kezmények teljes mértékben igazol­ták. Ujjady főhadnagyot a 3. osztályú katonai érdemkereszttel tüntették ki. — Egy volt cseh állampolgár nem­zetgyalázási pere. A debreceni bün­tető tör vény szék két hónapi fogház­büntetésre ítélte Kariska József ke­reskedőt, aki nemrégen -még cseh­szlovák állampolgár volt. Kariska a kihaUgatott tanúvallomások szerint a következő kijelentéseket tette: Amióta a magyarok idejöttek, .nem lehet tőlük élni. Pedig ez szlovák főid, mert a magyarok Ázsiából jöt­tek s jobb volna, ha .visszamenné­nek oda. üzletmegszüntetés miatt fal órák beszerzési áron alul. Ólomkristály, ezüsttel kombinált tár­gyak rendkívül olcsón VRBBECZ UNDOR órás és ékszerés. — Uj cim VAY ÁOÖM UTCa 8. sz. (Qlück buloros mellett.) — kesztyűs főzős és kőtszerésznél. Bethlen utca 4. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom