Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 246-295. szám)
1938-12-25 / 291. szám
(Trianon 19.) 1938 december 25. iayaMHMMBMiaMuaiHi OLCSI hIIläP 1». oldal gMhafff __ü Ne okozzon gondot a vacsora! K« lel ifi. Hegedűs András hentesáru äzletét (Korona épület),) ahel as posta fries virsli, kolbász, soaka- és felvágott k&iftaiegasségek kaphatók. I II lől egy s a legelső, leghíresebb boltban félméter „slicc“-nek való gumit vettem. Jó drága volt, 20 krajcárt kértek érte, de nem alkudtam; ösz- szeszedtem összes pénzemet s boldogan fizettem a szép gumiért, mert — véleményem szerint — finom darab volt. Gyönyörű, erős, négyszögletes. Szívem fölé rejtettem s azután ravaszul visszasomfordálva, már én sürgettem a hazamenést, mert sok dolgom lesz. Igen! gondoltam magamban, még nyelet is kell hozzá készítenem, ez nedig igen nagy munka, mert két ágra kell faragni. De minden jól ment s nemsokára megvolt a pompás villás nyél s a jó erős spárga, amellyel elnyűhetetle- nül rá erősí tettem egy ócska kocsis- bőr kesztyűből kivágott legfontosabb kelléket, az ovális lövedék-tartót s most már így felszerelve, egykét kaviccsal magam is kipróbáltam. Gyönyörűen hordott! Nem teremtette az Úristen azt a békát, amely nyekkenés, einyúlás nélkül állta volna ki lövését. De most aztán usgyé! Indulás kis gazdájához. Nem nézve se jobbra, se balra, se előre, se hátra, egy perc alatt a temetőben voltam s a gumipuskát lihegve, mert még meg se pihentem, beszúrtam az új sírkereszt mögé, amely szomorúan hirdette: „Itt nyugszik G. Pistike, élt ll évet“, s azután hasra feküdve a sírra, körmeimmel egy kis méllyedést vájtam -3 számat fölébe tartva, beszélni kezdtem: „Pistike, Pistikém, drágám! Én vagyok itt, a Te legjobb pajtásod!“ Most vártam egy (pillanatig s azután mintha válaszolna, folytattam. „Igen! Elhoztam a gumipuskát! Gyönyörű é9 nagyszerűen hord. Húsz krajcár volt az ára, de nem kell megadnod a többletet. Csak majd odafent, ha én is odamegyek hozzád. Vagy még akkor sem, mert megér- demlem, hogy ráfizessek. Engedd meg, nem kell megadni, mert ez a bűnihödés.“ Most füleimet egészen a sírra nyomtam, mintha mégjobban akarnám hallani, mit felel s elfogó- dott, meghatott hangon folytattam: „Tudtam, hogy Te nem haragszol rám, mert én vagyok a legjobb pajMielőtt téli fa és széns/flkségletet beszerzi forduljon Bernát és társa céghez (Széchenyi ut 18) A legp imább ózdi, aalgó, é* baglya« újai gtén fóeleruiitója. — Teltfai 236 s«. tásod. Tudom, tudom, mi mindég szerettük egymást. Jaj, de boldog vagyok, hogy megbocsátottál.“ Könnyeim összevegyültek a sír- hant porával s én mennyei zene- hangokat hallottam; szebb volt, mint az aeol-hárfa zengése, gyöngédehb, mint az erdő suttogása, gyönyörűbb, mint a madarak tavaszi csicsergése ... s agyamra a feledés édes mámora borult. Nem tudom, meddig pihentem így, nem tudom, meddig tartottak e boldog, önfeledt percek, de midőn magamhoz tértem, a g.umipuska már nem volt ott s én szentül meg voltam győződve, hogy Pistikém feljött érte s magával vitte. * Könnyedén, mint egy fészek-hagyott madárfióka, repültem haza, boldog gondolataim szélsebes szárnyán s azt hittem, hangosan ujjongtam: „Megbocsátott, megbocsátott!“ Drága anyám már aggódva várt a kapunkban és fejcsóválva, az örök szelídségével kérdezte: „Hol voltál ilyen sokáig s miért vagy olyan sápadt 9 miért olyan maszatos az arcod?“ De én nem feleltem s csak elkaptam mindkét kezét s csókoltam, csókoltam, önfeledt, végtelen boldogságomban. S ő, a jóságok jósága, mosolyogva hajolt le hozzám s megértőén poros, maszatos pofámra a drága kincsekét: az anyai csókokat pazarolta. Egy pillanat alatt — az anyai szívre j te Im es ösztönével — megérezte, hogy lelkem meggyógyult s szívembe visszatért a nyugalom. Dr. S. G. Egyenlőség A Nyirvidék-Szabolcsi Hírlap karácsonyi száma részére írta: BEREND MIKLÓSNE Magyar vidéki város. Piroszsin- * odakint, a földbe harapódzó lö- delyes, zöldkapus házak álmodnak y vészárokban hullott a húshasító A piactéren váa futóhomokban, sáros nyüzsgés, poros akácfák szegélyezik a közvetlen utcát. A cukrászda előtt álmosan ásítozó társaság hűsöl a hordóba ültetett leánderfák alatt. Nyár van, a földeken aratnak. Kopottruhás férfi ődöng a postaépület előtt. A jobbkarja béna. Nem suhintja az élesre kifent, csillogó kaszát többé. Nyomor és elkeseredés bélyegzi a komor homlokát. A háború viharától meggázolt élet. Az elveszett erő, az asszony, aki talán másé lett. . . A nyomorék férfi sorsa olyan, mint a végzettől kiszemezett ocsu, amely nem hozhat bőséges termést többé. Rokkant, aki tengeti a szegény életét. Kocsirobogás. Felvert porfelhő. Könnyű homokfutó szalad az úton. Finom, kecses kocsi, napban csillogó szerszám. Tüzes, nemesített vérű paripák. Fiatal férfi hajtja a száguldó lovakat. Huszártiszti egyenruhát visel. Őszbe csavarodó, tisztes képű öreg kocsis ül mögötte. Az úrifogat és a kemény kézzel hajtó ifjú a gondtalan, gazdag, kiváltságos életet mutatja. Az urasági kocsi megáll a postaépület előtt. A szegény nyomorék ökölbe szoruló kézzel nézi. Arra gondol, hogy ez a nyalka fiú — ime — kiálta az emberirtó ferge- teget, mert bizonyára kiváltságos helyzetbe került. Megbújt a front mögött valami kényelmes úri beosztásban, az ezredtörzsnél vagy a dandárparancsnokságnál, ahol durrogott a pezsgőspalack. Mig srapnell és a gyilkos ágyúk morogtak. Ezt gondolja a koldússá fosztott nyomorék, de csak egy pillanatig . . . Az öreg urasági kocsis leugrott a bakról. Visszahajtja a finom kocsitakarót. Leemeli urát, munkabíró, izmos két karjában tartja, ügyes, gyakorlott kézzel két mankót igazit. Mert jaj, a fiatal huszártisztnek nincsen többé lába. Tőből lemetszették mind a kettőt. A robbanó srapnell, amely bénává sebezte az egyik embert, tehetetlen, kiszolgáltatott, lábatlan nyomorékká csúfolta a másikat. Az öreg kocsis, mint óvó, gyen- gédkezü dajka, támogatja urát a kapu felé. A bénakarú ember bal- 5 kezével lassan leemeli ázott kalapját. Fakó arcán csendes áhitat ömlik el. Olyan a képe most, mintha vasárnap délelőtt tömjénfüstös, orgonás szentmisét hallgatna. Homályosan érzi, hogy messziről jöttünk. Itt a földön nehéz szolgálatot kell teljesítenünk. És néha nem is értjük meg az életünk felett döntő, rendelkező parancsot. A bénakarú férfi néz a lábatlan után. És arra gondol, hogy a kérlelhetetlen, nagy szenvedés előtt — szegény, kiszolgáltatott múlandó emberek — mindannyian egyenlők vagyunk. Megnagyobbodott Magyarország Tündérarcú rónaságok, Erdős, völgyes szép hazám, Átölellek, megcsókollak, Mint gyermek a jó anyát. Megcsókollak, mert te szültél. Rám lehelled lelkedet, Kit szeretnék, ha téged nem, Szép magyar hon, életem. Te vagy éltem napja, fénye, Nézlek tündér álmakon, Boldog vagyok rá, kezedre Forró csókom átadom. Benne vagy a sóhajomba, Pára, könnyből lesz a lég, Tűztengerből dörgve, zúgva Választ küld le majd az ég. Halhatatlan őserő vagy, Napod örökzöldbe jár. Benne vagy a csillagokban. Hol ezer síLm őrbe4 áll. Anyahős vagy, mint pelikán, Párduc is, ha védni kell: Szürke holló sasok fészkét Többé sohse éri felHárom halom, kincses Erdély Könnye fut a négy folyón. Szégyenünket rajtahagyni Soha, soha nem fogom. Érckezekhez érckarom kell. Magyaré a hősi út, Dicső élet, mely honáért Nemcsak élni, halni tud. H. FEJÉR IGNÁC Plakátok egyszerű és művészi kivitelben, előnyös áron készülnek OROSZ KÁROLY nyomdaüzemében, Nyíregyháza, Bercsényi-u. 3. fS . Karácsonyra ^ a legszebb és legolcsóbb * * | a/ándéktárgyak * * * * * Használati és díszműáru, képkeret NAGY VÁLASZTÉKBAN * * * Chriszt Dezső' képkereted, üveg és porcellán kereskedőnél f SS Nyirvizpa[0ta. Telefon 498 éxi-------------------&&
