Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 197-247. szám)
1937-09-10 / 204. szám
6. oldal lOLCSX SPORT Vasárnap hármas bajnoki labdarugó mérkőzés a NyKISE Bethlen-utí sporttelepén A programm már 12 órakor kezdődik a Nyvsc II.—Nykise II. II. o. bajnoki mérkőzéssel. — Mindkét csapat komoly játékerőt képvisel és igy érdekes küzdelemre van kilátás. 2 órakor a Mátészalkai Vasutas T. E. Nytve bajnoki mérkőzés kerül lejátszásra. — A szálkái csapat nem lebecsülendő ellenfél, elmúlt vasárnap a Dkase-t 3:1-re verte. A Nytve uj Összeállítása nagy meglepetés: Csut- kay, Juhász, Heringh, Oláh, Kovács Gál, ^Négyessy II. és III, Pakot, Szalay Mester. 4 órakor a Nykise és'a Deac mérkőznek. A két csapat találkozása mindig jó sportot hozott, igy lesz ez most is. A Nykise változtatott múlt heti csapatán és jogosan bizhat a sikeres szereplésben. A mérkőzés érdekessége, hogy a Deac most játszik először a Nykise pályán az emlékezetes Guttfreund Neumann Hajdú incidens óta, amikor a Nykise két kiválóságát az örökre való eltiltás veszélye fenyegette. NYVSC—NYKISE 4:2 (2:0) | Élvezetes izgalmas mérkőzést vívott a két csapat, amelyben sikeiült az Nyvsc-nek a Nykise-vel szemben is megtörni a jeget és bajnoki mérkőzésen első győzelmét megszerezni. A győzelem teljesen megérdemeltnek mondható, amennyiben a második félidő egy 20 perces periódusától eltekintve a vasutas csapat gólratö- rőbbnek bizonyult, amelynek gyümölcseként hullott ölébe az értékes győzelem. A Nykise vereséget némileg menti két szélsőjének Francelnék és D gonyának a hiánya, ami azonban nem jelenti azt, hogy a Vasutas csapat ebben az esetben is nem maradt volna felül. Az első 10 perc a Nykiseé, már ekkor ‘feltűnik azonban a Vasutas védelem biztonsága. Ezután az Nyvsc rohamoz s a 12 percben bizik Buczkó lövésszerü beadását Lévay beteszi. (1:0) A Nyvsc-t felvillanyozza a gól, tovább támad és Bodnár 20 méteres Nyíregyháza megyei város polgár- mesteri hivatalától K. 20.350—1937. szám. HIRDETMÉNY Nyíregyháza megyei város a folyó évi szeptember hó 6. napjára eső országos vásárt ez év szeptember bó 13. napján tartja meg. Nyíregyháza, 1937. aug. 26. (x) SZOHOR PÁL polgármester 3448—1937 vszám. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY KIVONATA A nyíregyházi kir, járásbíróságnak 1939—1937 számú végzése következtében Szabó Gyula és Tsa budapesti cég végrehajtató javára 55 P. 40 fillér s jár. követelésére a Nyíregyházán 1937 évi julius 27 napján foganatosított végrehajtás alkalmával felülfoglalt s összesen 4456 P. 50 fillérre becsült szobai bútorok, deszkák, írógép, festmények, szőnyegek stbből álló ingóságok a nyíregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 19378—1937 sz. végzése folytán Nyíregyházán, Széchenyi utca 32 szám alatt 1937 évi szeptember hó 14 napján d. u. 22 órakor a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Nyíregyháza, 1937 évi augusztus 16 napján. LABAY ANTAL ~ kir. jbir. végrehajtó pompás lövése a bal felső sarokba talál. (2:0). A Nykise nem adja fel a küzdelmet és Hajdú 25 méteres szabadrúgását csak az alsó kapufa menti. A második félidőben a széllel támogatott Nykise jut föléuybe, ennek dacára a Vasutas ér el gólt. Lévay beadását Buczkó sodorja a hálóba. (3:0) A Nykise még mindig nem adja fel a harcot és nagy nyomás alatt tartja az ellenfél kapuját. A 25 percben Bokor elcsip egy szélről jövő beadást Járó azonban rajta van és öléből rúgja a hálóba. A Nykise nagy finesbe kezd s a 39 percben Hajdú lövése gól. Már-már meglepetéstől lehet tartani, amikor az utolsóelőtti percben az slőrehuzódó Nykise védők mellett Buczkó megszökik és gólt ér el, beállítva a végeredményt. Thomas biró néhány kiseb hibától eltekintve közmegelégedésre vezette az erősiramu mérkőzést. TASK AT LEGOLCSÖBBAN AZ U jságboltban VÁSÁROLHAT Mit kell tenni a borértékesítés érdekében? Az elmúlt hetek kedvezőtlen időjárása sokat rontott ugyan a szüreti kilátásokon, a mutatkozó termés értékesítés© mégsem remélhető megfelelő állami beavatkozás nélkül. A termelők feltétlen szükségesnek tartják Legalább 300.000 hektoliter bor kifőzését annál is inkább, mert az idén főzött 20.000 hektoliter borpárlat máris elfogyott. A szőlősgazdák további megsegítését szolgálják az intervenciós vásárlások, amelyek az idén semmiesetre sem maradhatnak el. Borkivitelünk fejlesztése érdekében is meg kell tenni minden lehetőt. Ausztriában ma is kedvelik a magyar bort, de jó minőségűt sehol sem leihet kapni. A vám és költség literenként egy pengő s így a magyar bor nem versenyképes a nagy kedvezményeket élvező olasz borokkal szemben. Az olaszok évente 50.000 hektoliter bori szállítanak Ausztriának. Svájc évente 1,300.000 hektoliter bort importál s e minőségből 50— 100.000 hektoliter jut Magyarországnak, a többi Spanyolországnak és Olaszországnak. Kivitelünket Svájc felé jó, sötétszínű és nem savdús vörösborokkal és sillerekkel fokozhatjuk. Javultak borexportunk kilátásai Hollandiába, mert a francia borok drágultak, a spanyol szállítás jelenleg bizonytalan. A terméskilátások az elmúlt héten egész Európában rosszabbodtak. Ausztriában megkezdődtek a kényszerszüretek; a rothadás nagy károkat okozott. Olaszországban a tartós szárazság kedvezőtlenül befolyásolja a terméskilátásokat. Franciaországban a hűvös idő következtében csökken a várható mennyiség!. A nyíregyházi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. 14071—1937. tk. szám. Árverési hirdetmény kivonat A Szabolcsi Központi Takarék- pénztár r. t. nyíregyházi bej. cég végrehajtónak, özv. Náthán Ferencné Ring Zseni nyíregyházi lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtó kérelme következtében az 1881 LX t. c. 144, 146 147 §§ értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 500 P. tőkekövetelés, ennek 1933 január 18 tói járó 8 százalék kamata 1/3 százalék vál- tódij, 48 P. eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 21 P. 60 f, költség behajtása végett, a nyíregyházi kir. járásbíróság területén lévő Nyíregyháza városban fekvő s a nyíregyházi 7768 sz. telekkönyvi betétben A kereszt 1 sorsz. 21618 hrsz. alatt felvett 100 négyszögöl területű özv. Náthán Ferencné nevén álló s a Beltelekben (Bujtoson) fekvő ház és udvar ingatlanra 1150 P. kikiáltási árban, továbbá az ugyanezen betétben özv. Náthán Ferencné nevén álló A kereszt 2 sor 21617 hrsz. alatt felvett és a Beltelekben (Bujtoson) fekvő 100 négyszögöl területű ház és udvarra 1150 P. kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek hivatalos helyiségében (Bocskai-utca 2. 31. ajtó) megtartására 1937. évi szeptember hó 29. napjának d. e. 10 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. LX t. c. 150. §. alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlanokat a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908 XL. t. c. 26 §.) 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. LX. t. c. 147, 150, 170. §§. 1908. XLI. t. c. 21. §.) Nyíregyháza, 1937. julius 5. Dr. Tóth sk. ömkf. jegyző. A kiadmány hiteléül Benedek, irodaigazgató express hirdetések Í5 szóig 1 P 50 fillér, minden további sző 10 fillér. ______________ Poloskát felelősséggel irt Nánássy. Kossuth- utca 9. sz. Telefon 377. (Trianon 18.) 1937 szeptember 11. Halász csárdában a kiállításon ma este a kitűnő Katz-féle halból főzik a halvacsorát. A kiállítás ideje alatt állandóan halászlé, nyársonsült és rántott hal van. ▼mTTfmm Rpróhirdetések 10 «sóig 80 fillér, minden további ii4 8 fiiiér, állást keresőknek 10 szóig 69 fillér, mindég további szó 6 fillér KIADÓ LAKÁSOK Különbejáratu, kisebb udvari bútorozott szoba 15-re kiadó Szarvas u. 32. BETÖLTENDŐ ÁLLASOK Jól főző mindenes szakácsnőt keresek. Jelentkezni Jósa András-u. 10. 4486-3 Tanulóleány felvétetik Papp Dénes női és férfikalapüzlet. Luther u. 6. 4495-2 Bejáró főzőnőt keresek azonnali belépésre Kálvin tér 2. jobbra. 4510-5 Szépen takarító, megbízható bejárónő, azonnal, vagy 15-i belépésre felvétetik. Pazonyi tér 5. 4487-2 Egy jó munkás hölgyfodrászsegédet felvesz Kovács fodrász Bessenyei tér 4500 Tisztességes konyhalányt hosszú bizonyítvánnyal, 15-re felvesz a Jegyzőtanfolyam Véső utca 1. 4494-2 KÜLÖNFÉLÉK Két szoba, előszoba, konyhás lakást keresek november 1-re. — Címeket kérem Színház-utca 32. sz. alatt leadni. 3x Iskolafüzctek körzők, vonálzök, kézi- és hátitáskák, !eg- olcsóbban|beszerezhetők RE1NITZ GYULA könyvkereskedésében. Luther.u. 5. Telefon 5-75. 4296-2 A LEGERŐSEBB HATÁSFOKÚ, uj konstrukciójú különlegességü „egyete- temes borpréseim“ szóló s gyümölcs kézi préselésére és a cukörrépalevének rendszerem szerinti kisajtolására, szeszgyártáshoz, Továbbá szölózuzó s bogyózógépek, valamint mindenfajta s legkedveltebb mezőgazdaságigépek, nagy raktár- készletemről legelőnyösebben beszerezhetők Használt gépek pedig bérkölcsön is kaphatók, s ilyeneket vásárol, és cserél: LICHTMAN-LUKÁCS VILMOS gépkereskedése Nyíregyházán, (Horthy- tér 3. sz.) 4075-11 Eladó adómentes ház Fő uccán 3 szoba, fürdőszoba, teljes komforttal, angol W. C, villanyerőre berendezett vízvezeték, összes mellékhelyiséggel, parkírozott udvar stb. Tiszta tégla épület. 10.500 pengővel átvehető. Ara 16.500 P. Megbízva Propper József az O. F. B. által engedélyezett ingatlan- forgalmi irodája Nyíregyháza, Zrinyi Ilona utca 4. Telefon 6-15. 4118 Férfi, női, nagyobb gyermek kabátok s leánykaruhák eladók. Széchényi ucca 3. 4499 Ólmot bármely mennyiségben, napi áron vesz lapunk kiadóhivatala, Bethlen-utca 1. szám. A szerkesztésért felelős: dr. Garayj Gyula. A kiadásért felelős: A Szabolcsi Hírlap lapkiadó betéti társaság* KováchB. és Társai kiadótulajdonos Nyomatott s „Merkur“-nyomdában, Nyíregyháza, Bercsényi-utca 3. szám. Felelős: Orosz Károly.