Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 145-196. szám)
1937-07-27 / 167. szám
isei« 0 , J^YÍRVIDÉK jZABolcsi MUS wißlAP 3. oldal MOST MÁR a franciák is látják a rontás és romlás darázsfészkét, Csehszlovákiát. Egy francia iró mondta ki, hogy Franciaországnak semmiféle érdekében nem áll a mondvacsinált országszörny védelme. így világosodik meg Európa minden sötét zuga, igy lesz győzelmessé a mi igazságunk. Most tűnik ki, hogy a céltudatos külpolitikai felvilágosítás, amelyet kormányunk végez és amelyet a társadalom valamennyi hazafias szerve elősegít, mind határozottabb eredményhez vezet. Ezért kell támogatnunk egymást külpolitikai céljaink utján, ezért kell elsimítanunk minden ellentétet itt bent az országban. Nem szabad kiéleznünk az ellentéteket semmiféle téren, szorosabbá kell fűznünk a barátságot, az ismeretséget magyar és magyar között. Ha szívesen kitartva munkálkodunk, áttöri akaratunk ereje a legkeményebb közöny páncélját is. A francia ellenállás és elfogultság elég kemény sziklarésze börtönünknek s ime már ez sem sérthetetlen, ez Is engedni kénytelen, mert az igazság a sziklánál is erősebb. NAPIREND* Julius 27. Kedd Rém. kát. Pantaleon. Gör. kai. Pantalemon, Prof. Olga. hr. Ab 19. A nap kél: 4 óra 30 perckor, nyugszik 7 óra 41 perckor. A hold kéli 8 óra 5 perckor, nyugszik 8 óra 57 perckor. Magyar napirend : A nemzeti érzéstől, a szeretettől és a jobb belátástól áthatva megyünk a falu magyarjaihoz, a néphez. Ne feledjük el soha, hogy ez a nép őrizte meg ezer esztendeig a nemzeti jellegei, ez a nép őrzi ma is az Arany Jánosok és Petőfik nyelvét. Ez az az őserő, amelyből még feltámadhat az ország, ez a kemény izom, amelyre jövőt lehet építeni. Ehhez a néphez gondolkodás nélkül a legnagyobb megértéssel, szeretettel .tanítani, vágyással kell kötelesség- szerüen elmenni. Egész héten a következő gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot; Szopkó Dezső, Haissinger, Török Junius hónapban a közgyógyszerellátás Tüdőbeteg-Szánatórium, Gyermekmeahaly, Stefánia receptjeit julius hóban Törők Qyu- 3a gyógyszertára (Hatzel-tér) szolgálja ki. A városi géz- ís & kádfürdő folyó hő 17-én, szombaton megnyílt. — Halálozás, özv. Kazár Pálrié sz. Keresztszeghy Bemáth Ida életének 87-ik évében, vasárnap délután el- fhúmyt. özv. Kazár Pálné hosszú évtizedeken át közbecs ülésben álló szülésznő volt. Elhunytat egyetlen fia, Kazár Ferenc kéményseprőmes- iter, kiterjedt rokonsága és nagyszámú tisztelői gyászolják. Temetése e hó 27-én, kedden délután öt órakor lesz a Forgó-utcai gyászházból a róm. kát. egyház gyászszertartása szerint. — Megtépázták a hársfákat. A város megengedte némi díj ellenében, hogy a hársfák virágait szedjék a gyógyn övén yker esk ed elem rész é re. A szedés meg is történt, de ellen-* őrzés nélkül. Sok fát összetörtek, megtépáztak. A virágokat sokszor úgy szedték meg, hogy egyszerűen letérdelték az ágakat és így szüretelték a virágot. A hársfák most úgjvj festenek, mintha harctéren állanának. Strand fejkendők kötött modern sapkák Kádár Divatház Újdonságok üzlete Bizalom bevásárlási helye — Felhívás. A nyíregyházi HONSz. csoport elnöksége felhívja azon ha- dirokkantakat, özvegyeket és árvákat, akik a folyó évi augusztus hó 1-én megkezdődő Gyümölcs vásár építkezési munkálatainál valamilyen munkáit elnyerni óhajtanának, 3 napon belül a HONSz. irodában jelentsék be, mert a későn érkező aj ánlk ozás okát figyelembe nem vesszük. Elnökség. — Fejére esett a tégla. Szekretár József kőművessegédnek munka közben a fejére esett a tégla. Szekretár az erős ütés következtében véresen terült el a földön, úgyhogy a kihívott mentők szállították be a kórházba. Állapota súlyos. A baleset ügyében megindult a vizsgálat. — Trunkhahn Posztógyár a magyar úriesaládok beváaárlóhelye, önnek is rendelkezésére áll. Közvetlenül a gyárból szállítja az utolsó kéznek, a fogyasztónak sztngyapjúszö- .veteit angolos gyártási módon elkészítve. Nem fog csalódni. Évekre szóló megtakarítást ér el. Még ma kérje megtekintésre a szövetminták költség- és kötelezet tségm öntés beküldését. Trunkhahn Posztógyár 'és Ruhagyár Rt., Budapest, XL, Lenke- út 117. szám. (3) SOVÁNY LETT A KÖVÉR, mert veszélytelen kúrát tartott. Na» ponta reggel éhgyomorra 3 deci lánc gyos Mira glaubersós gyógyvizet ivott, mely fokozza a zsírelégést, csökkenti a táplálék kihasználását és így nem gyarapszik a testsúly. 5 — Véletlenül átlőtte a kezét. Tóth Sándor ábrányi mezőőr szolgálati fegyvere tisztogatás közben véletlenül elsült és átfúrta a kezét. Tóthot Súlyos sérülésével behozták a nyíregyházi Erzsébet-kórházba. A vizsgálat megállapította, hogy a balesetet saját gondatlansága idézte elő. — Több gondot az állatvédelemre! Szombaton délután az Érpatak vágóhíd közelében levő átkelő híd járói egy ló befordult a 3 méter mély árokba. A ló olyan súlyosan megsérült, hogy nem lehetett talpraállítani. Ma délelőtt a lő még mindig ott fekszik az árokban, anélkül, hogy onnan elszállították volna, vagy intézkedés történne, hogy a szenvedésektől megszabadítsák. A környék népe valósággal felháborodva beszél a sokat hangoztatott ál la t vé d el em megcsúf olá sá r ó 1. — Egy tisztviselőnek hány rend ruhája foglalásmentes? Egy magántisztviselőnél kielégítési végrehajtást foganatosítottak s a ruhaszekrényében talált két öltönyt, egy fekete zakó kabátot csíkos nadrággal s egy rend téli ruhát lefoglaltak. A tisztviselő előterjesztéssel élt, hogy neki foglalkozásánál fogva szüksége van a lefoglalt ruhákra. A hitelező azzal érvelt, hogy foglalásmentesen hagyott a tisztviselőnek egy szürke nyári öltönyt a szekrényben és a rajtalevőt. A törvényszék helyt adott az előterjesztésnek azzal az indokolással, hogy egy tisztviselőnek az év bármely szakában viselhető legalább is két rend ruhára van szüksége, a nyári szürke ruha pedig ilyennek nem tekinthető. — Gázolt az autó. Mailáth Pál gróf 290. B. rendszámú autója tegnap délben Bessenyődön elgázolta Orosz Ilona 10 esztendős kisleányt. A gyedeket súlyos sérüléseivel behozták a nyíregyházi ErzsébetTkórházba. A gázolás ügyében megindult a vizsgálat. — A 18 évnél fiatalabb OTI-tagok egynapos üdülése. Az Országos Társadalombiztosító Intézet, mint a múltban, úgy az idén is azoknak az 1919. évben, valamint a később született fiú- és leánybdztosítottak részéire, akik az intézet kéthetes üdültetési akciójában az idén nem vehetnek részt, augusztus 1-től szeptember 15-ig tartó időben a vasárnapokon és a közbe eső ünnepnapokon a Sóstó-fürdőn egynapos üdülést rendez. Mindazok, akik ezen üdültetési akcióban részt kívánnak venni, a kerületi pénztárnál jelentkezzenek a délelőtti órákban. VADÁSZ-JEGY bejelentő lap kapható a Nyirvidék-Szabolcsi Hír! űrt kiadóhivatalában Bethleniül lap utca 1. sz. Telefon: 77. wwWWWöWWWWWW — Kiránduló térképek, úti kalauzok nagy választékban kaphatók az Ujságboltban. (x) — Fizetésrendezést kérnek a városi tisztviselők. A Magyar Városok Országos Szövetsége kéréssel fordult a belügyminiszterhez a városi 'tisztviselők fizetésének rendezése érdekében. A memorandumban kiemelik a kérelmezők, hogy a tisztviselőket megillető mellék illetményeket teljesen elvesztették. — A nyíregyházi építőmunkások nagyrésze munka nélkül van. A nyíregyházi építőmunkások egvrésze az idén foglalkozást kapott, főleg a Ferencesek építkezésének megindításánál. A munkások közül azonban így is sokan maradnak kenyér nélkül. Jó volna, ha ezeket- a házaik; tataroztatásával foglalkoztatnák a városban. Nyíregyházán nagyon sok ház van, amelyre évek óta ráférne a javítás. — Anyakönyvi hírek. Július 23. Születés: Fabók halvaszületett fiú, Török Katalin gör. kát. Halálozás: Csesznák Mihály né Gutyán Erzsébet ág. h. ev. 38 éves, özv. Kazár Mártonné Pali-cz Ilona ág. h. ev. 80 éves, Kiss Veronika r. kát. 2 éves, Gyarmati Juliánná ref. 10 hónapos, Zechmeister István r. kát. 26 napos. Ideális hatású megbecsülhetetlen értékű a Csokonai Ásványvíz a debreceni hőforrás szénsavval telitett vize. Lugos, konyhasós, jó- dós, bróraos ásványvíz. Kapható az összes füszerüzletekben és vendéglőkben. Ha eladni vagy venni afccr — hirdessen a Nyírvidék - Sznbcle*! Hírlapban. M. kif. Meteorologiai Állomás Nyíregyháza időjárás jelentés? 1337. július 21. reggel 6*33’-t0i julius 26. reggel 6*33’Tg Hőmérséklet: maximum 28*0 Hőmérséklet: minimum 17ö. Szél erőssége, iránya (0—12.) 0. Felhőzet (9—10) 7. Zivataros felhők. Csapadék miliméterekben reggel tői reggel 7-ig 3 0. Zivataros eső. Légnyomás: 755. Emelkedő. — Hat országból jöttek egy esküvőre. Egy volt szatmári vasutas, Makai János családjában esküvő volt. A családot a trianoni határok szerte tagolták, úgyhogy hat országból jöttek össze most a gyerekek az esküvőre. — Nyolc új repülőtér. Az Idegenforgalmi Hivatal légi osztályának közlése szerint a Hortobágyon, Siófokon, Kalocsán és Szegeden épített légikikötőkön kívül újabb leszálló- hely építése folyik. Debrecenben, Pécsett, Egerben, Baján, Mezőkövesden és más vidéki városban tervezik ezek felépítését, aminek nem annyira közforgalmi, hanem turisztikai jelentősége van, .mert- gyors közlekedéssel a külföld figyelmét jobban rá lehet terelni a vidék szépségeire. Nyomiatványreodelés előtt ne felejtse el cégünket felkeresni. Merkúr*! nyomda, BeresényEutca 3. RÁDIŐ HÉTFŐ, július 26. 4.15: Előadás. 5.00: Felolvasás. 5.30: Suki Tóni és cigányzenekara muzsikál. Közben kb. 5.55: Előadás. 6.30: Elbeszélés. 6.55: A Budapesti Koncert Szalonzenekar. 8.15: Búcsú-tábortűz a hárshegyi cserkészparkban. 9.00: Idegenforgalmi előadás. 9.10: Hanglemezek. 9.40: Hírek, időjárás jelentés. 10.00: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar műsora. Szünetben kb. 10.45: Hírek német nyelven. 11.25: Vidák József és cigányzenekara muzsikál. 12.05: Hírek. Budapest II. 6.25: Felolvasás hanglemezekkel. 7.00: Előadás. 8.00: Hírek. 8.20: Az Angol-Park jazz-zene- kara játszik, Csillag Béla énekel. 9.15: Zenei előadás. KEDD, július 27. 4.15: Mesedélután. 5.00: Vécsey Ernő jazz-zene- kara játszik, Horváth Ernő énekel a Margitszigetről. 5.50: „Tavak egy város alatt.“ Úszva a mikrofonnal a tapolcai barlangokban. 6.25: A rádió szál ón zenek ara. 7.15: Előadás. 7.50: „A nyár madárvilága“; előadás. 8.20: Pataky József előadása. Közreműködik Kőszegi Teréz (ének) és Tu- ray Mihály (zongora). 9.20: Hírek. 9.40: Dohnányi-est. Közreműködik: Faragó György (zongora) és a Melles vonósnégyes. Szünetben kb. 10.15: Időjárásjelentés. 11.00: Közvetítés a Hungáriából. Magyar! Imre és cigányzenekara muzsikál. 12.05: Hírek. Budapest II. 6.30: Mezőgazdasági félóra. 7.00: Előadás. 8.00: Rácz Zsiga és cigányzenekara muzsikál a Városligetből. 8.50: Előadás. 9.15: Ügetőversenyeredmények. 9.20: Tánc- lemezek. Állandó közvetítés: 6.45: Torn«. Utána: Lemezek. 7.20: Étrend. 10.003 Hírek. 10.20, 10.45: Felolvasás. 11.101 V leállás. 12.00: Hacaogszó, Időjárás, 12.03: Hangverseny. 12.30? Hírek. L15: Idő}diáé». Időjárás. 1.30: Hangverseny. 2.40: Hírek, árak. 4.45: Idő- je&aés, időJSrésjelenhÉe» hírek.