Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 72-96. szám)
1937-04-09 / 78. szám
ára 10 fittét* Nyíregyháza, 997 április 9. T~) ' d L* (Irtanon 17.) v. ^ 78 (1316 | „, 4 m. * iz^kmiőség' és kiadóhivatal Bethlen-utca U 'oaiatakaréki csekkazám 47139. Telefon 77. * POLITIKAI RiPILiP * Előfizetés 1 hóra 2*50 P. Negyedévi* 7>5Q P Köztisztviselőknek 20 százalék eMjeéméay A mnnkanéíldséi ellen Napjaink egyik legégetőbb fizikai is lelki kihatásaiban legveszedelmeíebb problémája a munkanélküliség. Darányi Kálmán kormánya a népies nemzeti politika célkitűzései szerint íllandóan napirenden tartja ezt a súlyos kérdést és az anyagi lehetőségek keretein belül fokról fokra alőrehaladva igyekszik minél több ellátatlant megélhetéshez, minél több munkanélkülit keresethez, foglalkoztatáshoz juttatni. És ebben a vonatkozásban nincs különbség szellemi és fizikai munkás között. Az iparügyi minisztérium már hónapok óta megindította a munkabérek szabályozásával és a munkaidő megállapításával a komoly, szociális munkát és e vonatkozásban, ha még messze vagyunk is attól, hogy megfelelőknek tarthassuk az állapotokat, mindenesetre már komoiy és jelentős javulást tapasztalhatunk. Éppen e napokban fejeződnek be a minimális munkabérek országos megállapítására vonatkozó tárgyalások a textilipariban. A megegyezést némileg késleltette az a körülmény, hogy a munkaadók bizonyos különbséget kívántak tenni a fővárosi és a pestkörnyéki, a fővárosi és a városi textilmunkások bérei között, most azonban e téren is sikerült öszBzeegyeztetni a munkaadó és a munkavállaló érdekeit, úgyhogy közvetlen küszöbön áll a megegyezés. A munkabérek megállapításával egyidejűleg folytak a tárgyalások a munkaidő megállapításáról is és ma már napok kérdése, hogy a textiliparban a munkások naponta csak nyolc órát fognak dolgozni. Eltekintve ennek az általános intézkedésnek egyéni vonatkozásaitól, a nyolcórás munkanap azt jelenti, hogy a textilipar munkanélküliéinek egy igen nagy hányada jut máról holnapra kenyérhez. Körülbelül 15.000 munkás jut így isméit kenyérhez, 15.000 család megélhetése van biztosítva a munkaidő szabályozásával. Az iparügyi minisztérium céltudatos és körültekintő munkájával párhuzamosan folyik azonban a kultuszminisztériumban is a munka azért, hogy az állástalan diplomások kétségbeejtő helyzetén is segíteni lehessen. Ezt a kérdést van hivatva elősegíteni a Nemzeti önállósítása Alap, amely az életbelépő fiatal diplomásokat a jól bevált kisipari hitelakció mintájára olyan kölcsönhöz juttatja, amelyből a fiatal diplomás exisztenciát teremthet .magának. A kultuszminiszter legíújabb tervezete, amellyel éppen e napokban foglalkozott a minisztertanács, újabb módozatokat és lehetőségeket ad a diplomások százainak elhelyezkedésére. Bizonyos, hogy a munkanélküliség leküzdésében az első és a legfontosabb feladat a kormányzatra vár, de hizonyos, hogy ezt a kérdést csak akkor lehet a nemzeti szempontok szerint hatásosan és megfelelően megoldani, ha a vállalkozók a A pénzügyminiszter beterjesztette az 1936-37. évi költségvetést A húsvéti szünet után ma délelőtt tartotta első ülését a képviselőház. Az ülés iránt rendkívül naigy érdeklődés nyilvánult meg. Az ülés megnyitása után a Ház harmadszori olvasásiban is elfogadta a mezőgazdasági érdekképviseletiekről szóló törvényjavaslatot. Darányi Kálmán .miniszterelnök beterjesztette az állami számvevőszéknek az 1935—36. évre vonatkozó zárószámadási jelentésiét. A miniszterelnök után Fabinyi pénzügyminiszter állt fel s a törvényjavaslatok egész sorát terjesztette a Ház elé, így az egyes közmunkákra vonatkozó kivételes felhatalmazásról szóló (javaslatot, a többgyermekes tiszt/viselők családi pótlékának emelésére vonatkozó törvényjavaslatot, az ezüst pénzérmék verésének újabb megállapítására vonatkozó törvény) javaslatot, majd hozzá kezdett nagy figyelemmel várts költségvetési expozéjának elmondásálhoz. Fabinyi pénzügyminiszter bevezető szavaiban visszapillantást vetett a múlt költségvetési év politikájára s megállapította, hogy az elmúlt esztendő igazolta bizakodó optimizmusát és sikerült .igen sok akadályt elhárítani a magyar pénzügyi élet útjából. Ez az optimizmus vezette akkor is, amikor a jövő évi költségvetést összeállította. Meg kell állapítani, hogy a világgazdasági helyzetben határozott javulás észlelhető, sajnálatos csupán az, hogy ennek a gazdasági javulásnak a fegyverkezési verseny az okozója. Magyarországon a mezőgazdaságban és az iparban 50.000 emberrel több kapott munkát, mint az elmúlt évben. Az új költségvetéssel kapcsolatban meg kell állapítania azt, hogy 74 millió penigő aktívummal zárult külkereskedelmi mérlegünk. Ez is azt mutatja, hogy a mélyponton túl jutottunk s lassan haladunk felfelé a joíhb jövő felé. A költségvetés a múlt esztendővel szemben 55.3 millió pengő kiadási többletet tüntet fel. Ennek magyarázata a személyi járandóságok emelése, a többgyermekes köztisztviselők családi pótlékának felemelése. Tatarozási hitelre, beruházásokra, közmunkákra 220 millió pengőt fordít a kormány. Az autonóm testületek ebből az összegből 14.1 millió pengőt kapnak és pedig a főváros 11 millió pengőt, a vidék pedig 3.1 millió pengőit. A törvényhatósági utak kiépítésére 18.6 millió pengőt fordít a költségvetés, a hadikölcsönjeigyzők segélyének összegét 100.000 pengővel emeli a kormány. 300.000 pengőt fordít a költségvetés a nemzeti sportcsarnok építésére. A munkanélküliség megoldására jelentékeny összeget kíván a kormány fordítani, erről azonban ezidőszerint még nem kíván szólni, mert a tárgyalások még most vannak folyamatban. Erre a célra a földművelésügyi tárcát a költségvetés a múlttal szemben 2 millió pengő többkiadással dotálja. Megerősödésünkéit jelenti a devizagazdálkodásunk eredménye is, ami pénzünk állandó értékének jelzője. Beszéde véglén annak a reményének adott kifejezést, hogv sikerült meggvőznie a Házat a költségrvetés reális voltáról s arról, hogy komoly erősödésnek a kifejezője ez is. A két órán át tartó expozét nagy tetszéssel fogadta a Ház. Ezután a Ház elfogadta a napirendi javaslatot s üléseit arra az időre, míg a költségvetés .bizottsági tárgyalásai folynak, elnapolta. A költségvetés összes bevételi tétele 1199.6 millió pengő, a kiadási oldala 1267.6 millió pengő. A költségvetési hiány 68 millió pengő. aincs megelégedve a belgrádi konferencia eredményével Benes belgrádi látogatásáról a Politika című jugoszláv láp a következőket írja: — Tévedések azok a .híresztelések, amelyek a kisantant belső válságáról szólnak. A belgrádi tanácskozások azt bizonyítják, hogy a kisantant-államok eigyséige ma is megvan s mind a három állam a régi elvi alapokon áll. Az angol sajtó ezzel a jugoszláv állítással szemben továbbra is fenntartja azt az állítását, hogv Benes belgrádi látogatásának legfeljebb személyi sikere lehetett, de politikai sikerekrőlnem lelhet beszélni. Bukaresti jelentés szerint Jorga „Kommüniké után" című cikkéiben a következőket írja a belgrádi látogatásról: — Semmiféle nyilatkozat sem hitetheti el, hogy a kisantant három állama . olyan viszonyban lenne egymással, mint volt akkor, amikor hatalmi érdekből egymással együtt kellett haladniok. Az ellenséggel szemben érzett gyűlölet kevésbé veszélyes, mint a barát iránti bizalmatlanság. Eltemették Juhász Gyalét Ma délelőtt temették el nagy részvét mellett Szegeden Juhász Gyulát. A temetési szertartást Raskó Sándor plébános végezte, majd Pálffy József plébános és Sik Sándor vettek búcsút a város halottjától. Grandi leleplezi Franciaországot a semlegességi értekezleten A Daily Mail értesülése szerint a spanyol semlegességi bizottság legközelebbi ülésén G.randi olasz nagykövet szóváteszi azokat a támogatásokat, amelyeket a francia kormány teljesít még most is- a spanyol vörösök javára. Adatai vannak arra, hogy Marseilleből és más francia kikötőkből naponta nagymennyiségű fegyvert és lőszert szállítanak Spanyolországba a vörösök támoganagytőke, a bankok, a különféle kereskedelmi és gazdasági vállalatok szeretettel, megértéssel, sőt ha kell, áldozatkészséggel sietnek a nemzet fiatalságának segítségére. A GyOSz. és a TÉBE. után meg kell mozdulnia minden gazdasági alakulatnak, hoigy minél több életbelépő fiatalember munkához juthasson. A gazdasáigi élet és az állam együttes munkálja oldhatja meg egyedül ezt a kérdést és az egész magyar társadalom vállvetett segítsége kell ahhoz, hogy az új Magyarország népies, nemzeti politikája e vonatkozásokban is teljesíthesse nagy, szociális feladatait. -; tására. Bizonyítani kívánja azt is, hogy a züllésnek indult vörös hadsereg átszervezését francia vezérkari tisztek vették a kezüfclbe. Hazatért egy kommunista vezér Rudas Zoltán ügyvéd j elölt, aki a vörös uralom idején a szekszárdi forradalmi törvényszék elnöke volt, visszatért Oroszországból s jelentkezett a rendőrségen. Rudas annakidején több halálos ítéletet hozatott és hajtatott végre. Jngoszlivia közeledése Magyarországhoz A Times belgrádi jelentése szerint Szitöjadinovies jugoszláv miniszterelnök kijelentette, hogy a belgrádi tárgyalások után nyitva áll az út a Magyarországgal való tárgyalások megkezdése előtt. A kezdeményező lépéseket Jugoszlávia rövidesen megteszi. Idüjiris Déli, délnyugati légáramlás, változó felhőzet, főként nyugaton és északon kisebb eső, a hőmérséklet lassan emelkedik. Budapesten ma délben a hőmérséklet 12 Celsius fok volt, a légnyomás 766 mm., alig változó irányzattal.